Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Kopó

63 bejegyzést írt és 285 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Kakukkfészek Faszádizmus 2015.11.19 12:42:47
Szép magyar szó, ugye? Faszádizmus: így hívják a műemlékvédők azt a gyakorlatot, amely a pár éve megerősített, hatvanas évekbeli Velencei Charta szerint szigorúan tilos. (Angolul és franciául a facade épülethomlokzatot jelent.) A tudományos alapokon nyugvó charta azt…..
       Demeter Szilárd egy százötvenhárom centiméteres utcai harcos, aki kultúrpápai pályafutására táskahordozóként készült fel, hol Tőkés doktor táskáját hordozta, hol Habony doktorét, közben írt egy novellát, lecserélt egy lehasznált erdélyországi feleséget friss pesti húsra az egyetemi tanári…..
Kopó 2020.11.30 14:29:01
@BiG74 Bodri: A bonobón nekem is megakadt a szemem, a bonobók sokat szexelnek, és nem frusztráltak.
Az előző posztban Budaházy Gusztáv kifogásolta (szerintem teljes joggal), hogy az ellenzéki képviselőjelöltek bemutatásakor nem derült ki egyértelműen, hogy ki melyik pártból jött a kerületi összefogásba. Mostanra azonban már közzétették a közös ellenzéki képviselőjelöltek listáját, és azt is, hogy…..
Hogyan váltam szenvedélyes hírolvasóból apolitikus állampolgárrá? Kizárólag az ocsmány kampány tehet róla. És hol van még a vége? Nekem a napi Index-böngészés olyan, mint másnak egy falat kenyér. Pótolhatatlan, nélkülözhetetlen, élni sem tudnék nélküle. Immáron tizensokéve így indul a napom. Meg…..
Odaverek Óda a túrós csuszához 2017.12.15 14:24:02
Meglepő módon ma nem a politika fogja a námbör ván témát adni itten, úgyhogy akinek csak Karácsonyra (hehe) áll fel, az ballaghat is tovább.  De bazmeg ezt ki kell írnom magamból.  Történt vala, hogy ebben a taknyos, hányadék időben egy fatális véletlen folytán ki kellett mennem a Duna Plázához,…..
Koppány mondja Viszlát, uram! 2017.05.16 16:20:48
„Zuzuval társalogni olyan volt, mint sajtreszelővel rejszolni. Enyhén szórakoztató, de leginkább fájdalmas.” -Ford Fairlane kalandjai- Remélem, senki nem volt olyan naiv, hogy igazán elhitte: a most hétfői kávézáson majd összeborul bal- és jobboldal, belátják a felek eddigi hibáikat és elkezdenek…..
Kopó 2017.05.17 13:27:19
@Frady Endre: Hol írtam így?
@apro_marosan_petergabor: Mi önállót mondott Bayer? Az írásban tételesen soroltam fel az alkalmakat, amikor simán szembement saját korábbi önmagával, ahogy a mestere teszi. Eközben mutass már nekem libero fröcsögést, mert én még nem láttam ballib értelmiségit blogban kurvaanyázni a neki nem tetszőket, ellenben Bayer folyamatosan teszi. És csak akkor kér bocsit, ha valamibe nagyon beleütik az orrát, a "megtudjátok, milyen üldözöttnek és fenyegetettnek lenni" még mindig reflektálatlan.
@Jakab.gipsz: He. He. He. Nagyon frappáns lecserélni a kritika alanyát "liberális"-ra, épp csak egy fokkal van feljebb szintileg, mint az óvodában alkalmazott "magas hangon elismétlem, amit a másik mond, hogy kigúnyoljam" figuránál.
@EGY a megingathatatlan KÉT millióból: Először is, rossz a neved, az a "megingathatatlan KÉT millió" már inkább 1,7. Másodszor, semmi általad felsoroltról nincs szó, na persze az más kérdés, hogy ha kiderül Bayerről, hogy milyen alak valójában, az rombolóan hathat a nimbuszára, szar ügy, nem kell beállni csinovnyiknak. Sivalkodsz itt lejáratásról, de a cikkben leírtakat sem te, sem a többi elvtársad nem tudjátok megcáfolni. Odáig már nem terjed a tudomány.
Kopó 2017.05.18 14:58:56
@zord íjász: Továbbra sem tudtál mutatni. Cikkben tuti nem, blogban esetleg elvétve (nem a komolyabb véleményformálók, ha vannak ilyenek), Facebok-kommentben lehet, de ott minden odlalról el tudnak szabadulni az indulatok, nem is arról beszéltem. Ezzel szemben Bayer rendszeresen kurvaanyázik blogban, esetleg fenyeget (erről ott van a link az írásomban, a felsorolás legelső pontja), és mindezt mainstream, komoly médiában (Magyar Nemzet, majd Magyar Hírlap, a véres-taknyos beszólás meg a Karc FM-ben). Mutass már ilyet ballib médiumokban!
@apro_marosan_petergabor: Aha, most is épp terrorizállak itt azzal, hogy reagálok a sivalkodásodra. Kit tettek lehetetlenné a liberók?! Legfeljebb sajátjaikat, pl. Pásztor Albetet, saját térfélen. És nem tudom, te hogy vagy a kapitalizmussal, tudod nem csak a szólásszabadság alapjog, hanem a magántulajdonhoz való jog is. Ami azt is jelenti, hogy mindenki azt tűr meg asaját blogján, Facebook-falán, egyéb médiumában, amit akar. Nem korlátoz senki a szólásszabadságodban, a saját blogodon azt írsz le, amit akarsz! Ezt valamiért nagyon nem akarják megérteni az ilyen jobber okoskodók, persze érthető, a legtöbbeknek csak akkor fontosak az alapjogok, ha a sajátjukról van szó. Aztán sírnak, hogy annak minősítik őket, amik, trollnak és hülyéknek, mert nem értik meg, hogy az alátámasztatlan hülyeségeik (mint pl. amit itt írtál először) nem lesznek érvek, de még tények sem, akármekkora elánnal is ismételgetik.
Nem bírom az érveket?! Dehogynem, sőt, várom! Támaszd már alá, amikor azt írod, hogy Bayer visszafogottabb! Féltucatnyi cikke bizonyítja, amiknek ott a linkje a cikkemben, amit láthatóan ezek szerint nem nyitottál meg, hogy kurvára nem visszafogott.
De tessék, még egy cikk, amit ezzel zár kedvesen a költő:
"És a miheztartás végett: Sötét gazember a telebaszott kurva anyád. Meg jómagad. Ezt tartsd szem előtt Farkasházy, Világos?"
badog.blogstar.hu/2016/06/23/farkashazy/28150/
Ja. A visszafogottság mintapéldánya...
Kopó 2017.05.18 22:02:35
@Zsoltbacsi: az akasztásos szöveg Facebook-komment. A 24-es Medvegy, meg a kollégája, nem emlékszem a nevére. Azt meg megírtam ,hogy egyrészt a Facebook-komment nem ugyanaz, mint a cikk, vagy akár a blogposzt (blogján kommentben még durvább Bayer, mint a cikkekben), másrészt az is érdekes, ha Bayer írói munkásságát Facebook-kommentekhez mérjük. Hasonlót a hasonlóhoz. ;) Tóta W. nem követelt akasztást a Fidesznek, olyan komolyan (még ha indulatból is) nem, ahogy Bayer. Irónia nem áll távol tőle, max. azt el tudom képzelni.) De nyugodtan rám cáfolhatsz, konkrét cikkel.
Egy hete sincs, hogy megírtam, hogy két útját látom annak, hogy sikerrel járjon tüntetés a NER Magyarországán. Egy kis erővel (csak, mint amennyi akkor volt, mikor billentyűzettel dobálták a Fidesz-székházat a netadó ellen), vagy kitartással. Nem számítottam rá hogy ilyen hamar eredménye lesz a…..
Kopó 2017.04.13 18:35:23
@I-Work: "ha az elégedetlenkedők tábora egymillió fő felé emelkedne, akkor ki lehetne kényszeríteni a feudál-kommunista oligarchák gyors menekülését."- már jóval fölötte van az elégedetlenkedők száma, csak az elégedetlenségük reflektálatlan, csatornázatlan, szervezetlen, így eredménytelen is marad.
Egyébként meg: leváltható a kormány választáson, hogyha a magyarok többsége nem akar másra szavazni, akkor viszont nem a rendszerben van a hiba, csak hát a népet nem lehet leváltani.
@nick papagiorgo: műhelymunka- tudod, szellemi munka is létezik a világon.
Az elfoglalás megvalósítható, logisztika és szervezés kérdése.
Megvédeni meg azoktól kell, akik fel akarnák számolni a tábort.
