Regisztráció Blogot indítok
Adatok
livengood

0 bejegyzést írt és 492 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Hetedik éve dolgozzuk fel a nyilvános agrártámogatási adatokat, ami alapján pontos képet kaphatunk a magyarországi mezőgazdaság erőviszonyairól. Egy év tekintetében is tekintélyes adatbázisról van szó, több tízezer sorral, melyből először 2016-ban készítettünk egy keresőt (amit 2017-ben…..
livengood 2019.08.24 19:12:35
2019.08.24.
Tisztelt K Monitor!
Köszönöm a poszt módosítását. A kiemelés és a dőlt betűs kiegészítés a józan gondolkodást segíti.

A kiegészítésben viszont van egy tévedés/félreérthető fogalmazás: - „A kiugró érték azt is jelentheti, hogy a helyi földek után a támogatás más települések gazdálkodóihoz vándorol.”

Helyesen: - adott településen a kiugró érték azt is jelentheti, hogy a településen lakó gazdálkodó más települések földjein (is) gazdálkodik.

Ehhez hozzá tartozik, hogy templomfelújításra, vagy önkormányzati fejlesztésre földterület nélkül jutott támogatás ebből a keretből. Valamint a grafikonban megjelenő összegekben ott van az állatok vagy gépek, épületek beszerzése után járó támogatás is, tehát a földterület mértékére végképp nem lehet következtetni.

Köszönet a módosításért, de továbbra sem helyeslem a poszt címét és a feltett kérdéseket, elsősorban ezt: "Mindig is kíváncsi voltál rá, hogy… kinek van a legtöbb földje és ezzel párhuzamosan feltehetően komoly gazdasági hatalma a településeden?"

Azt, hogy adott településen kinek van a legtöbb földje és gazdasági hatalma, a közzétett grafikonokból nem lehet megtudni.

Mondok egy példát: Dombvidéken „A”, „B”, „C”, falvak egymástól 3 km távolságra egy természetes medencében terülnek el. „A” településekhez 1000-1000 hektár föld tartozik. Ebből 300 hektár erdő minősítésű terület mely földalapú támogatásra nem jogosult. Ezt az erdőt nagyrészt egy jól meghatározható tulajdonosi kör, No. 1 család országos érdekeltségű Bp. székhelyű cége termeli ki, aki országszerte más jellegű mezőgazdasági tevékenységgel is foglalkozik, és aki a helyi lakosoknak munkát biztosít a fakitermelésein a környék falvainak erdőiben is. A család tagjai a falu lakosaival semmilyen kapcsolatban nem állnak, de szoros gazdasági érdek fűzi őket a No. 2, családjával Szentendrén élő mezőgazdasági vállalkozóhoz, akinek „A”-ban 300 hektárja van és a „A”, „B”, „C” falvak földjeinek nagy részén összesen 2000 hektáron gazdálkodik, valamint akinek „C”-ben állattartó telepei vannak. „A” ban a maradék 300 hektárból 100 hektáron egy helyben lakó család, X-ék gazdálkodnak, akik reménykednek benne, hogy kiskorú gyerekeik közül lesz aki átveszi a gazdaságukat. 150 hektáron pedig az a „B”-ben lakó Y család gazdálkodik akiknek még „B”-ben és „C”-ben is van 150-150 hektárjuk. Ők egyébként a földjeik nagy részét bérlik, így az „A”-ban lévő 150 hektárjukat is Budapesten, Ausztriában és Debrecenben élő földtulajdonosoktól akik közül kettő kárpótlás ként kapta vissza szülei földjét akik annak idején kuláklistára kerültek, akiket meghurcoltak, ezért a család fele Ausztriába emigrált. Valamint attól az ügyvéd földtulajdonostól bérlik aki a rendszerváltás után olcsón felvásárolt kárpótlási jegyeket. (A maradék 50 hektár elvadult apró parcellákból áll, melyekre parcellánként akár két tucat tulajdonos van bejegyezve, akik nem foglalkoznak a töredéktulajdonukkal, van aki nem is tud róla.) A bérleti díj jellemzően kb. az elérhető, területhez köthető támogatás fele, nagyjából 30 ezer forint per hektár.

Mit láthat a K Monitor oldalát megtaláló, Budapesten élő fiú, akinek nyugdíjas apjától - akit gyakran meglátogat „A”-ban - szinte ingyen megszerezték (anno valakik akik rég túladtak rajta) a néhány hektáros, kárpótlásból visszakapott földjét, ami majd az elmúlt 20 évben 3 adásvételi szerződéssel később az „A”-ban lakó és gazdálkodó X családhoz került? Mit olvashat ki a grafikonból?

A K monitor grafikonja szerint:

„A” falu: Támogatott: X , támogatás összege: 7 000 000 forint, év: 2018. több támogatott nincs.
„B” falu: Támogatott: Y , támogatás összege: 31 500 000 forint, év: 2018. több támogatott nincs.

