Adatok
Buntmetall
0 bejegyzést írt és 79 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
Állandó téma a gombok és kapcsolók kopása az autókban. Peka Amerikából küldte nekünk a képeket és a magyarázatot. Úgy látszik, szereti ezt a témát. Fogadjátok szeretettel:
Sziasztok!Érdekességből küldök pár fényképet, ami két egymás mellett álló autóban feltűnt…..
Természetesen nem vehető komolyan a fenti ábra több okból sem, bár alapvetően nem vagyok meggyőződve, hogy a Fidesz olyan brutális győzelmet arat vasárnap, ahogy azt a mérések mutatják, jelenleg ugyanis szerintem minden korábbinál nagyobb a rejtett szavazatok száma.
Viszont azt is…..
A blog indulása óta már sokszor elmondtam, hogy szeretnék mindenféle véleménynek helyet adni, így azoknak is, akik a maradás, vagy (mint ebben az esetben) a hazaköltözés mellett érvelnek. Finoman szólva is túlzás lenne azt állítani, hogy Nyba írásának minden részével…..
Magyar tervezésű , német cirkáló ,megállja a helyét
A legjobb fogyasztási értékem Shell 100-as benga, plusz fél doboz oktánszám növelő a teli tankhoz és irány Croacia. ha jól emlékszem 4,5,5 literre jött ki, 120-130 normál autópályás tempónál, de az…..
Buntmetall
2013.09.29 18:07:05
@Opel P1: "16 zsák cement pont 400kg. Mi ebben olyan hihetetlen, hogy nem bírja el egy kombi Passat? :o"
Az attól függ milyen kiszerelésről van szó. A hagyományos kiszerelés az 50Kg, az újabb (EU normás) kiszerelés az 25Kg.
Az attól függ milyen kiszerelésről van szó. A hagyományos kiszerelés az 50Kg, az újabb (EU normás) kiszerelés az 25Kg.
Mocskos olajat töltenek a hordóba, a kannába és a flakonba, majd az ön autójába. A piac ismét a maffia markában.
Kapcsolódó cikkünk kommentposztja...
Buntmetall
2013.09.19 17:51:33
@magyar bucó: Mi van??? Ha nekem gallyra megy a motor a szar olaj miatt és feljelentést teszek akkor nem foglalkozik a rendőrség az üggyel? Érdekes lenne ha a rendőrség dönthetné el mely esetekkel óhajt vagy nem óhajt feljelentés alapján foglalkozni. Ha egy forgalmazó hamis olajat árulna akkor nem csak az én autóm menne tönkre hanem mindenkié aki ott vásárol. Gondolom ezután sem indulna el a rendőrség... Kicsit hatásvadász a cikk, az olvasók egy része meg kicsit túlspirázza a kérdést. Vegyél megbízható forrásból számlával (mindent, nem csak olajat) és ha gondod van mehetsz reklamálni. A gyakorlatban mégsem reklamálnak a tömegével tönkrement autósok tulajai. Talán mert nincsenek a hamis olaj miatt tömegével tönkrement autók.
Buntmetall
2013.09.19 17:55:21
@Leguános Palacsinta, vagy nem: Majd mindjárt megmagyarázzák neked hogy sajnos már a gyártósoron hamisítják, ezért már mindenki csakis hamis olajat árul mégha jó szándékkal is.
Buntmetall
2013.09.19 18:07:11
@joselin: Én is utána néztem a Rektolnak már aznap mikor a számomra ismeretlen cuccot öntötték az autóba. Őszintén szólva majdnem nem is enegedtem beleönteni. Bár ne is engedtem volna. Jó cégnek látszik, 120 év tapasztalat, stb... Csak éppen az autó nem örült a váltásnak. Rajta volt a gyári jóváhagyás. Én azt tapasztalatam hogy a sok éve használt ismert márkával nem volt ilyen gondom, tehát nem teszek bele többet Rektolt. Egyébként valamiért legalábbis itt Ausztriában nem terjedt el ez a márka. A boltok és az autószerelők ismert nagy márkákkal vannak tele. Ahol beleöntötték a Rektolt az még Magyarországon volt egy kis olajdepó nevű műhely (olajdepó létére márkás olajat nem tudtak ajánlani) aki gondolom olcsóbb ár (nagyobb haszon) miatt forgalmazza ezt a terméket. Nekik megéri mert ugyan annyit fizetsz Rektollal mint márkás olajjal, csak az autósnak nem éri meg ert cserélhettem 7000km után olajat (15000km helyett).
Egyszerű városi legendának tartottam, amit mindenkinek látott már valakije. Olyan ez, mint egy tábortűz melletti rémmese:- ...és akkor a külső sávban beelőzött egy Transporter, ami húzott egy Sprintert, ami húzott egy trélert, amin volt egy Fiesta.
És ilyenkor borzongunk, meg…..
Buntmetall
2013.09.16 20:32:31
@manta ray: Próbálunk alkalmazkodni az Erdélyben és a regátban lévő morálhoz, ti is megpróbálhatnátok a magyarországi morált ha Magyarországra látogattok. Gondolom azért állanak meg magyar rendszámos autók fényképezkedni mert azt látják hogy sok más hazai rendszámos autó is ott áll.
Odasétálok, bemondom a rendszámot, lekérdezi a számítógépből, hogy az elmúlt öt évben összesen kicsit több, mint 950.000 forintot hordtam ide időszakos szerviz címén. Megérte?
Kapcsolódó cikkünk kommentposztja...
Néhány sarok a VII. kerületi vigalmi negyedben – általában olyanok, ahol térfigyelő kamera sem működik – rendszeresített kerékpárlopó hellyé vált.
A technika pofon egyszerű, valakik kilazították a jelzőtábla alumínium oszlopát az aszfaltban, épp annyira, hogy ne legyen…..
Buntmetall
2013.08.02 09:26:12
@Unagig: Vannak olyan városok/falvak ahol jó részét mindenféle átalakítás nélkül használnak, meg lehetne találni. A tulaj nem tudja hol van, a rendőrség arrafelé meg örül ha a késeléses eseteket valahogy győzi megoldani. Hidd el rajtatok kívül senkit nem érdekelnek az ellopott bringáitok.
A motor számtalan szempontból biztonságosabb, mint az autó, de ezt anyánk sosem hinné el nekünk.
Kapcsolódó cikkünk kommentposztja...
Van egy toplistám, akiknek még a közeléből is menekülök. Lehet, hogy ez a hosszú élet titka?
Kapcsolódó cikkünk kommentposztja...
Buntmetall
2013.06.26 21:40:06
@Sui: Nem tisztem eldönteni hogy seggfej vagy-e, de jobban tennéd ha a gyorsabban érkező járművek elől lehúzódnál. Te azzal ne foglalkozz hogy ő szabályt sért, az az ő dolga/baja. Millió oka lehet rá azon kívül amiket te felsoroltál. Lehet hogy tényleg csak egy száguldozó gazember, de az is lehet hogy a gyereke fuldoklik a hátsó ülésen. Én egy ilyen vészhelyzetben kettőt rádvillantanék, aztán úgy megtolnálak hogy azt hinnéd űrsiklóban ülsz. Nem lenne egyszerűbb félrehúzódni? Én átlag 140km/h körül járok a magyar autópályákon de ha mögém ér valaki (bármilyen autóval) félrehúzódom, hagyom elmenni.
Buntmetall
2013.06.26 21:45:18
@butschq: Én semelyik márkát nem ketegorizálom. Akit veszélyesnek tartok ott jobban figyelek ameddig a közelemben van. Legyen az Skoda, BMW, vagy T-72. :-)
Buntmetall
2013.06.27 17:59:51
@egyhatosmotor: "A többi fasz meg le van szarva, megoldja valahogy."
Azért nagy okosságodban arra is gondolhatnál hogy lehet a gyorshajtónak oka van a sebességet túllépni. Itt nem arra az okra gondolok hogy kész az ebéd és kihűl. Én már vittem elkékült fuldokló gyereket kórházba nem éppen 130-al mentem a pályán... Szerintem meddig gatyáztam volna ha kijössz elém és szándékosan feltartasz? Hidd el hogy ha te kerülsz elém ilyen helyzetben az életed és akár a családod élete árán is meg fogom oldani hogy eltűnj előlem. Ezt azért tartsd a kis buta fejedben mielőtt nekiállsz egy gyorsabban érkező autóval köcsögösködni! Ha ilyen idióta vagy előbb-utóbb ráakadsz az emberedre. Egyrészt megölhetsz mást a butaságoddal, másrészt te is meghalhatsz. Megéri ez neked???

Nóra öt éve eladta az autóját, de az új tulaj nem íratta át, majd begyűjtött egy tucat büntetést. Mégis Nórát akarják kiforgatni mindenéből.
Kapcsolódó cikkünk kommentposztja...
Zseniális videót találtunk a manna.ro-n, amiben a nyíltan meleg humorista, Paul De Leeuw élő délutáni talkshow-jában a szoptatás fontosságát saját példáján mutatja be.
A humorista vendégei olyan anyák voltak, akik elajándékozzák a felesleges anyatejet, egyikük pedig…..
Nekem tökéletesen megfelel
Egy 1.6 XLi-t (japán gyártású) néhány hónapig használtam, amit aztán nem vettem meg, főleg, mert szarul rakták össze törés után és a csomagtartójában gyermekmedencét találtam minden eső után (a pótkerék alatt van a gumidugó, azzal le is tudtam…..
Buntmetall
2013.03.31 22:00:43
@DrSzoke: Nem tudom, én 6 évesen vettem egy Audi A6-ot, most 11éves és az 5 év használat (120000Km)nem kellett elromlott alkatrészekre költenem összesen 100000Ft-ot. Csak a kötelező szervizek+kopó alkatrészek. Nem tudom megérteni akik a futóművel, PD elemekkel, turbóval, stb... küzdenek.
Buntmetall
2013.04.01 14:17:06
@vmaast: "A nagy Audik meg minden ellenkező híreszteléssel ellentétben legalább annyira a fanatikusoknak való vasak, mit pl. az olaszok. Ép ésszel, ember nem nyúl bele egy ilyen futóműbe, váltóba."
Nem fanatikusnak kell lenni hozzá, hanem szükség esetén kell tudni állni a javítás/fentartás költségeit. Ez sok embernek nem megy, bár ők ezt nem óhajtják felfogni/beismerni. 60000km-ként tudni kell állni egy váltóolaj cserét filterrel együtt (60-80000Ft) hogy 200000km után ne feküdjön ki a váltó. Ha nem cseréled az olajat és kifekszik a váltó akkor legyen a zsebedben 600000Ft amit sírás-rívás-providenthietel nélkül ki tudsz adni váltófelújításra. Ha tönkremegy egy lengőkar, vagy bármilyen alkatrész tudni kell egy gyárit beszereltetni. Az Audi (főleg a nagy Audik) sosem lesznek szegény/átlagember autói. Más kérdés hogy a legtöbb ember (főleg Magyarországon!) mégis azt gondolja hogy megengedheti magának ezt a kategóriát. Utána meg telirinyálja a népítéletet hogy milyen drága mulatság volt, pedig egyszerűen csak nem az ő anyagi lehetőségeihez készült. Ha csak azok járnának prémiummárkákkal akik valóban megengedhetik maguknak, akkor Magyarországon elvétve látnál BMW-t, AUDI-t, vagy MERCEDES-t.

Háromszor átpördült a tetején a Renault, mielőtt megállt. A tulajdonost megbírságolták, az autón hitel volt.
Kapcsolódó cikkünk kommentposztja...
Buntmetall
2013.02.21 20:41:17
@uarempty: Ahol nincs kerékmosó teknő és sárrázó a földűt és az aszfaltút kereszteződésében, ott bizony megállnak és egy fadarabbal lekaparják a sarat. Ha nem tennék megbüntetnék őket. Itt valóban dolgozik az útkzelő (Straßenmeisterei) ha bármi rákerül az útra gondoskodnak róla hogy ne sokáig lehessen ott.
Buntmetall
2013.02.21 20:43:43
@uarempty: Igen, lehet, de a "hideg anyag" abszolut nem tarós. Nem véletlen hogy télen nem szoktak utat építeni/javítani.
Buntmetall
2013.02.21 20:47:14
@dean23: Amerika meg a másik véglet. Ott pert nyert az is aki a macskáját akarta a mikrósütőben szárítani, és az is aki a lakóautóban menet közben elhagyva a vezetőülést hátrament a lakótérbe, stb... Azért eddig a szintig nem kellene eljutnunk.
Éppen begördültem az ózdi autóbusz-állomás melletti salakos parkolóba, és bezártam a kocsimat, amikor a szemem sarkából arra lettem figyelmes, hogy a mellettem parkoló Wagon R+ ajtajában ott fityeg a kulcs. Vártam egy kicsit, közben szétnéztem, hátha a tulaj csak a közelben…..
Akinek van pénze benzinre, az már simán adhat egy kis aprót, nem? Hát nem. Az autók között semmi keresnivalójuk.
Kapcsolódó cikkünk kommentposztja...
Az Égéstér 38. adásának kommentposztja.
Itt letöltheti...
Buntmetall
2012.10.22 17:27:13
@Leadfoot: "Egy időben én se láttam éjszaka túl jól. Aztán csináltattam szemüveget. :-) "
Bocsika akkor ott nem a lámpával volt a gond hanem a szemeddel. Egy szar lámpán nem segít semmilyen szemüveg, kivéve ha nem "éjjellátó" szemüveget vettél.
Bocsika akkor ott nem a lámpával volt a gond hanem a szemeddel. Egy szar lámpán nem segít semmilyen szemüveg, kivéve ha nem "éjjellátó" szemüveget vettél.
Az elmúlt 10 évet velünk töltötte. Komoly optikai megjelenésű külföldön is többszörös szépségdíjas demó autó lett eladó. Abszolút egyedi komplett body-kit, ilyen nem jön szembe veled sehol. Csoki barna metál, lakk fekete utas tetővel, pattanós ajtókkal, átalakított…..
Buntmetall
2012.10.22 16:58:28
Bevallom, mindig örömmel tölt el, amikor a kommenteken keresztül megismert olvasók (ha nem nagy merészség, akkor: virtuális ismerősök) billentyűzetet ragadnak és megosztják a maguk történetét. Ezért is örültem Nyulz of the World itt következő írásának. Utána meg jöhet az…..
Buntmetall
2012.10.15 19:51:40
@neumarkter: "Sopron. Ha nem lenne az osztrak hatar mellett akkor kb ott lenne mint mondjuk bekescsaba vagy barmelyik videki magyar varos."
Pontosan. Szépnek szép, de ennyire szép van Debrecen vagy Kecskemét is. Magyar munkahelyek itt sincsenek, ami meg van szarul fizet.
Pontosan. Szépnek szép, de ennyire szép van Debrecen vagy Kecskemét is. Magyar munkahelyek itt sincsenek, ami meg van szarul fizet.
Péter autója még nincsen készen, de nem is lesz soha, mert akkor elveszne a társalgás lehetősége ember és gép közt. Ezt ő maga mondta, amikor arról kezdtünk beszélgetni, honnan szerezte a babkávé szállításához használt vászonzsákot, amellyel a karosszéria egyes felületeit…..
Buntmetall
2012.10.14 10:51:00
Az emberek sóbálvánnyá meredve nézik a szirénázó járőrautót, a fegyvert rántó főtörzsőrmestert, mi meg a térdünket csapkodjuk az ország egyetlen igazi rendőrladája mellett.
Kapcsolódó cikkünk kommentposztja...
Buntmetall
2012.10.08 20:36:33
Mai írásunk szerzője már többször dolgozott Ausztriában, és bár most Magyarországon van, ismét állást keres a szomszédban. Nagyon elgondolkodtató dolgokat írt meg honvágyról, arról, milyen magyarokkal együtt dolgozni külföldön és a végkövetkeztetése: csak az első fél…..
Buntmetall
2012.10.07 11:49:19
@christophe: A francia nők tényleg szépek, de a németekkel és az osztrákokkal különösen elbánt a sors. Kb 20éve egy magyar cégnél dolgoztam és nem értettem az osztrák kamionost aki az árut vitte, mert kapkodta a fejét hogy itt mennyi szép nő van.
Amikor az első Moszkvai Autószalonról még odakint írt posztomban megpróbáltam összegezni az első benyomásaimat erről a városról, csak enyhe, rettegéssel vegyes hüledezést éreztem. Igaz, az estély és a színhely csodás volt, de az, hogy a reptértől a belvárosi Intercontinental…..
Buntmetall
2012.09.04 17:22:10
Nagyon bátor az a reklámcég, amely kitalálta, hogy a halálfélelemmel próbál népszerűvé tenni egy alapvetően nyugalmat árasztó autót. Pedig pontosan ez történt a Lexus esetében. Úgy látszik, a japánok is megelégelték, hogy potenciális vásárlóik minden eddigi…..
Miközben Tibby Kirgizisztán egyhavi GDP-jét költi el épp az E28-ra, folyamatosan azzal oltogat, számoljam már ki, mennyit költöttem az E32-re az elmúlt két évben, és ebből hány kilométert sikerült megtenni. Szívemen viselem lelki békéjét, és ha az nyugtatja meg, hogy van nála…..
Buntmetall
2012.06.25 20:57:56
@newtehen (egyszerű mint a faék - de működik): "Minden második bömösben egy túlsúlyos kissességi keni a taknyát a bőrkárpitba. Ennyit a patináról... "
Az nem a BMW, hanem a Mercedes.
A BMW-kben általában nem kisebség, hanem pöcsköszörűs taknyos gyerekek, vagy maffiózók ülnek. Természetesen ettől még ez sem patina. Tisztelet a kivételnek! Sajnos Magyarországon mindegyik prémiummárkának rossz a megítélése, mert ilyen autót magyar keresetből nem lehet sem megvenni, sem fenntartani. Ez a szomorú.

2012.06.25 21:10:17
@c: "Vagy el kell költözni Nógrádból.
Tipp: kicsit nyugatabbra."
Ne gondold hogy kicsit nyugatabbra jobb. Itt Sopronban sincs munkahely, ha mégis találsz akkor dolgozhatsz 3 műszakban nettó 90-ért. Vagy átjársz Ausztriába, vagy csöpöghet a nyálad a drága autók után. Magyarországon már szinte mindegy hogy hol laksz, az egész egy lepukkant elsüllyedt hajó.

Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz
Mond mivel szoktal 220+ LE-s A8-akat alazni? Csak nem a Swifteddel? :-)