Regisztráció Blogot indítok
Adatok
kocccc

0 bejegyzést írt és 45 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
csibemesék Szivárványos Budapest 2019.06.18 16:44:59
A Pride hónapja van. Vagy ha úgy tetszik, a Büszkeségé, az Egyenlőségé, az LMBTQ közösségé és az Elfogadásé. Az a pár hét, amikor városszerte számtalan programot találhatunk, amely a szexuális irányultság szerint történő megkülönböztetéssel, annak felszámolásával, valamint az egyenlő jogokért…..
kocccc 2019.06.19 16:33:22
@MAXVAL bircaman közíró: a vonatkozó példában (melegek és a tulaj) több közül kiválasztotta, majd nem szerződött velük, és ezt - feltételezem bizonyítható módon - a melegségükkel magyarázta.
a te példádban zsidó a tulaj és nácik laknak a lakásban. tehát feltételezem, hogy már szerződtek.
tehát nem állítottam sem én, sem a kiemelt példák, hogy köteles vagy olyannal szerződnöd, akivel nem akarsz, de ha már szerződtél, nem bonthatod fel pusztán ideológiai megfontolásból. ma még legalábbis nem, amíg át nem veszi teljesen a világ feletti irányítást az a sötét brigád, amelyik ma egyre több országban vezető pozícióba került.
ahogy azt sem állítottam sem én, sem a példák, hogy az első betévedőnek ki kellene adnod, hiszen a példákban egyszer már kiválasztásra kerültek a bérlők, akár több jelölt közül is.
kocccc 2019.06.19 16:37:11
@MAXVAL bircaman közíró: azért az 1%-át ölték meg, mert nem volt bele írva az anyakönyvükbe, mint a zsidóknak. nehezebb volt begyűjteni őket. a szándék ettől még megvolt, akikről tudták, igyekeztek begyűjteni. feltételezem, számodra az a 15 ezer ember kicsiség, ha buzikról van szó. tényleg nem vagy nemzeti érzelmű keresztény konzervatív...
kocccc 2019.06.19 17:35:14
@Macropus Rufus: nem áll szándékomban kiforgatni. azt írtam, hogy nem jogos ilyen szempontok szerint diszkriminálni. erre te írtál egy bejegyzést a pozitív diszkriminációról. Hol az összefüggés? Hol a kettő közötti kapcsolat vagy legalább a középút?
Nem kell politikai zseninek lenni ahhoz, hogy kiderüljön: kinek az érdeke az LMP külön indulása bármely választáson. Tavaly a Fidesz kétharmadát köszönhettük az állítólagos zöldeknek, most pedig Tarlós újrázásában érdekeltek...
kocccc 2019.04.09 16:42:58
Amikor már épp eldöntöm, hogy nem szavazok többé erre a komolytalan, játékpárt LMP-re, mindig jön egy ilyen gyurcsányista, posztkomcsi firkász és meggyőz róla, hogy ez a brigád (MSZP-DK+csatlósok) komolytalanságban nem, aljasságban pedig csak nagyon nehezen túlszárnyalható. Szerintem jobb lenne saját portán söprögetni, még mielőtt a nem egybites szavazótábor bizalmát kéri a blog gazdapártja, mert enélkül marad 5-10%-on, ami azért elég nevetséges eredmény, és messze nem magyarázható a pályalejtéssel. A teljesség igénye nélkül:
- Gyurcsány Ferenc, aki privatizációban és rendőri túlkapásban felülmúlhatatlan, ráadásul egy ripacs.
- Dobrev Klára, aki vérében és pénztárcájában hordozza a létező szocializmust és a kétes kapcsolatokat
- Horváth Csaba, aki 100 év után sem fogná fel, hogy még a kozmopolita Budapest is viszolyog a személyétől.
- Kunhalmi Ágnes, aki utolérhetetlen tehetséggel röhögteti ki a pártját mindenkivel, aki tud írni-olvasni, vagy legalább tévét nézni.
- Molnár Zsolt, akiről azt sem lehet eldönteni, hogy melyik párt beépített embere, de az MSZP-ből azért nem tanácsolják el.
- Bangóné, akiről az űrből is látszik, hogy alkalmatlan bármely értelmiségi munkakör ellátására, beleértve a finom stílusához jobban illő konyhásnénit is, ezért inkább képviselő lett egy tétet-kockázatot nem vállaló pártban.
- Karácsony Gergely, akiről nem tudom eldönteni, hogy röhögjek-e rajta vagy sírjak miatta, hogy felelős posztot betölthet és valaki belé helyezi a bizalmát.
- Jávor Benedek, aki egy EP-képviselői helyért mindenkit eladna.
- Szanyik, Niedermüllerek, Fodor Gáborok, Molnár Csabák, akikről azt sem tudom elhinni, hogy valaki valaha rájuk szavazott, annyira hihetetlen az egész.
Ez a kínálat? Erre kértek szavazatot? Nevetséges...
Az Átlátszó riportja nyomán mi is megírtuk, milyen változásokat léptetett életbe a Hír TV új vezetősége, már túl azon persze, hogy a vezetőváltás pillanatától kezdve újra szigorúan tilos gecinek gondolni Orbán Viktort, sőt, ami azt illeti, kötelező úgy tenni, mintha senki sem lenne kevésbé geci nála…..
kocccc 2018.08.09 09:14:47
@6.Lenin: akkor téged nyugodtan hívhatlak nácikommunista szarkupacnak mondjuk? sőt, a fideszes szavazókat is úgy csomagban? mert csak nevén nevezem a gyereket?
amúgy nyugodtan lebuzizhatsz, de miattam, ha attól te jobban érzed magad a bőrödben (függetlenül attól, hogy perverz, beteglelkűnek tartanálak ebben az esetben), hívhatsz fartúrónak, köcsögnek is, csak kérlek, húzz el dolgozni és fizess adót...
Kedves Olvasó! Októberi nyilvános üzenetedre, melyet a Katolikus Válasznak címeztél, most szeretnék válaszolni, egyrészt azért mert magánbeszélgetésben is megkerestél, másrészt azért, mert sok fontos kérdést vetsz fel, melyekről szívesen elgondolkodom, némelyek fontosak nem csak neked, nekem, de…..
kocccc 2018.02.08 08:19:24
Természetes, hogy a vallás a saját állításait nevezi abszolút igazságnak. A vallások egyidősek az emberiséggel, és már nagyon korán ráeszméltünk, hogy az intézményesített vallás elvezet a hatalomhoz és a vagyonhoz. Az ókori kultúrákban külön társadalmi csoportokba rendeződtek a vallási elöljárók, a katolikus egyház pont ugyanezen logika mentén épül fel. A hatalmat küldetésnek hívják, amit Isten ruházott csakis rá. Az abszolút igazságot ezek az intézményesített vallások mind készen kapták, jellemzően könyvekben, tekercseken, kőtáblákon stb. A hozzáállás is ugyanaz, "Szeretnénk, ha ti se kerülnétek a poklok tüzébe, de hát mit tehetnénk, le van írva..."