Hatalmas összegek ott, ahol az átlag nettó jövedelem 100 000 körül mozog, a lakosság többsége pedig 100 000 alatti nyugdíjból próbál megélni.

Mivel rég semmi kapcsolata a földműveléssel, semmi tudása az új előírásokról, viszont múltba révedő, mára vonatkozó valódi tudással nem rendelkező, ugyanakkor indulatoktól érthető módon még fűtött apjával valamit kezdenie kell. Az világos, hogy valami igazságtalanság van ebben a történetben! De micsoda? A fiúnak remek lehetőséget biztosít ez a blog, hiszen ott van X és Y.

Azt a grafikonból nem tudja kiolvasni, hogy Y család 13 500 000 forintot azonnal továbbutal Debrecenbe, Budapestre, és Ausztriába. Azt sem tudhatja, hogy ezért a támogatásért cserében nagyon komoly kritériumokat kell teljesítenie Y-nak amit folyamatosan ellenőriz a szakhatóság és aminek következtében 15 000 000 forint plusz kiadás terheli a gazdaságát adott évben. Azt sem tudhatja, hogy évről évre nagyon komoly kockázattal néznek szembe Y-ék az időjárás, a kártevők, a magyar bürokrácia, az eu bürokrácia, a késve érkező kifizetések s támogatási összegek okán. És a fiúnak már arról sem lehet fogalma, hogy mennyit is dolgozhatnak a bevételükért Y-ék? A történethez tartozik, hogy Y és X a két kezükkel, alkalmazottak nélkül dolgoznak.
livengood 2019.08.24 19:15:30
Arról sem lehet fogalma, hogy X-ék a kritikus bevételi szint alatt keresnek. Ha megélhetésre nem költenek, akkor talán elégséges a mezőgazdasági bevételük a korszerűsítésre, gépesítésre, ami ahhoz kell, hogy ütésállóvá váljon a gazdaságuk. Ellenkező esetben elég egy rossz év, egy késve érkező bevétel és csődbe mennek. Persze a megélhetésre is költenek, tehát a fejlesztésekre hitelt vettek fel, ezzel viszont még inkább kiszolgáltatottak. Ezzel a tudattal élne, de ezt csak a hasonló cipőben lévők értik.

És a legfontosabb a K Monitor grafikonjából nem látszik: Kié „A”, „B”, „C”, falvakban a hatalom?

No. 2 családé ( támogatási összeg 280 000 000 – fele az állattartó telepek után, település Szentendre, év 2018.) és rajtuk keresztül No. 1 családé (Támogatási összeg 1 000 000 000, település Bp. II ker., év 2018.) „A”, „B”, „C”, falvakban a gazdasági hatalom.

A látszat ellenére legjobban éppen X és Y van kiszolgáltatva nekik. X és Y egyfelől fogva van az állam által, nekik nincsenek ismerőseik a minisztériumokban, viszont szigorúan be kell tartaniuk az előírásokat. Másfelől fogja őket No. 1 és No. 2 akiknek nem kívánatos konkurenciáik helyben. Ők azok akik helyben bekavarhatnak egy fejlesztésnél, ha nem engedik át a területeiken az építkezéssel járó forgalmat, ők azok akik eladó föld esetén nem engedik lenyomni a földárakat, mivel a még meglevő földtulajdonosok inkább nekik ajánlják fel először, hisze nem egy nyikhaj intéző csicskáztatja őket, miközben szeretnének minél többet kapni a néhány hektárjukért. X és Y útban van. Útban vannak No. 1-nek és No. 2-nek és útban vannak a fiúnak, a valamikori paraszti társadalom romjain tébláboló, mit sem értő tömegeknek, melyek részben forradalmárnak, értelmiséginek, ne adj isten polgároknak képzelik magukat.

X és Y látszott eddig is, a K Monitor föléjük tolt még egy szuper reflektort. Kérem, ne sugallják, hogy a grafikonokból meglehet tudni, hogy kié a föld és kié a gazdasági hatalom a magyar falvakban. Ne legyenek lusták, ehhez kutatni, dolgozni kell még jó sokat.
Meglehetősen nagy port kavart a minap az a poszt, melyben arról beszélgettünk Bandirepublickal, mi lenne, ha hirtelen hazaköltözne félmillió magyar. Nos, Orsi egyike azoknak, akik hazaköltöztek (ő ráadásul 10 év külföld után), tapasztalata tehát nagyon érdekes. Szerinted mi történne, ha…..
livengood 2019.08.15 17:58:25
Külföldi tapasztalataim alapján a következőt tudom neked javasolni poszt író:

Ha legközelebb külföldön jársz, próbáld megkeresni azokat akik nem mosolyognak állandóan, gyűlölködnek ébren töltött óráikban, nem segítőkészek, rosszkedvűek, elégedetlenek a sorsukkal. Meg fogsz lepődni, hogy mindenfelé milyen sokan vannak!

