Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Jim

3 bejegyzést írt és 530 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Amíg John McClane kalandjainak első és harmadik felvonásából garmadával tudnám idézni a jobbnál jobb jeleneteket és szöveget, a második felvonásról ez már korántsem mondható el, eltartott egy rövid ideig, amíg betájoltam magam: ja, ez az a rész, amikor a repülőtéren megy a…..
1966. Észak-dakotai hófúvás. A három nagy hófúvás egyike. 1888-ban 112-en, 1941-ben 34-en, míg a képen látható 1966-osba öten haltak bele...
Jim 2014.09.23 10:17:29
@Trónkövetelő: Mindenkinek ajánlott a Sztálin és hóhérai c. könyv, Donald Rayfieldtől. Elképesztően informatív.
Korai szovjet turisztikai plakátok a harmincas évektől...
Ha a horrorfilmekből indulok ki, azt kell megállapítanom, hogy mi, férfiak mindig is félve, de legalábbis furcsállva tekintettünk a női nemre. A horror gyakran visszatérő témája ugyanis a félelmetes-veszedelmes nő, illetve a női szerephez és nemiséghez kapcsolódó, férfiak…..
Megtörtént eset adta az ihletet a mai posztomhoz: Felhívtak egy jelölt által megadott referenciaszemélyt, az érdeklődő „Álláskereső Péterről” szeretett volna megtudni pár információt. A referenciaszemély döbbenten válaszolt, hogy sosem dolgozott „Álláskereső…..
Jim 2013.10.01 12:02:41
@leftalone: egyértelmű, mindig aláhúzva szerepel a köznapi használatos, halál nyilvánvaló, ez a probléma ezzel pipa.

egyébként meg miért venné fel az ember biztosan a telefont? hányszor van, hogy csak központi vagy akár rejtett szám az, amiről keresnek. Lehet, hogy nem hallom, megbeszélek, nem tudom. Utána vissza se lehet sokszor fejteni.
A Nagykörút az egyik legkevésbé biciklisbarát útvonal a fővárosban, de a közbringa-rendszer jövő tavasszal esedékes bevezetése új helyzetet teremthet. A Bubi működési területének „kerékpározhatósága” a projekt EU-támogatásának is feltétele. Átalakításokra…..
A KAPÁLÁS ELHOZNÁ A VILÁGBÉKÉT "A múltkor Egerben mama kérdezte, hogy épp mivel foglalatoskodom, én pedig mondtam neki, hogy olyan nőkről írok, akik borzasztóan kritikusak saját magukkal szemben és kiakadnak azon, hogy vastagabb a karjuk, vagy narancsbőrös a fenekük. Mama megvetően legyintett,…..
Él egy rokonom Győrben, akinél tavaly ideiglenesen bővült a létszám a lakásban, na nem gyermekük, hanem galambuk született. Egészen pontosan egy galamb tojt az erkélyükre egy tojást, ami jól példázza, hogy a galambok mennyire összebútoroznak az emberekkel a városban. Sajnos a…..
Korábban egyszer már összegyűjtöttem a legkínosabb reklámszlogensémákat, amiket akkor vesznek elő a marketingesek, amikor végképp semmi ötletük sincs. Mindig azzal hitegetem magam, hogy ezek kizárólag ügyfelektől jönnek, és a kreatívok körmük szakadtáig próbálnak…..
Jim 2013.05.16 09:01:53
ByeAlex nemsokára útnak indul Malmőbe az Eurovíziós Dalfesztiválra, előtte azonban feltöltötte legújabb számát, aminek témáját a közönség választotta. "A Nekemte története nagyjából egy évre nyúlik vissza. Akkoriban, a hallgatóim kérésére – és saját gondolatok által…..
Jim 2013.04.26 10:07:34
@TSK: Ja, Rúzsa M. orrhangja, kifutok a világból, ha meghallom. Mint minden, utóbbi 6-8 évben kreált előadótól.