Az intézményesített vallásokra én inkább vállalatokként tekintek, hiszen a cél az, hogy egy réteg kiemelkedjen, hasznot szerezzen a 'cég' növekedéséből. Gondolom nem véletlen, hogy régebben nem jóságos idős bácsik voltak a pápák, hanem véres kezű katonák, dörzsölt pénzemberek, valójában kíméletlen menedzserek, akik naggyá tették a vállalatot. Természetes, hogy a katolikusok vissza sírják a 'régi szép világot, amikor még számítottak az értékek, és az igazság abszolút az volt, amit mi mondtunk.'
Egy csomó dolog azonban nem változott. Pl. az abszolút igazságra, a Szentírásra és a Katekizmusra való hivatkozás, melyet 'bárcsak tehetnénk, de nem módosíthatunk, hiszen Istentől kaptunk.' Nos, pont erre hivatkozva olajban sütögettek, máglyán pörköltek embereket. Ráadásul - akárcsak most a megbélyegzést és a leköpködést - szeretetből, hogy megkíméljék szerencsétleneket a pokol örök tüzétől... Ma már ilyen nincs - bár ahogy a cikkíró halálbüntetéssel kapcsolatos szavaiból kiolvasom, igény volna rá. "Protestáns testvéreink", kedvesek, rendesek, kicsit még szeretjük is őket, milyen kár, hogy "hamisak, rossz gondolatokkal vannak tele". De semmi baj, van rá orvosság: hagyd ott a kálvinista tévelygőket, nevesd ki anyádat és apádat, köpd szembe a saját hitedet és a családodat, és meglesz a jutalom. Hú, a homoszexuálisok. Azokat semleges vagy pozitív hangsúllyal emlegetni sem igazán katolikus. Persze mindezt szintén szeretetből tesszük, annyira szeretjük őket, hogy megbélyegezzük, de legalább már életben hagyjuk őket, amivel mondjuk pont rosszat teszünk szegény beteg roncsokkal, mert így folytatják tovább a bűneiket. De sebaj, erre is van gyógymód. Nem kell tenned semmi egyebet, mint belátnod, hogy egy beteg kripli vagy, ott kell hagynod akit eddig szerettél és bezárkóznod egy cellába, vezekelni életed végéig. Mi addig jól érezzük magunkat helyetted is. Legújabban az elváltak vannak porondon, meg a fogamzásgátlás, na ők is mind bűnösök. Persze mindannyian azok vagyunk, csak minket nem köpködnek le a bűneinkért.
Sajnálatos módon az egyház utóbbi 100 éve nem szól másról, mint annak beismeréséből, hogy a termékük lényege, a tévedhetetlenség, az abszolút igazság sosem létezett. Disznót már régen ehetünk, pedig ugye benne van a Szentírásban világosan ennek a tilalma. Aztán már elégetni sem kell senkit a Szentírás alapján, országra sincs már szükség, a pápa szóba áll a zsidókkal, muzulmánokkal, még a protestánsokkal is. Bankra azért még szükség van, meg a legmarginálisabb kisebbségekbe még bele lehet rugdosni, de válságban a cég. Erről szól az a belharc, amit itt ezen a blogon is tetten lehet érni: melyik célcsoportot szólítsák meg? Lehet-e egyszerre etetni a fundamentalistát a többiekkel? Ez az egyház belső dolga. Az ember dolga meg az, hogy a lehetőségeihez képest a legjobbat hozza ki magából és készüljön fel arra, amikor el kell számolni a bűneivel. Hogy a bűn a református vallás, a homoszexualitás vagy Isten forkósbotként való használata lesz, majd eldől...
Két hír, ami rávilágít, kik is támogatják Európában Orbán politikáját. Orbán Viktor a példaképe az olasz szélsőjobboldal vezéralakjának "Ha egy jól kormányzott országot kell választanom, akkor az Orbán Viktor vezette Magyarországot választom" - nyilatkozta Matteo Salvini, az olasz Északi Liga…..
kocccc 2018.02.05 13:28:08
@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: hirtelen zavarni kezdett a demagógia? abból él az egész táborotok, bakker. ha kormányon vagytok, ha ellenzékben... demagógia, ellenségkép-gyártás, mély gyűlölet, amely megeszi a lelketeket. minden elvesztett választás után egy rommá tett kerület Bp-en... most meg zavarni kezd a demagógia?
például: www.google.hu/url?sa=i&rct=j&q=&esrc=s&source=images&cd=&cad=rja&uact=8&ved=0ahUKEwi98qHv4o7ZAhVQ-aQKHeT_AiwQjRwIBw&url=https%3A%2F%2F444.hu%2F2018%2F01%2F30%2Foriasplakaton-is-hazudik-a-fidesz-meg-soros-sem-akarja-lebontani-a-keritest&psig=AOvVaw3gHI8RoHH-s_c_EfYiNh2_&ust=1517920021043690
kocccc 2018.02.05 14:21:11
@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: de van, amelyik elfogadható, és van amelyik nem?
Baloldaliak, centristák és gyurcsányisták: ez az a felállás, amiben a demokratikus pártok legyőzhetik a Fideszt - persze csak akkor, ha sikerül kölcsönösen támogatott jelölteket állítani a 106 egyéni választókerületben. Megírtuk már, mit kellene tennie az MSZP-nek, hogy miért kell beállnia a…..
  Minden alkalommal volt bennem egy belső feszültség, amikor a Mária utcába mentem. Akkor is, amikor csak a vért vették le s különösen akkor, amikor vissza kellett menni az eredményért.  Mindig úgy éltem meg, mint egy kötelező dolgot, amin túl kell esni, mély levegőt venni, és utána kimenni onnan,…..
kocccc 2017.10.03 14:38:50
@Ravasz Figyelmeztetés: nem a homoszexuálisok promiszkuitása magas, hanem a férfiaké... A hetero férfiakat a nők emocionálisabb beállítottsága tartja vissza a "több lehetőségtől", kivétel az a széles réteg, akik kurváznak. Magam is ismerek olyanokat, akik prostihoz járnak, és olyanokat is, akik már 20-22 évesen azon értetlenkedtek, hogy miért kellene gumit húzni, mikor a csaj úgyis beszedi a bogyót. Hiszen hát csaj csak állapotos lehet, nemi beteg nem...
A többi bunkónak, akinek meg élvezetet okoz a másikkal való szemétkedés: Szerintetek ki a perverzebb? Aki a saját neméhez vonzódik, vagy akinek a gonoszság okoz erekciót?
Idén harmadszor vettem részt a Budapest Pride-on. A felvonulás biztos pont lett a nyárban, prioritást élvez sok más vonzó szünidős programmal szemben. Úgy érzem, ott kell lennem, együtt a barátaimmal, a többi felvonulóval, még ha nem is vagyok tagja szexuális kisebbségnek. Viszont keresztény vagyok…..
kocccc 2017.08.01 13:33:10
@aeidennis: biztosan ilyen ember is van. mondjuk szerintem inkább biszexuális, de mindegy is... az alkoholista tönkreteszi magát, a családját, ha részegen jár dolgozni, még a társadalomnak is kárára van. ismét egy "hízelgő" hasonlat. ellentétben a homoszexualitás nem tesz beteggé, és nem nem érzem magam egyáltalán károsnak a társadalom számára, sőt, ha lehetek ennyire szerénytelen, teszek érte, hogy hasznos legyek. beteggé legfeljebb ezek a megjegyzések tehetnének, de szerencsére közel a 30-hoz, már ezt is a megfelelő fiókba tudom tenni. úgy van felcímkézve: rosszindulat.
kocccc 2017.08.01 13:40:22
@MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes: istenments, hogy bárkire bármit rá erőltessek. az erőltetés azok asztala, akik a gyűlöletet természetesnek tartják...