Persze komoly erőfeszítés igényel a felkutatásuk, mert minél gazdagabb egy régió és minél "magasabb" az átlag "életszínvonal" annál inkább szubkulturális az elégedetlenek közössége (közösségeeee?! kényszer együtt léte inkább). Azt is mondhatnám, hogy rejtőzködnek, plusz rejtik őket, plusz egy odaszakadt idegen sokszor észre sem veszi, hogy privilegizált helyzetben van. Ezért nem is találkozik velük.

Az akármennyire nyomorult helyzetben lévő idegenekhez képest egy sokadik generációs lecsúszott őslakos mindig nagyságrendileg hátrányban van (pl. egy calabriai vagy szabolcsi vs. migráns): - Adott társadalomban senki nem bízik már abban hogy az őslakos akár segítséggel is ki tud keveredni, fel tud emelkedni. Szemben egy szegény idegennel, aki innovatívan átverekedte valahogy magát millió akadályon, megérkezett, ezzel tehát bizonyított. Ráadásul olyasmiket tud ami tudást helyben nem lehet megszerezni. Élettapasztalata és hozzáférése van egy másik kultúrához. Ő "mindenki reménysége". A bevándorló fogja megoldani az elöregedett társadalom nyugdíjasainak problémáját, az idegen fog gazdasági fellendülést csinálni a térségben, a faluban, az utcában. Külön-külön egyszer-egyszer minden migránsról el lehet hinni, hogy asszimilálódni fog, majd szaporítja a kő gazdag társadalmat, szemben a lecsúszott helyivel. Szemben a lecsúszott őslakos hordával, akik használt hűtők, gépkocsi roncsok övezetében elfeledve, elhallgatva gyűlölködnek. Persze hazugság az egész, hiszen nyilván valóan attól is függ az asszimiláció aki a kapukon dörömböl. Ha ő nem akar feloldódni úgy mint egy 56-os vagy egy londoni magyar migráns, akkor nem fog. Sokadmagával viszont új hazát teremthet.

A bennszülött "rosszkedvű gyűlölködők" hús vér emberek, az ő valódiságuk engem megnyugtat. Az emberiség nem fogja elveszíteni a túlélő képességét, ugyanis ők ezt gyakorolják generációk óta a világok "legcsodálatosabbikában". Létezésük biztosítja, hogy agymosással, hülyítéssel sem lehet elfelejteni az igazságot. Azért a hazug propagandáért (pl. ilyen ezé a poszté is) áramlik oda tőlünk is sok ember, miszerint "bezzegországban" toleránsak, segítőkészek, mosolygósak... blabla... Csak hát akkor a bennszülött nyomorultak hogy a fenében keletkeznek ott oly hatalmas számban? Valakik még is szívnak egyes rétegek jó életének következtében?

Te pedig kedves poszt író, tökéletesen érthetően, sőt helyeselhetően inkább azok között szeretnél lenni akik lefölözik a Világ javait. Az viszont már érthetetlen, hogy miért is "szomorkodsz", háborogsz azok "gyűlölködésén", "rosszkedvűségén" - akik nálunk nagy számban, "bezzegországban" kisebb számban - kénytelenek megfizetni az árát a Világrend igazságtalanságának.

Objektívebbnek kellene lenned. Vannak helyzetek (országoké, népeké, ugyanúgy egyedileg mint az egyes személyek esetén) amikről nem tehetünk, adottságok. Ebből pedig az következik, hogy a magyarok többsége ha szeretné sem tudná azt hazudni a mosolyával, hogy minden rendben van.

Az igazság az, kedves poszt író, hogy jó esetben eltűrjük egymást mi emberek. A vigyorgás Kaliforniában is csak máz, meg lehet tanulni, ha jól élsz, de minek? Önmagunkat csapjuk be vele.

