Adatok
Kamazszutra
0 bejegyzést írt és 46 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
Mit gondoltok? Ha már a Twitter is tud bizonyos érzelmi töltetű üzeneteket keresni, akkor a GMail miért ne tudna?..
Tisztelt szerkesztők és olvasók!
Felháborodásomnak szeretnék hangot adni, amennyiben lehetséges, kérem közöljék levelemet. Fiam 7. osztályba jár, már elég nagy ahhoz, hogy ne kelljen őt mindenhova kísérgetni. Éppen ezért többnyire igyekszünk önállónak nevelni. Sajnos…..
Kamazszutra
2012.03.05 15:03:58
@Hobbijogász:
Ennek azért nézz utána jobban. Ugyanis, ha bűncselekmény miatt valaki feljelent és a vád nem bizonyosodik be (kvázi a jog szerint ártatlan vagy, mindegy, hogy bizonyítottság hiányában, vagy más miatt), ha névre adták le, akkor hamis vádért Te is feljelentheted és nálad már megalapozott lesz, hogy nem állt meg a vád. Mehet a bíróságra magyarázkodni.
Ha ismeretlen tettes ellen indíttatsz eljárást, max az adatok begyűjtése után eldönti a nyomozószerv, hogy indít-e nyomozást az ügyben és vádemelési javaslattal továbbadja-e az ügyészségnek, vagy megszüntetik az eljárást. Ha ugyanis a nyomozás során kerül a képbe a doktor, akkor már nem Te nyomtad fel, így nincs is semmi, amivel visszatámadhatnak téged, ha a vád a bírósági szakaszban nem áll meg.
Apró, de fontos különbség.

Elküldött ma a párom a Tescoba, hogy vegyek a gyerekeknek (többek között) konzerv paradicsompürét, mert nagyon szeretik a paradicsomos húsgombócot.
Szétnéztem a polcon, rengeteg féle volt: Leginkább fémdobozos vagy tetra pack csomagolásban, 150 és 380 forint között (500g-os…..
Kamazszutra
2012.02.26 18:00:07
@biohouse: kevered a borsóval, mert az nem bír ki hosszabb távolságot a feldolgozásban. A paradicsomot leszedik, berakják abba az átlátszó dobozba, lehálózzák és megy a kamionban Svédországba. Láttam.
Miért nem termelnek többet püréhez? Minek, ha 100%-osan kihasználják a területüket és nincs pénz bővítésre. A pürébe azok kerülnek, amik egyben már nem adhatóak el. De mivel drága a pari, figyelnek, hogy mind eladható legyen :)

A szerző a HVG brüsszeli tudósítója A tények és a médiafolyamból a fejekben lerakódó részletek általában jó, ha köszönőviszonyban vannak egymással. Vajon mi rögzült a brüsszeli buborékban élőkben a Magyarországot övező felfokozott figyelemből? …..
Nagy huzavona után a Fővárosi Közgyűlés január végén megszavazta, hogy 9 milliárdos kölcsönt és 6 milliárd támogatást adjanak működésre a BKV-nak, azért, hogy ha lehetséges, akkor ne csődöljön be februárban. Ezt a pénzt csak úgy tudta előteremteni a Főváros, hogy a…..
Kamazszutra
2012.02.10 17:52:55
@Dr.Betépett felhasználó:
ezt én is tudtam. Ma ez lop, holnap az. A megoldás: ma ezt csukják le, holnap azt. Engem nem zavar, ha lopnak, csak csukják is le azt, aki csinálja.
Figyelmesen csak ezt kellene elolvasni:
Btk. 319. § (1) Akit idegen vagyon kezelésével bíztak meg, és ebből folyó kötelességének megszegésével vagyoni hátrányt okoz, hűtlen kezelést követ el.
(2) A büntetés vétség miatt egy évig terjedő szabadságvesztés, közérdekű munka vagy pénzbüntetés, ha a hűtlen kezelés kisebb vagyoni hátrányt okoz.
(3) A büntetés bűntett miatt
a) három évig terjedő szabadságvesztés, ha a hűtlen kezelés nagyobb vagyoni hátrányt,
b) egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztés, ha a hűtlen kezelés jelentős vagyoni hátrányt,
c) két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés, ha a hűtlen kezelés különösen nagy vagyoni hátrányt,
d) öt évtől tíz évig terjedő szabadságvesztés, ha a hűtlen kezelés különösen jelentős vagyoni hátrányt okoz.
Az első mondatban benne van a lényeg. Most mondja valaki azt, hogy erre ez nem áll.

