Regisztráció Blogot indítok
Adatok
ventil66

3906 bejegyzést írt és 25 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A Kossuth rádióban elhangzott bejelentés után nem sokkal megjelent a Magyar Közlönyben a kormányrendelet is a korlátozásról. "A lakóhely, a tartózkodási hely, illetve a magánlakás elhagyására az e rendeletben meghatározott alapos indokkal kerülhet sor" – áll a jogszabályban. Itt a felsorolás, számít…..
Bicskén, a Galagonyás dűlőben igazoltattak a járőrök 2020. március 26-án délután egy személygépkocsival közlekedő férfit, akiről megállapították, hogy a Bicskei Rendőrkapitányság helyszíni bírság megfizetésének elmulasztása miatt körözését rendelte el. Az 56 éves helybélit a rendőrök elfogták, a…..
Minden évben más márciusi dátumra esik a nyári időszámítás. Az óraátállítás napja pedig mindig vasárnap. Magyarországon a nyári időszámítás márciusi kezdetekor 2 órakor előre, októberben pedig 3 órakor kell visszaállítani az órákat. Európában a nyári időszámítás március utolsó vasárnapján kezdődik…..
Kijárási korlátozást vezettünk be Magyarország egész területére március 28 és április 11 között. A lakóhely csak alapos okokból hagyható el – jelentette be Orbán Viktor a Kossuth Rádió Jó Reggelt Magyarország! című műsorában az operatív törzs ülését követően. Folytatáshoz kattints!   ..
"A koronavírus-járvány kapcsán gyors és hatékony intézkedésekre van szükség. Fejér megyében mi megtettük a megfelelő lépéseket: az önkormányzatokkal együttműködve olyan tájékoztatóanyagot készítettünk, amely a településeink lakói számára fontos és pontos információkat nyújtanak a vírus elleni…..
Marco Vergano intenzív terápiás szakorvos Torinóban. Egy hete azt üzente nekünk, magyaroknak, hogy készüljünk a legrosszabbra. Ma azt üzeni, hogy a magyar hatóságok időben meghozták a szigorításokat, de ez önmagában nem elég: ezeket be is kell tartani, ha el akarjuk kerülni azt, ami Olaszországban…..
Az ismeretlen, külföldi hívószámokról érkező hívásokkal kapcsolatban a rendőrség az alábbiakra hívja fel a figyelmet. Az úgynevezett wangiri hívások lényege, hogy a csalók nemzetközi telefonszámokról tömegesen hívásokat generálnak a fogadó fél visszahívásának reményében. Ha a hívott fél visszahívja…..
Tisztelt Ügyfeleink! Tájékoztatom Önöket, hogy hosszú fejlesztési időszak eredményeképp bevezetésre kerül az elektronikus fizetési és elszámolási rendszer, melynek következtében az adók, díjak, illetékek elektronikus úton történő befizetése válik lehetővé. A https://e-onkormanyzat.gov.hu oldalra…..
Tájékoztatom tisztelt ügyfeleinket, hogy önkormányzati adóhatósági ügyekben felvilágosítást kaphatnak közvetlenül a 20/293-7398 telefonszámon. Fritz Gábor jegyző..
Két mentő- és egy rendőrautó időzött sokáig szerdán délben a bicskei Akácfa utcai lakótelep egyik épülete előtt - tájékoztatott az épületben lakó olvasónk. Mint - a közösségi oldalakon esetleg elinduló rémhírek elharapózásának meggátolása érdekében - megtudtuk, egy idős ott lakót agyvérzés…..
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. a zavartalan áruszállítás és a kijelölt nemzetközi tranzitfolyosó biztosítása érdekében felfüggeszti az M1-es autópálya helyreállítási munkáit 2020. április 15-ig. - adta hírül közleményében a társaság. Folytatáshoz kattints! ..
Napról-napra súlyosbodik a járványügyi helyzet és pandémia idején is szakítottak időt a Bicske Tigers szurkolói csoport tagjai arra, hogy közösségi munkájukkal besegítsenek Bicske Önkormányzatának a tájékoztató anyagok terjesztésébe. Január közepén hírt adtunk arról, hogy elsőként szerveztek a…..
Soha nem volt még ilyen könnyű másokon segíteni. Mindenek előtt arra van szükség, hogy maradj otthon! És hogy oszd tovább ezt a mémet! (forrás: Összefogás Magyarországért - Facebook)..
Színvonalas vendéglátó egységből sosem elég - Bicskén sem. Az elmúlt években alkalmunk volt látni a bicskei TESCO áruház üzletsorán található egység "leépülését" és éppen ezért kitörő örömmel tapasztaltuk a Csodaszarvas Étterem március 7-i megnyitását. Első pillantásra látszik, hogy a manapság…..
Tájékoztatjuk a Tisztelt Lakosságot, a Kedves Szülőket, hogy az új koronavírus-járvány miatt kialakult veszélyhelyzetre tekintettel határozatlan időre lezárásra kerülnek Bicske területén a játszóterek. Megértésüket köszönjük! Bicske Város Önkormányzata..
Tisztelt Szülők! A koronavírus-járvány terjedése miatt a Kormány az élet- és vagyonbiztonságot veszélyeztető tömeges megbetegedést okozó humánjárvány megelőzése, illetve következményeinek elhárítása, a magyar állampolgárok egészségének és életének megóvása érdekében elrendelt veszélyhelyzet során…..
A részletes szabályozás az elkövetkezendő napokban fog napvilágot látni, de máris látni, hogy a gazdaság egyes területein meghatározó és kézzel fogható segítséget kapnak a szereplők. Ezekből az általunk legfontosabbnak tartott intézkedések: 2020. december 31-ig sem a magánszemélyeknek, sem pedig…..
Bicskén is helyenként hisztérikus, feldúlt hangulatú vita folyik - elsősorban a közösségi oldalakon - a maszkok használatáról. Anélkül, hogy állást foglalnánk, az alábbiakban közöljük a Pécsi Tudományegyetem Szentágothai János Kutatóközpontja Virológiai Kutatócsoportjának február 25-i álláspontját.…..
A koronavírus járvány terjedésével kapcsolatban megszaporodtak az olyan online, a vírus terjedését bemutató térképek, amelyek látszólag valóban a járvánnyal kapcsolatos adatokat jelenítenek meg, ugyanakkor a háttérben különböző káros programok és kódok letöltése, futtatása indul meg, melyek érzékeny…..
Kezdődött azzal, hogy a város legnagyobb sportszervezeténél, a több mint 400 főt foglalkoztató Bicskei Torna Clubnál már 10 napja megszüntették a kézfogást (ölelést, pacsit, puszit, stb.) és ezt figyelmeztető táblákon is jelezték a klubházban az egyesületi vezetők. Aztán sorra jöttek a kedvezőtlen…..
Nem sokáig maradtak aktuális tananyag nélkül a bicskei gimnazisták, ugyanis nem sokkal ezelőtt elindult a Vajda János Gimnázium tananyag-bankja. Az oldal a https://www.vajdasuli.hu címen érhető el, ahol osztályokra bontva megtalálható az ismeretanyag illetve a számonkérés. Vírusmentes jó tanulást…..
A koronavírus-járvány miatt lezárják Magyarország határait a személyforgalom előtt, az erről szóló nemzetközi egyeztetések zajlanak, így a jövőben csak magyar állampolgárok léphetnek be az ország területére - jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn az Országgyűlésben, napirend előtt.…..