Regisztráció Blogot indítok
Adatok
gyedmaróz

0 bejegyzést írt és 151 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A játékok alapvetően a gyerekek számára készülnek és abban talán mindenki egyetért, hogy a gyermek a legnagyobb kincs a világon. Éppen ezért a játékok esetében különösen szigorúan be kell tartani a biztonsági előírásokat, nehogy a gyerekek szórakoztatására kitalált tárgyak kárt okozhassanak bennük.…..
Vannak olyan népszerű könyvek, amelyek történetét szinte mindenki ismeri. Vagy mert olvasta, vagy mert látta a belőle készült adaptációt, vagy mert egyszerűen annyira benne van a köztudatban, hogy akarva akaratlanul is kibontakozik a cselekmény lelki szemeink előtt. Egy dolog azonban nehezen fér a…..
Béke vagy háború? Bár 1970 elején az amerikaiak többsége már a vietnami háború lezárását várta, az esztendő első hónapjainak felkavaró eseményei nyomán sokan kétségbe vonták Nixon elnök valódi szándékait... A békefolyamat egyelőre megakadt. Még 1969 novemberében a párizsi megbeszéléseken részt…..
Oszi és Dezső trükkjei a bennmaradásért valamint az újságíró aki másként értékelte a sorozatot a rendszerváltás előtt és után. A Magyar Televízió az első munkásmozgalmi témájú sorozatában fölfedezte az örök fiatalság titkát. Bors Máté, valamint az ő társai és ellenségei 1918 és 1944 között mit sem…..
A történelmet mindig a győztesek írják - mondta Napóleon, és milyen igazan. És a történelem talán egyetlen igazi győztese az nem más, mint az Amerikai Egyesült Államok. Azonban - a filmekkel ellentétben - még nekik sem volt makulátlan, fényes diadalmenet a történelem útja. Éppen ezért kerestem olyan…..
via GIPHY Nagy nap ez a Homárnak: megérkezett az első állatvédelemmel kapcsolatos levél! Sőt, nem csak hogy állat, de vízi! Barnabás a VitalPet állatkereskedésben bukkant a 2, azaz kettő literes akváriumra, de az máshol is kapható, úgyhogy ez itt most egy kiáltás az összes kereskedőnek.  Olvasónk…..
gyedmaróz 2020.02.21 21:39:27
@Egri2: Kurvára torkon ragadtad a problémát barátom!
Ha valaki bebizonyítja nekem, hogy egy hal 29, 9 literes akváriumban szenved, a 30,1 literesben meg hepi-havaj, akkor én ezt a géniuszt leszopom a Hősök tere mértani középpontján, mert Ő már halabb a halnál.
gasztrotúra Kanalas fánk 2020.02.21 14:57:35
Nincs farsang fánk nélkül, ezt mindenki tudja. Én se maradhattam le, tehát sütöttem. Eddig csak egyszer sütöttem, megpróbáltam a klasszikus receptet, de sajnos nem sikerült. Most egy egyszerübb változattal próbálkoztam ami nem igényel dagasztást, kelesztést.  Hozzávalók: 250 g jaurt 2…..
gyedmaróz 2020.02.21 20:51:15
A következő kis képösszeállítás, a világ első űrhajósának magánéletét hivatott bemutatni. Jurij Gagarin életéről most nem lesz szó, beszéljenek inkább a képek.   Gagarin vízisíelés közben a Krím-félszigetnél..
A hiánygazdaság, az állami propaganda és a dolgozó háziasszonyok is kellettek ahhoz, hogy konzervet egyen a magyar...
Gyors ütemben fejlődnek az elektromos autók, egyre messzebbre jutnak egy töltéssel, egyre nagyobb akkumulátort tudnak elvinni magukkal. Viszont a villanyautó-tulajdonosokat ezen kívül két másik dolog is foglalkoztatja: ki tudom-e várni az otthoni töltést, illetve alhatok-e nyugodtan vagy leég közben…..
Vadászerdő Fekete István 120 2020.01.24 16:51:37
Ki ne ismerné Lutrát, Kelét, Bogáncsot, Csít és Vukot, gyerekkorunk állathőseit, egy elévülhetetlen életmű állandó szereplőit. Százhúsz évvel ezelőtt, 1900. január 25-én született vadász – és ifjúsági irodalmunk kiemelkedő alakja Fekete István. A Somogy megyei Göllén látta meg a napvilágot itt…..
"Nem magyar, full színes bőrű, látszik, hogy etnikumilag nem tartozik ide” — volt képes nyilatkozni egy a magyar parlamentben dolgozó szakértő hölgy, aki a kormánypárti #metoo vonatra is felkéredzkedett...
Gyakran felvetődő kérdés mind a történelem-kedvelők, mind a történészek körében, hogy az 1552 -es nagy török támadásban, - melynek legvégső célpontja a Felvidék kapujának nevezett Eger várának elfoglalása volt - mekkora létszámú török sereg vett részt. A szakértők egyik része Tinódi Lantos Sebestyén…..
„Attól, hogy az egyházaknak, elsősorban a római katolikus egyháznak időről időre szembe kell nézni egyes tagjainak súlyos visszaéléseivel, ha tetszik világi törvényszegéseivel, ettől még az apostoli anyaszentegyháznak a hitbeli és evangelizációs legitimációját, az elmúlt kétezer évben betöltött…..
Az orosz matematikus lány kedvence a CCCP-42382 lajtsromszámú 1958-ban gyártott egykori Aeroflot Tu-104A-as repülőgép...
A Szovjetunióban a hivatalos propaganda szerint nem volt szervezett bűnözés. A második világháború után közvetlenül azonban működött egy, amelyet elismertek, mivel felszámolták és mintegy azt demonstrálták vele, hogy ezzel együtt az ilyenféle bűncselekmények egyszer s mindenkorra megszűntek létezni.…..
  Ha létezik igazán ősi dilemma, úgy a címbéli frázis igazságtartalma ilyen. Egyesek meg vannak győződve arról, hogy a történelem filmkockái egy előre megírt forgatókönyv szerint követik egymást, és - akár egy szövevényes, de jól átgondolt történetben - a végére minden szál a helyére kerül, minden…..
Annak mindenki örül, hogy mostanában a pálinkának jobb híre lett, mint az átkosban volt. Emlékszünk még, hogy mikor a nagybácsink megkínált a vendégségben, akkor igazából azt kellett mondani, hogy én sört iszom. Csak nehogy a saját készítésű C-vitamin+ecet kombinációjára emlékeztető saját borából…..
A kisdobosok és az úttörők Petőfi Talpra magyarját harsogták, miközben a kommunista-rezsim a kokárdáktól rettegett. Így „ünnepeltük” a Kádár-korban március 15-ét...
Jelen poszt alapvetően szól, hogy mi történt Krakkó három legfontosabb szobrával a német megszállása alatt (1939. szeptember 6 – 1945. január 18). A nácidúlás (és építkezés…) további elemeivel egy másik posztban fogok foglalkozni. Viszont azért a kommunistákról se feledkezzünk meg…  Kezdjük az…..
Idén 60 éve, hogy meghalt minden idők legnagyobb magyar filmsztárja, a nők bálványa, Jávor Pál, akit sokan a letűnt aranykor utolsó elegáns lovagjának tartanak. Íme néhány érdekesség a színészlegendáról. Jávor Pál/ Forrás: Wikpedia..
Miután (nagy nehezen) letudtuk a NATO atomököllel rendelkező országainak bemutatását, itt az ideje, hogy megismerkedjünk a Föld (mennyiségileg) legnagyobb nukleáris tűzereje felett rendelkező államával, Oroszországgal...
Újságárust keresek az aluljáróban, hogy befizessem a mobiltelefon-számlánkat. Meg is van. Messziről látom, hogy öten vannak bent. „Nem baj”, gondolom, „biztosan gyorsan halad a sor.” Belépek, és miután becsukom az ajtót, hátra tántorodok. „Mi ez?! Ez borzalmas!” Átható…..