A Burj Al Arab, avagy népszerű kínai körutazás egyik állomásaAkármelyik utazási iroda tulajdonosa zokogna örömében, ha exkluzív körutazására minden hely betelne kerek 13 másodperc alatt. Vélhetően így volt ezzel a Ctrip.com tulajdonosi köre is, akik 66 napos Föld körüli…..
Kamazszutra
2012.02.08 18:30:00
A Missouri államban található Kansas city egyik általános iskolájának süldő tanonca, Clara Lazen, egy kivételesen elmélyült szabadfoglalkozás keretében - állítólag a véletlennek köszönhetően - felfedezett egy új molekulát, amely történetesen valós gyakorlati értékkel…..
Kamazszutra
2012.02.04 15:33:09
2012 február 3-án hajnali 6 órakor bejelentették a MALÉV csődjét. Az alábbi felvételek a reptér 2A terminálján és a Lurdy-házban található ügyfélszolgálati irodában készültek a csőd napján. Egy közel 66 éves történet ért véget. Hogy folytatódik-e? A kormányzat…..
Kezdjük rögtön egy fontos megállapítással: Az ÁSZ jelentés a BKV-ról az ügyészségen landolt, reméljük lesz belőle nyomozás, mert most már tényleg elég volt, hogy D. Gábor éli a boldog budakeszi nyugdíjasok életét. A jelentés a következőt állapította meg: 2002-2010…..
Kamazszutra
2012.01.30 15:41:57
@Emmett Brown: Te jól vagy? Hova emelnéd még a parkolási díjakat? Már így is EU-s árakat fizetünk balkáni bérekkel!
A szerző újságíró, az Index.hu munkatársa A pénzügyminiszterek tanácsa január 24-én jóváhagyta, hogy a Bizottság kezdje el tervezgetni, hogyan büntessék meg Magyarországot a stabilitási és növekedési egyezmény notórius megszegéséért. A szankció a kohéziós…..
Kamazszutra
2012.01.30 11:37:50
@nemsirunk: hát azt megnézném. Gazdaságilag annyira nem állunk szarul, mint ahogy publikálják. Ezt az EU és az IMF is elismerte, hogy az egyik legjobb költségvetésünk van 2012-re, csak tartsuk is be... Ha ezt megtennék Magyarországgal, az jelzés lenne a piacnak, hogy magára hagynak egy tagállamot. Ennek meg az lenne a vége, hogy Magyarország csődöt jelentene (ami szerintem nekünk nem is volna olyan rossz), azonban fejvesztve menekülnének az EU-n kívüli befektetők az olyan országokból, mint Olaszország, Portugália és társai, ami meg az euró csődjét jelentené, a németek mindenkit nem tudnak finanszírozni... Ha meg bedől az euró, bedől a fél világ, ami a dollár ellensúlyozására az euróban gondolkozott (hosszú ideig stabilabb volt a dollárnál, sok befektetés épült rá), ami magával rántaná a dollárt is és itt a következő világháború válsággóca. Persze ez nem Magyarországról indulna ki, de tudjuk, hogy az elsőt is mi robbantottuk ki ;) tehát a lehetőséggel számolni kell.
Ideje továbbgondolni a regisztrációs adó, illetve a rendszámok kérdését, nem pedig hetente új ötletekkel rettegésben tartani az autósokat. Kapcsolódó cikkünk kommentposztja..
Kamazszutra
2012.01.30 11:14:54
@Sanus: Egyetértek. Sokat voltam Nyugat-Európában, ott akár az úttest mellett is gond nélkül lehet közlekedni. A legmegdöbbentőbb az volt, amikor egy München melletti kisvárosban egy vak hölgy kijött az ABC-ből, a kopogó fehér botjával határozottan átsétált az utcán, miközben jobbról balról jöttek az Audi-k és a BMW-k (nagy kategóriás, ahogy azt Németországban megszokhattuk), szó nélkül lelassítottak, megálltak, elengedték. Nem volt duda, semmi, az egész szürreális volt, de valahol nagyon emberi és azt kívántam, itthon is ilyen közlekedési morál legyen.
A szemléletváltás jó dolog, de ha vannak kerékpáros utak, akkor az ember már akkor is biztonságosabban közlekedik. Én például tavasztól-őszig sokat járok bringával és utálom, ha az úttesten kell kerékpároznom. Favorizálom a bicikliutakat, és sajnos este inkább járdán közlekedek, ami legalább annyira szabálytalan, de inkább szabálytalankodom, mint szervdonor legyek.

Gyors leves, gyors poszt szombatra, minden ideológia nélkül – egyébként ez volt a pénteki vacsora…
HOZZÁVALÓK ÉS ELKÉSZÍTÉS
Szöveg és recept: Bezselics-Békési Ildikó
Fotó: Tóth Milán Photography
A RECEPTET ELSŐ SZAKÁCSKÖNYVEM 20. OLDALÁN TALÁLOD.
MEGRENDELHETŐ ITT...
Kamazszutra
2012.01.28 14:21:17
Öröm látni, hogy minden napra jut egy újabb módszer a lakosság szénnészipolyozására. Meneküljön, akinek még bármi van a nevén!Látom, hogy mindenhonnan pénzt próbál szerezni az állam a lakosságtól (most a legújabb kísérlet a rendszámcsere akció), hol burkoltan, hol nem, de…..
Egy kapcsolat lehet laza és lehet fojtogató. De a kettő együtt nem megy. Mai főszereplőnk alig kap már levegőt a pasija levakarhatatlan szerelmétől, ami mindenhova üldözi. Ha a lány bejelenti, hogy egyedül menne szórakozni, a Rómeó elszontyolodik... mégse tágít. A féltékeny…..
szerző:Fülöp Ádám, epulet-energetika.hu Elege lett a törlesztőrészletekből, vidékre költözött és készített családjának egy igazi hobbit házat. Egy ilyen mesebeli házhoz még hitelt sem kell felvenni, olcsó, környezettudatos és megdöbbentően jó hangulatú. Így kezelte…..
Kamazszutra
2012.01.26 06:54:24
ha jobban megnézed, nem lennék meglepve, ha a házon lévő föld 20 cm-nél kevesebb lenne ;)
Egy ilyen föld meg nem indul meg, a belső tartóelemek pedig elbírják. Egyéként erre találták ki a növénytakarót, mivel a fű mellékgyörkérzettel rendelkezik, így teljesen beszövi a földet. Ezért nem tudsz egy fűszálat sem kihúzni gyökerestől és ezért van az, hogy a dombok sem indulnak meg még nagyobb esőzéskor sem :) Sőt... árvizes területen is a fű megköti a földet, így nem egy kopár táj fogad árvíz után...
Ha a külső falak tartják a ház teljes súlyát, a föld gyakorlatilag "dekoráció" rajta, ezt gond nélkül engedélyezik itthon is. A ház megfelelő külső szigetelésével és teherbírásával meg gond nélkül fel lehet pakolni ennyi földet rá, a fa nem fog elrohadni.
Néhány meglepő föld alatti ház építészektől :)
www.hometone.com/entry/12-of-the-coolest-underground-houses/
Az a baj, hogy itthon nem szeretnek olyat tervezni, ami nem megszokott, mert ha gond van, az építész viszi el a balhét... Ezért inkább épülnek a kockaházak. Nem véletlen, hogy a rendhagyó építményekhez mindig külföldi építészirodákat kérnek fel itthon. Pedig a magyar építészek szakmai tudásban vannak olyan jók, mégsem hallani igazi kreatív megoldásokról itthon...

