Adatok
nedus65
1 bejegyzést írt és 28 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Az első rész után, amiben a balatoni ultrázás keletkezéskörülményeiről, a Bp-Moszkva futásról, Babuciról, a dunai jeges edzésekről volt szó, most további abszurd szemelvények következnek Schirilla mester életéből (forrás: Egy távfutó vallomásai).
Az egyik hihetetlenebb, mint a másik. Úgy tűnik, ő…..
nedus65
2015.09.25 17:14:45
Egy személyes emlékem van vele kapcsolatosan : 1984-es Dunamenti Szupermaratonon én is ott voltam , igaz , még nem voltam 20 , de azt hazudtam :) Az első nap (68 km ) végén odajött hozzám az öreg , és megkérdezte , hogy ki az edzőm , hol készülök ? Mivel tök egyedűl voltam ( és éppen ejtőernyőztem akkoriban és aválogatottban kötött fogadásból indultam el ) igy a szárnyai alá vett , megmasszirozott , kaját hozott , tanácsokkal látott el . Én nem sokkal előtte olvastam a könyvét és elégggé naiv voltam még , istenként tekintettem rá . A harmadik nap reggelén teljesen kivoltam már ( nagyjából 0 felkészüléssel voltam ott ) ,hogy az általa feltálalt zsirban !!!!sűlt krumplit képtelen voltam megenni reggelire . ( még szerencse !! ) ekkor azt mondta, hogyha ilyen fegyelmezetlen vagyok , akkor csináljak amit akarok . Végűl a versenyutáni banketten ( mint legfiatalabb versenyző különdijat kaptam - 24 óra lett a 200 kili - ott megint "szóba állt " velem és gratulált . Késöbb , mikor láttam cigizni és konyakozni , végre rájöttem,hogy ki is ő.....

A tavaly őszi Frankfurt Maraton jó nagy pofon és jó nagy tanulság volt nekem . Szerencsére nem a kedvem ment el örökre a futástól , hanem inkább feltüzelt megint .Nagyon sokat filóztam a dolgon, és arra jutottam , még utoljára belevágok ! Ha nem sikerül ,akkor legalább…..
Futóblog
Tóth Gyula sportpályafutása – Második rész: Országos csúcsok, nagy győzelmek
2015.02.12 19:54:28

(A poszt első része itt olvasható.)
1966-ban már sokat utazott fel Pestre, mivel a munka és a sport mellett levelező tagozaton a TF-re járt az edzői szakra.
1966. április 11-én a mezei Budapest-bajnokságon 10 km-en 30:43-mal ötödik lett, utána a korabeli NSZK-ban Meerbeckben…..

Óriási nevek, elképesztő teljesítmények. Az alábbi lista őrzi 1924-től, hogy kik és mikor döntöttek országos csúcsot maratoni távon a férfiaknál. Érdekes, hogy 1924-ben még elég volt a 2 óra 50 perc (kb. 4 perces iram) is az országos bajnoki cím megszerzéséhez.
A…..

A téli időszakban sokat lehet olvasni a réteges öltözködés fontosságáról. De egy versenyre vajon tényleg jól be kell öltözni a mínuszokban vagy elég lehet a rövidgatya is, hogy könnyebb legyen a mozgás?
2012-ben Szasza készített egy videót a magyarországi mezei EB-ről.…..

Versenyünkön a RunCard kártyatulajdonosok kedvezményt élveznek!
Előnevezés 2014. december 22-től lehetséges. Előnevezés: Félmaratonra: 1400 Ft; RunCard kedvezménnyel: 1200 Ft 10km távra: 1000 Ft; RunCard kedvezménnyel 850 Ft
Számlaszám: 11773353-00245603 Közlemény rovatba…..

Futók körében nagy kérdés, hogy PK-val vagy nem PK-val edzenek - azaz pulzuskontrollos edzéseik vannak, esetleg "szabadon futnak". Én személy szerint nem PK-zom, nincs is rendes pulzusmérőm, a zónáimat sem tudom - bár ez nem marad így sokáig, mert voltam a Cardio Controlnál…..

70 ország közel 4000 atlétája vett részt a 6. veterán atlétikai világbajnokságon, ahol sportolóink összesen 19 arany, 21 ezüst és 16 bronzéremet szereztek. A magas színvonalú versenyeken óriási eredmények születtek. A kiváló magyar szereplésekről a MASZ honlapján is lehet…..

A múltkori posztban írtam, hogy a komolyan készülök a március végi Senior VB-re. Január 1-jétől a felkészülés szerves része lett az új, egészséges étrend. Soha nem mélyedtem el a táplálkozástudományban és fogalmam sem volt, mi fán terem az egészséges táplálkozás. Mivel…..

Itt a tavasz lehelete, hihihihi-hehehehe!
Mivel olybá tűnik, hogy idén korán beköszöntött a tavasz én is magasabb fokozatra kapcsolok a továbbiakban. Nagyobb távokat és nagyobb tempóban fogok majd futni. Az eddigi kocogásokat felváltja a fartlek és az iramfutás. azért nem…..
nedus65
2014.03.03 07:10:49

Soha nem indultam még világbajnokságon. Igazolt versenyzőként esélyem sem volt. Később, a triatlonos években viszont egészen közel voltam a dologhoz. A főiskolás triatlon OB-n az első négy (vagy öt?) helyezettet vitték ki a VB-re. 1991-ben hetedik, 1992-ben pedig nyolcadik lettem,…..
Futóblog
Szekeres Ferenc sportpályafutása – Harmadik rész: Moszkvától napjainkig
2014.02.18 21:10:16

(Aki még nem olvasta volna a korábbi részeket: Szekeres Ferenc első rész kezdetektől az olimpiáig, Második rész: A három olimpia, és három országos csúcs.)
A moszkvai olimpiát követően is folytatódtak a jó szereplések. Szekeres ebben az időszakban élte sportpályafutása…..