Menek is, hallgatok egy kis jó Jason Aldeant, vagy mittomén, Creed-et, bármit bazmeg, csak tényleg zene legyen és jó hang.
Hatalmas köszönet az Index Fórum legjobb topikjának és Modor Gyurinak. Kurtznak is köszönöm a tippeket. Figyelem: ha nem szerepel bármelyik dal a listán, attól az még nem jó. A listát nem befejeztük, csak abbahagytuk - még rengeteg szar zene van (Fekete Pákó, Balázs Pali meg…..
IDDQD A 100 legjobb videojáték 2012.11.19 12:28:18
Az amerikai Time magazin honlapján közölt egy százas listát a legjobb/legfontosabb videojátékokról. Érdemes megnézni (mondjuk ebben a felhasználóbarát nézetben), tanulságos abból a szempontból, hogy egy erős konzolos gyökerekkel, viszont kevésbé jelentős…..
hogyvolt X-faktor 3x10 - 2. Döntő 2012.10.22 09:00:00
Nem fogok hazudni, döbbenettel vegyes iszonyattal néztem végig a mostani X-faktor döntőt, és azt hiszem, ezzel nem voltam egyedül. Az idén már kendőzetlenül bulvárműsor státuszban tetszelgő produkciót most sikerült egy olyan szintre levinni, amire már szavakat sem könnyű…..
Hihetetlenül nagy bunkóságnak nevezte hétfőn Harrach Péter a "Nem vagyok tojóstyúk!" feliratot, amely a Varga István fideszes vezérszónok parlamenti beszéde miatt létrejött Kossuth téri tüntetésen volt látható. A kereszténydemokrata frakcióvezető napirend előtt szólalt fel a…..
Jim 2012.09.25 09:45:02
@almodhi: Él még az az apád? Én is kaptam pofont (a sajátomnak nem bírnék adni), ordítottam neki, hogy nem vagyok a fiad, meg minden, én se vagyok/voltam egyszerű, de nincs az a bőr a képemen, hogy olyat mondjak rá, hogy hitvány. Így hogy felnőttem, apám minden hibájával és komplexusával tisztában vagyok, és azt kell mondanom, hogy bőven megértem, hogy nem lehet annál nehezebb férfivá és apává lenni, hogy a hét testvér közül legkisebbként egyedül ő nem ismeri az apját. Biztos, hogy van olyan szülő, aki sajnos rászolgál erre a jelzőre, de én azt szeretném remélni, hogy tízből egy. Az enyém semmiképpen.
Rákosi utasítására 1952-től 1955-ig évente a magyar GDP 25%-át költötték el a Jugoszláv Néphadsereg ellen emelt, Szentgotthárdtól Nagylakig tartó erődláncolat építésébe. A határsávból kitelepítetteket a mai napig csak részlegesen kárpótolta az állam. Montázs: Szovjet karikatúra a "nyugatbarát"…..
Jim 2012.09.21 15:08:43
@mrbloodbunny: azért az 50-es években "tömegsírt" nem annyira, mint a kitelepítést magát. Ez nem szorul magyarázatra. Tedejpuszta (mivel akkor valóban "puszta" volt) pedig nagyon nem Hszoboszló környékén van, csak Hajdúnánás neve nem sokaknak mondott volna valamit. Valaha (középkor) lakott volt, majd sokáig semmi, és az erőszakos államosítás alkalmával töltötték fel újra, jelenleg Hajdúnánáshoz tartozik közigazgatási szempontból.
A baltás gyilkos hazaengedése óta eltelt időszak fejleményei azt mutatják, hogy a feszültség nem enyhül, hibás volt az az elgondolás, hogy az indulatok felszínre kerülése után az ügy szépen elcsendesül. Vesszőfutás vár ránk, s hogy ez így van, az már nem csak magának a…..
Az RTL Klub hamarosan elővezeti a Dallas új inkarnációját, mi meg leültünk szépen, és megnéztük az egészet, hogy a kedves olvasónknak ne kelljen. Az új sorozat valahol olyan, mintha a cérnazoknis-szandálos buszsofőrre hipszter bakancsot adnánk, de ettől még pont úgy zárja be az…..
Jim 2012.08.23 17:21:01
„Rosszabb, mint egy szekérnyi bolha" - ezzel a szlogennel reklámozzák a világ legdrágább viszketőporát, melynek grammját az arany árának tízszereséért árulják! Az E Series Itching Powder nevet viselő készítményből már alig pár doboznyi maradt, ami nem is csoda, hiszen…..
Ahhoz képest, hogy tulajdonképpen nem szeretem ezt a már gyártásakor elavult, kényelmetlen és pályaromboló jószágot, vasárnap azzal töltöttem a nap egy részét, hogy őt fotóztam: A BKV idei nosztalgia-özöne keretében ugyan a 611-es kéttengelyesnek kellett volna közlekednie a 12-es és a 14-es…..
Kapanyél Az eperfa 2012.07.17 08:30:00
Az elején tisztáznunk kell egy félreértést: a köznyelvben a Fragraria x ananassa magyar neve az eper, pedig az helyesen szamóca lenne. De akkor mi is a valódi eper? Figura József uradalmi erdész így ír róla 1880-ban: "Európába Chinából hozatott, s ma a tenyész­tés által töb…..
Mona Sax remek név lenne egy pornószínésznőnek, de eheti játékcsajunk foglalkozása egészen más: bérgyilkos. A Max Payne sorozat Monája a játéktörténelem egyik legjobb női karaktere, remek példa arra, hogy a gyengébbnek mondott nem többet érdemel annál, hogy csak megmentendő…..
Jackpot Túl kicsi?! 2012.06.25 12:16:00
Las Vegas, Hilton  ..
Jim 2012.06.26 09:13:39
Régenmindenjobbvolt-rovatunk mai adásában elmesélem, hogy nagyjából másfél-kétévente rendszeresen előveszem a Starcraftet, és újra végigjátszom. Kívülről tudom már az összes pálya minden pixelét, hogy Kerrigan mikor mit mond, melyik átvezető animáció melyik pálya után…..