Segítség! Elfogyott a pénzem!
„De csóró lettem nincs kenyerem
Elvesztettem a munkahelyem
Jaj Istenem most mi lesz velem
Hej de betörjek vagy guberáljak
Jaj Istenem mit csináljak
Mondjátok meg, hogy most mit tegyek
Felmegyek a hivatalba
Rávágok majd az asztalra
Elmondom hogy éhen fogok…..
//
//
Bár a történelem legnagyobb napviharától messze áll, az éppen most zajló sem kispályás: az utóbbi hét év rekorderével néztünk farkasszemet ma hajnalban. Pajzs nélkül.
A vasárnapi M9-es napkitörés (NASA/SDO)
A Nasa Napdinamikai obszervatóriuma vasárnap…..
Nem, továbbra sem fogok nagyon hírekről véleményt írni, node most mégis. Az alábbi cikk szerint mostantól a diplomásoknak Magyarországon kell dolgozniuk a képzési idő kétszereséig, a végzés utáni 20 évben bármikor. A cél elvileg az, hogy itthon tartsuk a…..
Minek is? Csak rablás, pénzkidobás, semmi értelme blablabla, a téligumi-ellenesek n+1 számú érvet tudnak felhozni ellene, lelkük rajta. De azért álljunk meg egy pillanatra és nézzük meg ezt az alig négynapos videót egyenesen az Újvilágból. Seattle nem egy mediterrán…..
Mielőtt minden, Magyarország területén található EU-zászlót elégetnénk, és mielőtt - az egykor tényleg maoista, és valóban igazán visszataszító - Barroso elnököt tényleg tettleg akarnánk megfenyíteni, érdemes lenne néhány lényeges dologgal számot vetni. Leginkább azzal,…..
Megdöbbentő, amikor már a visszafogott, racionális hangok is arra a következtetésre jutnak, hogy Magyarország felejtse el az önrendelkezést és a demokráciát. Ráadásul mindezt a demokrácia nevében...
Mire asszociál az Európai Unió alapelveiről az átlagpolgár: demokrácia,…..
Ez a sorozat egy kissé különbözik a többitől, hiszen itt nem csupán alternatívákról lesz szó, hanem a megtörtént események értelmezéséről, esetleg újraértelmezéséről is.
Zrínyi Miklós Szigeti veszedelem című eposzának alapgondolata, hogy dédapja, Zrínyi Miklós…..
Kamazszutra
2012.01.10 04:30:37
Fent és lent - gátlástalan patriotizmus
Meghülyült az IMF? Romániában tiltja a magáncsődöt, nálunk kötelező
2012.01.08 08:00:00
Kiszivárogtak az IMF feltételei, amelyek között vegyesen bukkanhatunk olyanra, amely az elmúlt másfél év kormányzati intézkedéseinek fő irányát vonatná vissza (a magyar háztartásokat átmenetileg tehermentesítő különadókat is vissza kellene vonni), és olyanokat, amelyek az…..
Mint arról már a korábbi hetekben többször cikkeztünk, blogunk egyik szerzője elhatározta, hogy megpróbálja, hogyan lehet minimálbérből megélni. Pontosabban: "EGY KIÉPÍTETT EGZISZTENCIA MELLETT EGY HÓNAPIG CSAK ANNYIT FOGOK KÖLTENI, AMENNYIT FELTÉTELEZÉSEM SZERINT EGY…..
Kamazszutra
2012.01.08 10:25:36
@kiraaaaa:
Nem csinálom meg a táblázatot. Szerencsére elég sokat jártam, járok külföldön, látom. Elég csak elmenned Bécsbe, vagy bármely más európai országba. UGYANANNYIÉRT fogsz kaját venni, mint itthon.
Nézd meg néhány magyarországi hiper külföldi árait: aldi.ie Írországban, vagy Németországban, vagy Lidl, vagy Tesco. Szerinted ott minden drágább? Ugyan már...
Ami egyedül igaz: akinek nincs lakása, annak a megélhetés nagy részét az albérlet költsége viszi el, mivel a lakás nem éppen olcsó. Az áram és egyéb költségek sem utcahosszal nagyobbak - vagy ugyanannyi, vagy csak egy picivel kerülnek többe. De ha egy franciát vagy egy németet nézünk csak: nem kerül minden kétszer annyiba... és keresnek 4-5x többet minimálbéren.
Lassan ott tartunk, hogy minden EU-s áron van itthon, csak a bérek nem. Kereshetsz sokat itthon, de csóró leszel külföldön.
És akkor a példák bemásolva:
----------------------------
I live in Lecce, South of Italy, small ciy with around 150 000 people...
- accomodation : 500 € per month for 50 sq.m very close from the centre (2min walking)
- public transortation : 0,80€ for a single ticket - 4€ for a 6 courses ticket - 20€ for a monthly subscription
- food prices : less than 200€ per month for two people
- health prices : 1/3 of 19% of your gross salary
- education price : don't know but I guess it is "free" (a couple of euros per year)
- electricity : I pay 10€ per month (I have Air Conditionning)
- gas : 10€ per month (the water is heaten by gas)
- gasoline : 1,20€ per liter
- internet : 35€ per month for ADSL 4Mbps - 20€ per month for 640Kbps - 2€ per hour for 640 Kbps - 0,01€ per hour for 56Kbps
- telephone : 15€ per month + communication + 140€ of installation
- mobile phone : 0,07€ per minute - 0,10 per SMS
- good menu in a restaurant : 9 - 12€
- beer : 4€ half pint of guiness
- coffee : 1€
My budget for two people to live without counting each euro is about 1000€ per month (for two)
----------------------------
In Madrid, Spain:
> accommodation: 625 euros inclusive (taxes, air con, shared swimming pool) for a 45 sq.m in the town center
> public transportation fares: Tube/bus 5.80 euros for 10 tickets or 1.10 euros each
> food prices: I would say 200 euros. Vegetables are quite cheap.
> health prices: I used to work as a self employee when I was in Madrid, I had to pay 150 euros per month
> eduction prices: Education is free, well you'll always have to buy books and pencils
> energy prices: I don't remember the oil price (I've got to check); for the electricity it was arount 12.5 euros per month.
> common bills (Internet, television, telephone, mobile phone):
Internet 39.90 euros per month for a 1Mo adsl line
Telephone (Telefonica): 20 euros per months (that's expensive as Telefonica hasn't got any competitor)
Television: We didn't have to pay for it
Mobile phone: That's expensive, we used top up plans
> prices of a good menu in a traditional restaurant
12 euros for a regular meal in the town center, with wine bread and coffee included
> prices of a beer and of a coffee in a regular pub
A beer: 1.5 euros
A coffee: 1 euro
----------------------------------
Ok, lets see. I'll start with what we paid in Athens, Greece:
> accommodation prices - 330 euros a month, 1 bedroom, 1 bath, nice sized kitchen, large living room - close to metro station
> public transportation fares (tube, bus etc ...) it was 70 cents, I think it has gone up though - for the metro, didnt use the bus. Cabs can get pretty expensive, because it takes cars a long time to make their way through the city
> food prices(per month, how much does it cost you?) for 2 of us, about 600 euros a month (ate out a lot)
> health prices (for those who need medical insurance) well, doesn't count for us right now, as he is a doctor, so most of what we get is free =p
> eduction prices (if you need to pay)
> energy prices (oil, electricity) we use lots of electricity, our bills were (and still are) about 100 euros a month, thats with blasted cold A/C in the summer =p
> common bills (Internet, television, telephone, mobile phone) internet, we pay about 30 a month for adsl, NOVA satellite TV is 50 a month, telephone with caller id about 22 a month. Also, for apartment buildings there are "common" expenses, which in Athens included heating, rounded out to I guess about 30 a month, but you pay more in the winter, obviously, water bill was about 30 a month
> prices of a good menu in a traditional restaurant nice meal for 2, with wine, around 50 euros
> prices of a beer and of a coffee in a regular pub 3 to 5 euros, VERY high
For the smaller villages, on Kos (the island) our accomodation was 265 euros a month, all the other prices really about the same. In Litochoro, we paid 190 euros a month for what amounted to a 2 bedroom apartment.
Here in Thessaloniki, we aren't paying for the apartment (since it belongs to the family) but the other prices are the same. But apartment costs in the city centre (where we live) and even in the near outskirts can be very high (for Greece), up to 600 euros a month for a 1 bedroom.
--------------------------------
I live in Casares, a small municipality on (but not very affected by) the Costa del Sol, Andalucía, Southern Spain. In fact I live at the very top of town (435m up) with a castle for a back wall.
> accommodation prices
Zero: Lucky enough to have bought outright with no mortgage.
> public transportation fares (tube, bus etc ...)
What public transport? OK, there's a bus twice a day into Estepona at about 1.50 euro. Not only do you need a car, but one with low gears.
> food prices(per month, how much does it cost you?)
About 400 euro monthly for a family of five.
> health prices (for those who need medical insurance)
Paid for through my Social Security by my employer, though it costs them about 29% of my salary.
> eduction prices (if you need to pay)
Free, except for books and materials, which the regional and local government help with - See Los Reyes Magos visitaron Casares on the blog.
> energy prices (oil, electricity)
Diesel for the car about 0.97 euro per litre at the moment. Electricity about 30 euro bimonthly, gas (butano) now 11 euro per bottle which lasts 2 months.
> common bills (Internet, television, telephone, mobile phone)
Just signed up for ADSL (not yet working - Any tips out there for getting an ADSL router recognised by my laptop?) at 36 euro monthly; TV - zero; Water 3, yes THREE euro bimonthly; Telephone (currently) about 100 euro bimonthly, but expected to fall drastically when I go ADSL; Mobile 20-40 euro a month.