Koppány mondja Business as usual 2017.04.04 21:03:22
Az őrültség nem más, mint ugyanazt tenni újra és újra, és várni, hogy az eredmény más legyen.-Albert Einstein, állítólag 2017. április 4 kedd este hét óra van, odakint tüntetnek a CEU-ért a Kossuth téren. Nézem a közvetítést és érzem a deja vut. Bár nem teljes: ezúttal még csak védőfelszerelés…..
Kopó 2017.04.04 21:21:08
@MaxVal BircaMan HJCD: "A CEU helyét sóval kell behinteni" nyilatkozta Toroczkai László, Jobbik-alelnök. Ez lenne az országrombolás, nem az, amit a liberálisok csinálnak.
Kopó 2017.04.05 01:27:29
@Gerilgfx: CEU-s diplomával elég könnyen tudnak.
Kopó 2017.04.06 23:48:13
@Gerilgfx: Közvetlenül talán nincs szükséged reneszánsz-szakértőre, de azért általánosságban hasznos dolog tisztában lenni a múltunkkal. Hogy tanuljunk belőle, na nem mintha szoknánk...
Romológusra nem lenne szükség? Hát ja, a roma kultúra már tényleg széjjel van kutatva, a cigányok helyzete rendezett ,tényleg elmehetne az összes romológus krumplit sütni, romákkal kapcsolatban tényleg nincs új a nap alatt...
Jó nagy hülye vagy, de nem baj, azt mondják az Alföldön, "ilyen embörnek is köll lönni".
Koppány mondja Botka-szóda* 2017.01.11 01:21:28
  Időről időre valaki nagyon okos elejti azt a mondatszerkezetet, hogy „most nyerte meg Orbán a következő választásokat”. A sok fűzfaelemző pl. minden árvíznél kijelenti nagy okosan, hogy azok a videók, ahogy Egyeske hősiesen áll a gáton, egyenesen vezetnek ahhoz, hogy két év múlva a Fidesznek lesz…..
  Azt gondoltuk volna, hogy a Disney mesék valóban kedves, gyermeknek való happy endinggel végződő játékos, kedves mesék, de mégis van valami mondnaivalójuk. Például az önzetlenség, jóság, szelídség. Sajnos ez rendkívül könnyen megcáfolható, mivel különböző felnőtteknek célzott utalást…..
“Gratulálok Donald Trumpnak, az Amerikai Egyesült Államok új elnökének!” — no nem én. Az üdvözlést Gyurcsány Ferenc követte el, igaz neki sem volt protokolláris kötelezettsége erre...
Kopó 2016.11.28 22:18:49
@A kiló nem százat jelent: Én meg azt mondom, hogy GyF reflektált egy világpolitikai eseményre (országos szintű politikusként minimum érdemes neki demonstrálni, hogy tovább lát az ország határain, tudod, ilyen államférfi 'n' shit) és akkor már gratulált. Európai vezetők is gratuláltak, olyanok is, akik szintén nagyon távol állnak tőle ideológiailag.
És aggódhat a szabadságjogok miatt, vagy (és ő inkább így döntött) bizakodhat az USA évszázadok óta működő fékjeiben és ellensúlyaiban, amik egy autoriter hajlamú pöcst is viszonylag kordában tudnak tartani. Meg lesznek terhelve, az nagyon valószínű, de szerinte (meg szerintem is) kitartanak majd, és akkor semmi egyéb nem történt, mint működött az amerikai politikai váltógazdaság és a jobb-bal inga most kicsit sántán lengett ki jobbra.
(Nem kétmillió, max. másfél, tudom, hogy kötözködés, de aki számokkal dobálózik, vállalja; és ez nem az első eset, de ez a rendszer része, mivel egy föderatív államról van szó. Elméletileg Magyarországon is nyerhet párt úgy, hogy minden választókerületben csak 25%-ot kap, a többiek meg 20 körül.)
Kopó 2016.11.29 23:41:53
@A kiló nem százat jelent: Tehát azzal van bajod, hogy más stílusban reflektált rá, mint mások? Más konklúziót vont le, mint a többség? Akik amúgy annyira nem voltak jégcsapok, sztenderd szövegeket mondtak el:
time.com/4563879/donald-trump-president-reactions-world-leaders/
Akkor már GyF legalább elemzett egyet a semmitmondás helyett, és kifejezte a bizalmát az amerikai intézményrendszer iránt. Még csak nem is Trumpot mint személyt méltatta basszus. Szóval ha ennyitől valaki magyar Trump lesz, akkor je suis Trump, mert én is bízom abban az intézményrendszerben, ami 200 évnél is régebb óta stabil maradt. Felháborító, egy eltérő vélemény, hát hogy lehet ezzel megbírkózni?!
