Regisztráció Blogot indítok
Adatok
peterfoth

31 bejegyzést írt és 0 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Na most megint magam alatt vagyok hangulatilag!Hallgatok a fejemen egy fejhallagtón keresztül egy 8 órás zenemixet, reggelig talán végzek is vele, közben ülök az asztalnál, és hol a fecebookot, hol a farmos játékomat nyomogatom, szinte céltalanul, múlatva az időt, közbe pedig…..
 Sokat szoktam azon gondolkodni, hogy hol van az egészséges határ azon tény vizsgálata során, hogy ha valami, most ne gondoljunk nagy dologra, például egy be nem lőtt gól, vagy egy lekésett vonat, vagy mert valami nem sikerül elsőre ahogy azt mi előre elterveztük, és annak…..
Ragyogó napsütéses idő, a www.koponyeg.hu előrejelzése szerint kevéssel vagyunk 0 fok alatt...Csicseregnek a madarak,a kiskertekben helyenként előbújtak már a tavaszi virágok szirmai...Nem kell mennem dolgozni, ma biztosan, de előreláthatólag még vagy két hétig sem, így…..
Szombat van, délután. Megebédeltünk. Pista kolléga jóvoltából!Délelőttvoltunk a nagy boltban, a messzibe a realba, vettem holnapra zsemlét!Ma ennyi,nem lesz mára már tervezett program, délután pihenés, meg internetezés, ha a sávszélesség engedi, ha nem akkor meg csendes pihenő!…..
Egy kis időre technikai szünetet tartok!Majd jelentkezem, ne izguljatok... élek!..
Na valahogy ezt a napot nem igazán vártam, mondván az a másfél hét olyan jól esett otthon! De aztán ez is eltelt. A vasárnapi kocsikázás, és Kecskeméten történt ismerősöknél történő alvás (amit ez úton is köszönök Huginak és párjának Sanyinak! ) után szinte üdítőnek…..
Új cím:http://peter-rastattba.blog.hu/ÜDVI!..
Egy kicsit szakítva a múlt év hagyományaival, valamint, hogy elkülönüljenek a második kiküldetésem történetei, így ezen a címen leszek ezentúl olvasható, látható!Ezen alkalomból is kívánok minden kedves olvasómnak még egyszer BUÉK-ot!Ma délután 4 óra körül indulok…..
A lenti képekkel szeretnék minden kedves olvasómnak boldog újévet kívánni, valamint tisztelegni... az elmúlásnak! A fotók a kunszentmártoni szennyvíztisztító telepen készültek 2011 év január és december hónapjaiban. Egy fotó januárról ...... és ugyanez a beállítás…..
Ilyen nehezen még nem teltek semminek az utolsó napjai!Bár már csak egyet kell aludni, de valahogy olyan izgatott az ember, hogy hihetetlen... bár 40 nap telt el a szeretteim látása óta, és ezen sajnos a párperces telefon se segített!Mindegy,kedden a délutáni meló után…..
Már csak 4 nap és indulás haza!Ma szép időre számíthatunk itt Rastattban, tegnap este alig bírtam elaludni, annyira ítéletidő tombolt! Szakadt az eső és orkán erejű szél fújt... a szelet talán most is halom!!Ígyma ilyen időben itton maradunk valószínű, csak kajáért kellene…..
Szia Kedves Olvasóm! ... mai nap ...Ez a napom is eltelt szerencsésen, majdnem ugyanúgy mint a többi, de egy kicsit mégis másképpen,de erről "a meló" címszó alatt majd lentebb. Mai napom is melóval kezdődött, tartott - a délelőttös műszaknak köszönhetően - fél…..
A mai nap képekben: ..
Üdvözlet Kedves Olvasóm!Lassan eltelik egy hónapa kint létemből, és alig van hátra alig két hét, de ezalatt nem voltszerencsém megtanulni a munkaközi szünetek pontos időpontját, nem találtam normális kenyeret, csak viszonylag drága zsömlét ami ehető, nem szoktam meg az errefelé…..
Hát most sem leszek valami hosszú írású :(Ma kilenckor ébredtem, voltam ma már boltba, stílusosan ugyan hol máshol is lehettem, mint  közeli Penny-ben :) Vettem egy elkészített fasírtot, majd mikroba megmelegítem, vettem 7 darab zsemlét be a gyárba uzsonna-vacsira, mert ez a…..
Egy újabb nap, egy újabb hét, és új betanulandó taktusok,fűszerezve a régi betanult taktusokkal, annyi különbséggel, hogy most délutános műszakban fogok tevékenykedni, egy tegnapesti toboló vihar, és talán csitulni látszódó átvirrasztott fogfájós éjszaka után!Szép hetet…..
Ismételten szép napot,illetőleg jóreggelt kÍvánok minden Kedves Olvasómnak!Itt és most szeretnék elnézést kérni, hogy nem adtam életjelet minden nap,de mint írtam valamelyik nap hihetetlenül fárasztó a reggeli4 órai kránkelés, és a napi fél 3 ig tartómeló, deremélhetőleg ez…..
Friss hírek, információk, .... jah, ez nem a Danubius rádió?De akkor is holnap lesznek!..
Szija Kedves Olvasóm!Na így se csináltam még, mint most írom e soraimat, bár eddig sem volt még ilyen napunk munkamenetet illetően.Na mindegy, csak szép sorjában mindent!Elérkezett a harmadik munkanapunk is, mely, mint eddigi kettő (első: műszerfal szerelés, második: saját…..
A mai nap eddig képekben.Nos mára ennyi volt a mai séta, a képeken látható, hogy szerencsére jó időt fogtunk ki, szépen sütött a nap a nagy szél ellenére! Szétnéztünk a karácsonyi vásárban most már nappali világosságban is, mert bártegnap este is voltunk, de akkor nem láttuk…..
holnap ha felkelek, jelentkezni fogok az első munkanapom pozitív élményeivel,de most elfáradtam,megyek aludni!..
Üdvözlet a kedves Olvasóm!Ma reggeli 8 órakor sikeredett az ágyamból kikecmeregni. és egy gyors reggeli, valamint a szokásos kávézás után kedves kollégáimmal meglátogattuk a közös mosókonyhát, vagy szebben nevezve mosószobát. bár annak ellenére, hogy az autőmata mosógépet…..
Ma nem történt semmi különös, amit fotókkal alá tudnék támasztani,hacsak nem annyi, hogy már voltunk a futószalagmellet, és holnap délutános műszakba vagyok beosztva,magyarul aludhatok majdnem délig akár, mert 14:30kor lesz a műszakkezdet, és 11ig tart! :(Holnap ha lesz időm…..
Elnézést kérek mindenkitől a tegnap elmaradásért, de ez - nem tudok rá jobb magyarázatot - így sikeredett!Tegnapi napon, kedden volt az ötödik, egyben utolsó németóránk a tanárbácsinkkal, és őszintén megvallva ennyi elég is volt belőle, mármint a napi 8 óra…..