Egyébként a világ élhető vidékén élünk, ezért hülyeség arról ábrándozni, hogy jobb lehet máshol. Visszük magunkkal a világlátásunk alapjaiban lévő hibáinkat.
Szeretném kérni érzékenyebb lelkű -- esetleg a hozzáértés látszatára is adó -- ismerőseimet, hagyják abba a konzervatívozást Orbánék kapcsán, akik a legjobb esetben is csak etnonacionalistának látszó, hatalommaximalizáló, rosszabb esetben (ténylegesen) a politikát eszközként forgató gátlástalan…..
livengood 2019.07.06 19:53:50
@Brix: Ezért vagyok bizonytalan. Tény, hogy senkinek senkije vagyok. A fenti történetek viszont velem történtek meg. És a környezetemben működő kisvállalkozók is hasonlóan boldogultak. Nem lehetek vak. Olvasok leosztott lapokról, látom én is, hogy van olyan. De aki kitartóan próbálkozott annak is sikerült, ez is tény.
livengood 2019.07.06 19:56:04
@MAXVALL bircaman közíró: Vigyázz a vérnyomásodra!
livengood 2019.07.07 00:57:11
@Fuxos (ex bömis): Nem vagyok fideszes, nem vagyok troll. Sok mindennel próbálkoztam már, nem gazdagodtam meg, de megélek. Nem volt, nem lesz főnököm. Nem voltak, nem lesznek beosztottaim se. Ezt így akartam, akarom ma is. Csináltam már néhány dolgot amire nem igen lehet mást mondani mint hogy hihetetlen. Megszoktam, hogy ha akarok valakitől valamit akkor egyenlő félként beszélek vele. Legyen az államtitkár vagy szibériai pásztor. Van úgy, hogy ez nem tetszik valakinek. Akkor köszönök és tovább állok. Többnyire meghallgatnak. Sokszor hisznek nekem, talán azért mert látják, hogy nem élek vissza a bizalommal? Fene tudja. El hiheted, nem hazudok. De azt gondolsz rólam amit akarsz, elvégre szabad országban élünk.
Alig 5 nappal a nemzetközi sajtószabadság napja előtt (melyet az ENSZ május 3-ra tett), érdemes áttekinteni ezt a meghatározást és megnézni, milyen is jelenleg a sajtószabadság helyzete a világ országaiban. A sajtószabadság korunk egyik legtöbbet emlegetett fogalma, melyet rengetegen értelmeznek…..
Azt történt, hogy Bayer Zsolttal egyszer csak szembe jött az utcán Bayer Zsolt, mondott neki egynehány bayerzsóltisat, mire Bayer Zsolt úgy megsértődött – nos, ahogy csak Bayer Zsolt képes...
livengood 2019.04.07 13:04:23
@Blogolo Blogi: Szerintem túl szigorú vagy. Ma Magyarországon így élünk. Aki fejleszt, beruház, lakást vesz, vagy üzletbe kezd, a legalacsonyabb szinten is alkalmazkodnia kell a bürokráciához, az átláthatatlanul szövevényes adózáshoz (mely elvonásokat a legritkább esetben neveznek adónak: "illeték, járulék, ilyen-olyan díjak, stb.), a kiskapuk kereséséhez. Becsüljük meg, hogy sokakkal ellentétben Bayer itt él közöttünk. Néha szlovák rendszámos a kocsija, néha ingatlant cserél miközben tulajdonképpen vesz, úgy ahogy azt a magyarok többsége szokta. Szóval ne légy igazságtalan vele. Az ő este inkább azért érdekes mert ő közvetlenül javasolhatná hatalmon lévő barátainak, hogy módosítsanak már némely eszement szabályon. De lehet, hogy már meg is tette.
livengood 2019.04.07 13:07:30
@szepipiktor: Korrekt meglátás.
  Orbán Viktor és barátai pénzzé tették az országot. Mivel ez működik nekik, most azt hiszi, pénzzé tehetik a családok életét is. Pénzért szülnek majd "az asszonyok", mert szerinte minden megvehető, a születés is. Orbán közben maga a legnagyobb gátja a gyerekek megszületésének azzal a mérhetetlen…..
livengood 2019.02.10 23:52:16
@Midnight Rum: kell az én szavazatom neki? szerinted?
livengood 2019.02.10 23:55:19
@VT Man: ezen csak a törvényesség segítene. persze amikor vannak a törvényen felettiek, akkor lehetetlen visszaszorítani a csalást
livengood 2019.02.11 00:28:57
@Midnight Rum: Mindig erkölcsi kötelességemnek éreztem, hogy érvényes szavazatomat leadjam. Mélyen hiszek a demokráciában. Ha májusban lesz egy csöppnyi esély, hogy az én álláspontomhoz közeli párt delegáltjára szavazhassak, akkor a Fidesz nem kapja meg a szavazatomat. Számomra az a különös helyzet adódott, hogy jelenleg az én álláspontomhoz legközelebbi álláspontot a Fidesz képviseli. Miközben nem értek egyet a Fidesz álláspontjával migráció, nemzet, liberalizmus, Európa építése kérdéskörökben, eközben fényévekre van tőlem a magyar és az EU-s baloldal, liberális oldal, az EU jelenlegi vezetőinek többségének véleménye is. Szóval vészesen közeledik az idő amikor életemben először Orbán pártjára fogok voksolni.

De ettől én még felrovom neki, hogy itthon az árkot ássa és szétszakítja a nemzetet. Egyetlen gesztusa sincs az ellenzékre szavazó majd 50%-nak. Nem az ellenzéki pártoknak, hanem az ellenzéki szavazóknak, legyenek akár debilek, de magyarok. Nem neki kell megfizetnie ennek az árát. Jobb egy rossz döntés következményét együtt, békében átvészelni, mint bár milyen szuper növekedésben szétszakadva, egymás torkának esve, magyarságunkban megkeseredve belerokkanni. Miféle példát ad ő a jövő generációinak? Magyarnak magyar az ellensége? Ő van hatalmon, tehát ő tud gesztust tenni, ő tud véget vetni az acsarkodásnak, ne tolja másra.
A parkolás (most, hogy egyre szaporodnak az autók a kisvárosokban is) nem egyszerű művelet. Bizony okozhat bosszantó pillanatokat, amikor mi már a nyolcadik kört tesszük meg a bevásárlóközpont parkolójában szabad placc után kutatva, míg valaki ezalatt pofátlanul két helyet foglal el egy autóval.…..
livengood 2018.12.30 19:27:03
Úgy tűnik, hogy aktív embertársaink jelentős része sajnos úgy gondol magára mint aki minden élethelyzetet el tud képzelni, ezért mindent és mindenkit meg tud ítélni pusztán egy felvétel, vagy számára csak egy pillanatig tapasztalható valóság alapján. Évek óta averzióval figyelem a gondolkodás nélkül ítélkezőket, azt a visszataszító magatartást is, ahogyan a legcsekélyebb kétely nélkül posztolják a fotókat parkoló autókról, rendre "taplónak" nevezve embertársaikat. Még ha mindig igazuk lenne, akkor sem lenne ez helyes.

