Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Knob

0 bejegyzést írt és 524 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A Juventus ma hivatalosan is bejelentette, hogy hat évvel azt követően, hogy a Manchester United csapathoz igazolt, Paul Pogba visszatért a klubhoz, s a Paulo Dybala távozásával gazdátlanul maradt 10-es mezt viseli majd. "Otthon, édes otthon! Nagyszerűen érzem magam, az itteni légkört nem tudom…..
Knob 2022.07.12 08:32:42
Hát vannak fenntartásaim vele szemben...

@Rocky80: Sajnos a múltbéli sérelmeket nem tudom félre tenni és azt hiszem egy igazi Juventus szurkoló soha nem is fogja. Egyszerűen nem lehet, mert megsértette a klubbot és minket szurkolókat is. Nem így kell távozni egy olyan klubtól amelyiknek a karrierjét köszönheti! Sajnos nem jó játékos, hisztis picsa, gőgös és taktikailag csapnivaló. Ilyenből már megjöttünk (CR7), nem értem miért kell még lentebb vinni az amúgy is értékelhetetlen középpálya színvonalát.

Tegnap este felhívott egy MU szurkoló barátom és percekig csak nevetett... Én meg szinte sírtam. Visszakaptam, mikor 6 évvel ezelőtt én nevettem rajta. Ő még akkor nem tudta azt, amit én már akkor is... Ez a Pogba egy primadonna, az egyik legtúlértékeltebb játékos a világon!
Knob 2022.07.12 10:24:32
@venember83: Bár nem ismerem olyan jól egyiket sem a felsoroltak közül, de itt nem is a tehetségről beszélek. A hozzáállás az ami különbséget jelenthet. Volt szerencsém (?) Pogbát látni az elmúlt években és tragédia! Ha nem megy, hát nem megy, de legalább akarni kell és próbálkozni, nem sétálgatni és hisztizni végig, megállás nélkül. Itt volt nekünk a legendánk, Matuidi... ritka rossz focista volt, nem is tudom, hogy mit keresett ebben a sportban, egy rakás szar volt a srác, de legalább futott, ment előre. Az más kérdés, hogy nettó emberhátrány volt, mert az esetek 90%-ában csak aggatott a pályán.
Az Udinese elleni 2:2-es döntetlent követően a Juventus az Empoli elleni mérkőzéssel folytatja, amelyen már nem lesz ott Cristiano Ronaldo, a portugál támadó akár órákon belül a Manchester City játékosa lehet. "Tegnap Cristiano elmondta nekem, hogy már nem szándékozik a Juventusban játszani. Emiatt…..
Knob 2021.08.27 16:16:53
@m.martin91: Én pont az ellenkezőjét látom. CR nélkül jobbak lehetünk. Nekünk (a Juventusnak) mindig is a csapategység volt az erősségünk, sokszor olyan játékosokkal a keretben, hogy mindenki rajtunk nevetett, de egy megfelelő edző (Allegri szerintem az lehet) ki tudja hozni a maximumot adott játékosokból. Mióta itt volt a portugál sokszor a góljai után nem láttam a gólpasszt adó játékoson az elégedettséget és kitörő örömöt, amit szerettem volna. Ezt én annak tudom be, hogy gyakorlatilag szinte "kényszerítve" volt mindenki, hogy Ronaldonak passzoljon. Ezért sajnos nagyon sokszor ziccerben lévők is odaadták neki és Ő még a kaput sem találta el. Ez így nem jó, ez nem csapat.

Szerintem nem kell ide már senki, mindenki a helyén van és végre hosszú évek óta van legalább két játékos minden posztra. Bal hátvédünk évekig csak Sandro volt egyedül. Most ha Pellegrini marad, és DS is, akkor a széleken is lesznek játékosok és nem kell a kolumbiait erőltetni a jobb bekk helyén, hanem játszhat fentebb, ahogyan Udinében is.

Szóval ez így jó, sokkal jobb, mint eddig. Nem mondom, hogy mindent megnyerünk idén, de nem kell majd szégyenkeznünk, sem az edző, sem pedig a játékosok miatt.
A tegnap éjszaka egybehangzóan számolt be minden valamire való olasz sportújságíró arról, hogy Cristiano Ronaldo a távozását kérte a klubtól, s többet nem kívánja magára ölteni a Juventus mezét. Fabrizio Romano szerint a játékos és a City között megegyezés született, most Jorge Mendes a két klub…..
Knob 2021.08.27 09:32:13
@JeetTrader: Az igazat megvallva a tavalyi szezont szerintem úgy ahogy van felejtsük el! Pirlo teljesen tönkretett mindenkit, a csapatjátékról és az edzői kreativitás hiányáról meg ne is beszéljünk!

A gólok jönnek majd, ha nem kell állandóan CR7-nek passzolni, hanem majd az kapja a labdát aki ziccerbe van, belövi. Persze ez nem ilyen egyszerű és egyértelmű, de hidd el nem kell nekünk a portugál, eddig sem kellett volna és előtte sem kellett. Vele még a BL döntő közelébe sem jutottunk, ha pedig mindenképpen erőltetni szeretnéd a tavalyi évet, akkor a 4. hely Ronaldóval a kezdőben sem túl biztató. Persze ismétlem a tavalyi idényt a lehető leggyorsabban el kell felejteni... ez a Pirlo egy kalap szar sem volt!

Dybala és Morata is könnyen meg tudja majd találni a helyzeteket, ha lesz rá lehetőségük és nem aggat ott állandóan Ronaldo. Emellett Chiesa és Kulusevski is kellően gólérzékeny lehet, ha játszhatnak a kapuhoz közel, nem úgy, mint eddig, mert ugye kellett a hely a "hetesnek".

Egy szó, mint száz nem lesz itt gond nélküle, ahogyan előtte sem volt. A Scudetto visszakerül a helyére!

Forza Juve!
Olaszországban komoly versenyfutás zajlik a BL-helyekért, és a Juventusnak már korántsem saját kezében van a sorsa, és nagy esély mutatkozik arra, hogy az Öreg Hölgy jövőre nem szerepelhet a legrangosabb európai sorozatban. Az Atalanta és a Milan a második helyet foglalja el 75 ponttal, őket követi…..
Knob 2021.05.14 08:33:37
Azt hiszem lassan jobb lenne ha kezdenénk megszokni az Európa Ligát. Régen voltunk már ott, hátha ott majd el tudunk jutni legalább az elődöntőig. Persze ennek egy feltétele van csak, Pirlo takarodjon el, még a régióból is!

Sokan itt még ősszel, mikor mi páran már kirúgtuk volna a picsába ezt a szart, azzal jöttek, hogy kell neki idő. Hát kapott! Sokkal többet, mint kellett volna! Kíváncsi vagyok, hogy Ők, akik ennyire ragaszkodtak (vagy még mindig ragaszkodnak) ehhez az inkompetens emberhez, most hogyan vélekednek? Csak az nem látta/látja, aki nem akarja, hogy ennyire még egy csecsemő is ért az edzősködéshez, mint Ő.

Lehet itt a játékosokra fogni, és abban van is valami, hogy azok a bizonyos eladott labdák, amikkel kooperáltak az ellenféllel a mieink jelzés értékűek lehettek, hogy kirúgassák Pirlot. Mást nem tudok elképzelni. Lássuk be, hogy nálunk van a világ egyik legjobbjaként jegyzett fiatal belső védő. Nálunk van az állítólag egyik legjobb labdarúgó a világon (bár CR szerintem hiba volt). Van legalább 3 igenis nagyon tehetséges fiatal játékosunk. Van olyan labdarúgónk, aki ha rendes edző keze alatt dolgozhat, a posztján, ahol a legjobb, akkor viszi a hátán a csapatot és sziporkázik. A tehetségeink viszont már nem 16-18 évesek, akikből még bármi lehet, bárhol a pályán. A hideg rázott mikor ez az Isten verése azt nyilatkozgatta, hogy keresi Kulusevski posztját. Mi az anyját keresget??? Csak nézzen meg 1 (azaz egy) darab rohadt tavalyi Parma meccset és jé.... meg van! Ugyanez McKennie-vel. Chiesáról meg ne is beszéljünk!

BOTRÁNY! Pirlo és az a marha is akinek egyáltalán eszébe jutott, hogy kinevezze szeretett klubunk
élére!

Köszönjük Pirlo, hogy tönkretetted imádott csapatunk presztízsét, hogy rajtunk röhögnek ilyen Benevento fajta csapatok és köszönjük, hogy ebben az amúgy is szar 2 évben még azt az örömöt is elvetted Tőlünk, hogy várjuk és élvezzük a Juventus meccseit!
Knob 2021.05.14 10:36:59
@Type-R: Ezért is írtam, hogy az is marha volt, akinek egyáltalán eszébe jutott ezt a kalap szart edzőnek nevezni, nem hogy leültetni a kispadunkra.

Viszont még mindig azt vallom, hogy ha valaki tiszteli és szereti ezt klubbot akkor a klub és a szurkolók miatt nemet mond egy ilyen felkérésre. Óriási egoizmus, és önismereti hiány jellemzi ezt az embert, hiszen ha egy kicsi kis öniróniával rendelkezett volna, akkor nemet mond. Persze ismétlem az sem normális egy fokkal sem akinek ez az egész az eszébe jutott!
Knob 2021.05.14 13:03:31
@giorgio007: Már ne is haragudj, de aki ezt a helyzetet és ezt a az embert (Pirlot) tudja higgadtan és kulturáltan kezelni az vagy nem nézett idén meccset, vagy teljesen leszarja a Juventust! Idevágó mondás, hogy aki nem káromkodik vezetés közben, az nem figyel eléggé!

Illetve Pirlo a legnagyobb jó indulattal sem nevezhető a Juventus legendájának és ezt kikérem a valódi legendák nevében is! A legjobb esetben az A.C. Milannál lehet Ő legenda, de nálunk semmiképp nem. Ő egy jó játékos volt, de ennyi. Nagyon sok jó játékosunk volt az elmúlt évtizedekben, de a legtöbben nem legendák nálunk!

Persze ha Nedveddel kapcsolatban írtad az iméntit, akkor elnézést! :)
A Juventusnak matematikailag még maradt esélye arra, hogy az olasz bajnokság első négy együttese között végezzen, s amíg él ez a remény, Andrea Pirlo azt várja csapatától, hogy teljes erőbedobással küzdjön a pályán. A zebramezesek szerda este a Sassuolo otthonába látogatnak. "Holnap nem akarok…..
Ugyan a Juventus vezetősége a napokban megerősítette, hogy Cristiano Ronaldo mindenképpen kitölti 2022 júniusáig érvényes szerződését, s így a következő szezont is Torinóban tölti, az olasz sjató úgy értesült, hogy döntés csak a szezon lezárultát követően várható az ügyben. Ronaldo kész maradni a…..
Knob 2021.03.25 10:59:16
@Gabueroo: Sajnos vitatkoznom kell! Mióta Ronaldo itt van, egyértelmű és sajnos tisztán látszik a sport szakmai romlás. Ebbe beletartozik a csapatjáték és a csapat egység bomlása, mind technikai, mind pedig morális téren.

Pogba pedig nekem, mint Juventus szurkoló nem kell! Főleg azért, ahogyan elment! Ezt nem lehet elfelejteni és azt hiszem lenyelni sem! Aki igazi Juventus szurkoló és nem "divatdrukker" az nem tűrheti az ilyen megnyilvánulásokat, bárkitől származzanak is. Arról nem is beszélve, hogy Pogba egy középszerű játékos, akinek akkora ez egója, hogy el sem férne az Allianz Stadiumban!

Marcelo pedig már kifutott! Vége! Az egyik legjobb barátom Real szurkoló és bár imádja Marcelot, de már Ő is belátta, hogy vége a karrierjének. Sandrotól rosszabb már, ez biztos.
Knob 2021.03.25 14:10:14
@Gabueroo: Marcelo már kifutott, ez sajnos biztos. Ő csak akkor tudott "kilógni felfelé" a sorból, mikor Ronaldo játszott előtte. Mivel CR mindig bement középre, így Marcelo felfutott és beadta a labdát. Viszont jelenleg, nekünk azon a bizonyos Left Wing pozícióban nincs senki, hanem bal oldali középpályást játszatunk, akik ott is marad a bal oldalon. Így Marcelonak nem lenne lehetősége fent maradni beadogatni, hanem folyamatosan vissza kellene zárnia és védekeznie kellene. Na erre Ő teljesen alkalmatlan. Hidd el, sokkal több kárunk lenne belőle, mint hasznunk. Sandro tud védekezni és ha nagyon kell a sebessége is megvan többé-kevésbe ehhez a feladathoz.

Pogba távozása és főleg az azt követő nyilatkozatai egyszerűen elfogadhatatlanok!!!! Én személy szerint Bonuccira sem úgy nézek már, mint a Milanos "kalandja" előtt, de ott valószínű személyes ellentétek voltak, és természetesen a gólöröme kicsit sem volt szép ellenünk, de tette ezt úgy, hogy folyamatosan kifütyülték. Ettől függetlenül, ha jól emlékszem a Lazio elleni meccs után odament az ultrákhoz és bocsánatot kért tőlük, ami valamelyest enyhít az előzőeken. Pogba ezzel szemben kiállt és többször is hangoztatta, hogy nálunk csak nyaralni volt, és végre otthon van, most már boldog! Úgy kezelt bennünket, mint egy ugródeszkát a karrierjében, mint egy Udineset, pedig valójában a Juventus tette Őt fel a foci térképére, és a vezetőség ügyeskedésének köszönheti, hogy neve lett, pedig egy szar játékos, aki még öntelt is mindezek mellett.

Ebben egyetértünk, hogy Rondalonak igaza van, kellenek a minőségi játékosok, de én jobban örülnék, ha az érte kapott pénzt és megmaradt fizetésének a nagy részét fordítanánk erre. Csak az egy éves fizujából meg tudnánk venni Locatellit. Emellett még mindig azt hiszem és látom, hogy maguk a játékosok nem rosszak (legalább is a nagy részük) egyénileg, csak kellene egy edző, aki csapatot kovácsol belőlük. Lássuk be edző nélkül azért nehéz egy csapatnak fociznia.
A La Repubblica értesülései szerint a Juventus sajnos nem álmodozhat Jürgen Klopp vagy Pep Guardiola kinevezéséről a csapat élére, mivel nem állnak rendelkezésre a pénzügyi források, ezért a Gian Piero Gasperini, Simone Inzaghi és Luciano Spalletti alkotta hármasból fog választani az Öreg…..
Knob 2021.03.23 08:35:03
@Juventino86: Igazad van, hogy egy taktikás edzők, de nekik legalább van elképzelésük! Sajnos Pirlo után már ezt is meg kell becsülni, ha valakinek van fogalma a fociról edzőként!

@Garsza: Ha Pirlo marad, akkor még azt a kicsi önbecsülésünket is elveszítjük ami még maradt! Nem gondoltam, hogy egy idény alatt a nemzetközi megítélésünket is sikerül ennyire lehúznia valakinek, ahogyan ez Pirlonak sikerült! Évekig építették, és mikor már benne voltunk a TOP 5-ben, ez a szerencsétlen dilettáns visszaránt bennünket a TOP 20-ba kb. A felsoroltak közül bármelyik jobb lenne, mint Pirlo, ez sajnos biztos!
A Juventus a Porto ellen hosszabbításban esett ki a BL-ből, ismét a csoportmeccsek utáni első fordulóban, hiába nyerte meg a torinói meccset 3-2-re az olasz együttes. „Amikor egy csapat két meccs alatt négy nagy hibát vét a kieséses szakaszban, akkor ez kiesést eredményezhet.” - értékelt Andrea…..
Knob 2021.03.10 08:24:59
@xXPeiperXx: Így van! Ronaldonak mennie kellett volna már tavaly is. Mióta nálunk van a "BL specialista", azóta Ajax, Lyon, Porto ver ki minket! Már elgondolkodtam, hogy nem is feltétlenül az egójával van a baj, hiszen az midig is óriási volt neki, hanem azzal, hogy ehhez a mérhetetlen önimádathoz és önzőséghez már nem társul tudás. Technikailag egy középszerű játékos, a fizikuma pedig teljesen mindegy, ha elveszti a labdákat és önző módon elrugdossa azokat.

Újszerűen fogalmazva: Pirlo & CR OUT!!!!!!!!
Knob 2021.03.10 08:30:00
@Tony.: "Lehet, hogy nem kellett volna belebújni egy kabátban, ami ennyire nagy rá." Ez már teljesen biztos! Persze azért szerintem meg lehet idén a 4., jobb esetben a 3. hely a bajnokságban, de nagyon remélem, hogy jövő idényben már nem Ő lesz az edző! A következő idényben pedig majd arra panaszkodik, hogy EB volt meg olimpia és ezért ilyen szar a játék! Kifogások mindig vannak a részéről, de semmit nem tud letenni az asztalra. Arról nem is beszélve, hogy olyan kifogásokkal jön, amik mindenkire vonatkoznak, és olyanokra is, amik az Ő döntésein alapszanak.

Nagyon remélem, hogy elküldik a picsába! Lassan már akárki jöhet, aki legalább 3-4 idényt már edzősködött a másodosztályba! Erre még az olyanok is képesek lennének, az biztos!
Andrea Pirlo kemény fába vágta a fejszéjét ősszel, amikor edzői pályáját a Juventus korosztályos csapata helyett a felnőtteknél kezdte, és lassan egyre nagyobb nyomás nehezedik a futballistaként rendkívüli magasságokba emelkedett szakemberre. A koronavírus-járvány okozta gazdasági lejtmenet…..
Knob 2021.03.02 14:46:39
@babo0410: Egyik sem volt zseni. Nem is várom el. Csak annyit, hogy ezzel nem ártana ha Ő maga is tisztában lett volna és a Juventus, vagy esetleg a szurkolók miatt lett volna benne annyi önismeret és tisztesség, hogy nemet mond. Még a vizsgája sem volt meg, mikor elfogadta a munkát. Ez olyan, mintha Te egy üzleti főiskola utolsó szemeszterében elfogadnád a Telekom vezérigazgatói posztját. Ehhez több kell, mint egészséges önbizalom. Ehhez nagyképűség kell és teljes elrugaszkodás a valóságtól!

Persze az az idióta sem volt kutya, amelyiknek Pirlo kinevezése egyáltalán eszébe jutott.

Hagyjuk már ezt a felkészülési időszakot, meg sűrű meccsnaptárt. Mindenkinek így van. Senkinek nem volt felkészülési időszaka és mindenkinek ugyanilyen sűrű a meccsnaptár.
A Juventus a Spezia csapatát fogadja, s a zebracsíkosok mestere, Andrea Pirlo úgy látja, hogy a Hellas Verona elleni 1:1 dacára, csapatának még maradt esélye a bajnoki cím előhódítására. "A Spezia bebizonyította, hogy helye van a Serie A-ban, s nagyszerű bajnoki szezont produkál. Kiváló…..
Knob 2021.03.02 08:20:16
@Pjanista: Azt értem, hogy be tudnak állni játékosok máshol, de akiket felsoroltál azokkal sem mennénk sokra. Egyik sem különb, mint a mi keretünkben lévők. Ergo, semmivel nincsenek jobb helyzetben.

Engem elsősorban az bosszant ezekkel a dumákkal, hogy például nincs igazi csatárunk, olyan, aki tapasztalt és már bizonyított is, hogy Morata helyettese legyen....viszont volt, csak elzavartuk, vagyis Pirlo személyesen közölte vele, hogy nem kell! Most bezzeg már kellene! Elküldtük Romerot, úgy, hogy De Ligt novemberig sérült volt fixen, Chiellini sérülékeny (már a kora miatt is), Bonucci pedig nagyon hullámzó! Elküldtük Pellegrinit, aki egy tehetséges, olasz balhátvéd, miközben arra posztra csak Sandro van, aki bár szerintem jó, de egymaga nem tud végig vinni egy szezont. Frabottáról azért nem beszélek, mert Ő a legjobb esetben is csak a jövő és ahogy elnézem, abban is csak egy átlagos játékos lehet, szóval vegyük úgy, hogy nincs, talán lesz, de csak talán.

Szóval rühellem, hogy megy a kifogás gyártás, miközben ismétlem, volt olyan csapat aki 13 játékossal tudott csak meccsre menni. Még a tartalékok közül sem tudtak kit elvinni. Szóval ne rinyáljon, főleg olyanért nem amiért részben, vagy esetenként egészben Ő a felelős! Álljon már oda, és mondja ki, hogy elbaszta és alkalmatlan a feladatra! Ennyire legyen már tisztességes, és legalább ennyi tisztelet mutasson a szeretett klubunk iránt!
Knob 2021.03.02 09:25:14
@Pjanista: Az Interrel kapcsolatban nem ismerek el semmit! :)

Persze, valóban lehetett ez úgy is, ahogyan írod, de sajnos nem válaszol az sms-emre Paratici, így nem tudom pontosan hogyan történt. Amit biztosabban tudhatunk, az az, hogy maga Pilro nyilatkozta, hogy beszélt Higuainnal és közölte vele, hogy nincs rá szüksége, szóval menjen el! Az, hogy ezt ki mondta neki, vagy Ő maga gondolta ezt, az ebből nem derül ki, és az sem, hogy ki mit ígért kinek. Viszont következtetni lehet, mégpedig Pirlo hozzá nem értéséből és egoizmusából (ezek mára már tények), hogy jobb eséllyel Ő maga döntött így. Emellett több nyilatkozat is kimondta már idén nem egyszer, sőt maga Prilo is, hogy az érkezők és távozók az Ő kérései illetve döntései voltak, mert a vezetőség lefeküdt neki, ami már utólag a legnagyobb hibának tekinthető az elmúlt 10 évből. Így teljesen igazad van! A kialakult helyzetért a vezetőség a felelős, de csak nagyon remélni tudom, hogy tanulnak ebből és a lehető leghamarabb kirúgják a picsába ezt a szerencsétlent.

Többször lenyilatkozta a "mester" azt is, hogy nem kell a védelmet megerősíteni, mert vannak elegen. Azt is, hogy a középpályán mivel szerinte egy kétfős rendszerben a legjobbak az ottani játékosaink, így azon a poszton is telítve vagyunk. Persze ezzel szemben már 3 fős a középpályánk középső része, pedig hónapokon keresztül kitartott az elméleténél, amit őszintén.... még mi is tudtunk, hogy nem így van! Persze most már lassan mindegy, hiszen a motivációjuk elveszett, az össze játékosnak, nem bíznak az edzőben, ez látszik. Még a Ronaldo is beleszarik a meccsek nagy részében az egészbe. A Verona ellen több fél óra után megkérdeztem a párom, hogy most akkor Ronaldo nem kezdett, vagy mi lett vele? Belealudtam és lecserélték, vagy hol van?

Nem győzöm hangsúlyozni, hogy ezek a játékosok igenis jók, lehet nem a legjobbak, de jók és tehetségesek! Viszont ahhoz, hogy ki tudják hozni a maximumot magukból kellene egy MESTER, így nagy betűkkel, aki ért a focihoz a kispadról, és tudatosan épít fel egy keretet.
Fabio Capello szerint a Juventus nem koncentrált eléggé a Porto elleni meccsen, ezért elfogadhatatlan hibákat vétett az Öreg Hölgy, Alessandro Del Piero szerint a vendégek ötlettelenek voltak, míg Antonio Cassano Cristiano Ronaldóban látta a csapat hibáját. „Elfogadhatatlan, hogy alacsony…..
Knob 2021.02.18 16:54:35
@xXPeiperXx: Esküszöm nem akartam reagálni, de nem bírom ki. Az, hogy Pirlo elvállalta egy ilyen nagy klub kispadját, igenis az Ő hibája. Mérhetetlen egoizmus és sajnos tudatlanság indokolhatta ezt a lépést a részéről. És ami még fájóbb....a Juventus iránti tisztelet teljes hiánya. Mert rutin és tudás nélkül elvállalni a kispadot....nem azt jelenti, hogy nagyon izgatná, hogy mi lesz ezzel a klubbal. Ha izgatta volna egy kicsit is, akkor nem vállalja el, hanem azt mondja, hogy csörögjetek 3-5 év múlva és meglátjuk. Ennyi!
Cristian Romero utóbbi időszakban mutatott teljesítményével igen jó benyomást tett a bergamói klubvezetésre, ezért felröppent a pletyka, miszerint az argentin védő kölcsönszerződését az Atalanta már idén véglegesítheti. Az argentin játékos kétéves kölcsönben szerepel a bergamói csapatnál, a…..
Knob 2021.01.26 08:13:37
@venember83: A baj az, hogy jelenleg Pirloval nagyon is türelmesek! Érdemesebb lenne fiatal játékosokba fektetni a türelmet és bizalmat.
Knob 2021.01.26 11:01:14
@venember83: A problémám az, hogy lehetünk mi türelmesek, de emlékezzünk vissza Contéra, mikor idejött. 2 évadnyi 7. helyezést követően, fiatal (bár némi alsóbb osztályú tapasztalattal) rendelkező edző, egy fele ilyen minőségi kerettel, akik morálisan a béka segge alatt voltak, bajnok lett. Ezt senki nem várta volna el akkor, hiszen abban az idényben még az UEFA kupában sem szerepelhettünk, annyira szar volt a helyzet. Szóval lehet itt jönni sok hülyeséggel, de ha valaki jó edző akkor jó edző és kész. Nem várok el Pirlótól bajnoki címet, sőt gyakorlatilag semmi komolyat sem, de azt azért igen, hogy ne a BL helyért (4.) keljen kaparni egy igenis tehetséges kerettel a háta mögött. Az, hogy elküldetett néhány játékost a keretből (mert ezt Ő maga nyilatkozta le sorban), az a tapasztalatlanságának tudható be, hiszen mindenki tudta, hogy mivel októberben kezdődött az idény, és várhatóan EB lesz nyáron, így erőltetett menet lesz, plusz gondolom hallott a koronavírusról is, ami szintén tizedelheti a keretet. Így az, hogy egy szűk és posztonként hiányos kerettel állt neki ennek a szezonnak, az kizárólag az Ő sara és alkalmatlanságának a bizonyítéka, semmi más.
Andrea Pirlo csapata megszerezte a szezon első trófeáját, hiszen 2:0-ra legyőzte a Napolit az Olasz Szuperkupa-döntőn Cristiano Ronaldo és Álvaro Morata góljaival, miközben Lorenzo Insigne büntetőt hibázott. „Óriási örömöt érzek, az első trófea begyűjtése edzőként más érzés, talán jobb is, mint…..
Knob 2021.01.21 16:23:47
@delpi0823: Soha nem mondtam, vagy írtam, hogy Napoli nagyon jó és biztosan ki fogunk kapni. Nem tartom a Napolit jó csapatnak, szerintem nincs is miért. Viszont a sok-sok döntetlen a pici "rossz" csapatok ellen nem azt vetítik előre, hogy egy középszerű csapatot elverünk. Sokan jönnek itt a Barca elleni győzelemmel, ami persze, szép volt, de azért azt lássuk be, hogy az utolsó fordulóban történt, teljesen tét nélkül egy olyan Barca számára, akik egyértelműen éppen akkor egy igen mély gödörből próbáltak a bajnokságban kimászni és biztos továbbjutók voltak a BL-ben. Mikor még volt tétje a második fordulóban a meccsünknek velük, el is vertek minket. Aztán jönnek a Milan elleni győzelemmel, ami szép volt, de azért azt el kell ismerni, hogy idén megy a szekér náluk rendesen, és ellenünk 7 (!) valószínűsíthető kezdőjük hiányzott. Nálunk ha van 2 koronás, akkor Pirlo szerint vége mindennek és természetes, hogy nem megy úgy.

Egy szó, mint száz nem kell túlgondolni ezt a szuperkupa meccset. Az, hogy egy Juventus azért kapar a közel fél idénykor, hogy talán meglesz a BL indulás jövőre, az nem eredmény. Ez Del Neri szint, ami felháborító és sajnálatos. Lehet itt jönni a sok változással a keretben és a felkészülési időszak hiányával, de ez mindegyik klubra vonatkozik, és ha már sok negatív tényező volt amiket előre lehetett látni (mert lehetett), akkor nem kellett volna egy tapasztalatlan edzőt kinevezni, hanem lássuk be, egy tapasztaltabb lehet könnyebben tudta volna kezelni a helyzetet.
Knob 2021.01.22 09:38:36
@delpi0823: Köszönöm a hozzászólásom értékelését!

Ezek szerint Te még az életedben nem olvastál, vagy hallottál edzőket nyilatkozni a BL csoportkör utolsó fordulója előtt a már biztos továbbjutóktól, miközben a bajnokságban fontos vagy éppen "hatpontos" meccsek jönnek. Kivétel nélkül ilyen esetekben nem fognak kockáztatni sérülést, vagy eltiltást sőt, pihentetni szoktak, ha fontosabb meccsek jönnek utána. Ez így logikus, és értelmes. A másik, hogy teljesen tök mindegy kit kaptunk a nyolcaddöntőben, mert ezzel az edzővel simán benne van egy kiesés a Porto ellen is. Persze ne legyen így, de amit Pirlo művel vezetőedzői szerepben, az botrányos. Amiket pedig nyilatkozik felháborítóak. Úgy kezeli a csapatot, mint valami Samdoriat.
Knob 2021.01.22 09:40:09
@delpi0823: Ja és ki akarta Frabottát? Ki küldte el Pellegrinit? Ez is az Ő sara, senki másnak nincs ehhez köze! Nyáron pedig sürgős változások kellenek a vezetőedzői poszton!
A Lyon támadója, Memphis Depay nemrégiben némi nyíltsággal beszélt jövőbeli terveiről, s elmondta, hogy csapattársával, Houssem Aouarral tízszer jobb teljesítményre lesznek képesek az átigazolást követően. A holland válogatottat hírbe hozták számos csapattal, így például a Barcelonával és a…..
A Juventus továbbra sem nyújt meggyőző teljesítményt a bajnokságban, a győztes torinói városi rangadót és a Genoa otthonában aratott diadalt követően csupán 1.1-es döntetlent játszott az Atalanta elleni mérkőzésen, így a hat győzelem mellé immár a hatodik döntetlenjét is begyűjtötte a jelenlegi…..
Knob 2020.12.20 06:18:51
@Bodnar Daniel: Igaz ami igaz ez egy jó meccs volt! CR is korrekten nyomta, de ez igaz mindenkire.

Én azért nagyon remélem, hogy gyereket úgy nevelnek az emberek, hogy ha az a gyerek valamit rosszul csinál azt szóva teszik, és nem csak azt mantrázzák magukban, hogy jó lesz ez, vagy majd lesz valami. Reálisnak kell lenni, nem pedig szemet hunyni a gondok felett.
Paul Pogba kapcsán továbbra is forr a levegő, miután az RB Leipzig elleni meccset megelőzően Mino Raiola arról beszélt, hogy a játékosnak lezárult a manchesteri pályafutása. Az olasz újságíró, Carlo Garganese szerint a Juventus fel is vette a kapcsolatot Mino Raiolával, azonban kicsi az esélye egy…..
A Juventus Federico Chiesa csodálatos lövésével már az első félidőben megszerezte a vezetést az Atalanta elleni mérkőzésen, ám a szünetet követően az ellenfél Remo Freuler révén egyenlített. Cristiano Ronaldo előtt azután megnyílt a lehetőség, hogy visszaszerezze előnyt, ám a portugál klasszis…..
Knob 2020.12.17 14:00:21
@JeetTrader: A hozzászólásod első bekezdésére reagálva, értem én, hogy üzlet és jó okkal gondolhatjuk, hogy ez is közre játszhatott Sarri elküldésében, hogy talán Ő volt az egyetlen, aki ha jól emlékszem kétszer, vagy háromszor is le merte cserélni, az egyik alkalommal a 60. perc környékén. Gondolom ez nem tetszett a tömött zsebűeknek. Sajnos igazad lehet.

A második bekezdés: Igazad van ebben is. Mióta idejött többek szenvednek, értelem szerűen miatta. Jó láthatóan megbomlott a csapat egysége és az egyenlősége (már amennyire lehet ilyen). Ő valóban nem hullámzik annyit, hiszen jelenleg már jó pár mérkőzés óta kritikán aluli ahogyan teljesít.

Harmadik bekezdés: Na itt nem teljesen értek egyet. Ott kezdődik, hogy már 5 éve nem szabadna engedni a szabadrúgások közelébe sem. A másik, hogy sajnos ki is van szolgálva, sokkal többször, mint kellene. Csak hogy friss emléket hozzunk fel, tegnap is volt 2 ziccere, amivel a kaput sem sikerült eltalálni, aztán önszántából kiment a szélre, ahol szintén kapta folyamatosan a labdákat, de elvesztette, egytől egyig. A gólunk kizárólag annak köszönhető, hogy Chiesa abban a pillanatban nem ült fel a Ronaldo vonatra és (utólag nagyon helyesen) Ő maga tette a dolgát. Abban egyet kell értenünk, hogy Ronaldoval a pályán mindenki a háttérbe van szorítva, így azért nehéz konzekvensen jó teljesítményt nyújtani bárkinek. Addig nem volt ezzel baj, amíg 50 gólokat lőtt a Realban, de nálunk már nagyon gyengén nyomja. A nehéz helyzet részét aláírom, de sajnos így közel 2,5 év távlatából nekem nagyon úgy tűnik, hogy ezt a nehéznek vélt helyzetet Ronaldo jelenléte generálja.
Knob 2020.12.17 14:05:53
@cd1: Elnézést, hogy ha rosszul reagáltam a hozzászólásodra. Én úgy éreztem, hogy egy olyan játékosunkat ekézed tegnapról, aki bár már nincs a világ legjobb védői között, de 3 (!) alkalommal blokkolt, amikből nagyon könnyen lehetett volna gól. Emellett az alapvonalnál is többször szerelt, szabályosan, volt, hogy szöglet sem lett belőle, hanem kirúgás. Szóval nem azt mondom, hogy hú de nagyon nagy játékos Bonucci, de tegnap közel sem Ő volt a legszarabb, az tuti.

Újra elnézést kérek, ha felzaklattalak a reagálásommal.
Knob 2020.12.17 14:10:49
@peti78: Valóban látszik a fejlődés, ebben igazad van. Nem is feltétlenül a csapat játékára vagyok dühös, mert sajnos idén nagyon jó eredménynek tűnik egy Atalanta elleni 1:1. Viszont nem az a baj, hogy van egy formán kívüli Dybalánk (formába kell hozni, ez az edző dolga), vagy hogy van egy fáradt Moratánk (pihentetni kell, ha szükséges), hanem az, hogy van egy formán belül idén még nem volt Ronaldónk, aki folyamatosan játszik. Dybala formán kívülisége pedig majd akkor lenne reális és tisztán látható, ha kapna zsinórban 5 meccset, amit végigjátszhatna, ja és ha azokon a büntetőket is Ő lőné, gondolom mindenki el lenne ájulva tőle.
Andrea Pirlo az Atalanta elleni döntetlen után arról beszélt, hogy a Juventusnak jobban kell koncentrálnia ahhoz, hogy meccseket nyerjen. „Erős csapat ellen játszottunk, amely nagyszerű ritmusban futballozik, de ebben a tekintetben egy szinten tudtunk lenni velük.” - mondta Andrea Pirlo a Sky Sport…..
Andrea Pirlo a Genoa elleni 3-1-es győzelmet követően gratulált Paulo Dybalának, s arról beszélt, hogy mindenki örült az argentin csatár sikerének, aki pszichológiailag és fizikailag is lépést tett a megfelelő irányba ezzel a góllal. A bianconero csapat két késői Cristiano Ronaldo tizenegyessel…..
Knob 2020.12.14 14:15:59
@DegerFaCan: Lehet, hogy igazad van és tele vagyok előítélettel. Nem mondom, hogy nem, hiszen ezeket a dolgokat tisztábban látja más.

Viszont sajnos én nem látom azt amit itt sokan. Beszéltem jó pár Real Madridos szurkolóval is, és a véleményük szerint ez a Ronaldo már nagyon nem kellene nekik, még úgy sem, ahogyan most állnak. Én úgy hiszem, hogy nekünk (Juventus) nem áll jól ez a Ronaldo központúság. Lehet azért, mert már 24 éve szurkolok az Öreg Hölgynek és nem tapasztaltam ilyent soha. Talán Ibrahimovich-csal próbálkoztak, de azt a Calciopoli keresztül húzta. De ha a friss emlékeknél maradunk, a tegnapi győzelemhez semmi köze nem volt. Rajta nem múlt semmi. Pontosabban ha rajta múlt volna akkor kiikszelünk.

Sajnos nekem nem az a spirito, hogy önzőn és egoistán viselkedik valaki a pályán. Azzal nem a csapatot segíti, csakis saját magát. Nagyon sok labdát elad és elveszít, arról nem is beszélek, hogy elrugdossa a picsába, sajnos legtöbbször még kaput sem talál. Viszont a másik példád nagyon is helytálló. Cuadrado igenis hajt és próbálja a társakból is kihozni a maximumot ha szükséges. Addig "hajtja" őket, amíg fel nem veszik vele a ritmust. Persze nem mindig jön be, de nekem ez a csapatsport, nem az amit CR7 csinál.
Knob 2020.12.14 14:57:59
@Lanzafame: Persze, lehetne mindegy is, de nem az, mert én Juventus szurkoló vagyok, és nem Ronaldo-fan, vagy akármelyik másiké. Persze szimpatizálok jó néhány játékossal. Nálam sajnos párszor kiborul a bili Ronaldo kapcsán, ami általában akkor jön elő mikor érdemtelenül magasztalják.
Knob 2020.12.15 08:16:49
@delpi0823: Persze, ez is, mint sok minden más nézőpont kérdése. Ha azt nézzük, amit itt sokan Pirloval kapcsolatban is mondanak, hogy majd az idény végén számoltassuk el, akkor Ronaldo nagyon gyengén szerepel nálunk. A bajnoki címek nélküle is meg lettek volna, az biztos, hiszen előtte zsinórban 7 meg volt. A BL-ben nélküle, csapatként kétszer is döntőt játszottunk, vele még az elődöntőig sem jutunk. Szóval akárhogy is nézem, elég gyengén muzsikál. Dybala már azt is bizonyította, hogy csapatjátékosként a legjobb. Mikor Higuainnal együtt játszottak, komolyan imádtam nézni az összjátékot. Gyönyörű volt. Kicsit az aranykorra (számomra) emlékeztetett Del Piero és Trezeguet játékára.
Paulo Dybala a Genoa elleni meccset követően arról beszélt, hogy mindig a Juventusnál akart maradni, és hogy az igaztalan pletykák a bérigényeiről ellene fordították a szurkolókat. „Úgy gondolom, hogy a gólok különösen sokat jelentenek nekünk csatároknak, mivel önbizalmat adnak, erre pedig nagy…..
Andrea Pirlo a Barcelona ellen apróbb, de mégis viszonylag jelentős változtatást eszközölt a csapat felállása tekintetében. Ennek is köszönhetően a Camp Nou gyepén sima győzelmet arathatott az Öreg Hölgy, és nem lenne meglepő, ha most már ragaszkodna ehhez az új felálláshoz. A Juventus mestere a…..
Knob 2020.12.11 11:35:11
@Rikoo: Teljesen jogos a felvetésed szerintem is. A javasolt felállásod annyiban módosítanám, hogy 4-2-3-1. Balról jobbra: Sandro-Demiral-De Light-Danilo; Bentancur-McKennie;Ronaldo-Dybala-Coudrado; Morata.

Szerintem itt még cserék is lehetnének, persze a védelem szélein gondok vannak, de ott már pár éve így van (szintén értelmezhetetlen dolog), de a középpálya így elég erős lehetne, hiszen az amerikai szeret "rombolni", Bentancur pedig szerintem egy igazi box-to-box középpályás, de alkalom adtán Rabiot és Arthur is megállnák a helyüket.
Angol értesülések szerint a Manchester United igazgatótanácsa megelégelte a Paul Pogbát és Mino Raiolát körülvevő folyamatos vitákat, ezért akár már januárban távozhat a francia középpályás. Mino Raiola a minap nyilvánosan kijelentette, hogy Paul Pogbának nincs maradása a Unitednél, s tette ezt még…..