Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Valamokka

3 bejegyzést írt és 30 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
B. Sárközy Gergely visszaemlékezése – 35. rész Az ütközetvonatnál Kronau városától délre 6 kilométerre, égig érő havasok közt, a völgy ölén, egy sebesen zuhogó patak partján feküdt a nagy tréntábor, hol én június 7-én délután mint hajtó honvéd lettem alkalmazva.…..
Ez egy régebbi történet, melyet drága jó öreganyám mesélt. Tanulságos, hogy a nők, főleg egy bizonyos életkor felett mennyire másképp látják a valóságot. Történt, hogy lassan 25 éves, rommá rohadt Lada Samarájával számára kevéssé ismert helyre tévedt. Itt pedig egy nők számára megoldhatatlan…..
Valamokka 2020.09.07 18:46:44
Nem teljesen ide kapcsolódik, és nem is saját vélemény, ám szerintem nagyszerű megfogalmazás ez is:

"Van még valami, amkre jól emlékszem Tokai doktor kapcsán. Mlstanra már nem tudom felidézni, hogy milyen összefüggésben mondta ezt, de egy alkalommal kifejtette nekem meglátását általában a női nemről.

Az volt a magányvéleménye, hogy minden nőben van egy veleszületett, különleges, önműködő szerv, mely lehetővé teszi, hogy a nők hazudni tudjanak. Abban akadnak egyéni eltérések, hogy milyen helyzetben, mit és hogyan hazudnak. De annyi biztos, hogy egy bizonyos pillanatban minden nő hazudik, és méghozzá fontos dologban. Lényegtelen ügyekben is hazudnak persze, de ez mindegy is, a fő, hogy a döntő pillanatban nem haboznak hazudni. És a legtöbb nőnek még csak egy kis pír sem fut át az arcán, a hangja sem remeg meg. Az egészet ugyanis nem maga a nő, hanem a beleszerelt, önműködő szerv hajtja végre, saját hatáskörben. Éppen ezért nem fordulhat elő - különleges kivételektől eltekintve -, hogy a hatzugság bántja a nők patyolattiszta lelkiismeretét vagy megzavarja békés álmukat."

E gondolatok írója Murakami Haruki, egy japán kortárs író, a Férfiak nők nélkül című novelláskötetében olvastam. Bár van benne felmentés is a nők felé, de ha azt leszámítjuk, akkor vqalóban, a fontos pillanatokban valahogy mindig megy a mellébeszélés. Amikor vállalni kellene némi felelősséget.
Kezdődjék tehát a következő rész. Ahogyan a cím is sugallja, ez nem egy konkrét történet lesz, hanem egy viszonylag rövid összefoglaló arról a 4 évről (!!!) ami során egyetemista pályafutásom legnagyobb részét, egyben életem pártalálási, tapasztalatszerzési szempontjából fénykorát egy az egyben…..
Valamokka 2020.08.27 12:26:57
@lucius01: Bocsi a késői válaszért! Igazából csak a szokásos jeleket küldte. Figyelt, keresett, nevetett velem. De mivel mindenkivel kedves volt, "úgysem csak nekem szól" jeligével elhessegettem az ötletet, hogy kezdeményezzek.
Valamokka 2020.08.27 19:49:20
@lucius01: Fúha, azt már nem tudom megmondani, mennyi idő alatt hagyta abba, mert teljesen elsodródtunk egymás mellől. Úgy ismertük meg egymást, hogy az egyik legjobb barátom, aki másik karra járt, bevitt az ő társaságába, egy kb 8-10 fős szűkebb bandába. Ez a legjobb barát lány, tehát ez a másik banda is főként lányokból állt, plusz egy-kettőnek az aktuális barátja.

Aztán ez a barátom szakot váltott, és ahogyan ő, úgy én is lemorzsolódtam a másik társaságból.

Nem volt különösen reakció, egyszerűen csak abbamaradt a "megkülönböztetett" figyelem :)
Kezdődjék tehát a vak tyúk is talál szemet esetének tankönyvi példája.   Elérkeztünk 21-22 éves éves korom környékére, egy táncos gála estéjéhez. Miután lement a dupla előadás, amin totál kifáradtunk, gondoltuk a csoporttal elmegyünk kicsit iszogatni, kipihenni a dolgot. Az egyik lány elhozta egy…..
Szervusztok Olvasók!   Nos kezdődjön tehát a blogom, amiben saját életem igen siralmas történetét fogom megosztani, főleg párkapcsolati szempontból. Az életem egyebekben átlagos szinten rendben van, rendelkezem kevés közeli baráttal, egy kicsit több felületes ismerőssel, több „társadalmilag…..
Valamokka 2020.08.14 10:40:37
@lucius01: Ha rajtam múlik, igen! Eddigre én is annyira kiéheztem a lanytarsasagra, hogy simán el tudtam volna képzelni, hogy na akkor ez halálunkig így is marad, de persze nem lett volna ez sem ilyen egyszerű. Utána sem voltunk rosszban, mármint nem volt napi kapcsolat, de pl a szalagavatójának főpróbájára is belógtam, ami ugye 3 évvel később történt. Azóta viszont semmi kapcsolat. Csak fb-ról tudom, hogy külföldön él és dolgozik, de hogy mit, kivel, hogyan, azt nem. És egyáltalán nem volt "első szerelem" feelingje, sokkal kosebb nyomot hagyott bennem, mint egy-két utána következő.
Vackot küldünk, de mivel vacak, ezért nem állhatsz el, hanem majd jól megszervizeljük neked. Érdekes logika mentén próbálozik a kander.hu. A levelezést mindeképp érdemes  végigolvasni, mert nagyon szépen látszik, ahogy az udvarias határozottságból mindkét fél a befeszült…..
Lehet, sőt valószínű, hogy ahogy a BKK augusztusban írta nekünk: "a tranzakciók számához viszonyítva elenyésző esetben előfordul, hogy az automata nem a megfelelő méretben vágja el a jegyszelvényeket", hozzánk viszont kéthavonta jön egy panasz erre. Az addig oké, hogy a BKK…..
Valamokka 2015.10.27 18:01:43
@juhaszvik: XL-es jegy, sírok! :D:D
Leesett állú szülők, törődött pedagógusok, botladozó gyerekek és a hőségben is szorgalmasan dolgozó munkások együtt vágtak neki a 2015/16-os tanévnek a XIII. kerületben. Verhetetelen időzítéssel ugyanis szeptember 1-jén kezdtek egy szoborállítási projekt kivitelezésébe…..
  Érzésem szerint ez az a poszt, ahol a posztolónak nincs igaza, de lássuk, mit mond a köz, olvasás után szavazzon: elvárható, hogy a hotel személyzete kilogikázza vagy legalább gyanítsa a…..
Valamokka 2015.08.18 18:37:23
@dinyus76: Miért kellene az értékesítőnek akármire is gondolnia, ha ti lefoglaltok X szobát Y feltételek szerint? Miért ne lehetne mondjuk nálatok már évek óta az a rendszer otthon, hogy a legkisebb csak akkor tud aludni, ha apukával alszik együtt, a másik kettő meg anyukával? Miért ne lehetne az értékesítő egy gyermektelen, 23 éves srác, akinek nyilván fogalma sincsen róla, milyen az, ha kicsi gyerekekkel kell nyaralni?
Az értékesítő azt gondolta, hogy aki küldte a foglalást az felfogta amit olvasott, pl azt a kitételt is, hogy "ha egyéb kívánsága van, kérjük írja be a megjegyzés rovatba"...
Más is találkozott ezzel a megoldással? Mi ez a jelenség? Egyszerűen a szegény Lajos közelében működő Nemzeti Trafik kapott egy selejtes szállítmányt? Vagy nyerészkedni próbál a Philip Morris, de elfelejtették lenyesni a hüvely végét, és így jól lebuktak? Esetleg egy…..
Egy Homár olvasó férfi kozmetikai csomagot vett kuponéknál, aztán többrendbeli csalódás miatt harcias amazonként reklamált, ahol olyanokat írt a levélben, hogy "Rendben, elolvastam, de NEM FOGADOM EL a választ." Kíváncsian várjuk a sztori végét, még akkor is, ha a parfüm-nem…..
Naiv ügyfélnek 3 hetet kellett várnia csoportos könyvrendelésére, mert az egyik példányt nem sikerült antikváriumból beszerezni. Amikor viszont megjött, szakadt volt, de cserélni csak a teljes rendelést lehet egyben: A Bookline január 1-től újra derekasan megváltoztatta az…..
Valamokka 2014.02.05 17:00:05
@sugargiraffusplumps.: Te FogyVédnél dolgozol? :D
Jók ezek a panaszok, egy-egy ilyenre mit lehet válaszolni?
Gábor megpróbálta kideríteni, miért nem használható emberi logika szerint a Volánbusz internetes jegyrendelése, de nem sok sikerrel járt: Szóval most én voltam a Naiv ügyfél, aki a Volánbusz online jegyvásárlási rendszerébőla) szerettem volna megtudni, honnan is megy busz…..
Valamokka 2014.02.04 23:05:52
@ptspts: Svájc ebből a szempontból példás, az biztos. Csak ámultam, amikor családi vonatozást szerveztem itthonról :)