kocccc 2017.08.01 13:52:53
@maxval a mélyelemző birca: kik azok? én most csak olyanokat látok, akik mások bőrszínét, világnézetét, vagy akár - hogy témánál maradjunk - a párválasztási szokásait használja fel politikai ütőkártyaként, ezzel járatja le bizonyos emberek szemében, sőt, lassan igyekszik dehumanizálni. ennek vagy te is a szekértolója, és ezt nehezebben fogod kimagyarázni az Istenednek, mint én a párom nemét... Persze neked az istened valójában a földön jár....
Hogy egyszer csak hirtelen vége, és közvetlenül utána sokkal rosszabb, mint előtte. Miután beleélted magad a hangulatba és 3-4 órára megfeledkeztél a magyar hétköznapok szürke és nyomasztó valóságáról, egyszercsak visszazökkensz oda. Mint amikor a legszebb álmodba hasít bele a telefonod kegyetlen…..
kocccc 2017.07.10 13:42:44
@Consuela NO NO:
Akkor a másik ember megverése a többség által elfogadott norma? Jól értem? A villamos szétverése, a focistadion szétverése, a parkoló autók felgyújtása vagy a telefonfülke lerombolása? A tévészékház felgyújtása a többség által elfogadott norma? Igen?
De ami még szomorúbb, hogy véletlenül előbb válaszolt, mint elolvasta volna a kommentemet, miszerint: "kriminológiai tekintetben a deviancia, fájó, de bűnelkövető viselkedést jelent."
Kérem, legközelebb olvasson figyelmesebben, mielőtt lebutáz, letökfejez.
Másrészt: értem, hogy azt írja, hogy deviáns, ami a többség által nincs elfogadva. Csakhogy maga inkább arra gondol, hogy a többség által nem űzött dolog, hiszen, ahogy itt fent a sok "nincs semmi bajom a melegekkel, de..." kezdetű komment is minden bizonnyal tükrözi, elfogadják, csak nem űzik. A többség. Az, hogy Ön elfogadja-e, az más kérdés, de lehet, hogy mégsem Ön tartozik a többséghez.
kocccc 2017.07.10 14:18:07
@Duplaxiii:
Atyaég...
Kényszerítelek? A lakásodban vagyok? Borotvák? De hát én még csak a házasságról sem szóltam egy árva szót sem. Így tényleg nem akarok vitatkozni, szerintem nem ugyanazt a mozit nézzük...
kocccc 2017.07.10 17:48:56
@Duplaxiii:
Olyan dolgokat adsz a számba, amiket nem mondtam. Olyan "kérdésekre válaszolsz", melyeket nem tettem fel. És szerinted én nem tudok olvasni, értelmezni? Szerinted az én retorikai kultúrám alacsony? Olvass ember! És kérlek jelöld meg, hol írta bárki, hogy nem vonulhatsz fel örmények, ukránok, bárki emberfia jogtalan hátrányára, halálára felhívva a figyelmet! És szerencsére sikerült magadat beleprovokálni, hogy kimond, mit jelent nálad a "leszarom": Beteg vagy és ha hozzám szólsz, jelzed, hogy össze-vissza beszélek, akkor zaklatsz, provokálsz...
Az amerikai katolikus püspöki konferencia (USCCB) új jelentésében szereplő eredmények ismét megerősítik, hogy a papi pedofilbotrányok döntő része nem pedofíliáról, hanem (visszaélésszerűen megélt) homoszexualitásról szól. Pedofíliának, annak pszichiátriai definíciója szerint, kizárólag az minősül,…..
Rezsőházy Rudolf   Az évi gay-pride menet rendszeresen előtérbe hozza a “melegek” követeléseit. Vannak olyan országok, ahol a homoszexualitás bűnténynek minősül, míg másutt a “melegek” a többi polgárral együtt egyenjogúságnak örvendenek és a homofóbokat, akik…..
kocccc 2015.08.03 10:57:15
Vitára érdemes a cikk, de két szokásos csúsztatás azért van benne:

1. csúsztatás: A társadalom milyen alapon mondja azt, hogy csak az jogosult a házasságra, aki biológiailag gyermeknemzésre alkalmas a párjával együtt?

2. csúsztatás: Objektíven én is úgy gondolom, hogy a gyereknek férfi-nő párnál van a legjobb helye. De ugye egy olyan esetről sem tudunk, mikor egynemű párok kétnemű pároktól vették el a gyerekeiket. Nem ez az összehasonlítás alapja, hanem az árvaház. Árvaházban is jobb a gyereknek?

A véleményem az, hogy a házasság üres intézménnyé vált, a nyugati világ demográfiailag pedig a padlón van. Tisztában vagyok vele, hogy eljön az idő, mikor mindezt a homoszexuálisokra fogják kenni. (Lásd napjainkban mindenért a bevándorlók, az idegen, "nem keresztény" kultúra a felelős.)

Csak előbb nézzen inkább mindenki magába: Mindenki nagy csinnadrattára vágyik esküvője alkalmából. Fehér ruha, templom. Aztán se előtte, se utána a templom közelébe sem teszik a lábukat. Ebben a témában meg fennen hangoztatják a katolikus álláspontot. Az álszentség persze nem áll meg itt. Készpénz a Biblia sokat emlegetett passzusa: III Móz 20.13.
III Móz 11.7. passzust már senki nem veszi ennyire készpénznek (ugyanaz a könyv, ugyanaz a szent irat), úgyhogy cafoghat vasárnap a körömpörkölt.

Nagyon irigylem azokat, akik házasságát a homoszexuálisok veszélyeztetik legjobban. Azokat is, akik az európai civilizációt is a homoszexuálisoktól félti. Én sajnos egész mástól.
kocccc 2015.08.03 12:35:20
@Tudományos libsizmus: Mondod te. Mire alapozod?
Ki nyilatkoztatta ki a természeti törvényt? Ki jogosult Isten szavát a földre közvetíteni?
Köpni-nyelni nem tudok, teljes mértékben osztom a Hírszerző véleményét: "Őszintén szólva alábecsültük ezt a történelmi festmény-történetet. Azt gondoltuk, hogy komolykodó, modoros historizáló festmények készülnek majd. Ezzel szemben tanácstalanul állunk ezek előtt a…..
kocccc 2011.11.08 09:02:08
Ez óriási. Néhány képről (Trianon, Dualizmus, Rákosi-kor) az jutott eszembe, hogy némi kézügyesség birtokában én is ebben a kompozícióban festettem volna meg, 10 évesen, nulla történelmi ismeretanyaggal. Ezek kedves, naív festmények is lehetnének, de nem érnek egy petákot sem. Egyszerűen rosszak. De tényleg.

A Horthy-korról az jutott eszembe, hogy mekkora korszakos mestermű lehetett volna belőle, ha nem "Apánkat" festené meg láncra verve a mester, hanem merítene a korszak remek szociográfiai tényanyagából, és inkább egy alföldi vagy viharsarki pillanatképpel próbálkozna. Persze nem lenne ilyen patetikus.

A kaméleonos akár jó kép is lehetne, ha nem lenne olyan, mint egy Mao propaganda plakát, például az a gyagyán megfestett zászló egyáltalán nem hiányzik onnan.

A színházasról és az alkotmányosról nem tudok mit mondani, de szerintem már ott van Kerényi elvtárs gyűjteményében két gyerekrajz is. Az egyiket egy jól rajzoló ötödikes készítette, a másikat egy rosszul festő vízfestékkel "Vázlatok" feliratú spirálfüzetbe nyilván.

Szerintem így is van a 14 festmény között 3 értékelhető, ami egész jó arány ahhoz képest, hogy Kerényi rendelte. A vörösiszap ugyan nem tetszik, de ez csak szubjektum, legalább volt elképzelése, azt mondjuk nála sem értem, hogy miért kell mindenáron "megosztott képernyővel" dolgozni, ez egy csomó festménynél előfordul, de szerintem gáz. Ami tetszik az a Holocaust kép, illetve a Tanácsköztársaságos a technikája miatt, bár nem értem, mi az a két vörös szocdem munkás az alján. Nem hinném, hogy Kun Béla és Szamueli Tibor aprítaná a követ...