Menu del día from 7.50 to 11 euro (One of Franco's innovations I am grateful for)

cerveza (tubo or caña) 1 euro locally, coffee 50 cents to 1 euro locally. Double these prices on the 'Costa'.
> Miscellaneous
Union dues 36 euro annually (but saves me at least 25 euro on doing my tax declarations)
Car insurance about 180 euro annually for a 250cc bike.
Cinema tickets 5 euro per person.
-------------------------------
i am in rural central portugal, east of coimbra
> accommodation prices
rents are cheap. can be as low as 100 euros a month.

trains very cheap, 20 euros to lisbon (3 hours away)

500 euros a month - family of 5

n/a
> eduction prices (if you need to pay)
n/a
> energy prices (oil, electricity)
electric about 20 euros a month

adsl 35 euro/month. no tv license. phone 16 euro/month line.

it is possible to get a full meal (3 courses, coffee, wine, starter) from 3.50 euros... normally between 5 and 10 euros per head... expensive places can be 20 for everything. almost all menus are REAL food, home made, home grown even often... not like the microwaved packaged rubbish that uk pubs sell.

a bottle beer, 60 cents, coffee 40 cents...
-----------------------------------
A többit meg csemegézzétek innen:
www.expat-blog.com/forum/viewtopic.php?id=339
Itthon NEM lehet megélni minimálbérből. Ezt nekem senki ne akarja bemagyarázni és azt sem, hogy a megoldás a huszadállás. A megoldás nem ez. A megoldás az, ha senki nem megy el éhbérért dolgozni, a munkáltató vagy többet ajánl mindenkinek, vagy szimplán tönkremegy. Nézd csak meg a fizikai munkásokat. Szarul dolgoznak, de sokan 100e alatt nem is mennek el napi 8 órában földet ásni... Ha valakit fizikai munkára akarsz alkalmazni csak időszakosan, fel sem kell, ha napi 3000 Ft-ot ajánlasz (ugyebár 20 munkanap, 60.000 Ft nettó.

Orbán és BarrosoForrás: hirhatter.huKOMMENTÁRHa az EU a végsőkig elmegy Magyarországgal szemben, tevékenyen részt vállal az ország gazdasági összeomlásában, és ezzel végső soron az európai politikai kultúra alapjait kérdőjelezi meg és tovább rombolja az egyébként sem…..
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz
csak honnan tudja, hogy egy hete járnak?
Google Calendar? :P