Kopó 2016.12.01 22:11:47
@A kiló nem százat jelent: én meg a szenzációhajhász üres gyurcsányozást valamint a hideg kelkáposztafőzeléket nem szeretem.
Én meg megírtam, hogy nem lóg ki a sorból, és értelmes is, amit írt, nem baj, hogy megírta.
De ja, lapozzunk, látom, dialógusunk kontinuitása itt megszakad, nem jön létre az ideák szintézise.
  Beindult az 500 napos visszaszámlálás (honnan számolták ki egyesek, rejtély, na mindegy) a választásokig, megkezdődött az összefogásos tárgyalás. Helyezkedés, farokméregetés, satöbbi, bár állítólag most civilizáltabb hangulatban, jobb kedvvel vágnak bele, mint a múltkor. Lelkük rajta. Kezdődhet…..
Kopó 2016.10.29 15:23:28
@bkkzol: "egy kis cirkuszért saját hazájukat jelentik fel minden lehetséges fórumon" tényleg csúnya dolog volt Orbán Viktortól feljelenteni a hazáját az EU-ban, már csak ezért is lek éne váltani.
24.hu/fn/gazdasag/2006/10/25/orban_elzarna_unios_penzeket/

@DONJ: Pont ezért lenne jó egy ilyen előszűrés, szedjük már ki azokat a nímandokat, akik nem voltak képesek 6 év alatt egy életképes pártot felépíteni! Akik csak a médiában tudják elmondani az elmondanivalót, azok minimális hasznot hoznak, olyanokra van szükség, akik a terepmunkában képesek segíteni és hozzáadni valamit a választási sikerhez.
  Visszatérő elem a nemzethyeskedő oldalon, hogy visszamutogatnak az "ellenoldalra", amikor valami svindlijük van és emiatt pellengérezik őket, vagy akár csak kinevetik őket valami túltolt blődliért. „Bezzeg ha ez vagy az a zsidókkal történne, már mindenki elhatárolódna”. Például: „És ha az összes…..
Magyarország az 1930-s évek elején rendkívül kedvezőtlen külpolitikai helyzetben volt. Olaszországgal a kapcsolatai ugyan kedvezőnek voltak mondhatóak, de az együttműködés még nagyon az elején járt. Németország még nem lábalt ki a válságból, Hitler pedig még nem nem tört ki a külpolitikai…..
Kopó 2016.04.10 03:18:33
@Gery87: Én '40-re értettem. Hogy amikor a szovjetek visszavették Besszarábiát, akkor egy időben mi visszavehettünk volna-e valamit a szovjetek farvizén.
Kopó 2016.04.10 14:38:43
@Gery87: Kár. :(
Mondjuk úgyis mindegy, ha ezt össze tudták volna hozni a magyarok, akkor egy rendes kiugrást is, meg sok minden mást, volt máshol is alkalom revízióra.
  Már régóta tart a vita, mit kell tenni a magát Iszlám Államnak nevező terrorszervezettel, a terrorizmussal és nagyobb léptékben az egész Közel-Keletre. Aztán fordulatot jelentett be, mikor Párizsban magát Európát támadták meg. Nem Európát, mint földrajzi fogalmat, hanem…..
Kopó 2015.12.15 02:13:53
@tralalala: Más eszközeik és más környezetük van. Orbán azt mondta, hogy "ha lehetőséged van az ellenfeled megölni, akkor nem gondolkodsz el rajta, hanem megteszed", csak épp ő más eszközöket használ, tudod, muszáj eljátszania, hogy késsel-villával eszik. De a motivációk, a komplexusok, a hozzáállás ugyanazok.
@Mérnork: Ha nem oda, majd beállnak a lelkisérült fiatalok pl. a Rote Armee Fractionba, vagy ami épp népszerű. Az Európában elkövetett terrorcselekmények többségét még mindig nem muszlimok követik el, még mindig nem vallási indíttatásból. Csak azok most nem izgalmas témák, azzal nem lehet elterelni az egyszeri választó figyelmét. Ld. ETA, ami még mindig aktív. De anno volt az IRA is. Azt sem muszlimok csinálták. Akkor?!
Eközben a másik oldalon ott van egyik kedvenc példám, a rotterdami muszlim, bevándorlószármazék polgármester. Ő volt az, aki azt mondta, hogy amelyik bevándorló nem akar beilleszkedni, az húzhat vissza.
Igazából vita azon van, hogy megéri-e a humánerőforrás a biztonsági kockázatot. Szerintem biztonsági kockázat így is úgy is van, viszont jó lenne, ha ez az erőforrás itt hasznosulna, és csomó integrálódott bevándorló példája mutatja, hogy sikerülhet, van rá precedens.
@Advanced Flight: milyen lubickolás, hagydmár! Arról írtam, hogy szerintem mi az EU, benne Magyarország érdeke. Ha úgy tetszik, pragmatikus hatalmi számításból, cseppet sem migránssimogatásból.
„Nálunk a munka becsület és dicsőség dolga.” – hirdeti az almásfüzitői timföldgyár bejáratának homlokzata. Ehhez képest A Budapest Bank vállalkozás-fejlesztő hitelét egyenesen azzal reklámozza, hogy „amit a céged mutat, mind te vagy.” A munkakapcsolatok és…..
Kopó 2015.10.14 15:53:44
Az Évszázad Évezred Interjúja következik. Közízlés: Mi a véleményed úgy általában a magyar politikusok öltözködéséről, stílusáról? Alekosz: A politikusok öltözködését nagyban befolyásolja az, hogy éppen kormányon vannak-e, vagy pedig sem. Az öltönnyel kiegyezek,…..
Kopó 2015.06.30 15:56:54
@Matilla: Bélszínhez steak krumpli illik. A cordon bleu hasábbal legalább nem játssza meg magát.
Koppány mondja Eresszetek rájuk! 2014.07.08 19:34:33
Rohadtul bosszantó, amikor egy hangos, erőszakos és agresszív kisebbség terrorizálja a békés, toleráns többséget. Ne értsetek félre, természetesen elkötelezett vagyok a kisebbségek védelme mellett- amíg nem ártanak másoknak. De amikor azt látom, hogy több ezer felvonuló…..
Kopó 2015.06.15 02:04:26
@második eilan: Ha a felvonulók közül azok, akik megvédenék a tömeget, felkészülnek, akkor nem. És lehet úgy elrendezni, mint a triceratopsok: kívül a védelmező szülők, belül a körben a gyengék és a kicsinyek.

Ha nem lennének szem előtt, akkor az emberek nem szembesülnének azzal, hogy ők is léteznek és könnyebb lenen valami fura, természetellenes devianciának tekinteni. Így viszont találkoznak velük, és látják, hogy vannak, sokan, és számolni kell velük.
Koppány mondja Triayes/non/maybe 2015.06.05 01:17:58
Újabb évfordulója telt el a trianoni békekötésnek. Ötödik éve, hogy hivatalos megemlékezés van róla. A sztenderd ellenzéki hozzáállás gondolom az lenne, hogy el kéne törölni, mert értelmetlen, mert sunyi hatalommániások politikai tőkét csinálnak abból, hogy egy sebben…..
Kopó 2015.06.07 18:22:42
@Noked-Lee: Én elviselném, de kötve hiszem, hogy a revizionisták is.
Koppány mondja Je suis náci? 2015.06.04 01:24:11
  Mostanában a Fidesz tábora csökken, a Jobbiké inkább nő, mindkettő eléggé érthető okokból. Persze mire ezt megírom, már esélyes, hogy beálltak egy minimumnál, illetve maximumnál és csak ingáznak kicsit. De most nem erről akarok írni, hanem a harmadik játékosról: amit…..
Kopó 2015.06.07 18:21:04
@Szubotaj: Büszke is lennél, ha ilyet tudnál írni!
Ha az Észak-Koreához és Kubához hasonló országoktól eltekintünk, akkor is akadnak olyan helyek a nagyvilágban, ahol a politikában élő családok dinasztiát alkotnak. Ott van rögtön az Egyesült Államok, a Kennedy-, a Clinton- vagy éppen a Bush-famíliával. De mi kell ahhoz, hogy egy…..
Koppány mondja Szelídítés 2015.03.16 10:53:47
Tanulságos megmozdulás volt a mai. A délután négykor kezdődő tüntetésen előzetes megegyezés alapján részt vettek a pártok is a zászlaikkal. És nem dőlt össze a világ! Nahát! A civilek úgy látszik, megértették azt, hogy hiába próbálnak távolságot tartani a pártoktól, a…..
A 444.hu-n egy hete megjelent cikkben Szlankó Bálint arra a következtetésre jut, hogy az EU-nak (és a NATO-nak) túl drága lenne megvédeni Ukrajnát Oroszországtól. Túl közel van hozzájuk Moszkva és kész is a végsőkig elmenni, hogy megszerezze magának. Szerinte nem is kell tartani…..