Adatok
CsendPenge
27 bejegyzést írt és 79 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
A Zöldségek sorozat következő része, melyben a répafélék termesztéséről írok. Tapasztalat az ízért! :)..
Tábori élet
Bár egy-egy ilyen sorozat utolsó részében általában kellemesebb témákat érintünk, a köztársasági haderők esetében ez másképp lesz, ugyanis a tábori élet kapcsán is csupa meghökkentő és elborzasztó részletről kell szólnunk.
A Hau Nghia tartománybéli Trung Hoa-i ranger-kiképző tábor…..
Interjú dr. Megyesy Jenő jogásszal
Úgy hozta a sors, hogy ismét egy amerikai magyar veteránnal ülhettem le interjút készíteni. Az ilyen beszélgetések kétszeresen is érdekesek, hiszen a háborús téma mellett egy világlátott honfitársunk élettapasztalatai is megkerülhetetlenül főszerepet kapnak. Dr.…..
Egy dél-vietnámi katona visszaemlékezése
Truong Tran 1947-ben született. 1964-től 1969-ig szolgált a dél-vietnámi regionális erőknél, és törzsőrmesterként szerelt le. A háború utolsó éveiben az amerikai külügyminisztérium alkalmazottaként vidékfejlesztési szakértőként dolgozott. Az országrész…..
A Zöldségek sorozat első részében a csemegekukorica termesztése, fajták, ötletek, tapasztalat...
Gyümölcs-EXTRA
Védekezési lehetőségek a tavaszi fagy ellen háztáji gyümölcsösben v1.2020.03.31
2020.02.06 22:06:52
Újra itt a tavasz, és újra itt van a kertészek tavaszi réme. Remélem, idén (bármilyen évet írunk) kevesebb fagy lesz, kevesebbet kell védekezni. Bárhogy is alakuljon, alább néhány kipróbált védekezési lehetőség...
Zöldség-EXTRA
A szeptember a zöldségeskert vége? Nem! Zöldségtunning akár decemberig!
2019.09.23 21:20:36
Egy érdekes gondolatot/lehetőséget szeretnék megosztani. Beköszöntött az ősz. Kevesebb napfény, alacsonyabb hőmérséklet, és... kimondani is szörnyű, hamarosan/most rögtön vége a friss, finom, ropogós zöldségek szezonjának, csak a mélyhűtött cucc marad, meg a savanyúság, már aki tett el. Gondolják…..
Az indexen egy érdekes cikk jelent meg, bizonyos termékcsaládról, melyet gyártója a környezettudatos vásárlóknak ajánl., A merinó birka gyapjából készült ruhákról van szó. https://index.hu/techtud/2019/09/17/merino_gyapju_polo_ing_teszt/
Ezúttal elismerik, hogy a legeltető állattartásnak lehet…..
CsendPenge
2019.09.23 15:23:05
@SzabDani:
Az, hogy évente egyszer permetezel, az nem bio, hanem lustaság, vagy valami ilyesmi. Tudatlanság? Alább egy link, hogy mely növényvédő szereket lehet bio termesztésben használni.
portal.nebih.gov.hu/documents/10182/746963/Okologiai_gazdalkodasban_hasznalhato_novenyvedoszerek.pdf/c9d57a92-9104-458f-8ed7-cd2aa237c243
Egy kicsit hosszabb lista, nem? Ha meg csak lemosózol, akkor az inkább két permetezés lesz.
És még egyszer: így a termeszthető gyümölcsfajták kb 95%-át élből kizártad. És a maradék, már ha van 5%, akkor sem az igazán finom és ízletes fajtákat jelenti, pl. a parasztbarack soha nem lesz olyan finom, mint egy Vénusz, vagy Andosa, vagy Padana. Mindezt megfejeli még az, hogy azok a fák, amelyeknek még a betegségekre, illetve leküzdésükre is kell fordítaniuk energiát, ritkán ízletesek, feltéve ha az adott évben marad rajta. Ha ezt szereted, tőlem oké, csak légyszíves ne akard ezt jó/környezettudatos/stb megoldásként elfogadtatni.