Először utánanéztem, kitaláltam milyen jegy és milyen helyjegy kell (azon a speckó panorámatetős vonaton akartunk utazni). A terv az volt, hogy vonattal járjuk végig az országot, ezért ilyen tourist pass-ot is kinéztem, de azt csak zemélyesen lehetett megvenni. Ez érvényes volt pár napig minden helyközi buszra, vonatra, libegőre, stb 2. osztályon, két libegővonal volt kivétel az egész országban.
Szóval elküldtem a foglalást az említett jegyekre, 10 perc múlva (!) jött az e-mail, hogy minden oké, küldték a foglalási számot.
Közben észrevettem, hogy ezzel a bérlettel ki lehet váltani a speckó vonat menetjegyét. Na mondom lesz ami lesz, megkérdezem lehet-e változtatni, itthon ugye ezt vagy nem engedik, vagy fizetni kell érte. Újabb 10 perc után jött a válasz, hogy a foglalási szám maradt, semmi probléma, módosították a jegyeket.
Ennyi volt.Itt vajon mennyit kell szenvedni, mire ezt megcsinálod?

Volt még ilyen törénet. Mentünk nem emlékszem már hová, át kellett szállni, talán Luzern-ben. Kb úgy volt, hogy 1 perc lett volna átszállni, amiről lélekben már lemondtunk, hiszen 1 perc alatt egy tök ismeretlen baromi nagy állomáson esélyünk sincs megtalálni és odaérni a megfelelő vágányra. Valahonnan megsejthette ezt a kalauz is, hogy sokan így járnának, ezért IQ-ból 3 nyelven szépen bemondta a vonaton, önszorgalomból, hogy az ide és ide tartó vonat a 6-os vágányról fog indulni. Aki arra tartott, annak nem kellett ugye megnézni külön, lehetett sprintelni az aluljárókban a 6-os vágány felé, ami persze teljesen jól ki volt táblázva, merre kell menni.

Komolyan mondom, ott élmény volt a vonatozás.
Naiv ellenzékimörcsandájz-kisiparos viktoros vécépapírral akart berobbanni a jövőre értelemszerűen hatványozódó szardobáló-piacra. A váratlanul megnövekedett gyártási költségeket olcsó hirdetésekkel szerette volna kompenzálni, de az apróhirdetéses oldalak nem nézik jó…..
Valamokka 2013.12.16 16:27:20
@hagyma: Persze, az is jogos ugye, hogy a nagy Ámerika különböző mondvacsinált indokokkal beleavatkozik szuverén országok belügyeibe, hogy ott olyan döntések szülessenek, amik az ő gazdasági érdekeiket szolgálják?
Ott nálatok ugye egyetlen-egy vicc sem szól soha az aktuális elnökről?
Elmész te a francba...
Valamokka 2013.12.16 16:39:41
@hagyma: Te aztán nem sok empátiával rendelkezel...
Ugyanez lenne a véleményed a nagyhatalmakról akkor is (néha beavatkozik, de azért segít), ha abban a polgárháborús övezetben élnél, amely polgárháborút egy idegen hatalom intervenciója váltott ki? Akkor is azt mondanád, hogy "ó semmi baj, hogy lelövitek a polgárokat, hiszen a Fülöp-szigetekre meg milyen sok kaját szállítotok!"

Németroszág is nagyhatalom, sokat segít ő is, de mikor hallottál olyanról, hogy lerohanta mondjuk Svájcot katonailag, mert nem tetszett nekik, hogy ők milyen gazdagok?
Érthetetlen módon kevés szállodában lelkesülnek be, ha a kedves vendég a macskájával együtt érkezne. Szilvi több helyen érdeklődött, és első körben olyat helyeket talált, ahova nem, felárral vagy csak raktárra néző szobába mehettek volna: A problémám nem érinti az…..
Valamokka 2013.10.25 09:56:47
@határon: Egy indok a szállodák részéről mindent visz, és innentől kezdve a műbalhéd alaptalan.
Szállodavezetőként én sem vállalnám be, hogy a következő vendégeim valamelyike amiatt az anafilaxiás sokk miatt hal meg, amit az adott esetben nagyon súlyos macskaszőr-allergiája okoz.
Legyenek állatos hotelek, meg legyenek ne állatos hotelek. Ennyi.

