Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Inkább Minka

0 bejegyzést írt és 9 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A Jelenkornak a hetvenéves Nádast köszöntő, még tavaly októberi számában van néhány szép fotó az agg mester lábáról. (Jó, nem csak arról.) A fotók önlábképek, Nádas saját maga csinálta, fektében, különböző városokban, azt hiszem, az iPhone-jával. Valahol - a Nők…..
1.Aki tudja, hogy mit mondott a nyolcvanas évek végén az ELTE-n a titkárnő arra, amikor egy hallgató (nem én) "Németh. G. Béla tanár urat" kereste. ("Nincs benn Németh Géza professzor úr.") Aki látta "a legnagyobb magyar gitáros" (Radics Béla) szobrát…..
Inkább Minka 2012.02.15 15:50:04
Őrülten érdekes szöveg a Kukorellyé. Minden passzusát meg kéne vitatni. A Holmi versrovatának értékelésével - vö. Holmi-posztvita -szóról-szóra egyetértek. Azóta önkritikus hajlandóságomban átrágtam magam a Szántó Domingo ajánlotta Várady Szabolcs-verskomplexumon: mit mondjak. Inkább semmit.

De a legérdekesebb, hogy miközben Kukorelly vadul ajánlja a magyar irodalomtörténet tisztalapalapú újrakonfigurálását, ő maga makacsul ragaszkodik a bevetthez. Ebben egy fontos fejezetet az a Farkas Zsolt ír, aki Kukorellynek monográfiát szentel, s nekimegy Balassának, aki Nádast és Esterházyt sztárolja. Úgy érződik, mintha Kukorelly szerint itt romlott volna el minden, mintha az eredendő bűn Balassához kötődne. Pedig az élet most rácáfolni látszik (csendes agresszivitással): Nádas a Párhuzamos történetekkel ezekben a hónapokban indult el egy új világhódító körútra, s hazai recepciója megéledni látszik (Bazsányi, Bagi, Radics, Dunajcsik, vagy az Enigma 67. száma), Esterházy pedig remekül viseli a kritika (megintcsak pl. Radics) csapásait, népszerűsége, hanem is töretlen, de a régi (pestiesen szólva). Mostan olvastam szórakoztató nem-vers-verselményét ("költőien tördelt sorokkal" ) a Jelenkorban. A göthös Goethe lovával. Kukorelly Marnónak feltűnően kevés teret szentel, pedig egy új irodalomtörténet elég sok mindent (és sok mindenkit) építhetne a nyelvi paradigmaváltására. Szóval, holland sznobizálás ide vagy oda - (ten minste) van mivel vitatkozni.
De nem vagyok képben - ez a Kukorelly-szöveg minek apropóján keletkezett vagy minek a kritikája?
Érdekes komment érkezett Várady Szabolcsnak - az előző posztban - méltatott literás netnaplójára. Lényegében hogy a Holmi gyenge pontja a költészet lenne: az átlag lírája. M.V. szerint a lapban "inkább a hagyományosan a képhasználatra épülő és főképpen az emóciókra ható konzervatív, középszerű…..
Egy kedves barátom - ha fogalmazhatok a helyzet komolyságához ennyire nem illő módon semmitmondóan - azt írta, hogy a Litera előszilveszterén hallott Esterházy "nem volt vicces, nem is annak szánta, de nem illett oda, szóval nekem csalódás volt, a nagy koszorús, komoly író az…..
Inkább Minka 2012.01.09 13:05:50
Nagyon megértem Domingo mélyenszántó pszichoszociális érzékenységét e tárgyban, nekem még durvább élményem volt Esterházyval kapcsolatban, amikor megnéztem DVD-n a Vámos Miklóssal való beszélgetését - emlékeim szerint valahogy arról referált, hogy ő lenézi azt, aki éhségből eszik - ezt nyilván afféle gasztrogourmand jópofaságnak szánta, nem Lázár-i hagymázas félrebeszédnek, s most illene is utánanéznem a pontos textusnak és a pontos kontextusnak, mielőtt bárkit is megbántok - de nem teszem, s nem csak azért, mert a DVD-t azonnal lepasszoltam egy még ártatlan tekintetű barátnak, hanem mert ha ő nem gondolkodik elég disztingváltan, akkor én ugyan mit óvatoskodjak a terítékkel és az eszcájgokkal.

Ezt hívják, nota bene, írói felelősségnek.

S vajon miért nem gondolkodik és ír Esterházy Péter elég disztingváltan? A kérdés rendkívül bonyolult, nagy körültekintést igényel, hiszen minden kétséget kizáróan egy jó fiúról, vagy ahogy Nádas írta róla a Jelenkorban publikált költeményében, "fiúi jóságról" van itt szó, s ezért is szeretjük elsősorban, a derűjéért, a humoráért, a nyelvi leleményességéért, ő mindenek kaján Odüsszeusza, aki bírja a nyelvünket, elkormányozza a hajónkat, elhallgatja és elhallgattatja sziréneinket. Édes szavai mindig a közösségnek voltak adresszálva - s a defektus is éppen mintha itt érné, a szociális fronton. Ha jobban megfigyeljük, a "Semmi művészet", amit azért Domingo kitüntető figyelmébe ajánlanék, éppen ezt a válságot tematizálja. A válság mélyen összefügg a személyes megszólalás kudarcával, a félrehordó intimitáséval, egészen pontosan azzal, hogy ezt a bensőséges közbeszédet nincs hova adresszálni, s a tónusával már maga az író sem teljesen elégedett - s én a válságtünetek közé sorolom nem csupán a modorossá válást - már egyetlen szintagmája nem tud úgy megjelenni, hogy az ne legyen Esterházy-modorban írva -, hanem a folyamatos kurválkodást az olvasóval éppen gasztronómiai és focikérdésekben. Előbbieknél utalnék Domingo gasztroposztjára, amivel mélyen egyetértek. És a focit itt most nem azért dobnám be, merthogy a Minkák nem szeretik a férfiak össznépi- és nemzeti összeborulását ebben a témakörben. A Minkák irodalmi tekintetben közismerten semlegesneműek, és a fociban és a kulinárkodásban azt nem szeretik, hogy itten a nép, hogy esterházyasan fogalmazzak, hülyére van véve. Másképp mondva: az van gondolva az olvasóról, hogy evvel a kvázi-közösködési beszéddel meg lehet venni kilóra.

