NeshEOS86 2011.12.26 11:49:53

Olvasva a kommenteket nem tudom megállni, hogy ne adjak hangot a véleményemnek. Először is, amit itt Bence letett az asztalra, az valami fantasztikus, és minden tiszteletem az Övé. Ez a fotózás legnehezebb válfaja. Nagyon - nagyon sok energia, munkaóra, tudás, és pénz szükséges hogy ezek a képek elkészüljenek. Kevesen produkálnak ilyen minőségű anyagot, akik igen, azoknak általában több pénzük , és lehetőségük van (mert mögöttük állnak olyan szervezetek mint a NetGeo, vagy a Discovery)
Ami viszont elkeserít, és dühít az a tekintélyes mennyiségű paraszt aki ideokádja a szavait. Ezek az emberek nem dolgoztak még eleget ahhoz hogy értékeljék az ilyen munkát, de beleugatnak mindenbe mert nekik van véleményük. Gratulálok uraim. Ügyesek voltak ma is. De azt ajánlom, hogy ahelyett hogy hülyeséget beszélnek battyogjanak ki az erdőbe egy Pajtással a nyakukban, és kezdjenek el fényképezni, aztán rájönnek minek is kell ennyi pénz, felszerelés és energia. Egy dolog vígasztal. Tudom hogy ha Bence olvassa is ezeket a commenteket, magas ívből tesz rá, mert ezek az „örültek” (a természetfotósok mind örültek, és ez most pozitív) nem igen foglalkoznak ilyen „semmi emberekkel”. Teszik a dolgukat szerelemből, és nem érdekli Őket semmi, csak a pillanat amit lencsevégre kapnak.

NeshEOS86 2011.12.26 12:32:55

@think different: Van valami igazság abban amit mondasz, mégis vitáznék Veled. 7. éve fotóm, és sikerült minden ágát a szakmának kipróbálni. (Most éppen motorokat fotózok egy szaklapnak) Daganatos gyereket fotózni lelkileg megterhelő, ez igaz, de csak egy ideig. Foglalkoztam szociofotóval is, és volt „szerencsém” olyan mélyszegényeket lencsevégre kapni, amit csak elképzelni tudsz. De fényképeztem autista gyerekeket, és hajléktalanokat is. (Ne tegyünk különbséget hajléktalan, és daganatos gyermek között. Ugyan olyan nehéz látni az emberi sorsot.) Természetesen megviseli az embert az elején. Elgondolkozol hogy ha Te kerülnél ilyen helyzetbe hogyan viselnéd, hogyan élnéd meg, aztán elmúlik, és csak dolgozol. Egy bizonyos pont után immunissá válsz, és „csak” kompozíciót látsz. Volt idő mikor emitt lelkiismeret furdalásom volt, de rájöttem, ez természetes lelki folyamat, mert ha nem így tennél, ha nem tudnád elengedni a „nyomor” látványát akkor vagy megörülnél, vagy beállsz a Vöröskereszthez. Elfogadod hogy ez az élet, és teszed a saját dolgod, a tragédiát, pedig elenged. Természetesen nem leszel tőle boldog, de nem visel meg annyira.
Azért tisztelem annyira a természetfotósokat, mert iszonyat kitartó, és szorgalmas emberek . Ismerek olyan természetfotóst aki egy lakást, és autót adott el egy darab (!) objektívért. Bár az életem a fotózás, én nem tudnám ezt megtenni. Nem tudnék például, adott esetben órákat a sárban fetrengeni egy képért. Pont ez az amiért tisztelem ezeket az embereket.