De aki nem-állatosat üzemeltet, azon ne kérd számon, hogy miért nem fogad téged a macskáddal. Azért, mert ő így döntött.
Már az se lenne meglepő, ha pofonnal köszönnének a BKV-alkalmazottaknak, de egy kis beszólongatás sosem árt: Ma délelőtt megbüntettek a h5-ös vonalon jogosan. Én benyeltem a 8-ropi helyszínit meghunyászkodva. Kb. 2 méterre tőlem, míg engem büntettek egy 40-es csaj neki állt…..
Valamokka 2013.07.22 10:48:21
@pcmci: Ellenőrként én ilyenkor a komplett tömböt tépném ketté :)
A. tudományos érdeklődéssel követi az egyik Spar akciós polcának életét, de a szupernek kikiáltott ár csak nagyon ritkán olcsóbb, mint normál esetben: A Spár áruházakban gyakran találkozhatunk a Szuper Ár felirattal. A polc sor végén általában az akciósnak szánt termékek…..
Naiv ügyfél fia megelégelte, hogy 5 hete várja a hivatalos bocsánatkérést a CBA-tól, miután lopással vádolták édesapját. Emailben az alábbi üzenetet juttatta el nekik: Tisztelt CBA,Családom rendszeres vásárlója a  szám alatti élelmiszer üzletüknek és mélységesen…..
Péter egy hónapja várja a Brendon "szakvéleményét", hogy végre kicseréljék a kéttétört tengelyű 25000 forintos triciklit: Tavaly, fiam 1 éves szülinapjára vettünk egy kis triciklit a Brendonban. Az árak elég szélsőségesek voltak, egészen a pár ezer forinttól a majdnem…..
autózz! Akcióhős a mosóban 2012.04.03 08:22:00
Így leírva-olvasva tényleg kissé komikus a jelenet, amibe Paladin is keveredett, mégsem biztos, hogy más is ilyen viccesen fogná fel a szituációt, amikor támadólag lépnek fel vele szemben. Főleg ha annak az illetőnek nincs is igaza. Persze nem mindenkinek erőssége a jó…..
Régebben nekem is összegyűlt néhány büntetésem, ami abszolút vitatható lett volna. Mégsem vállaltam a hosszú pereskedést, hiszen már akkor is tudni lehetett, a bíróságok minden bizonyíték nélkül simán a parkolási társulások javára döntöttek, az autós pedig az eredetihez…..
Péter nem annyira örül a Ryanair magyarországi járatbővítéseinek, mert cserébe még a Pozsonyból induló Gran Canaria-járatot is felszámolták, pedig ő már januárban kifizette. Tud valaki vmi alternatívát vagy tényleg felduplázódott a nyaralás ára? Végső elkeseredésemben…..
Itt a blogon is számtalan példa igazolja; a hülyékkel meg a gengszter kinézetűekkel nem érdemes kötekedni testi épségünk és nyugalmunk érdekében. De előfordulhat, hogy az illetőnek nem is áll szándékában a provokáció, mégis a másiknak meg úgy tűnik, prédára talált.…..
Tibor fotósorozataiból egy újabb adag következik. Bár ezúttal sem villamossín, sem vasúti átjáró nem állt rendelkezésre a trükkös megoldásokhoz, így is bőven talált olyan autósokat, akik nem bírták kivárni a sorukat és szabálytalan módon, pofátlanul kerülték ki a…..
Valamokka 2011.12.06 08:37:52
@''autónepper.'': Nem, nem astrával jár, egy Lada kombija volt eddig, most nemrég vett egy VW Caddy-t:) De legjobb barátjának egy fehér astrája volt, párszor azzal is megfordult Pesten, de csak szombat hajnalban és utána délután (piacozni jár fel) Szóval régen akár találkozhattál is vele:D
Valamokka 2011.12.06 08:40:32
@Tornado86: Nagy nőcsábásznak nem mondanám:) De az ilyen helyzetek kárpótolnak, ha mellette ülök, mert egyébként meg elég lassan szokott vezetni, ha haladni kellene valahova akkor is. Hajamat tépem olyankor:D