Adatok
almalaci
0 bejegyzést írt és 1 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Hiba a mátrixban – gondoltam először, mert más ésszerű magyarázat hirtelen nem jutott eszembe, mikor megláttam a harmincas táblát. Azaz hogy pont nem láttam meg, és ez volt a gyanús. Pedig máskor ott szokott következni a hetvenes és az ötvenes karika után. Minden más…..
almalaci
2011.11.30 11:34:50
Eltérő téma, de hasonlóság azért van. Év elején Pesten a Kőfaragó utcában kora reggel leparkoltam, délben amikor visszamentem a kocsiért, már ott virított rajta a büntetőcsomag. Időközben kitettek (dróttal rögzítve) a többi tábla mellé egy megállni tilos táblát. Hiába próbáltam a parkolási társaság ügyintézőjét meggyőzni, nem sikerült. Kitöltöttem egy "Észrevétel" nevű tiltakozást, amelyre nagy kövér betűkkel felírták, hogy a kifogásnak nincs halasztó hatálya. Ennek értelmében befizettem a 15 eFt büntetést és vártam a választ. De az csak nem akart megérkezni. Többszöri reklamálás után a közterületi igazgató helyettes az utólag kitett tábla fényképe alapján elutasított, az ügyintéző ezt azzal is megerősítette, hogy a befizetéssel elismertem a tényállást. (Ha nem teszem meg, rendőrségi feljelentés alapján dupla lett volna a befizetendő összeg.) Ennyit a jogorvoslatról.
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz