Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Rapsonné

31 bejegyzést írt és 4 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
  Reggel elkezdtünk összecsomagolni, fontos szempont volt, hogy elvigyük a foszlásnak indult bugyikat meg zoknikat, amiket majd nem hozunk haza. A kettőnk csomagja 12 kg, belefért egy 60 literes hátizsákba. Egyetlen pár cipőt és egy papucsot viszünk. Én hetekig teszteltem a különböző potenciális…..
Minden nap úgy indul, hogy találkozó 6:30 vagy 7:00, nem afrikai tempó szerint (ami négy és fél óra késést is jelenthet), hanem német tempó szerint. Ekkor kapunk kávét - én már lassan kávémérgezést -, ilyen rohadt kemény kekszeket, amiket jó foggal is csak akkor lehet elharapni, ha kávéba mártja az…..
Egy hirtelen ötlettől vezérelve kerültem ide, édesapámmal kettesben jöttem. Sose volt  nagy vágyam Afrika, hiába néztem végig a férjem és Jándi Attila barátunk afrikai utazásairól készült képeit, hiába hallgattam végig a beszámolókat, engem ez nem vonzott. Ami miatt eljöttem, az az, hogy apámmal…..
A hetedik nap reggelén összeszedtük magunkat és reggeli után felmentünk a vízeséshez, fotóztunk egy csomót, megnéztük, mi van a vízesés felett, tudniillik egy másik vízesés van, egy kicsi. Jó széles a folyó, aminek a vize végül skógafossá válik, felfelé e mentén indulnak a nagyobb túrára indulók és…..
Érdekes dolog ez a sátrazás. A mi lakunk éppen akkora, hogy ketten beférünk, csomagok nélkül. Mikor választottuk, a következő szempontok döntöttek: - kis helyre össze lehessen csomagolni, legyen könnyű, - legyen könnyen felállítható, akár esőben, szélben pillanatok alatt.- ne legyen külön külső…..
  Este megbeszéltük, hogy ha esik, maradunk. Nem voltam a helyzet magaslatán, mert még mindig a köhögéssel meg az orrfújással küzdöttem, a fürdő jól beindította a dolgokat, elhasználtam néhány csomag zsepit pillanatok alatt. A konyhai prospektusokat nézegettük előző este, volt egy busztársaság, a…..
A nagyon szép fekvésű minimál kempingben töltött nagyon fagyos éjszaka után összeszedtük magunkat, reggeliztünk, majd kb egy óra alatt kigyalogoltunk a főútra. Ügyesen csomagoltunk otthon, úgyhogy mindennek megvan a helye, Dzsó viszi a sátrat, matracokat, hálózsákokat (ez utóbbi csak úgy begyúrva a…..
  Már hét közepén éreztem, hogy nem vagyok jól, péntekre hőemelkedés, torokfájás, hangelmenés...Ilyen felütéssel indult az izlandi út, nyafogtam, a szombati faddi versenyt is kihagytam, de megvolt a repülőjegy, nem maradhattam itthon.Szombaton leadtuk a gyerekeket anyukámnak, vasárnap délre pedig…..
Befizettünk két fakultatív programra. Úgy voltunk vele, hogy a végére már nincs kedvünk járatokat böngészni, keresgélni, hol kell átszállni, egyáltalán átszállni, reggel 6-kor indulni, stb. A spórolás nem sok, ezek az utak nem lehúzásra mennek, teljesen korrekt áron vannak. Hiába, öregszünk :) Így…..
Utazunk - Szilvi és Dzsó HASZNOS 2013.07.04 15:52:00
Néhány hasznos dolog Ha utazni akarunk nem latinbetűs országban, legyen nálunk egy ANDROIDOS TABLET. Óriási segítség! Mi azt csináljuk, hogy eleve van egy offline google térkép rajta, ami a fontos dolgokat mutatja, és az aktuális helyszínt lementük részletesen, amikor wifit találunk. Ez több…..
Reggel kifizettük a szállást. Jött egy pasi, Robert, nagyon korrekt angol tudással, és mindenre rábeszélt. Megreggeliztünk, ettünk öt nagy gombócot fejenként. Mákos, húsos, zöldséges és barackos ízekben. Aztán elmentünk vele a helyi libegőhöz, fel a hegyre, elkapott egy jókis zápor de pont fedett…..
Utazunk - Szilvi és Dzsó Leshan 2013.07.04 14:25:04
Megtudtuk. A reggeli leves, zöldségek, gombócok, inni nem szokás... Teli hassal indultunk útnak, főztünk teát a szobában, mint minden reggel, azt is vittük. DA FU (Nagy Buddha) elképzelhetetlenül óriási, a feje volt kb 3 méter, és egy ülőbuddha... körbejártuk, aztán további szobrokat néztünk. Az…..
