Regisztráció Blogot indítok
Adatok
almatermelő

0 bejegyzést írt és 46 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Nemcsak a nyugati világban támadják az orosz államfőt, de a moszkvai héják is, amikor az ukrajnai harcokba való nyílt beavatkozást követelik a Medvegyev-kormánytól. Vlagyimir Putyin orosz államfőt vehemensen támadják a nyugati világban. Köztük a Magyarországon putyinozó…..
Az eddigi tüntetéseket nézve mindig is volt bennem némi hiányérzet. Érezni lehetett a feszültséget és az elkeseredést az emberekben, de ez valahogy megmaradt dühnek, nem transzformálódott valódi pontokká amit követelni lehet. És véleményem szerint az "Orbán takarodj!" pont…..
Egy hét kihagyás után folytatódott a köztévé komolyzenei tehetségkutatója: múlt héten a magyar-finn meccs miatt nem volt adás, most a gyerekek középdöntője következett. A Virtuózok kapcsán nagyon sok szó esett arról, hogy mi mindenben különbözik egy könnyűzenei és egy…..
A középdöntőre tényleg véget ért az átok: a Virtuózok negyedik adásában immáron teljes hosszában élvezhettük az előadásokat, sőt közös produkció is volt az Amadindával, és mindez csak 15 perccel növelte meg az adásidőt, másfél órán át tényleg komolyzene ment a…..
almatermelő 2014.11.08 17:07:30
Az m1 megijedt a saját műsorától, mégsem mernek komolyzenét sugározni főműsoridőben: továbbra sem kerülnek adásba a zenészek produkciói, csak a honlapon lehet megnézni teljes hosszában a darabokat, az adásba csak egy pár másodperces összefoglaló jut, így aztán 1 óra 15 perc…..
Olyan világ felé haladunk, ahol visszatér a 80-as évek hangulata az ötven megás, hangalámondásos, recsegős filmekkel, és ahol román, szerb, szlovák „üzletemberek” csencselnek a wifikkel a határ mentén. Az ember fia és lánya tényleg csak kapkodja a fejét. Nem elég, hogy a Kit…..
almatermelő 2014.10.22 12:37:32
Nem értek a focihoz. Nem is szoktam róla írni, de a vasárnap esti, Üllői úti élmények nem hagynak nyugodni. Gyerekkoromban nemcsak játszani szerettem, de egyébként is nagyon érdekelt mind a hazai, mind a világ- és Európa-bajnokságok (a nemzetközi klubfutball viszont sosem hozott…..
almatermelő 2014.09.10 14:09:10
@Helyes Írás: A magyar-külföld egyik lényeges különbsége, hogy külföldön a saját befektetett pénzt működtetik a fociban, míg itthon a köz(től elvett)pénz van a fociban. Gondolom nem kell tovább a szót szaporítanom.
A leggazdagabb orosz médiabárókat és olajmágnásokat is térdre kényszerítette. A nem kívánatos, „rendszerellenes elemek” kiiktatása, politikai hatalomtól való távoltartása érdekében nem válogatott az eszközök között. A Jelcini privatizáció idején meggazdagodott, az orosz…..
Liberatórium Úristen! Elavultunk. 2014.08.04 09:00:00
Orbán demokráciabontó beszéde megint nagy indulatokat kavart, de én juszt se erről fogok beszélni. Az kicsit túl van lihegve, mert eredeti kontextusában kicsit enyhébben hangzik, mint a kiragadott részletek. Sokkal inkább az a baj vele, hogy 80%-ban bullshit, 20%-ban hülyeség. De…..
Kádár népe és Orbán megtalálták egymást, tudjuk. A házasságból komoly téveszmék pörögtek ki a napvilágra, amelyek közül a legelképesztőbb kombó talán az, hogy lehet egy polgárosulatlan társadalmat a közvagyon és a közpénzek lenyúlásával versenyképessé tenni. Sőt…..
almatermelő 2014.03.08 18:14:18
@tobeor: Ez a legnagyobb baj!
A posztot Pataki Viktor, a 4K! egyik önkéntese írta. Az a helyzet, hogy igen naivan álltam neki az aláírásgyűjtésnek. Azt gondolná az átlagos, esetleg laikus ember, hogy két hét alatt azért 500 aláírást összegyűjteni egy választókerületben egyáltalán nem egy gigászi…..
A médiumaink elfogultak lesznek, mihelyt ellentmondásba kerülnek egymással a magasztos nyugati elvek, illetve az üzleti-hatalmi érdekek. Heteken át meghökkentő volt látnom, hogy az Euronews – amit addig tényszerűen tájékoztató hírforrásnak gondoltam – elfogult beszámolókat…..
TComment Ehhez azért pofa kell 2014.01.29 06:19:01
Az állam idén közel 3 milliárd forinttal többet húz ki az autóvásárlók zsebéből. Íme a módszer. Kapcsolódó cikkünk kommentposztja...
Marxot átírva: ami tragédiának indult, az végül a mi esetünkben is bohózatba fúl? A Fidesz országos rablóhadjárata, amiről nem régen még komikus módon azt terjesztették, hogy valamilyen kifürkészhetetlen módon a közjót szolgálja (bullshit, Mom), egyetlen felszabadító…..
Orbán Viktor kedden a Blikk szerkesztőségében járt. A bulvárlap chateléstszervezett a miniszterelnöknek, aki élőben válaszolt a neki feltett kérdésekre. Az eseményről a hazai média főként az "ordas kommunista hazugságként" kommentált útépítést ragadta ki, de a válaszok…..
Nem tudom, nektek mi jut eszetekbe erről a devizahitel-témakörről, de az én véleményemet talán a neves Index fórumos topikcím fejezné ki igazán: Unom már a devizahitelesek nyivákolását! És az egy dolog, hogy megy a nyivákolás, de a téma egyre jobban zsebbe vág azoknak is, akik…..
almatermelő 2013.08.05 12:22:38
@Nikosi: logikus, sajnos
Alattvalók vagyunk.
Az ókori Róma óta tisztában vagyunk a szónokok hatalmával és jelentőségével. Szinte kivétel nélkül minden modern kori társadalom a szónoki képességekre épült. Ahogy teltek-múltak az évszázadok, egyre inkább vált jelentőssé, miként képes az egyén megszólítani a…..
Tegnap vettem észre egy június végén megjelent Peter Schiff interjút az Alapblogon. Mondjuk az aktualitásából azóta sem veszített.   Az eredeti interjú itt található, de akinek nincs kedve angolul olvasni, találhat egy magyar nyelvű összefoglalót a…..
A kormányzat kommunikációs szakemberei még mindig nem tudták elmagyarázni az összes politikusnak, hogy bizonyos szavaknak súlya van. Pedig a Kósa-Szijjártó államcsődözését követő árfolyamzuhanás meglehetősen szemléletes példa volt. Navracsics Tibor valószínűleg valami…..
almatermelő 2013.07.19 14:41:45
@Lindalinda: ...a FIDESZ, mert tudnak és akarnak korményozni és hál' istennek, most már a pénzt is kihúzzák a nyomorult ballibsik kezéből...

Úgy érti, hogy elveszik mástól?
Onlinemarketing blog Jogi update 2013.05.09 19:52:55
Namost legszebb öröm a káröröm, persze. De ez a bejegyzés nem ezért született, hanem azért, mert látom, mennyire nem szokták tudni az ügyfeleim és a tanítványaim, hogy mit szabad és mit nem használni a weboldalon és közösségi médiában: milyen zenéket, képeket, szövegeket…..
Ebben a posztban az "ingyen" energia forradalmáról értekeznék a "megbontó felfedezés" gazdasági modellje segítségével, megpróbálván felvázolni egy ilyen Széles Gábor által beharangozott energiacella társadalmi hatását az elkövetkező évtizedekben. Meglátásom szerint  az…..
A Hülye Járások Minisztériumában ez a péntek nem olyan volt mint a többi. Ezen a pénteken dolgozni kellett. Gyorsan be is pötyögte a szolgálati Nokia 3210-esbe, hogy "Segítünk! Sál, sapka, kesztyű! Belügyminisztérium”, aztán hátradőlt a székben. Légrugó, gázliftes…..
A "vörös csürhe" újra mozgolódik! Az MSZP  készített egy videót, afféle depis hangulatjelentést. A "magasztos" cél az volt: lássa mindenki, hogy is fest Magyarország ma! Természetesen voltak olyan balfékek a film alkotói,  hogy bőven hagytak támadási felületet a…..