Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Carlo72

0 bejegyzést írt és 9 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
 A magyar nép meghatározó része megerősítette, hogy nem akar köztársaságban élni, továbbá legitimálta a Moszkva és Peking irányába tett fordulatot. Győztünk – jelentette ki Orbán Viktor április 8-án, nem sokkal éjfél előtt, miután hosszú órák érthetetlen várakozása után – ami a számítógépes…..
Mind azt hisszük, hogy sok mindent tudunk a napkollektorokról. Az a szörnyű igazság, hogy ez nem igaz. Biztosan akad olyan, aki néha összekeveri a napkollektorokat és a napelemeket, vagy nem is tudja, milyen típusú kollektorok léteznek, és melyiket mire használják. Ez a cikk bevezet egy picit a…..
Az utóbbi években megszokhattuk, hogy a Fidesz a legkevésbé sem válogat az eszközökben, ha hatalmának megtartásáról van szó. A választási rendszer átalakításával, médiafölényük gátlástalan kihasználásával, az ellenzék sajátos ellehetetlenítésével olyan viszonyokat teremtettek, hogy gyakorlatilag…..
Carlo72 2018.02.19 11:14:33
Én világ életemben MSZP-és voltam,de kritikákkal voltam az intézkedéseikkel.Rühelltem azt a tehetetlenséget amit csináltak.1 hónappal a választások előtt vetették fel,hogy csökkenteni kéne a parlament létszámát.Persze erre semmi esély nem volt megállapodni,utána meg sírt a szájuk,hogy úgy alakították ki a körzeteket,hogy neki nem kedvező.Mit is vártak.Na ez tette fel az i-re a pontot,meg a sok lopás.
Nem mitha a fidesz nem lopna,de nem olyan hülye,hogy azt mondja amit az emberek nem akarnak hallani.Példa.Az egész ország szavazott a bevándorlásról.Minden párt tudhatta,hogy az emberek nem akarják ezt a csürhét.Erre mi a válasz.
Bontsuk le a kerítést.
Lehet vki ennyire HÜLYE?
Vonáról meg kiderült,hogy milyen jó az iszlám.
Zsigerből utálja az ember az iszlámot,amit meg nyugaton tesznek,ki is kedvelné ezeket a retkeket.
Persze nincs az a pénz,ami elég volna.Mondjuk azt amit az gondol aki a pénzt adja.Midegy hogy a hazát is elárúlják,pénz a zsebbe,és minden rendben.
Jól írta a pécsi egyetem egy professzora.
Látja a fidesz lopásait,nem szimpatizál velük,DE a mostani választáson nem ezt kell szem előtt tartani,hanem a hazát,a népet,a kúltúránkat.
Sohasem gondoltam volna,de felvetődött bennem,hogy ha elmegyek szavazni talán a fideszre szavaznék.
Azt kell megérteniük az ellenzékieknek,hogy a disznó sem örül annak amikor ölik,és mi sem akarunk ebben a helyzetben lenni.Épp eleget láttunk nyugaton,és had ne feledjem,mi a saját kárunkon tudjuk,milyen szép a multi-kulti.
Előbb a szakácsoknak veszett nyomuk, majd a pincéreknek, végül eltűntek a takarítók is. Dupla órabérét se találni már segédmunkást...
Ma sem az az akadálya a korrupció egyedi bejelentéseken alapuló feltárásának, hogy nincs, aki kivizsgálna egy ilyen bejelentést, hanem hogy nincs, aki bejelentést írna. Így aztán fel is tesszük olvasóinknak a nyitott kérdést: mi kellene ahhoz, hogy Ön bejelentse egy állami…..
Carlo72 2013.01.22 21:08:51
@Lindalinda:
Ilyen a szoc agymosás?Sajna van jobboldali is.Nem látod a fától,az erdőt.
Miért is mondott le Ángyán?Talán kérdezd meg tőle.
Ja,biztosan az is komcsi.
Ő legalább kiállt az elveiért,és ez becsülendő.
Én csak azt mondom,nem kell szapúlni a másikat,mindkettő rabló banda,és ezt jó volna ha te is látnád.