Regisztráció Blogot indítok
Adatok
nanehogymár

0 bejegyzést írt és 572 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Egyszer volt, hol nem volt, élt egyszer egy háromkirályok. Éldegéltek maguknak a Balkán sarkán, vitatkoztak naphosszat, tépték, marták egymást ahol és ahogy csak lehetett, érték alapon nyilván, mert az egyseggű háromkirályok másképp nem is tudják. Fogadkoztak erősen, hogy ők…..
A jövő évi adóváltozásokról már annyit tudunk, hogy a luxusadó és a kedvezményes élelmiszer-áfa kimaradt a parlament elé benyújtott adótörvények tervezetéből, tehát kormányunk egyrészről nem megy szembe az unióval a több áfakulcs miatt, másrészről pedig nem…..
A felháborodás után a Kúria nem halogathat: csütörtökön döntenie kell   „Ennek bizony börtön lesz a vége!” – figyelmeztetett még bő egy héttel ezelőtt az egyik tüntető a Kúria azon döntését követően, mely szerint az ítélethirdetést egy devizahiteles per…..
nanehogymár 2013.07.04 15:40:17
azt írják, hogy 1%-ra módosította a bíróság az árfolyamrést. index.hu/gazdasag/2013/07/04/kuriadevizahitel/
csak a konkrét perben? vagy ez - bár nincs precedensjog - érvényesíthető az összes szerződésre visszamenőleg? hogy lehet visszaszerezni ezt a pénzt? írjatok valami okosat erről is.
Matolcsy újabb kampánybeszédében ismerős állításokat hangoztat „A devizahitelezés olyan hibás termék volt, amely a teljes üzleti szektort és a lakosságot is csapdába vitte.” Sommásan ez a véleménye Matolcsy Györgynek a deviza alapú kölcsön- és hitelszerződésekről. A…..
"Aki a szolidaritás elve szerint elvárható feltételekkel nem ért egyet, az akár el is mehet innen" - mondta Semjén Zsolt a Heves Megyei Hírlapnak adott interjúban. (Az interjút a heol.hu-ra nem tették fel.) A miniszterelnök-helyettes mondatát azoknak a külföldi szolgáltatóknak…..
nanehogymár 2013.07.01 12:44:45
@CsárliFirpó: ahahahaha te is tipikusan a szarmázas sütit csokisnak elfogadó birka vagy ha viktor és sleppje mondja :)
Folytatódik a parasztvakítás a Tescoban, ezúttal a mobilos részlegnek sikerült alulmúlnia a kisiskolásokat: Kedves Homár aki tékozló is egyben! Minap lettem figyelmes a következő visszautasíthatatlanan Tescos ajánlatra, idézem:"Hívja 3 kedvenc ismerősét 0 Ft-os percdíjon,…..
Amikor azt hittük, hogy nincs prosztóbb a terhes külföldit pofozó villamosvezetőnél, nyilván azonnal kiderül, hogy van. Az utasokkal erőszakoskodó kalauz: A kalauz június 6-án délután a Szihalom és Füzesabony között haladó vonaton molesztált egy 14 éves lányt. Útközben…..
nanehogymár 2013.06.21 13:33:13
@Charles63: teljesen jogosan gondolhatta, hogy Mo-n ez a tempó, a kokik és sallerek világában. simán elképzelhető a szitu. :))
nanehogymár 2013.06.21 13:56:43
@ColT: dehogyisnem, csak erős! :D
nanehogymár 2013.06.21 13:59:27
@Charles63: vagy a lány nyúlt a kaller lábaközé! gyanús. direkt megfigyelte, hogy melyik vonattal megy vissza a kaller, hogy provokálja!
Mennyi? 30!  Öccázhuszonhét, há' mennyi lenne? 10% már csak kijár a Nemzeti Kapdohányosnak az 5378 trafikjogból, ha már így meg teccett neki írni a trafiktörvényt, hogy intézményessé tehető legyen A Párt hűbéresmutyija. Ne nézzél már ennyire ijedten, mint…..
nanehogymár 2013.06.21 12:08:35
@$$$=$$$: és amikor elfogytak az érvek fejbeveritek egymást?! :)
nanehogymár 2013.06.21 12:14:25
@$$$=$$$: de azért titokban szűrődjön ki valami információ róla, amit állítólag mondtatok, állítólag erről a befolyásolásról :))
Miniszterelnökünk pár nappal ezelőtt kijelentette: ha kap tíz évet, akkor egymillió új munkahelyet teremt a kormánya: "(...) már most 160 ezerrel dolgoznak többen, mint a választások előtt. "Továbbra is tartom azt a vállalásomat, hogy egymillió új munkahelyet teremtünk 10 év…..
nanehogymár 2013.06.14 11:11:15
@Blogger Géza: naaa azért 1 hónap nem hónap aszonta a matolcsy is :)) pláne a békasegge alatti bázisról. a beruházások elmaradása megbosszulhatja még magát..
Amikor 2006-ban a köztévé székházát pár forradalmár hazafi anyaszomorító nyomorult megrohamozta, köztük egy ismert futballedzővel, és minderről az a tévé, mármint a közé, aminek a székházát éppen rohamozták, elegánsan hallgatott és egy Bud Spencer-filmet vetített…..
nanehogymár 2013.06.03 12:58:40
Az Alaptörvény akárhányadik módosítása és hogy azt megszavazta a kormánytöbbség, a jegybank felvizezése, az arrogáns kommunikáció mind olyan téma, amelyet már számos helyen számos blog és elemzés kivesézett. De honnan is indult mindez? Honnan jutottunk el odáig, hogy csodát…..
nanehogymár 2013.03.14 16:03:26
@Kiszaj Károly: én a jobbikra szavaztam, bár kár volt, mert operett társaság mint kiderült. ez se jött össze. nagyon beégtél. :(
nanehogymár 2013.03.14 16:04:46
@Larry Silverstein: hiába nem számolja te balfasz, attól még annak a pénznek meszeltek. vagy talán nem? :DDDDD te tényleg ennyire hugyagyú vagy? az szép. :)
nanehogymár 2013.03.14 16:08:29
@Kiszaj Károly:
te balfasz olvasni se tudsz? :D hol az mnyp. több mint 3000mrd-ja he? idióta. itt te és a hasonszőrűek a hazaárulók, akik ezt a nyomorék diktátort támogatják. :) úgyhogy húzhatsz is oda.
Drága Anikóm, a mai volt életem legsikeresebb napja. Leszámoltam végre volt barátaimmal, akik hátba szúrtak. Hiába csináltam belőlük alkotmánybírót, a legfontosabb pillanatokban álltak neki köcsögösködni és tettek nekünk keresztbe. De a negyedik alkotmánymódosítással a…..
nanehogymár 2013.03.12 15:00:37
@Larry Silverstein: miért hazudsz? az állami hitelt, csak az állami szférában dolgozva nem kell kifizetni (hacsak ez is nem változott itt a nagy variálásban)
nanehogymár 2013.03.12 15:01:55
index.hu/belfold/2013/03/12/orban_brusszelben_lesz_marcius_15-en/

na a nagy "nemzeti" balfasz megint külföldön lesz? hát hogy van ez? mégis diktál nekünk Brüsszel? :D
nanehogymár 2013.03.12 15:05:45
@Tyreo: a jobbik az egy kabaré, a lényeg az volt, hogy odakerüljenek a zsírosbödönhöz és itt meg is állt a "tudományuk".
Egy tüntető hallgató arról számolt be társainak és tudósítónknak, hogy a metróaluljáróban kapcsolták le a nyomozóiroda emberei, majd körülbelül öt órán keresztül faggatták a 6. kerületi kapitányságon - neveket akartak hallani, illetve a diákság által tervezett utcai…..
nanehogymár 2013.02.19 13:57:07
@pocaklakó minimanó: hát igen, megmondta már a fidesz is anno, hogy éles lőfegyvert kellett volna használni a tévészékháznál. lehet akkor másképp zajlott volna később a csőcselék hőzöngése :)
Vajon ki lesz a hibás az IMF kiállította bizonyítvány miatt? Az IMF? A sanda nemzetközi banktőke? A szocialisták ármánykodása? Vagy egyszerűen csak az "emútnyócév"? Az IMF jelentése feladta a leckét a fideszes kommunikációs szakembereknek, hiszen valahogy mégiscsak el kellene…..
nanehogymár 2013.01.29 14:30:03
@Negyvenértelmiségi: na most ezt erőltetheted napestig, de ettől még nem lesz igaz. te viszont elegánsan kikerülted, hogy neked a mostaniak elvtársaid. :)
nanehogymár 2013.01.29 14:33:47
@Zuckerbrot: mikor finanszírozták az elkúrást? 2009-re kapott hitelt Mo. nagyrészt már bajnai alatt. ott már messze voltunk az elkúrástól, ott már a tűzoltás ment csak a szakadék szélén.

tehát nem mentesíti a mostani elkúrást igaz?
nanehogymár 2013.01.29 14:34:58
@Negyvenértelmiségi: a nyugati országok bolsik? jó tudni :D na jó így már röhejes amit előadsz és ismét elsiklottál a kérdés felett. hagyjuk.
A héten ismét felmerült a 13. havi nyugdíj ötlete. Néhány nappal ezelőtti posztunkban már értekeztünk ennek a társadalomromboló hatásáról, de mivel a téma egy jellegzetes magyar korszellemet és kórtünetet tükröz, úgy gondoljuk érdemes tovább elemezni. Ha az alapvető…..
nanehogymár 2013.01.14 15:12:36
@szub.jektiv: kommunisták mind egy szálig, hiába mondod nekik :D
nanehogymár 2013.01.14 15:15:23
@quendelapo: lehetne itt sokmindent a hergelés helyett..
Varánusz Matolcsykám, pofa be! 2013.01.11 09:17:52
Te, Gyuri, édesmamára szoktál gondolni néha? És nem sajnálod? Eszedbe jut időnként, hogy a rendszeres heveny csuklás rohamoktól bizonnyal neki van a legfejlettebb rekeszizma ma az országban, de azért nem ez a létezés legkellemesebb formája?  „Világunk nem ésszerű, nem…..
nanehogymár 2013.01.11 13:19:31
@avionics: na ne röhögtess :D ennyire futotta?
nanehogymár 2013.01.11 13:49:39
@politikus-omm: te szopóálarcért jársz ide a hazudozásaiddal? :D legalább készülnél fel az adatokból :(
nanehogymár 2013.01.11 14:18:12
@politikus-omm: mert alapvetően mindig ezt veszik alapul.. még itt is
barikad.hu/melyponton_a_cds_felar-20130104
A nyugdíjasok mindig az aktuális kormány legkedvesebb barátja: a nyugdíjat az állam adja, és 3 millió szavazó az 3 millió szavazó, a másik 5 millióval pedig csak a gondok-problémák voltak.Tegnap az Index közölte, hogy a kormány tervezi a 13. havi nyugdíj visszaállítását, már…..
nanehogymár 2013.01.10 16:29:44
@fal_adja_a_masikat: hát pedig de, ostoba vagy sajnos :(
az általad 500mrd-nak írt szja csökkentésből mennyi megy külföldre ellentétben pl. a kiskeresetűek által elköltött adójóváírással (és tévhitben élsz, ha azt hiszed, hogy minden nem állami cég kipótolta)? saját magaddal is ellentmondásba keveredsz itt a nyugdíjosztogatással szemben :) ha utóbbi jó, előbbi meglehetősen káros (egyébként a jelenlegi szituban az. ld. szlovákok)
nanehogymár 2013.01.10 16:32:31
@fal_adja_a_masikat: mármint ilyen könnyen megvezethetőek mint te? :) igazad van!
nanehogymár 2013.01.10 16:39:59
@sterimar: akkor nagyon jó döntés volt tényleg! :DDDDD
Egyelőre még távolinak tűnik a döntés, a szerdai sajtóhírekben mégis felmerült a 13. havi nyugdíj újbóli bevezetésének ötlete, amely szerint kormányzati berkekben nemcsak játszanak a gondolattal, hanem háttérszámításokat is végeznek. Az intézkedés költsége éves szinten…..