Reggel papucsban indultam útnak, számítottam a vízlefolyásokra. A cuccunkat is vittük, (később kiderült, hogy 15 kg a zzákunk fejenként) mert a tulaj közölte a szállodában, hogy az esti fuvar a rendőrségre egy százasba kerül. Hüledeztünk, de Dzsó megtalálta a varázsszót, beírta a google…..
Bamboo sea Reggel 7-kor már az utcán voltunk, mentünk a buszpályaudvarra. Megint esik. A metrotól állítólag van egy lift, ami direkt levisz, de azt nem találtuk meg, viszont előző nap egy teherhordó levezetett házak közt lépcsőkön, most is azt választottuk. A buszpályaudvaron vettűnk jegyet…..
8-kor indultunk a buszállomásra, irány Da Zu. Az eső esett, Ez a szubtrópusi monszun, esős évszak van. Eddig nem érzékeltük, de Csunking már kvázi Szecsuán, ha még 97-ben le is vált róla, az időjárás attól nem változik. A városban átmentünk városi busszal a kisbuszok megállójához. Jó sokáig ültünk…..
Utazunk - Szilvi és Dzsó Csunking 2013.07.02 15:34:38
Reggel 5-re értünk Csunkingba. Meglepően aludt még a város, csak az állomáson lévő étkezdék kezdték már el a sütés-főzést. A buszok csak 6 után indultak, a metro fél7-kor vagy 7-kor, nem egységesen. Egy darabig ültünk a pályaudvaron, aztán átmentünk a buszhoz, ott is ültünk, na végre jött a busz,…..
Reggel összepakoltunk, és indultunk a recepcióra. Megkértük a recis fiút, tegye el a két nagy hátizsákot, hogy ne kelljen vele sznvedni a hegyen. Itt szezonban akkora a forgalom (tavasszal meg ősszel), hogy kilometeres sorok állnak, és ez most nem túlzás volt :) Szerencsére alig van ember, így csak…..
Reggel kimentünk a buszhoz, öt és fél óra az út Xianból Wutangshanba. Már épp készültünk, hogy valami kényelmetlen út vár ránk, erre egy hiperszuper Volvo busz, a nyakpárna a hátizsákban, egyik legfontosabb kellék.  A mellettünk álló busz nagyon messze mehetett, mert emeletes ágyak voltak benne. az…..
Azt meg el is felejtettem, hogy első vakrendelésünk megtörténtba huashan aljában.  Bementünk egy étterembe, itt minden étterem, ahol enni adnak, és le lehet ülni. Az étlapon minden kínaiul volt. Esélyünk sem volt, sehol senki, csak a tulajok. Kiválasztottunk ár alapján valamiket. Tudtuk, hogy ami…..
Megfáztam. Muszáj volt klímával aludni, Dzsó nem bírja a meleget, nekem nem tett jót, de csak két nap múlva derült ki. én bírom a meleget, könnyű nekem a napos oldalon, nem égek le.  Állítólag Jékely Adrienne néni volt így, szép kalapban a napos oldalon sétált, amikor mindenki az árnyékba menekült.…..
Az első nap, hogy reggeliztünk. 9-kor már sikerült elindulni, egy bódénál vettünk pitaszerű kenyérkébe rakott húst, belül puha, kívül ropogós. ezzel elleszünk egy darabig. 7 yuan a busz az agyaghadsereghez. Nagy a sor de hamar megy, 5 percenként indul busz. Az angol nyelvű guide legalább egy…..
beállítottam, hogy lehet kommentelni aki akar, nyugoftan. örülnék..
A lépcsőzés még nehezünkre esik, hiába vagyok szakember vagymi, shaolin után nem nyújtottunk, soha ne kövessétek el azt a hibát, hogy 30 km lépcsőzés után nem nyújtotok! dél volt, mire elindultunk, persze gyalog, büntessük magunkat. ki a várfalon,  be a múzeumba. útközben nagyon jó étkezdét…..
Xian mindent visz, ezt előre leszögezném. egy régi stílusuú házban vagyunk, ez a qixian youth hostel. Itt vannak europidok. Udvar, vendéglő, minden van. kicsi udvarrendszer, ott a szobák, majd mutatok képet. Megérkezésünk után pár órával (este fél 10-kor) elindultunk a muszlim negyedbe. ami itt…..
Nagyszerű, nulla angol tudás a fogadó részről, de nem baj. mennyire király, hogy az ember tanult egy kicsi kínait, tudunk számolni, el tudjuk olvasni az égtájakat, ügyesen kiejtjük a városneveket. amit nem, arra vannak varázsigék, fogkefe-bizbasz, aztán a nő jele házikóval, az a béke, a virágot…..