Regisztráció Blogot indítok
Adatok
abcdedcba

0 bejegyzést írt és 23 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A világ kétségtelenül legnagyobb igazságtalanságai közé tartozik Olaszország. Az olaszoknak mindenük megvan, amit látni érdemes (jó, a lundákon kívül), ki sem kell tenniük a lábukat otthonról: tenger, hegyek, borok és még az Uffizi is. Az olyan lélegzetlelállító falvakról nem is szólva, mint…..
abcdedcba 2018.10.15 11:39:12
@cattaneo:
az hagyján, de Corniglia-t sem tudja leírni

"Omlásveszély miatt Riomaggore és Manarola, illetve Manarola és Corngilia között le van zárva"
Az óraátállítás eltörlését tervezi az EU. A téli nyári időszámítás szvsz. nem kapott semmilyen figyelmet a döntés előtt, nem volt társadalmi egyeztetés. Helyette volt egy internetes "szavazás", aminek az eredménye erősen kérdőjeles. Magyarországon a téli időszámítás eltörlése azt jelentené, hogy…..
Elindult a MOL limo Budapesten. Ez egy autó megosztó szolgáltatás, tudomásom szerint az első Budapesten. A szolgáltalás segítségével autót bérelhetünk nagyon rövid időre. Pl. ha el akarunk menni valahova, ami olyan távolságra van, ahova már egyébként taxi-t hívnánk. A díjazása perc alapú, most…..
Önnek is van egy története? Írjon nekünk a munkahelyiterror@gmail.com címre   Tisztelt Munkahelyi Terror Blog! Nem olyan rég találtam meg ezt a blogot és bár az én történetem nem idő szerű mert 5 évvel ez előtt történt gondoltam le írom hátha érdekesnek találják. Adott egy hús-baromfit…..
Baráti, ismerősi és saját ingatlanügyek során összegyűjtött, csupa megtörtént sztorit tartalmaz a lista: Akkor is felhív, ha odaírod a hirdetésed végére: Ingatlanosok ne hívjanak És többnyire a vasárnapi ebéd utáni alvás alatt hív Nem is egyszer hív fel, hanem egymást követően többször Majd…..
"Elviekben egyszerűbb és gyorsabb, ha nem megyek el a Stadionokig, onnan metróval, majd még a villamossal, hanem elegendő az 5-ös buszra szállnom, majd átszállni a 105-ös buszra" - írja Edit, és szerintem itt téved egy nagyot. Éjszaka vagy hétvégén esetleg, de hogy a reggeli csúcsforgalomban…..
abcdedcba 2016.08.26 15:41:22
Ez volt a második alkalom, hogy két független requestre igent mondtam, ami egyazon időpontra érkezett.  A kilencvenhatodik vendégem az orosz Alessia (37) Varsóból érkezett hozzám, ahol 7 éve él, de Moszkvában nőtt fel. Hegedűművésznő, Moszkvában végezte a konzervatóriumot, a…..
Pontosabban a hazai lakáspiaccal, és annak legfontosabb mutatóival. „Halottról jól, vagy semmit”, tartja a bölcs mondás. A tanácsot nem megfogadva mi azonban összegezzük a hazai lakáspiac 2013-ra vonatkozó, továbbra is lehangoló teljesítményét, és elkövetjük a lehetetlent…..
abcdedcba 2013.12.19 15:06:42
@tip: megpróbálhatod, de sok értelme nincsen. Próbálkozz inkább érvekkel.
abcdedcba 2013.12.20 10:17:42
@tip:
a bérlőnek nagyon sok joga van, ha már bent lakik, főleg, ha van gyereke. Legfontosabb a birtokvédelem joga, senkit nem lehet csak úgy kitenni.
abcdedcba 2013.12.20 10:30:30
@tip:
"Azt állítottam, hogy a lakhatás alapvető létszükséglet"
Lehet hogy így gondoltad, de nem állítottál egyértelműen ilyet. Ezt írtad:
"a nem saját használatú ingatlanba fektetők más emberek alapvető létszükségletével, az ő jövedelmük egy részére spekulálnak"
A befektető nem lakhatást vesz, hanem lakást. A lakhatás valóban alapvető létszükséglet, amit biztosít is a befektető azzal, hogy kiadja a lakást.

Az egyenrangúság nem egyenlő azzal, hogy ki mennyit veszít(het) egy ügylet megkötésén vagy meg nem kötésén.
A te logikád alapján senki nem bérelhetne lakást, mert bérlőként szerinted nem egyenrangú a bérbeadóval, vagyis mindenki csak saját tulajdonú lakásban lakhatna. Ez a nonszensz és ennek az analógiája a munkavállalós példa.
Meglehetősen eredeti írással jelentkezett Peky, még csak azt sem állítom, hogy mindenben egyetértenék a leírtakkal, no de nem ez az első eset, és még csak nem is az utolsó. Kíváncsi vagyok, Ti mit gondoltok. TROLLFIGYELŐ: Trollt láttál? Írj…..
Hiába, a válság utórezgései még a szerelmeseket sem kíméli, ezért elő kell venni a Gazdálkodj okosan!-t a szekrényből. Az első probléma a közösen használt kéró elválás utáni elosztása, majd jön a többi kérdőjel is. Ráadásul a lány otthonról hozza a hibás példát,…..
abcdedcba 2011.11.18 14:30:46
@Kytia: "@abcdedcba: Jaértem. Akkor megvan a válasz. És akkor a másik városban munkát keresnél, ezt meg feladnád? Mi van, ha nem találsz ilyen jól fizetőt megint? "

Igen, keresnék (már keresek) ott állást, ami megfelelő, és amíg ezt megtalálom, addig bevállalnám az ingázást. (így is én megyek többször hozzá, tehát nagyon nagy különbség nem lenne)
abcdedcba 2011.11.18 18:57:44
@tortabevonó: "@KoK
Én ebből következtettem:
"Ráadásul a lány otthonról hozza a hibás példát, miszerint a nőnek mindig mindenből több jár." "
Az idézett mondat a blog tulajdonosának bevezető kommentárja, nem az enyém.