Jah, lehet fóliát használni, kis területen, ahol max 1 birka ha megél. Szóval megoldásnak nem nevezném.
Tűzifa. Nem, nem az aszálytól szokott elszáradni sok ág, bár az is szerepet játszik benne. Nem tudom, hogy mekkora épületet fűtesz, meg milyen idős gyümölcsösből jön össze az, ami, de egy családi ház 6-10 m3-es tűzifa szükségletében komoly szerepet nem fog kapni akár 3 hektár sem, kivéve ha egy elöregedett ültetvényről van szó. Vagy még akkor sem.
Birkák általi trágyázás. Komolyan nem érted, hogy miről írtam? Vagy egyszerűen fogalmad sincs, hogy mi mit jelent egy gyümölcsfának? Ami tápanyagot fel tud venni a fa, az a valami neki. Ha a szomszédos fa kap 3x annyit, mint kellene, mert a birka éppen ott, akkor az csak a szomszédos fának valami. A komposztálós részt elhiszem, a taposással gazdagítja a talaj felső 20-30 centijének a tápanyag tartalmát. A talajtakaró növényzet biztosan örül neki, de a fa mélyebben lévő gyökere szinte semmit nem kap a fent képződött tápanyagból.
Az meg csak egy apróság mindezek után, hogy a műtrágya talajéletre gyakorolt hatásáról írtál. A fák gyökerén, azzal szimbiózisban élő gombák, a mikorhizza. Igen, fontosak, a baktériumok is a talajban, meg a többi gomba, a földbe kerülő szerves anyagok lebontásában, és sok egyéb - a fáknak utóbb hasznos - anyag lebontásában, átalakításában. Megjegyzem, a réz (és ha jól tudom, a kén ) hatóanyagra felső limit van, mennyit lehet kijuttatni, mert baktericid és fungicid anyag, tehát baktériumölő és gombaölő anyag. Mit is mondtál, mit használsz? Mennyit? Mind1.
Értem, 6-7 hektáron legeltet. Tök jó, tetszik. Bár kétszer ennyi lenne, birkából is, utálom a "modern" állattartást. De ami gyümölcsöt termel, abból biztosan nem kérnék. Egy viszonylag korrekt, a lehető legminimálisabb növényvédelemmel, és igen alapos táplálással (a gyümölcsfákat lombtrágyával) alig tudom megoldani, hogy a fák alatt növő zöldet az állatoknak hasznosítsam, sokszor csak komposzt lesz a vége, mert még szénaként sem merem, tudom.
Az erdősítés meg azt jelenit, amit. Nem azt, hogy valaki ültet fákat, ahogy kedve tartja, és amennyit kedve tartja. Eléggé pontosan le van írva a törvényben, hogyan, mit, mennyit, stb. És állami szakhatóság (is) ellenőrzi. Láttam már pár erdősítést, tudom, miről beszélek. Na abban tuti nem fognak legeltetni, nincs az az erdőgazda/erdész, aki azt megengedné.
Ha meg valaki ültet fákat, hogy az állat ne őrüljön meg a napon, az megint csak oké, de abból sok tűzifa nem lesz. Nem tudom, milyen hatással van a talajtakaró növényzetre, a legelnivalóra, ha árnyékoljuk.
Az agrár erdészet érdekes téma, megnéztem az oldalt, meg az elején a videót. Hát, volt benne pár apró csúsztatás, de összességében kifejezetten tetszik. Ám gyümölcstermesztésre ez az ötlet sajnos majdnem teljesen alkalmatlan. Nem fogom leírni még egyszer, hogy miért. Sajnos a 100 évvel ezelőtti módszerek ma már nem működnek.

Dupla vagy semmi gyümölcsfa módra vagyis az alternancia okai és a megoldásai
2019.09.15 21:40:24
Sokáig gondolkodtam, hogy megírjam-e, illetve újra írjam-e ezt a bejegyzést, illetve hogy mikor, hogyan. Idén is sokszor találkoztam ezzel a jellegzetes problémával, ezért végül úgy döntöttem, igen, és közvetlenül az ősz elején. Fontos időszak ez a gyümölcsfáink életében. Gyakori tévhit, hogy egy…..
Mondják, hogy a sárgabarack 2 évente érik. Úgy tűnik, ezt a szabályt a miénk is pontosan ismeri és betartja: éppen 2 éve volt, hogy nagyobb mennyiségű kajszi "szakadt a nyakunkba" (egy vihar kapcsán indítva szó szerint).
Akkor kb. 100 kiló gyümölccsel kellett megbirkóznunk, most ismét beindultak a…..
CsendPenge
2019.08.24 00:37:12
Kedves LyzX!
A "a sárgabarack 2 évente érik" kijelentésedre szeretnék röviden reagálni. A jelenséget úgy hívják, hogy alternancia, nem egyedi a problémád.
Bálint gazda oldalán futottam bele a
témába, hátha segít neked.
hobbikert.hu/magazin/azt-mondja-a-gyumolcsfam-dupla-vagy-semmi.html
A képeidet nézve javasolnám, hogy alaposabban/erősebben kellene a metszést csinálni, nagyon hosszúak az ágak. Persze én is belefutok, hogy nincs időm metszeni, vagy csak nincs szívem (gyomrom. Tél végén, tavasszal, gyümölcsre kiéhezve kinek van szíve levágni AZT az ágat?) és úgy marad, akkor én is szívok a letörő ágakkal.
Üdv
CSP

,,Frontálisan ütköztek. Marika néni meghalt. Igen, Herendnél. Igen az anyósülésen. Szegény Lajos bácsi, szegény gyerekek, anya nélkül maradtak.Az anyósülés, mindig az anyósülés. Az egy halálcsapda."..
Évtizedes vita. Életre halálra menő küzdelmek, szájkarate és összeveszések. A szakma sem egységes, nem is volt az soha, és nem is lesz. Pörkölt? Zöldséggel vagy anélkül? Borral? Vízzel? Alaplével?
Hát elmondjuk szerintünk mik az alapok.
Jó hús. Ami friss, és olyan hentestől vesszük, akitől…..
CsendPenge
2018.07.10 03:07:47
Hát, nem rossz az írás, ha nem is teljes. Az viszont kár, hogy ami úgy kezdődik "elmondjuk szerintünk" az úgy végződik "Minden más, már csak úri huncutság". Ugyan...
Kell még csiszolgatni az írói stíluson, képességen. Én - ha ilyen témájú blog írásába fognék - akkor talán a pörkölt történelmével kezdenék. Amennyi változáson esett át ez az ételcsoport (pörkölt-paprikás-gulyás), szerintem nincs-nem lehet olyan változata, ami ne lenne elfogadható. Ízlések és pofonok ugye. Becsülni kell persze a régit, de megismerni az újat is. Sok jó dolgot/embert lehet így megismerni.
Találtam egy érdekes írást a pöri történelmével kapcsolatban. (ami véleményem szerint alapos, bár nem teljes)
www.foodandwine.hu/2008/11/25/nemzeti-eteleink-egy-ellopott-iras/
Talán csak annyit emelnék ki belőle:
"az edény (üst, bogrács, stb.) nyújtotta technológiai lehetőségek és a rendelkezésre álló nyersanyagok határozzák meg a végeredményt."

Így tanév vége felé hadd kérdezzem már meg, hogy melyik pedagógiai irányzathoz tartozik a „mit csináltál, hülye gyerek?” és a „ki köpött a vödörbe, a k..va anyátokat?”
Bence tágra nyílt szemmel néz rám, amikor szembesítem az osztályterem ajtajára felragasztott, ember méretű táblázatban felvésett…..
CsendPenge
2018.06.06 13:09:10
@ami szabad: Ha valahogy ki lehetne emelni a hozzászólásod, az tök jó volna, a sok fiókführer között így kicsit elveszik, hogy van, aki nem csak a kapott/elszenvedett rossz példát tudná tovább adni.
Akkor most ide kell írni, hogy +1? Az a gyerekeim száma? Vagy az egyetértésemé? :D
Akkor most ide kell írni, hogy +1? Az a gyerekeim száma? Vagy az egyetértésemé? :D
CsendPenge
2018.06.06 13:13:24
@zokogjatok: Szövegértésből és iróniából te hányast adnál magadnak? Nekem ezek szerint nem túl jót véstél be. De nagy mákom van, hogy nem ezen múlik a vacsim! :)
CsendPenge
2018.06.06 13:20:31
@sakkosfx: És még mennyi mindent nem említettek! Sajnos a többség az információ hiánya és a "Ne ítélj..." helyett a személyes tapasztalatai alapján belelátta a történetbe, hogy a gyerek az ilyen, az anyuka az olyan, a tanár meg amolyan, és ez alapján gyorsan oda is vágott egy rövid, de felületes ítéletet. Szerencsére az illetékes helyeken/pozíciókban sokkal képzettebb, szélesebb látókörű szakemberek vannak. Minden bizonnyal lehetne kritizálni őket, remélem a hozzáértő, jó pedagógusok meg is teszik (amit kell), és idővel hatékonyabb lesz a rendszerünk. Addig sajnos marad ami marad a lehetőségek közül.
Korábban én személy szerint is sokat vitatkoztam, hogy mennyire oké, ha egy iskola belső szabályzata, házirendje aránytalanul korlátozza diákságát. Mert elfogadták, persze, és ott van érdekképviseletnek a diákönkormányzat. De az elfogadás történhetett a szülők beleegyezése által kis elsős korban, a…..
Sokáig gondolkodtam, hogy megírjam-e ezt a bejegyzést, illetve hogy mikor. Végül úgy döntöttem, igen, és közvetlenül az ősz elején. Fontos időszak ez a gyümölcsfáink életében. Gyakori tévhit, hogy egy-egy év, vagyis vegetációs időszak a fáknak tavasszal kezdődik, amikor megpattannak a rügyek, és…..
Manapság divat mindenféle étkezési trendeket követni. Én sem szeretnék kimaradni semmi jóból, haladni kell a korral. Már egy ideje irigykedve figyeltem a pörköltös tányér mellől a vegánok üde arcbőrét, csodáltam karcsú alakjukat, amikor jött az elhatározás: vegán leszek!
Pontosabban valamilyen…..
CsendPenge
2017.08.08 08:49:06
@csizkek: Mostanában bújom a netet, hogyan kell takarmányozni a tyúkokat, pár hete beköltözött hozzánk 45 jószág ugyan is. És sajnos abba futottam bele, hogy az általad említett tiltás miatt kikísérleteztek olyan táp kombinációt, ami extra növekedési hormon termelésére veszi rá a csirkét/tyúkot (gondolom, van másra is, de én most ebbe futottam bele) Vagyis nem adnak neki hormont, arra költenek, hogy kerülő úton elérjék ugyanazt. Mondjuk nem tudom, hogy ez igaz-e...
Újra meg újra, valami más, mégis mindig ugyanaz...
A keresztény gyermeknevelés egy szakértője szerint meg kell tanítani a gyerekeknek, hogy erkölcstelen bűnösök
2017.07.30 15:49:07
Egy népszerű keresztény rádió arra ösztönzi a szülőket, hogy gyerekeiket arra tanítsák, hogy ők „erkölcstelen bűnösök”..
A világ legjobb precíziós mesterlövésze, Chris Kyle - akit katonatársai Legendának hívtak, ellenségei pedig Ramádi Ördögeként emlegettek (és 80 ezer dolláros vérdíjért kerestettek) - a 2003 -ban kezdődő iraki háború egyik legnagyobb hőseként vált híressé. Az iraki háborúban 255 halálos találattal…..
CsendPenge
2017.07.25 17:51:14
@Kovacs Nocraft Jozsefne: Igen, a józan ész érvényes azokra, akik átlagos képességűek. Häyhä és Kyle is messze átlagon felüli képességekkel rendelkeztek, sőt, szerintem nem túlzás kijelenteni, hogy a felső (kb) 0,1%-ba, vagyis a született tehetségek közé tartoztak. Akiknek egyszerűen csak megy az, ami másnak elképzelhetetlen, vagy nagyon-nagyon sok gyakorlás árán.
Különböző fegyvereken különböző célzóberendezések vannak, de hidd el, a Häyhä által használt un. nyílt irányzék mindegyik részét látod, és a célpontot is. Sokkal inkább abban van a kihívás, hogy tudod uralni az összes részét a testednek, hogy leadd a lövést. Sajnos ezt leírni nem lehet, ismerőseim közül is sokan akkor értették meg az összetettségét, nehézségét, amikor fegyvert adtam a kezükbe. És akkor volt csodálkozás, hogy a szembe szomszéd függönyén (kb 20m) a mintázaton tartani sem könnyű a szálkereszt irányzócsúcsát. Mindezt egy 6x nagyítású fegyvertávcsövön keresztül... ahol "csak" 3 dolgot kell egy tengelyen tartanunk az elsütés szándéka nélkül.

Ezúttal nem a fizetős szolgáltatásokról fogunk beszélni, hanem arról, hogy az elmúlt évtizedekben miért változott meg a férfiak és nők hozzáállása a szexhez, a tartós kapcsolatokhoz és a házassághoz. Mindenhol azt olvashatjuk, hogy a házasság intézménye kimegy a divatból, és a válások száma évről…..
CsendPenge
2017.04.08 13:28:57
@cfjcrsx6465: Nem, bizony nagyon nem kitaláció, legfeljebb nem érted, miről írok, vagy nem vagy képes a magad "nyelvezetére", gondolkodásmódjára lefordítani. A bejegyzés meg nem arról szólt, hogy 3 generációval ezelőtt mi volt, hogy volt, és mi volt a gond, hanem a mai társadalomról, és mai problémákról.
Szerintem.
Szerintem.
CsendPenge
2017.04.08 13:36:26
@Sadist: Nem tudom, hogy mennek a dolgok nyugaton, illetve mik a problémák, én alapvetően a hazai pályáról írtam, mert erre van rálátásom valamennyire. Persze messze nem reprezentatív a társadalomra nézve, amit én tapasztaltam, ezért is igyekeztem hangsúlyozni, hogy szerintem, vagyis az én személyes véleményemről van szó.
Az, amit a szegényebb/gazdagabb országokkal kapcsolatban írsz, ráérzésre igaz is lehet, de tapasztalat/információ hiányában nem tudok korrekt véleményt kialakítani.

Megyeri Szabolcs kertész blogja
Hogyan kezdjünk bele a konyhakerti termesztésbe?
2017.03.01 09:01:25
Március elseje lévén mondhatjuk, hogy elindult a tavasz, ez pedig elméletileg azt jelenti, hogy a kerti szezon is kezdetét veszi. Természetesen most azonnal még nem vághatunk bele a kertészkedésbe, de ahhoz éppen időben vagyunk, hogy eldöntsük, idén mit szeretnénk a kerttel kezdeni. Sokaknak…..
CsendPenge
2017.03.02 10:31:31
A köztudatba valaki egyszer behozta azt a megállapítást, hogy szervezetünk tele van mérgekkel.
Ahhoz, hogy tudjuk miről is beszélünk, definiáljunk néhány alap fogalmat.
MÉREG: Biológiai szempontból méregnek tekinthetünk minden olyan anyagot, amely az élő szervezettel érintkezve abban károsodást,…..
CsendPenge
2017.02.22 11:05:39
Hát, nem lesz egyszerű megfogalmazni mi is a gondom ezzel a bejegyzéssel, mert részben egyetértek vele, de részben nem.
Amiben egyetértek:
Tény, hogy nagyon-nagyon sokan próbálkoznak az emberek hiszékenységének, de még inkább kisebb-nagyobb-súlyos bajának az anyagi jellegű kihasználásával. Homeopátia, lúgosítás, stb. Lehúzás, aljas visszataszító lopás az én szememben az ilyen praktika-taktika. Ebből a szempontból csak egyetérteni tudok a bejegyzés mondanivalójával.
Amivel nem tudok egyetérteni:
Kicsit olyan érzésem volt a bejegyzést olvasva, mintha Voltaire "legeslegjobb világok legjobbikában" volnánk (Candide). Az ételekkel, környezetünkkel minden rendben van, nem kell odafigyelni semmire sem, megteszi helyettünk a szervezetünk. Vagyis valóban ott vannak a mérgező anyagok a környezetünkben, de nem kell tenni semmit. Nos, ez így ebben a formában nem igaz. A felsorolt áltudományos pénzkicsaló szarságok nem jelentenek megoldást semmire, ugyanakkor van lehetőség, hogy tegyünk ezen a "fronton" az egészségünkért. És kell is tennünk! A minőségi éhezés korában, amikor (pl.) egy kenyérgabonát 4-7 alkalommal megpermeteznek, alkalmanként akár 6-8-10 különböző hatóanyagú vegyszert tartalmazó tankkombinációval, akkor nagyon is van tennivaló.
"Igen, bekerülnek a szervezetünkbe a táplálék lánc során, ám ezek lebontásáról, kiürítéséről a szervezetünk gondoskodik."
Nos, ennél szerintem több. Már csak azért is, mert külön-külön minden engedéllyel rendelkező növényvédő-szernek van egészségügyi határértéke, viszont egyetlen esetben sincs kellő képen vizsgálva a szerkombinációk hatása. (részben azért, mert annyira bonyolult, hogy a jelenlegi tudásunkkal belátható időn belül nem lehet korrekt következtetést levonni sajnos)
Az aktív szénnel kapcsolatban pedig (ha igaz, hogy hozzáértő, akkor triplán súlyos a "facsipesz" egyszerűségű következtetés megvonása) csak annyit írni, hogy
"Tovább gondolva a dolgot arra a következtetésre jutnak, hogy ezzel, vagy azzal a teával, bizonyos kúrákkal (perui kovaföld, aktív szén) el tudják távolítani a szervezetbe került káros anyagokat. Nos, ez már nem igaz."
Nos ez az állítás így, ebben a formában súlyos felelőtlenség. Ok, nem mindennapi használatra van talán, és az is ok, hogy orvos kezébe való a "Carbo Medicinalis" (aktív szén), és nem is a mindennapi étkezés része kell, hogy legyen. Már csak azért is, mert ha fellapozzuk a "Növényvédő szerek, termésnövelő anyagok yyyy" (ismertebb nevén a zöld könyvet ill. vegyszeres könyvet, évente kiadják) hátulját, annak az "Elsősegélynyújtás és orvosi szaksegély növényvédő szer mérgezés esetén" fejezetét, nos ott talán a leggyakrabban előforduló kifejezés a Pulv. Carbo medicinalis(persze csak a "mérgezés" kifejezés után). Tessék, itt egy leírás róla:
scatorig.hu/works/carbo-medicinalis/
Mondjuk amit a linkelt oldalon írnak, annak minden részét persze nem kell elfogadni, de a technikai jellegű leírás az jó.

Önnek is van egy története? Írjon nekünk a munkahelyiterror@gmail.com címre
Tisztelt Munkahelyi Terror!
Szeretnék Önöktől tanácsot és segítséget kérni! 14 éve dolgozom egy multicégnél. Mindig elismerték,megbecsülték a munkámat,és így egyre fentebb is kerültem a ranglétrán. Sajnos az elmúlt…..
CsendPenge
2017.02.14 00:35:39
CsendPenge
2017.02.14 10:45:02
@Szumátriai Patkánymajom:
Igen, volt részem benne, ismerem sajnos azt, amiről írsz (ebben a hozzászólásodban). De nem erről van/volt szó, amiért azt írtam, amit. Azért ragadtam billentyűt, mert a lehetőségek közül (számomra) láthatóan választottatok egy narratívát - a szátok íze szerint - és ennek megfelelően nyilvánítottatok véleményt (szóltátok le a levélírót). Lehet, hogy figyelmetlen voltam, de én sehol nem találtam olyan információt, ami igazolná, hogy valóban egy olyan ember került egy olyan helyzetbe, amin ti "kárörvendtetek". Az esetleg nem lehet, hogy egy átlagos ember került sz*r helyzetbe? Nem egy seggnyaló /barát/rokon/érdemtelen/stb, aki kicsit megérdemli - helyett egy olyan, aki nem?
Ha esetleg elkerülte volna valami a figyelmem, akkor mutasd/írd, nyitott vagyok a véleményem újra gondolására.

2017.02.14 10:46:27
Önnek is van egy története? Írjon nekünk a munkahelyiterror@gmail.com címre
Tisztelt Mt!
A munkahelyen felborítottak egy állvánnyal és 5 métert zuhantam. Betonon értem földet. Eltört a kezem, átszakadt a combizmom, a fejem és a sípcsontom melletti izom szétszakadt.…..
CsendPenge
2017.02.10 21:52:45
@Szumátriai Patkánymajom:
"... Nem minden munkahely ilyen..."
"De, mind ilyen rohadt -geci -fasz-mocsadék...
Higgye csak el, maga is..
Ilyen, és soha nem lesz más."
A munkahelyről írtam, nem a munkaadóról. az meg néha összejöhet, ha eleget van távol a főnök. :)
"Reménytelen...és sose lesz jobb...:("
De harcolni, küzdeni kell, mert ha feladjuk, akkor tényleg nem lesz más soha...
"...azóta szerencsére ez változott, kényszerítve a munkaadói oldalt normálisabb, korrektebb viselkedésre..."
"Dehogy is...
Ezt felejtse el... a magyar tetű-geci -féreg, ugyanolyan , mint volt..."
Itt sem azt írtam, hogy a munkaadók normálisabbak lettek, hanem azt hogy a helyzet kikényszerített belőlük egy kicsit normálisabb, jobb viselkedést. Tehát ők maguk nem változtak, csak a körülmények, és annak köszönhetően a helyzet.

2017.02.11 12:25:42
@landov:
"Vegye ésszre, hogy trollokkal vitázik.
Nincs értelme, azt a szerepet játszák, hogy mi nem dolgozunk, nem szaporodunk, csak piálunk, meg netezgetünk."
Jó volna, ha így működne, mi? Csak úgy lepattintani, hogy ezek trollok, mert más a véleményük. Nem is kell foglalkozni velük, én úgyis jobban tudom, pláne hogy az összes munkavállalóm bólogat, hogy igazam van. Hát akkor hogy is ne lenne? Na, szerintem ez a tipikus magyar vállalkozó gondolkodás módja.
Biztos van valami indok a zsebben, hogy a kulturáltan megfogalmazott, indokokkal felvetett véleményre nem válaszolt érdemben senki a munkaadói oldalról. Vagy én is troll vagyok, csak a bólogatók nem azok?
Lehet tagadni, hogy komoly problémák feszülnek ma hazánkban a munkavállaló-munkaadó között, de attól ez a tagadás nem lesz igaz. Meg helyes sem. Az is beszédes, hogy itt a két - vállaltan - munkaadó közül egyik sem válaszolt, vitázott érdemben. Persze ez nem reprezentatív a a munkaadói oldalra nézve, csak az én tapasztalataimmal egyezik meg, azzal viszont pontosan.

2017.02.11 12:46:28
@Ernő Horváth:
"Pár éve gondolkodom, hogy mindenkit elbocsátok, de tartósan itt dolgozók miatt nem tettem eddig meg."
Ha igaz, akkor korrekt. Ha.
"Az itt olvasottak viszont azt erősitik meg bennem, hogy nem érdemes azért dolgozni, hogy mások is megéljenek tisztességesen"
Vitatom. Mi is a bérezése a munkavállalóinak? Bár messziről "jött" ember azt mond, amit akar, de írjon már egy összeget, konkrét szám érdekelne, esetleg munkakör mellé. Bár eddig csak mellébeszélés volt kapható.
"Az itt leirtakat holnap kezébe adom a munkavállalóimnak. Kiváncsi leszek a reagálásukra."
Nem korrekt. Nagyon nem. De nem is szükséges. Megmondom, látatlanban, innen: a megélhetésüket féltve, mert hónapról-hónapra élnek (vegetálnak? csúsznak lefele?) és nem merik kockáztatni. Ezért az ön véleményével többé-kevésbé megegyező véleményt fog "visszakapni". Már ha ezt még annak hívjuk.
"Szakszervezet jogásszal felvenni a kapcsolatot,részletesen beszámolni a történtekről, inkább aprólékosan. Ő majd elinditja a folyamatot, egyébként szerintem semmi nincs veszve és egy hónapon belül pénzhez jut."
Persze, egy ilyen cég, aki így viselkedik a munkavállalóval, az tart szakszervezetet, meg annak jogászt. Nem, az, hogy hozzászólásról hozzászólásra totál hülyének néz minket, az nem beszélgetés, nem vita, az ezeknek a hiánya.
"Azt viszont ne várja a munkavállaló, hogy önként dalolva fog futkosni hozzá a fönöke nap mint nap hogy mennyi pénzt kér."
Pedig ez volna a korrekt. A szarházi, trehány hozzáállásuk miatt megsérült egy ember (eléggé komolyan, lehetett volna akár sokkal rosszabb is), és ezzel veszélybe került a megélhetése (és akár hosszabb távon az életminősége is romolhat az elszenvedett sérülésektől - tudom, miről beszélek). Mindezt csak tetézi, hogy sumákban be se jelentették. Aljas szarházi gerinctelen gazemberek, az is kevés volna, ha meztelen térddel durva kavicson kellene a munkavállaló elé csúszniuk.
"Mindenért az egész világon igy nálunk is bizony picit harcolni kell. Burkoltan ezeket irtam eddig is. Aki akarta értette aki eddig nem most itt van nyersen."
Dehogy is írta ezt. Mellébeszélt, próbált hülyének nézni, és ugyan azt írta, többször is. Érdemi választ nem nagyon kaptam, ahogy a balesetet szenvedő valós helyzetét sem vette reálisan figyelembe. Uncsi. Én részemről befejeztem, mert elfogyott a türelmem és a kedvem is.

Kelet-Ukrajnában az oroszbarát szakadárok és az ukrán fegyveresek szembenállása abszurd drámába illő helyzeteket teremt. Donyeck közeli életkép TAMÁS PÁL írásában.
Járőröző ukrán harckocsik a lakótelepen Avgyejevkán Fotók:echo.msk.ru
Manapság a nemzetközi ügyekben mindent Trumpra kenünk.…..
CsendPenge
2017.02.09 06:26:38
Minden, amiről beszélni kell...
A fék és az ellensúly nem csak a liftnél fontos!
2017.02.06 09:11:31
Olyan jó lenézni az amerikai embereket. Buták, kövérek. Összekeverik Budapestet Bukaresttel. Nem tudják, hogy van olyan ország, hogy Bulgária. Na, de nézzünk magunkba. Kérem kapásból mond a válaszokat! Guglizni nem ér! Vajon hány államból áll az USA? Név szerint? Fővárosuk? Az már kiderült rólam,…..
CsendPenge
2017.02.06 15:46:35
@conchita wurst: Antidemokratikus? Szerintem nem. Igen, az emberek választják az elnököt/szenátort, azok az emberek, akiknek lövésük sincs sem a jog rendszerükkel, sem a bürokratikus szervezetek működésével, sem semmi ilyesmivel kapcsolatban. Nem szakértők. Hogyan is tudnák az ilyen emberek betölteni a fékek/ellensúlyok szerepét, vagyis azt, hogy egy korrupt politikus ne dönthesse be az országot kedve/érdeke szerint? Sehogy. Ezért vannak a szakemberek, akik értenek az ilyesmihez. Tudják a törvény szövegét, és azt is, hogyan kell értelmezni, illetve alkalmazni. Ezért is szakemberek.
Ja, és az emberek által választott politikusok nevezik ki őket, akik az embereket képviselik, tehát az sem igaz, hogy a kinevezésükbe nem szólhatnak bele. Éppen csak nem direktben.
Szerintem kár demagóg hülyeségeket írogatni, ennél azért biztosan árnyaltabb/összetettebb a kép.

Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz
Nagyon jó ez a sorozat, köszönet érte! Az északi oldalról is lehetne esetleg?
Egyébként én is rövidnek éreztem a cikket. Ez nem tökéletlenséget jelent, hanem azt, hogy annyira olvasmányos, informatív volt, hogy szívesen olvastam volna még. : )