Ám a közösködés nem jelent közösséget, amiképpen a hiteles benső beszédet sem adják ingyen. Azért elmélyüléssel, lemondással, önkritikával szokás fizetni.
 Néhány hete Bodor Ádám, amikor új könyvének megjelenése kapcsán interjút adott a Magyar Narancsnak, novella és elbeszélés különbségét az artisztikum fokában jelölte meg. A tetszetős gondolat, hogy előbbi volna az artisztikusabb műfaj, nagyrészt Bodor prózaeszményéről…..
Inkább Minka 2012.01.05 12:51:05
Már képtelen lennék felidézni, hogy hol, de valami napilapban valaki azzal vádolta Németországban befutott íróinkat, hogy nem egyengetik a fiatalabb pályatársak útját - azt hiszem, ez Nádas esetében sosem volt igaz, de íme, itt egy eklatáns példa az ellenkezőjére. Talán ezzel lehet magyarázni a szöveg valóban meglepően részrehajló attitűdjét - végülis a feladat az lehetett: bevezetni Bán Zsófiát (a magyar irodalom képviseletében!) a német piacra. Nádast mindig is jellemezte ez a fajta szenvedélyes részrehajlás, amit ugyanakkor majdhogynem zsigeri megvesztegethetetlenség kísér: a kettő különös vegyülékét most is felfedezni véltem, például amikor arról ír, hogy Bán Zsófia csak "kicsit kíváncsi". Igen, szerintem ez a legnagyobb baj a Bán novellisztikájával, hogy túlzottan jótanulós, nem mer a saját, különben erős, érzéki benyomásai után menni, hanem fogja a mesterek kezét: többek között sajnos éppen Nádasét is, akinek precízen részletező hosszú mondatai az Emlékiratok könyvéből éppúgy inspirálják, mint a Párhuzamos történetek azokra felelő rövid mondatai, nem is beszélve a szexus ábrázolásának jellegéről, amiképpen a választott kor, téma, miliő is Nádasra utal: az egész novella mások levetett gönceiből összerótt rongyszőnyegre emlékeztet, miközben mindvégig érezni a szerző finom, beleérző affinitásait. Bán jól tenné, ha megfogadná mestere bújtatott tanácsait: legyen merészebb, kíváncsibb. Önállóbb. Kevésbé "bölcs", ahogy Nádas írja, kevésbé "bagoly". A legnagyobb problémát, akár Darvasinál, a novella ellaposodásában látom, ez a pár mondat szinte kínos, és még rettenetesebb lesz a szövegvégi ismétléstől: "Elhagytam a tíz milliós országomat. Láttam a Földet." "Az arcomat négyszögletesre öntötte ki az idő."
Akár Darvasi, nem tudja pontosan, miféle súlyt terhelhetne a szövegére, ez a súly nincs meg neki magától, mert nem elég "kíváncsi", nem keresi. Így aztán valami konszenzusba kapaszkodik, valami olyasmibe, hogy mit is kéne éreznie valakinek, aki elhagyott valamit. Viszont komoly erénye, hogy megvan a mesterségbeli tudása az íráshoz, habár az olyan képzavarok, mint a bőr alá beszivárgó kullancs, némileg rontják az összképet.
A tanulság szerény véleményem szerint az, hogy a Nádas-mondatok utánozhatók bár, de sosem öncélúan részletezők, sosem öncélúan ritmikusak. Az egész egy olyan szerves érdeklődésbe és érdekeltségbe, egy olyan szöveggenetikába és szövegbiológiába van ágyazva, amely Bán Zsófiánál egyelőre hiányzik. De talán egy bátor mozdulattal megszerezhető.
A decemberi Hídnak csak a felét olvastam, voltaképp egy háromoldalas Szív Ernő-tárca miatt. Azt akartam megírni, hogy mennyire nem tetszik, de gondoltam, ez így túl primitív, elolvasom a lapot, és majd a posztban ez a nem tetszés csak egy mozzanat lesz. Szóval nem tetszik ez "Bezárt…..
Inkább Minka 2012.01.04 19:44:58
Darvasi tárcájának megítélésével mélyen egyetértek. Ideje is volt, hogy végre valaki szóvá tegye. Ez a Nyugat-stílbe oltott gyengécske Kafka-parafrázis (bár ez nem is Nyugat, inkább az Uj idők tárcaíróinak olcsó pacsuli-modora) nem is azért a legrosszabb, mert írója elmetartalmai a saját - helyenként különben igen tetszetős - íráskészségeihez nem érnek fel, hanem mert megpróbálja az olvasót megvesztegetni: ez az aktuálpolitizáló mentálhigiénés lötty, amit az arcunkba zúdít, ez tulajdonképpen semmi más, csak valami nyálas, gyomorforgató giccs, bocs a nyers szóképekért, de ráadásul meg sem lett rendesen emésztve. Felületes, érzelgős hülyeség az egész, és a Darvasi sajnos mindig ilyen - viszont ezt nagyon hatásosan, mondhatni fülbemászóan csinálja. Most is felfigyeltem szép megoldásokra, pl. "puha parafa huppant", vagy az a rész a lányszoba elszabadult függönyeivel: ezek míves megoldások, de minek őket mívelni, ha aztán ilyen fordulatokra futja csak:"Megtelt - mondtam - megtelt a világ, Szív." Jézusom. Alig menti, hogy a szív megtelése legalább egy áthallható nyelvi fordulat. De mire hallunk át: újabb ócska közhelyekre. Egy rejtély, hogy közhelyeknél többre ilyen nyelvi affinitások mellett miért nem futja - mindenesetre ez a tárca épp azt az irodalmi hagyományt eleveníti fel, amit jobb lenne elfelejteni.
Némi riadalommal olvasgattam a Litera és az Irodalmi Jelen körkérdéseit: a kritikusok körében mintha az ízlésbiztonság szónak nem lenne többet értelme. Károlyi Csaba nálam külön kiverte a biztosítékot. Hogy lehet ilyen dolgokat egyszerre jónak tartani?