A mai nap különleges számomra.Ma 3 éve, hogy futok.2009 őszén abbahagytam az erősemberkedést, novemberben, gondoltam újrakezdek bunyózni.Kempóedzésen nem tudtam körbefutni a tornatermet...Ezért másnap elkezdtem futni, hogy javítsam kondíciómat.Első edzésként konditeremben,…..

Ennyi nap van még. Nem olyan rég még január volt és első maratonomat (45km) futottam, és legyintettem, hogy -Ej, de messze van még! Hát tessék. Eljött. Most már csak pár nap van vissza a nagy célig. Hogy mi lesz ott, sejtésem sincs róla, mivel nem tapasztaltam még ilyet.…..
nedus65
2012.07.23 19:45:22

Felkészülésem nagyon jól sikerült.Brutál edzésmunkát végeztem a közel 10 hónap alatt,rengeteg edzésórát,kilométert gyűjtöttem,többet is mint amennyi szükséges lett volna de hát szeretek mozogni :).Sérülés sem hátráltatott,illetve a télen volt egy kisebb boka gixerem de…..

Bár nem sikerült a tervek szerint az április végi sárvári 12 órás versenyem, de úgy éreztem, viszonylag sokat edzettem rá és jó formában vagyok, szerettem volna letesztelni tehát még tavasszal, ez a forma mire lehet elég egy maratoni távon. Ehhez időpontnak május 16-át, szerda…..
nedus65
2012.05.19 19:27:37

A február-márciusi 3 hét kihagyás után kénytelen voltam alaposan átszabni a versenynaptáramat. A 4 napos Mátrabérc bejáró edzőtábor elmaradt, és a kiesett edzések is hiányoztak, így a legnagyobb falatról lemondtam, a MB Trailt fájó szívvel kihúztam a listáról :o((( Így a…..

Az előző poszt 2)-es pontja lépett végül életbe. A napokban születendő kismacskáink életére esküszöm, hogy nincs semmi bajom a maratonnal, sőt, de igazán most az foglalkoztat, hogy tudok-e gyorsulni vénségemre. Fiatal koromban gyorsnak (vagyis sokkal inkább robbanékonynak)…..
nedus65
2012.04.15 14:35:03

A melegtől tartottam leginkább, hát, volt itt orkán erejű szél, hófúvás, de meleg, na az hírből se... Nagyjából 4-5 fok lehetett és erős szél. Ez, meggyőződésem, a helyezés tekintetében kedvező volt rám nézve, hisz a relatíve nagy súlyomat nem fogták meg annyira az erős…..

Avagy ha nincs elég pihenő, lesz helyette kényszerpihenőMég mindig köhögök. Nem kicsit, nagyon. És az orromat is fújom, ami pedig extrém megfázás esetén is csak 2-3 napig szokott tartani (a köhögés hetekig), most több mint 10 napja...Az elmúlt 2 hétben összesen egyszer mentem ki…..
nedus65
2012.03.06 19:59:56

Szombat: Night run 14km 1:19:29(5:40p/km) 140 avg hr 14 órát dolgoztam ma ezért 14 kilit futottam is:).Este fél 11kor indultunk.Legénykoromban diszkóba jártam szombat este most meg futni:).Krisztián kimért egy 7 killás városi karikát abból vertünk kettőt fokozóba.Nekem eléggé…..
42195
9 hét, 700 km, 10 perc javítás maratonon - vajon hogy csináltam? (bevezetés)
2012.02.14 00:27:00

Az már bizonyos, hogy a sub3órás nápolyi eredmény 8 napon túl gyógyuló eufóriát okozott :o)))Megpróbálok kicsit mögé nézni, hogy hogyan is jöhetett össze ez a számomra is meglepő eredmény. A dolog nagyon sok összetevőből áll, érdemes összegyűjteni, mik lehettek a…..

A szilveszteri hegyimaraton óta megkezdődött a ’jól megérdemelt’ alapozás az idei szezonra. Ha nincs a verseny, már a tavalyi év vége is csak erről szólt volna, de gondolom, senki nem bánta, hogy futhatott egy jó hangulatú eseményen még az évváltás előtt,…..
nedus65
2012.02.13 16:02:16

Firenze és Nápoly között nagyjából ez volt az edzéseim váza: H – kf (2x3 km, mh-re+haza közlekedés) K – sátor, rövid résztáv Sz – kf (2x3 km) Cs – sziget, tempófutás vagy hosszú résztáv P – kf (2x3 km) Szo+Vas: hosszú aszfaltos futás a szigeten +…..
nedus65
2012.02.13 15:59:34

Ezt a futást Barnaki Ferinek ajánlom. Nem lehetnék az a futó, aki most vagyok, ha ő nem vesz a szárnyai alá anno. Mindent köszönök.6:18: Nyűgös kelés, mintha esne az eső, basszus, erről nem volt szó. Kicsit el is megy a kedvem mindentől. Nehezen csúszik a reggeli, töketlenkedek az…..
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz