Adatok
jaty
0 bejegyzést írt és 134 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
Az utóbbi években már mind szakmai, mind laikus körökben sikerült a közhelyességig túltárgyalni a nyugdíjrendszer fenntarthatatlanságát. A probléma okának kiadási oldalról az egyre növekvő élettartamot, bevételi oldalról a csökkenő termékenységet szokás megnevezni, mert ezek együttesen demográfiai…..
Ha valakit megkérdezünk, hogy mi jut eszébe Nagy-Britanniáról, egész biztos, hogy az első három pontban a brit vöröskabátosokat említi meg. De miért is a vöröset választották egyenruhájuknak?
..
A mai nap folyamán, sajtóközleményben jelentette be Washingtonban a világ legnagyobb Bibliamúzeuma, hogy a tulajdonukban lévő 16 Holt-tengeri tekercsből öt hamisítvány. Ezeket a tekercseket azóta el is távolították a kiállításról...
jaty
2018.10.24 13:11:52
@maxval balcán bircaman: A hasonlat sajnos sántít. Itt ugyanis nem Jézus, vagy egy apostol szerző összes írását vették alapul. Ha József Atillánál maradunk, akkor a Biblia olyan mintha Arany János Petőfi Sándor és József Attila összes verésből kiragadva néhányat, azt mondanánk, hogy azok Ady Endre összes műveit képezik. Az ennek ellentmondókat pedig máglyahalálra küldenénk, kiközösítenénk, megátkoznánk, megkínoznánk. Majd a maradék kétkedőnek azt mondanánk azért igaz, hogy Ady művei, mert MI azt mondjuk... PONT.
jaty
2018.10.24 13:31:11
@maxval balcán bircaman:
A niceai zsinaton határozták el pontosan mi kerüljön bele. Előtte létezett sokféle Biblia, ami mind eltért egymástól. A végleges változatban egyes események nem történtek meg, míg más eseményeket csak úgy beleírtak, történelmi személyiségek nyomait "radírozták" ki a végleges változatra, melyet ma ismer a világ.
A Biblia egy csapat szerző terméke. Egy előre megírt könyv, melyet ma rengeteg vallásos ember tekint szentírásnak. Pedig azt, hogy mik kerülhetnek bele, és miket vesznek ki, annak idején a niceai zsinaton dőlt el. Vagyis, ha aznap a zsinat egyik tagja más hangulatban kel fel, ma lehet, hogy nem lenne benne a Jelenések könyve... Az egyháznak manapság az a legnagyobb baja, hogy sokszor kerülnek elő nem hamis korabeli bibliai leiratok, amik teljesen máshogy tálalják a dolgokat, eseményeket mint az a könyv amit ma elfogadunk, és olvasunk.
A niceai zsinaton határozták el pontosan mi kerüljön bele. Előtte létezett sokféle Biblia, ami mind eltért egymástól. A végleges változatban egyes események nem történtek meg, míg más eseményeket csak úgy beleírtak, történelmi személyiségek nyomait "radírozták" ki a végleges változatra, melyet ma ismer a világ.
A Biblia egy csapat szerző terméke. Egy előre megírt könyv, melyet ma rengeteg vallásos ember tekint szentírásnak. Pedig azt, hogy mik kerülhetnek bele, és miket vesznek ki, annak idején a niceai zsinaton dőlt el. Vagyis, ha aznap a zsinat egyik tagja más hangulatban kel fel, ma lehet, hogy nem lenne benne a Jelenések könyve... Az egyháznak manapság az a legnagyobb baja, hogy sokszor kerülnek elő nem hamis korabeli bibliai leiratok, amik teljesen máshogy tálalják a dolgokat, eseményeket mint az a könyv amit ma elfogadunk, és olvasunk.
Honnan származtak az „okosba” megvett benzinadagok és miért ment jobban az autó az osztrák benzintől? Olyan trükköket mutatunk, hogy garantáltan fennakad a szeme!..
Teszt: Volvo 7700 helyközi csuklós
Mi lenne ebben az őrültség? Eleve nem nekem kell vezetni, ez már önmagában el kell hogy adja a helyközi autóbuszt. Ennek ellenére mindenki, akinek megemlítem, hogy busszal megyek, úgy néz rám, mintha legalábbis az Iszlám Államhoz…..
Az Emberi Jogok Európai Bíróságának ítélete szerint embertelen bánásmódnak minősül a tényleges életfogytig tartó szabadságvesztés büntetés, amely megfoszt a szabadulás ésszerű esélyétől. Vajon a – házelnök szavai szerint – „strasbourgi idiótáknak” a…..
A helyzet valós, nyilatkozni viszont mégsem szeret senki. Miért is?
Mai közélet-cikkünk kommentposztja...
jaty
2014.07.31 15:54:46
@Ciri: Azt amúgy megírtam ott lehet a bérlő engem nem érdekel, ugrálhat is az autó körül, de nekem nem vele hanem a vevővel van dolgom, bérlő felém kussolhat...Amúgy én is adtam át jópár flottalezelős autót, és a bérlőket érdekelte a legkevésbé a rétegvastagság. Nekik a lényeg csak annyi karcmentes autót vegyenek át, és ha lejár a szerződésük karcmentest adjanak vissza. A kárt ha történik be kell jelenteniük, az autót leadják a flottakazelőnek, kapnak egy csere autót majd ha megjavították a sajátjukat mennek isten hírével.Ügyfélként a bérlő a legkevésbé macerás mert leszarja az autót hisz az csak munkaeszköz neki...
jaty
2014.07.31 16:02:43
@Hurri Kán: akkó most te a Nelson embere vagy ahogy állítottad, vagy a bérlő ahogy most állítod? Ki is a hazug???Ki is akart arcoskodni a nagydumával az elején??? A menet közbeni sérülést meg nem csak bejelentenie kell a bérlőnek, hanem le kell adnia a kocsit javításra a Bérbeadó által megnevezett helyen, ahol a bérbeadó kontójára megjavítják azt.Közben meg a bérbevevő kap egy csereautót a normálisabb flotta kezelőktől. A bérbeadó meg eldönti ügyfélre kell -e hárítani a szituáció miatt vagy Cascós javítás lesz vagy... Ostoba meg azért vagy leírom még egyszer hogy tanulj belőle: Nem átvételkor villogunk a rétegmérővel, hanem a kocsi beérkezésekor kimegyünk és mérünk ha nagyon akarunk...Az anyagiak előre történő rendezésével kapcsolatban megnyugodtál végre??? Idióta troll.
jaty
2014.07.31 16:15:14
@kisörDög: 130 valahány jégverést számoltunk össze egyszer egy új autón. Jött egy csávó szétbelezte a tetőkárpitot, és kihúzta az összeset úgy hogy észre sem lehetett venni, két hét csúszással vihette az ügyfél másfél év múlva szívott vele az importőr, mert a szerszámával a festéken keresztül húzzák a javítók az acélt, és a festék a kocsiján elkezdett lepattogzani...Volt veszekedés,kenték madárszarra, gondatlanságra stb. Végül kiegyeztek abban, hogy nyomnak rá egy új fényezést meg kap egy ingyen átvizsgálást a vevő,illetve hogy új autó vásárlásakor nem vonnak le értékcsökkenést az átfényezés miatt. Ez történetesen egy Mazda 6-os volt. Ennyit a Mazda zúzdázásáról A csúnyán törött autókat is javítják,elmennek a végsőkig, amíg két cent hasznuk van belőle, majd átdeponálják egy másik ország szabad készletére, és természetesen a megrendelőnek gyártanak egy új autót...A töröttet meg megveszi valaki máshol,szintén újként. Ez Európa minden országában így működik!!! Mindenütt elfogadott hogy a gyári technológiával történő javítás egyenértékű az új autóval. De ez a téma itt fel van fújva tényleg felesleges óriási károkra gondolni a sérüléseknél, a legtöbb kavics, ajtórányitás le el állás közbeni horzsolás... Én szarrá tört,és utána újként átadott autóval még nem találkoztam Leszámítva egy emelt tetős Fiat dobozost. Annak a teteje konkrétan a kocsiszekrénybe volt hajítva, mert a spreditőr felülre pakolta a kocsit és a törökbálinti híd alatt nem fért át...ott az ügyfél belement a javításba.
Manapság is számtalan olyan tudományos tévhit kering közszájon, melyeket készpénzként fogad el olykor még a tudományra nyitott közönség is. Ezek közül szemezgetünk, a csodálatos ifls oldal remek listáját lenyúlva használva útmutatóként.
1. Csupán agyunk 10%-át használjuk…..
jaty
2014.07.15 15:29:59
@Bobby Newmark: Tévedsz van különbség! Van pl.a glükóz, és a fruktóz. Mindkettő cukor, csak az egyik természetes, a másik mesterséges...
Az álláspályázatra küldött visszajelzésekkel foglalkoztam az előző két posztban (itt és itt), de felmerült az is, milyen visszajelzéseket érdemes adni az állásinterjúkon. Tekintve – hogy néha tévesen – az álláskeresők egyik-másik visszajelzést sértésnek, támadásnak…..
jaty
2014.06.24 13:44:06
@doggfather: Talán azért mert a jelentkezők 80%-a túloz az önéletrajzában. Az önéletraja alapján be is hívják,majd a helyszínen legtöbbször ez a túlzás kiderül.
Ha “biciklistaként” reagálnék Stump András cikkére, bizonyára a fenti címet adnám neki. Csakhogy ennek nincsen sok köze a modern közlekedéspolitikához, amivel foglalkozom, és hozzám sem - már sokszor leírtam: nem vagyok “biciklista”. Tehát az alábbi cikk új…..
Az alábbi kérdés évente előjön a Zugügyvéden is, de úgy látszik a jogalkotók nem találtak még erre megfelelő megoldást
Még 2013-ban a legújabb szabályos adásvételi szerződéssel eladtam a gépjárművem. Az eladást igazoló okmányokat 5 napon bemutattam a lakóhelyem…..
jaty
2014.04.05 09:09:25
@schdl: Az a vicces,hogy törvény szerint úgy van ahogy írod.A rendszám az emberhez tartozik és nem az autóhoz. Amikor vásárolsz pl. egy új autót akkor külön csekken kell befizetni az 5500 ft rendszám, és külön csekken a regisztréciós matrica árát(Szélvédőn...).Ha eladsz egy autót jogod van levenni róla a rendszámot és berakni otthon a szekrénybe, még akkor is ha soha többet nem veszel autót amire újra felrakhatnád. Csak annyi a tennivalód, hogy kérsz erről az akciódrol az okmányirodában egy igazolást...
Újabb kedves gesztust tett a Kormány a hajléktalan emberek felé; íme a börtönszálló...
119 évvel ezelőtt...
"Kenyérmező–Budapest vasútvonal megépítése 1893-ban kezdődött, megnyitása 1895-ben történt, eredetileg HÉV-ként (Budapest-Esztergom-Füzitői helyi érdekű Vasút Rt.). Megépülésének elsődleges célja a budapesti gyárak és a…..
jaty
2014.01.31 12:30:37
@Balogh Zsolt: Igen , továbbá azt is elmondhatta volna a néni,hogy azon a vonalon nem áll meg a vonat két kilométerenként az állomásoknál, így nem gyorsítás-lassítás, megállás-gyorsítás...-ból áll a két végpont közt az utazás. A szerzőnek viszont abban igaza van, hogy embertelenül drága, és ráadásul nem is végig két nyomtávú a sin, hanem csak pár kétirányú szakaszt iktattak be.
Mivel naponta arra járok látványos a kiegészítő beruházások ostobasága, és esztelen pénzszórása is: A 10-es utat pl. a kisforgalmú terranova gyárnál kiszélesítették és a régi lehajtót megszüntetve építettek egy eszméletlenül nagy hidat a terranova felé menő pici forgalomnak. A híd természeteseen nem akkora hogy a papíron évek óta meglévő nagyjábol oda becsatlakozó vörösvári elkerülő utat s rá tudja vezetni majd a 10-es útra. Arra egyszer elszórnap majd megint pár milliárdot. A kb 30 méterre lévő baleseti gócpontot a pilisszentiváni csomópontot viszont természetesen érintetlenül hagyták!
Az meg minden UNIÓS beruházásnál fenemód tetszik ,hogy kiírják, ezt azt az UNIÓ pénzéből építik. Ami elég erős ferdítés, mert hazánk is befizető a nagy kalapba, és amit visszakap annak ha úgy vesszük egy része a mi befizetésünk!!!
Mivel naponta arra járok látványos a kiegészítő beruházások ostobasága, és esztelen pénzszórása is: A 10-es utat pl. a kisforgalmú terranova gyárnál kiszélesítették és a régi lehajtót megszüntetve építettek egy eszméletlenül nagy hidat a terranova felé menő pici forgalomnak. A híd természeteseen nem akkora hogy a papíron évek óta meglévő nagyjábol oda becsatlakozó vörösvári elkerülő utat s rá tudja vezetni majd a 10-es útra. Arra egyszer elszórnap majd megint pár milliárdot. A kb 30 méterre lévő baleseti gócpontot a pilisszentiváni csomópontot viszont természetesen érintetlenül hagyták!
Az meg minden UNIÓS beruházásnál fenemód tetszik ,hogy kiírják, ezt azt az UNIÓ pénzéből építik. Ami elég erős ferdítés, mert hazánk is befizető a nagy kalapba, és amit visszakap annak ha úgy vesszük egy része a mi befizetésünk!!!
jaty
2014.01.31 12:32:49
@Flaggx: Sajnos nem lesz. Ha két sinpáros lett volna végig, egy tervben ez is szerepelt, akkor megvalósítható lett volna. Sajnos nem így épül meg, ezért a menetrendet nem tudják úgy alakítani,hogy legyen gyorsvonat is a két végpont közt.
Urbanista
Egykori műemlékeket* bontana az állam a Margit körúton. Indulj az ötletpályázaton és tegyél ellene! - vendégposzt. FRISSÍTVE!
2014.01.24 09:45:49
Illusztráció: Google Earth
A Margit körúton nagy fejlesztéseket terveznek. Jó hír, hogy nem Mammut 3 épül az egykori minisztériumi épület helyére, az viszont sokaknak nem tetszik, hogy egy műemlék* iparcsarnok is áldozatául eshet az átalakításnak. A témát…..
jaty
2014.01.24 14:55:32
@Blista: Nem a vakolatára gondoltam. Az épület önmagában egy jellegtelen,csúnya, értéktelen
rakás f...s
rakás f...s
jaty
2014.01.24 14:57:16
@Blista: Nem a vakolatlansága miatt tartom értéktelennek, hanem a formája, a megjelenése nem illik bele a környezetébe. Tőlem lehet csillogó villogó, márvánnyal kirakott is akkor is fosnak tartanám azt a formát ott azon a helyen.
1. Bármelyik raktárra licitálj bátran! Olyan nincs, hogy egy raktár veszteséget hoz. Minden raktárban van valami, ami baromi értékes. 2. Ha egy raktárban látszólag csak értéktelen kacatok vannak, akkor sem kell pánikolni. Valamelyik értéktelennek látszó kacatról hamarosan ki fog derülni, hogy…..
jaty
2014.01.20 12:12:27
@taxi33: Ez Amerikában valóban életszerű!!!
Abban a baszott nagy országban rengetegen vannak olyanok akik egyik napról a másikra többezer km-re költöznek. Jobbára ilyenkor bérelnek. Tegyük fel hogy meghalnak, hogy ugyan értékes dolgokat hagytak ott de nem annyira, hogy visszamenjenek értük, hogy fogalmuk sem volt arról, hogy értékes az a cucc,hogy elfelejtik befizetni a box megújitásának az összegét stb. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy jó a műsor,élvezettel megnéztem belőle két három részt az elején, utána többet sosem...
Abban a baszott nagy országban rengetegen vannak olyanok akik egyik napról a másikra többezer km-re költöznek. Jobbára ilyenkor bérelnek. Tegyük fel hogy meghalnak, hogy ugyan értékes dolgokat hagytak ott de nem annyira, hogy visszamenjenek értük, hogy fogalmuk sem volt arról, hogy értékes az a cucc,hogy elfelejtik befizetni a box megújitásának az összegét stb. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy jó a műsor,élvezettel megnéztem belőle két három részt az elején, utána többet sosem...
Újabb, határozott jelét adta a GM nevű amerikai autóipari konszern annak, hogy tényleg helyesen írta korábban a Noemisszió (és világszerte, évek óta rendszeresen mások is): erős, szoros mezőnyben bár, de valóban ők a világ legmocskosabb autógyártói.
A GM néhány nappal…..
Nehéz elhinni, de a magyar cégek 99%-át, és az azoknál dolgozó emberek 99%-át bizony így hívják, ahogy a címben írva van. (Na jó, van akinek a keresztneve is Grrsmmms)
Mire alapozom ezt? Teljes mértékben saját kutatásokra, mely kutatásokat üzleti reggeliken, konferenciákon,…..
jaty
2013.09.26 11:37:01
Olvasom, hogy a Felsőoktatási Kerekasztal javaslatára eltörölhetik a nyelvvizsga kötelezettséget azokon a felsőoktatási képzéséken, ahol nem létszükséglet a nyelvtudás. Így több lesz a diplomás és javulnak a statisztikák, amelyek még jócskán elmaradnak az uniós átlagtól.…..
Hiába tette St. Áder János homlokára a kezét Ferenc pápa, a mai napig fideszes pártkatonaként szolgáló magyar köztársasági elnök képességei ettől nem javultak ugrásszerűen. Sőt.Szeptember 20-án fogadta a pápa a magyar köztársasági elnököt, aki az audienciát követően…..
Mert felemelem kezemet az égre, és ezt mondom: Örökké élek én! Most lássátok meg, hogy én vagyok, és nincs Isten kivülem! Én ölök és elevenítek, én sebesítek és én gyógyítok, és nincs, a ki kezembõl megszabadítson. Ha megélesítem fényes kardomat és ítélethez…..
jaty
2013.07.29 12:33:06
@telihold83: Volt Jézusnak répája? Igen! Akkor csávó!!!
jaty
2013.07.29 12:36:00
@平八: Noét meg a pereputtyát, plussz a rohadt szúnyogokat!
jaty
2013.07.29 12:51:27
@Arrius (ex-Nathan D'Xantine): Egy ősöm római katona volt, ott volt a szögezésnél.Mikor megmurgyelt levágta a farkát,erekjeként elvitte magával. Azóta apáról fiúra száll az erekje.O tthon van a vitrinben két H0-ás Nohab mellett. Úgyhogy bizton tudom hímnemű volt. Vagy csíra...
Durván inzultálták Sarka Katát: Megöllek, te kurva! - ezzel a harsogó címmel hozta le vezető hírét a Bors Online a Magyarország Szépe Kft. ügyvezető igazgatójáról, Sarka Katáról. A bulvárlap szerint "a Komjádi uszoda szomszédságában esett neki egy hajléktalan…..
jaty
2013.07.26 13:58:43
@majdénmegmondomafrankót: Vagy esetleg az??? aki elolvassa azt a cikket amiről tudja,hogy utána fikázni fogja?
Aktuális Égéstér-adásunk kommentposztja.Direktlinket a letöltéshez itt talál...
jaty
2013.06.27 16:11:37
@ifrance: Maximálisan egyetértek. 25 év autós multammal, jópát igazoltatást megéltem, sima közutit éppúgy, mint pl telefonálás közben lekapcsolást is. Se arcoskodni nem kell, se megalázkodni. Normális hangnemben mindent normálisan el lehet intézni. Nemegy kisebb szabálysértést megúsztam már sima figyelmeztetéssel pusztán azért mert megadtam a tiszteletet,és nem próbáltam meg meghazudtolni azt a szabálytalanságot amit a rendőr észrevett. Ezt álltalában respektálták is. Régebben 150-15 éve mindíg azt kértem jelentsen fel,ne helyszínen bírságoljon. Mivel anno nem volt rajtuk a "muszáj beszedni a meghatározott pénzt"teher, ismerve azt hogy a rendős is ember, és nem szereti a papírmunkát,szinte mindíg eltekintettek a feljelentéstől, és megúsztam a kisebb szabálysértéseket. MA mondjuk ezzel biztos nem mennék sokra, de mostanában szerencsére nem is nagyon fordul elő hogy megállítsanak.
Ahhoz, hogy valaki odafigyelve a környezet fenntarthatóságára építkezzen, nem feltétlenül kell mélyen a zsebébe nyúlnia és több évtizedes megtérüléssel számolnia a kezdeti energetikai beruházások tekintetében. Az viszont nem árt, ha van némi elszántság, kézügyesség és…..
jaty
2013.04.19 15:05:07
Bevallom évek óta nagy érdeklődéssel figyelem az ufókutatók által jól ismert 51-es körzetről érkező híreket és jelentéseket. Földönkívüli űrjárművek landolásáról, sőt szürke, alacsony lények boncolásáról is bejárták a képek a világsajtót. Eddig az amerikai ufó-…..
jaty
2013.03.25 13:22:38
Nem eltaposni kell azt, aki e levelet írta. Pedig nem ez a megoldás: a saját mocskos trükkjével kell megkínozni.
Kapcsolódó cikkünk kommentposztja...
jaty
2013.02.20 11:56:08
@tomcsibácsi: A beszerzési áram az elalvásjelzőre 850 Ft a Global Egxport Import Kft től viszonteladóként, ennyiért vásárolom ugyanezt a terméket!!! Az én eladási áram 1390 Ft (Ezért az 500 Ft haszonért vállalom a garanciát, számlát adok, adózok belőle/ Áfa tb jövedelemadó.../ legális autósboltként.)Ez a bunkó mparaszt meg 9900 Ft ért árulja, ráadásul egy morbid, undorító módon hírdetve...
jaty
2013.02.20 13:27:14
@Rák Attantam: Szerintem azért nincs joga 9900 Ft os áron árulni, mert minden kereskedőnek illene tisztességes haszonkulccsal dolgoznia, és nem arra apellálnia, hogy egy két madár úgyis megveszi 10-20-50 szeres áron a termékét.Ha nem tévedek a fogyasztóvédelem is szankcionálja valamelyest az ehhez hasonló inkorrekt magatartást.Örülni meg nem tudok a dolognak,hogy nálam, vagy másnál jóval olcsóbb mivel jópár szerencsétlen tudatlan embert egyszerűen átver ez az ilető. Vajon te mit szólnál hozzá, ha a nagymamád, szeretetből,jóindulatból a kis nyugdíjából venne neked 9900 Ft-ért egy ilyet, mert a fenti cég azt állítja hogy ezzel a kütyüvel életet lehet menteni...Esztergom mellett van az autósboltunk, itt számomra elképzelhetetlen, hogy bármit, akár csak dupla áron is értékesítsek. 20-30% árréssel dolgozunk amióta megnyitottunk, és szerencsére messziről ismernek már minket, sokan 30-40 Km ről minket választanak, mivel tudják hogy a környék legjobb áraival dolgozunk.Egyszóval nem tudok örülni, hogy az enyém több ezerrel olcsóbb. Egyébként a cucc tényleg nem sokat ér. Ugyanis mielött lelajhik a feje valakinek, az elalvás miatt 20-30 fokot már másodpercekkel korábban eltompul annyira,hogy nem érzékeli a külvilágot. Ami valóban hasznos elalvás ellen az a szemhéj mozgását figyelő szemüveg lenne, ezt azonban tudtommal nem lehet beszerezni még az Alibaba.com -on mert eléggé összetett rendszer.
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz
Mivel ma az átlag életkor valahol 70-75 év közt van, a nyugdíj korhatár pedig 65 körül, 5-10 éven keresztül kéne az államnak a dolgozók 40- 45 éven keresztül befizetett összegeit visszaadni. (Ráadásul nem is mindenkinek, mert sajnos rengeteg ember meg sem éri a nygdîj korhatárt. Ezekez a pénzeket államunk szintén benyeli...) Azonban ezt sem akarja, arra hivatkozva, hogy nincs annyi aktîv keteső akinek a befizetéséből fedezhető lenne ez... Véleményem szerint a mai digitalizált világban azt a hatalmas vízfejet ami a nyugdíjfolyósító jelenz, gyorsan meg kéne szüntetni, és szép lassan visszatenni a nyugdíjrendszerbe mindazt a pént amit elvettek az idők folyamán onnét... Ezzel meg is oldódna a dolog...