nanehogymár 2013.01.10 15:45:05
@veracity: ha akármilyen formáció ellen, de elbukik a fideszes diktatúra, utána is nyomatod, hogy a többség döntött, demokrácia van, kuss van :)
nanehogymár 2013.01.10 15:50:47
@Anyád, a szúnyogok!!!: nos, ez ennél bonyolultabb kérdés, viszont az elkúrt szja-val 600mrd-ot kidobnak évente, amelnyek nagy része nem megy belföldi fogyasztásra, nem úgy mint az azóta eltörölt/agyonterhelt étkezési jegy vagy az igenis átlag alatt keresőknek juttatott adójóváírás, na ezután jöhetne a nyugdíjasdi viszont arra jó darabig nincs fedezet, ezt kellene látni. hogy miért nincs? az megint megérne egy hosszabb eszmefuttatást.
nanehogymár 2013.01.10 15:57:13
@Távmunkás: főleg úgy, hogy az 4 millió inkább 2,5 millió
Kedves magatokról megfeledkezett felebarátaim, Kovács Zoltán veszprém megyei kormánymegbízott és Gránásiné Bácsi Tünde igazgatónő! Gondolom elkerülte figyelmeteket, hogy Annyitisér országban fülkeforradalom történt 2010-ben, aminek egyenes következményeként új…..
nanehogymár 2012.12.19 13:17:54
@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !: mondja ezt egy fideszdroid :D szánalmas :)
nanehogymár 2012.12.19 13:19:49
@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !: akkor te ellenezted a viktor tervét? durva! ezért kiírtad magad a NER-ből..
jajjdeszánalmas vagy :( :D
nanehogymár 2012.12.19 13:39:08
@MacChicken: lehet tesitanár :D (elnézést a normálisaktól)
Csomagolhatnám valami píszí köntösbe, de minek? Édes Viktor, a kedves nép tegnap este becsomagolta számodra a lófaszt, átkötötte ízléses masnival, és lendületből betolta a fa alá. Elképzeltük ahogy körbeülitek a frakcióasztalt, szagolgatjátok az alkalomhoz illő fahéjas…..
nanehogymár 2012.12.18 13:01:10
@A rokkant is ember:
404 - a keresett oldal nem elérhető

hehehe
nanehogymár 2012.12.18 14:12:11
@clegane:
én azt bírom, hogy a sok retardált fideszseggnyaló balfasz az állítólag húdekurvaszarelmúttnyóccév (amúgy szar volt) kapcsán azzal példálóznak, hogy ami most történik, az volt akkor is, tehát rendben van minden. :DDDDD
ergo elismerik, hogy nem lett jobb. (sokmindenben túl is szárnyalják negatív értelemben, és mint tudjuk a mínusz is teljesítmény)
a barmok. :)
nanehogymár 2012.12.18 14:19:19
@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !:
:DDDDD szegény szánalmas seggnyaló vagy
Droli tegnap remek posztot írt Hisztiország címmel. Remélem nem követek el nagy hibát, ha úgy foglalom össze az írását, hogy a magyar választópolgároknak mindig az aktuális kormány politikájával van bajuk, és emellett a mindenkori ellenzék politikáját mindig jobbnak tartják.…..
nanehogymár 2012.05.24 11:53:44
@Lucky Larry Silverstein: aha szóval a hívők így mentik fel a saját balfaszaikat :D
nanehogymár 2012.05.24 12:23:16
@Bilbo: persze persze, nincs más út. :D
nanehogymár 2012.05.24 12:46:55
@Bilbo: ahahahahaha, mekkora ordas hazug féreg hívő vagy :) de úgyse fogod fel látszik. kognitív disszonancia nagy úr.
egyébként meg támogatom a keretlétszám átalakítását, csökkentését és a tandíj is lehetne eredményfüggő "büntetés" stb.
Ott vagyunk már? Ott vagyunk már? Ott vagyunk már? Hogyhogyhol? A szellemi középkorban, ott. Vagy úgy érzitek van még hová bandukolni, mert az utcán még nem köpdössük le egymást, megelégszünk a köztéri szobrok basztatásával, és a félhülyék tisztes távolból…..
nanehogymár 2012.05.17 12:38:09
@Marcangoló Korelnök: nem vitattam, én arra értettem, hogy számomra ez a fajta "védekezés" szánalmas és pofánverésért kiált. pro és kontra is nyilván. de jelenleg a fidesz van hatalmon és nem hogy jobb, de már-már undorítóbb az egész bagázs. és ennyit tud hozzátenni, hogy de amazokissss. "vicc". így aztán kivagyunk a vízből.. :(
nanehogymár 2012.05.17 12:42:28
@Plumper: persze, de ilyenkor kezelni kéne, mielőtt tettekben is kivetül eltorzult világlátása. :)
nanehogymár 2012.05.17 12:43:27
@Marcangoló Korelnök: de jó lenne, ha végre eljutnánk oda, hogy nem mindegy! nemde?
Hír lett a Magyar Nemzet-online-on, hogy kitettem egy archív képet, amely 1990 nyarán készült. Nem tudom, mitől ennyire izgalmas ez a fotográfia, de elsőként az Orbán Viktortól nem távoli Four Four Two című focis magazin írt egy jegyzetet a privát emlékemről, amely aztán a…..
nanehogymár 2012.05.14 14:42:46
@nanehogymár:
@SZARHÁZI MOCSKOS LIBERÁLIS TETŰK !!:
meg mesélj a devizaárfolyamról is, hogy az közel 6-8%-kal növeli az államadósságot, ki miatt?! a nyomorék viktorod miatt. na ezért vagy egy szarfaszú, hiteltelen droid. :)
nanehogymár 2012.05.14 14:45:55
@Alf: de ugyanez igaz a gyurcsánozókra is nemdebár? amíg ez nem lesz helyén kezelve, addig ez az ország süllyed tovább.
nanehogymár 2012.05.14 14:56:41
@nemecsek ernő áruló: fel torreádor! :D
Matolcsy György szerdán bejelentette azokat az új adóváltoztatásokat, amelyekről már korábban is rengeteg információ szivárgott ki. A telefonadó, a tranzakciós adó, és a kibővített társasági adó talán elnyerte végleges formáját. Megmutatjuk, miként is valósulnak meg az új…..
nanehogymár 2012.05.11 11:19:59
@VT Man: miért most nem csengeti be? ja, hogy az ő (jól jártak) részét is becsengeti az, aki amúgyis szarban van. csak nem szja-ban. nem fogod fel mi? ne legyél gyökér :( totálisan el vagy tájolva. kicsit próbáld meg összerakni a dolgokat amit sokan leírnak, ne csak szajkózd a faszságot.
nanehogymár 2012.05.11 11:21:17
@Lacdelo: csak addig amíg egyszer saját bőrén jól meg nem szívja aztán talán felébred, bár lehet az ilyenek reménytelenek?!
nanehogymár 2012.05.11 11:48:59
@MacChicken: kicsit félreértesz, nincs vita köztünk abban, hogy ez ÍGY fenntarthatatlan, látszik is mindenfelé. de kerülhetsz szarba te is, akkor vállalod, hogy önként megkönnyíted magadtól a társadalmat? és ha rokonod? lelököd? naugye. továbbra is azt mondom válasszuk külön a trógert és az önhibáján kívül bajba kerültet. a te elméleted társadalmilag egy embertelen világ. persze lehet ezt is vallani, csak én elítélem. ettől még lehetne mindent jobban is csinálni, az megint más kérdés, hogy miért nem következik be.
Ritka pillanat esett meg Orbán Viktorral tegnap a parlamentben: sikerrel jósolt jövőt. A felcsúti Nostradamus szerint el fogjuk zavarni a francba, és sokkal csúnyábbakat fogunk közben a fejéhez vagdosni, mint Karácsony Gergely. Ez minden bizonnyal így lesz, ugyanis Kedves Vezetőnk…..
nanehogymár 2012.05.08 16:03:55
@Hohó60: "Csak nekem az a meggyőződésem, hogy a mi oldalunkon ez kisebbséget képez, .."

jaaa hittel felesleges vitázni :)
nanehogymár 2012.05.08 16:05:37
@tomwar: hagyd, értelmetlen, parttalan :)
nanehogymár 2012.05.08 16:16:51
@Szabó Zoltán fél évet kapott: te mit demokratázol? te ugyis orbánista droid vagy.
és miért akarsz másokat is magaddal vinni a vécémélyére? vagytok ott már elegen, sok is. :)