Ez a blogposzt meggyőzött, hogy talán mégis érdemes ehhez hozzászólnom. Csak egy példa a számtalan, emberileg elképzelhetetlen, de lehetséges verziók közül, csak egy példa az általam is elképzelhetetlen egyéb élethelyzetekre ami engem mindig arra int, hogy legyek türelmesebb a közlekedésben is annál amit elsőre még normálisnak gondolnék:

1 példa: Az áruházak parkolóiban a nagycsaládosoknak fenntartott helyek, a bejárat közelsége miatt számomra teljesen érthető okból, többnyire nem sokgyerekesek által mindig foglaltak. Nekünk viszont nagy a családunk, hatan szállunk ki a kocsiból. A szűk helyeken rettenetesen nehéz kiszállni úgy, hogy a gyerekek ne vágják rá az ajtókat a szomszédokra, még nehezebb beszállni a vásárolt hatalmas mennyiségű áruval egyetemben. Ezért a parkoló végében keresek 10-20 szabad helyet, középen ráállok egy elválasztó csíkra, így foglalva két parkolóhelyet. Mégis, mikor órákkal később visszatérünk, 10 esetből legalább 5-ször az üres parkolóban valaki úgy mellénk áll "szabálykövetően" elfoglalva annak a parkolóhelynek maradék kétharmadát amin mi is parkolunk, hogy az esőben/hőségben/szélben/sötétben/síró/nyűgös gyerekekkel/sok csomaggal percekig kínlódva próbálok bejutni valahogy a volán mellé. Óvatosan, még több időt használva a miénkből, hogy a szomszéd autóban ne tegyek kárt, átparkolok az addig rendszerint már többé kevésbé teljesen kiürült parkolóban. Ilyenkor valahogy mindig az az érzésem, hogy valaki felhatalmazva érzi magát arra, hogy büntessen.

Ugyan ezt érzem akkor is amikor a parkolásokról posztolt fotókat nézegetem, a mellékelt felháborodott írásokat olvasom, vagy máshol, más témában büntetésért, jogszabály szigorításért háborog valaki: Mintha a hangjukat hallatók többsége imádna büntetni és erre felhatalmazva érezné magát. Szerintem az élet minden területén problémáink túlnyomó többsége megoldódna, ha türelmesebbek lennénk. Csak akkor lennénk határozottak, ha értünk hozzá, ha mindent tudunk róla, de akkor kőkeményen beleállnánk. Egyébként légy jóhiszemű, kérdezz, ne ítélkezz, légy türelmes!
A nyugati demokráciák bármikor elsodródhatnak a magyar liberális autokrácia irányába; Kína roppant mód nyomul Közép- és Kelet-Európában, csak az itteni kormányok nem akarják észrevenni, hogy ennek a politikai függés az ára, Peking világhatalmi törekvéseinek szolgálatában; Az amerikai…..
livengood 2018.11.07 11:45:35
@Magánvéleményem: a"liberális autokrácia" valóban marhaság. Ugyanakkor Orbán "illiberalizmusa" is annak tűnik. Nekem ilyenkor eszembe jut az a mondása, hogy azt figyeljék amit teszek, ne azt amit mondok. Orbán tettei szerint liberális. A cikk írója helyesen ezt érzékelheti, ugyanakkor manapság az elmúlt évtizedeket domináló elit, ha komolyabb ellenállásba ütközik akkor hajlamos a vitát és elemzést megspórolni és autoriternek, vagy fasisztának bélyegezni a a megszokott világát megkérdőjelező felet. Valószínűleg azért, mert nincsenek válaszaik korunk problémáira.
A világ mind a 329 atomerőműve potenciálisan magában hordozza a katasztrófa lehetőségét. Vannak azonban olyanok, ahol a balesetek valószínűsége jelentősen nagyobb, mint máshol. A geológiai törésvonalak közelében épült erőműveket bármikor lerombolhatja egy földrengés, akkor pedig egy újabb Fukusimára…..
livengood 2018.05.23 15:30:18
Korábban nagy fideszes voltam, rajongtam Orbánért, ott voltam minden nagyobb felvonuláson, szórólapoztam, aláírásokat gyűjtögettem a pártnak. Ez viszont szépen lassan elmúlt, ami nem annak köszönhető, hogy változott volna az értékrendem, hanem pont ellenkezőleg: a Fidesz lett teljesen más, mint ami…..
livengood 2018.03.28 15:26:27
@juletræ: szja=vicc, adómorálra hivatkozás=vicc és hazugság ezerrel szorozva olyan emberek szájából akik pontosan tudják hogy hogyan is áll az állam rendelkezésére a PÉNZ

áfa, jövedékiadó, ilyen olyan hozzájárulások, illetékek, útdíj jellegű díjak, ügyintézési díjak, vállalkozást terhelő adók és díjak, kötelező kamarai tagdíjak és egyéb kötelező ügyintézési, vizsgálati díjak államhoz befolyó részei (értékbecslő, közjegyző, ügyvéd, szakértő pl. talajvizsgálat, biológiai, kémiai, statikai vizsgálatok, földmérő stb.... vég nélkül lehet folytatni a vállalkozó embert (nem csak a jogi értelemben vállalkozónak nevezetteket) terhelő adó jellegű elvonásokat.

Ha valaki nem csinál semmit, ezen azt értem, hogy ha nem vállalkozik, csak lehúzza a nyolc óráját egy cégnél, államnál, akkor is legalább 55-60%-át elvonja az állam a pénzének. Ha vállalkozik, akkor a pénze 70-75%-a az államhoz vándorol, ha becsületes. A kisember vállalkozók, ha "adócsalásra" adják a fejüket akkor elérhetik azt, hogy legfeljebb csak 50-55% legyen az elvonás. Ebben az országba régóta mindenki fizet adót, a koldus is. Vámosi Nagy Szabolcs és mások sokszor papoltak a siralmas magyar adómorálról, csak hogy hazudtak, vagy tévedtek. A Fidesz jött, megemelte az áfát amit mindenki fizet, behozott egy rakás adónak nem nevezett adót, majd propagandacélból levitte az szját ami már korábban is aprócska tétel volt a költségvetésben.

Gondolkozz.
Nem szűkölködtünk a kemény megjegyzésekben, az erős jóslatokban: érdemes volt a hétfő délutánt Wesley Clark nyugállományú vezérezredesessel, a NATO európai erőinek volt parancsnokával tölteni. A helyszínt az Atlantic Council biztosította, ahol az Ukrajna iránt érdeklődők a…..
livengood 2015.04.02 14:46:08
@Kovacs Nocraft Jozsefne: Egy atomháború senkinek nem lehet az érdeke. A hidegháború során két, saját hatalmában biztos fél között kialakulhatott a status quo. Most az a veszélyes, hogy Putyin egyáltalán nem lehet még biztos a hatalmában. Ne feledjük, 2012-ben még rezgett a léc, és utána meredeken esett a népszerűsége tavaly év elejéig, a Krím annektálásáig. Még egyáltalán nem lehet biztos a jövőjében, talán ezért már atomfegyverekkel fenyegetődzik. Az őt pártolók észre sem veszik, hogy ezt kizárólag csak ő teszi. A Hidegháborúban mind két fél atomcsapással fenyegetett, most ez egy oldalról jelentkezik. Olyan hatalom reakciója ez aki nem biztos magában. Tehát a legveszélyesebb szituáció kezd kialakulni, eszkalálódhat a folyamat.
livengood 2015.04.02 14:58:07
@beszélő majom: Azt erősíted amit én is állítok: Ott masíroznak ahol ez tetszik. Nálunk ezért nem masíroznak. Tehát van eszük. :) Kétlem, hogy a cseheket rosszul mérték fel, mikor bennünket meg jól. :)
livengood 2015.04.03 11:43:23
@Kovacs Nocraft Jozsefne: Dán hadihajók, dániai kikötőkben is találhatók. Indulj ki magadból. Putyin szavaitól fenyegetve éreznéd magad ha dán lennél? Putyin fenyegetőzik nukleáris fegyverek bevetésével, vagy nem? Putyin is irányíthatja az atomrakétákat ahova akarja? Szerinted most mire vannak irányítva? Szerinted a NATO, a dán vezetés nem tudja mire lesznek irányítva az orosz atomrakéták, ha Dánia belép a rakéta védelmi rendszerbe? Szerinted nem tudják mi annak a következménye? Akkor mire jó a nyilvánosság előtti fenyegetődzés? Mire jó az atomarzenál állandó szerepeltetése a közel 100%-ot lefedő kormánymédiában? Mire jó éjjel és nappal arra készíteni a lakosságot, hogy akár be is vethető az? Voltál ovis? Én nem, de a gyerekeim igen. :) A fenyegetés az oviban az agresszió része. Egy autoriter vezető ugyan így használja. Sokszor a folyamat nem is áll meg itt. (Eszkaláció?)

Veled ellentétben én nem tudom, hogy ki kicsodát "irt" Ukrajnában. Azt sem tudom, hogy ki szállít fegyvert oda, főleg, ha mind két oldal tagadja azt, de legalább is önmegtartóztatásról, önkorlátozásról nyilatkozik természetesen egymást vádolva fegyver szállítással és harci egységek bevetésével.

Ugyanakkor olvasmányaimból és a közelmúlt történelméből (Jugoszlávia) van egy határozott elképzelésem egy polgárháborúról. Ebben sajnos minden megtörténik ami józan ésszel felfoghatatlan. Idegen zsoldosoktól, kalandoroktól (pl. magyarok horvát oldalon, jelenleg pedig az orosz szakadárok oldalán), nemzetközi fegyverkereskedőkön keresztül a nagyhatalmak háttértevékenységéig minden. És persze minden hír és annak ellenkezője ott kereng a világmédiában, mindenki elfogultsága szerint mazsolázhat belőle. (Különben mindig elámulok ezen, hiszen valahogy számos általam tisztelt ember sem tudja ezt elkerülni.)

Egyébként szerintem az nem szempont, hogy Putyin mit kommunikál a nyugati fegyver szállításról. Mert, ha nem szállítanának, a putyini propaganda akkor is azt fogja terjeszteni és aki el akarta hinni ezt az ezután is ezt fogja hinni. Persze kérdezheted, hogy most meg miért tudok ítélkezni. :) Egyszerű. Mivel meg is éltem, mivel olvastam is róla sokat, ezért profi tudásom van arról, hogy egy autoriter hatalom hogyan bánik a sajtóval. A nyugati sajtóban majdnem minden megjelenhet, Oroszországban pedig független forrásból majdnem semmi, csak az amit még megenged a hatalom. Ilyen körülmények között badarság készpénznek venni amit ott olvasunk. Én inkább a nyugati források ellentmondó állításait vetem össze. Ez alapján jelenleg kalandorokon, katonai tanácsadókon, kiképzőkön és megfigyelőkön kívül nincsenek nyugati katonák Ukrajna területé, legalább is komplett harcoló alakulatok nincsenek. Amikor Putyin NATO csapatoknak nevezi az ukrán harcosokat, szimplán hazudik. Persze van értelme. Fegyvereket pedig szállít Ukrajnának a Nyugat, de messze kevesebbet mint Putyin. Ugyanakkor az orosz szakadárok oldalán harcoló oroszoknak és orosz állampolgárok tiszta szándékáról is meg vagyok győződve. Mind két félnek van igazsága, ezért szörnyű a polgárháború és ezért nincs ott keresni valója senkinek. De jelen van Putyin érdeke, a nagyhatalmak érdekei (ez alól mint NATO tag nem kéne kivonni magunkat, pl. Kárpátaljai magyarok, orosz energia függőség) az ukrajnai politikai erők érdekei.

Szóval sajnos a Nyugat sem grál-lovagok gyülekezete. A különbség "csak" annyi, hogy itt van mód korrekcióra. Ez a "csak" viszont elválasztja az eget a földtől.

Ha már a fegyverszállítást említetted akkor megjegyzendő, hogy jobb lenne a Baltikumot felfegyverezni, és NATO haderővel alaposan megtömni, az valóban megállítaná a helyzet eszkalálódását, mert tény, hogy Putyin addig szeletelheti Ukrajnát amíg akarja. A Nyugat még egy Észak-Koreát sem kockáztathat meg, nem hogy egy nukleáris szuperhatalommal keveredjen háborúba. NATO csapatok jelenléte esetén Putyin sem fog a Baltikumba menni mert nem szerezhetné azt meg. Most viszont egy éjszaka alatt lerohanhatja. Ha ez megtörténik, akkor a NATO eldöntheti, hogy megkockáztat egy nukleáris háborút (nem kockáztathatja meg), vagy nem védi meg a szövetségeseit. Ez utóbbi a valószínű, de ez hosszútávon le is rombolja majd a Nyugatot.

Persze aki gyűlöli a Nyugatot az miközben orosz érdekekről (eltekint attól, hogy Putyin érdeke nem szolgálja az oroszokat) és nyugati agresszióról papol, drukkolni fog azért, hogy az agresszor Putyin Uniós és NATO tagországokat is támadjon meg. Viszont érthető módon ezt a sunyi álláspontot én nem tudom tolerálni. Tessék nyíltan beszélni.

Nem állítom, hogy te ez a kategória vagy, de ha egy rossz szót nem olvasok tőled arról a vezetőről aki komoly lépéseket tesz a szabad sajtó ellen, az ellenzéke megsemmisítésére, elnyomására, egyáltalán a gyülekezési jog, a szabadságjogok ellen, ha ezek után "orosz érdekeknek" nevezed azt amikor Putyin és sajtója egy napot ki nem hagyva, az atomarzenállal dobálódzik, akkor minimum feltételezem, hogy elfogultságodat nem vagy képes észrevenni.

Vagy árnyaltabb a véleményed? :)
10 gyakori helyzetről olvashat lentebb. Elítéli mind a tízet? Gratulálunk: Ön talpig becsületes, mehet tüntetni Vida Ildikó ellen! Ám amennyiben akár csak egy példaként hozott helyzetben is úgy döntene, hogy hülye lenne kihagyni, hogy jogtalan előnyhöz jusson némi készpénz…..
"S íme virágzik a mandulafácska merészen a télben, Ám csodaszép rügyeit zuzmara fogja be majd!Mandulafám, kicsi Phyllis, nincs még fecske e tájon, Vagy hát oly nehezen vártad az ifju Tavaszt?”(Janus Pannonius: Egy dunántúli mandulafáról) Jó néhány napja Török Gábortól…..
livengood 2014.10.05 15:43:18
Tovább emeled TG szösszenetének jelentőségét.

Ráadásul mintha TG is egyre jelentősebbnek érezné agymenését amit egyébként teljes joggal blogposztjában így vezetett fel: "Régóta nem jelentkeztem elemzéssel. S ez sem igazán az lesz."

Tehát ő is érezte még a kezdetekkor, hogy ez nem igazán elemzés. Nem is az. Mára viszont eljutott odáig, hogy citálta az egyik kedveskedőt, aki a tudós elefántcsont tornyát védi (de minek?): "Tegyük fel, hogy a politológus az értékválasztásos modellt követi elemzéseiben. Vajon megfelelhet-e egy ilyen elemzés a tudományosság kritériumainak?"

Tehát tulajdon képen - a HVG, a 168 óra, a politologus.blog, stb... szerzőivel egyetértésben - az előző idézettel a facebook oldalán TG azt sejteti, hogy a fenti írás szárazon, érzelmektől mentesen, kizárólag a tudományosság jegyében íródott. Pedig érzelmileg is fűtött okfejtés ez. Ő maga kezdi így: "Azoknak írok, akiknek - hozzám hasonlóan - gondot okoz annak eldöntése, hogy mi is történik ebben az országban..."

Újra olvasva blogján az elmélkedését (az indítás túlfűtöttségétől függetlenül is) ismét megállapítom, hogy az írás egészéből elsősorban nem a tudományosság süt, hanem az a tiszteletteljes álláspont amiből - politológiától függetlenül - TG szemléli a világot.

Ez nem baj, sőt! Csak hát szólnék, hogy kezd ez az egész bohózattá válni. Egyre kínosabb.

TG téved. Ráadásul nem végezte el a leckét sem. Elemzésnek régóta híre hamva sincs, van viszont interjú, meg hatásvadász írás.

Nem értem a felzúdulást. Nem látni, hogy TG azon túl, hogy kulturáltan viselkedik egy ideje nem csinál semmit? Ugyan úgy tanácstalan ahogy az egész politikai, kulturális, polgári és nempolgári ellenzék. Mert hogy ő is az ellenzékhez tartozik, mert demokrata! :) Mindenki béna, TG sem lóg ki a sorból.

Halljuk meg a hangját blogposztjának elején és próbáljuk azt megérteni: "gondot okoz annak eldöntése, hogy mi is történik ebben az országban"
livengood 2014.10.06 00:48:53
Az állandóan diktatúrát kiáltók a demokrácia védelmét teszik nehezebbé. Körülbelül eddig lehet igaza TG-nek.

Mert, ha tévesen diktatúrát is kiált az ellenzék java, - nem csak a profi politika csinálók, de a tenni akaró polgárok is - akkor is feladata egy demokratának,hogy figyelmeztessen. Nem a demokrácia - diktatúra képzelt határának átlépésére - ami hülyeség, hisz ez egy folyamat, éles választó vonal valóban nincs - hanem a demokrácia romló minőségére kellene figyelmeztetnie legalább annyiszor ahányszor megfeddi azokat akik állandóan diktatúráznak.

Ráadásul a nemzetközi tér kedvezőtlenebbé válása miatt egyre fontosabb lenne, hogy a politikával foglalkozó értelmiség - pl. egy politológus akár - elemzésben, vagy akár "esszéisztikusabb" szövegben, fecsegő blogposztban, bárhol, de tegye szóvá a demokráciát szűkítő lépéseket. Ugyanis határainknál egy autoriter hatalom komoly háborúra készülődik.

Hiba azt nem látni, hogy egy elbizonytalanodó Európában - amit az orosz fenyegetés eredményezhet, aminek elérésén eséllyel dolgozik Putyin úr - a Magyarországot 2/3-al kormányzó párt demokrácia felfogása milyen veszélyeket rejt számunkra. Egy káoszba süllyedt működés képtelen Európai Unióban hirtelen áthelyeződhetnek a hangsúlyok, az unió nyugati fele hirtelen elviselhetetlen tehernek érezheti Kelet-Európát. Könnyen kerülhetünk olyan helyzetbe, hogy a most még elégséges demokrácia minimum, a szabad választás és a szabad vélemény nyilvánítás is illúzióvá válik.

Sokaknak, így TG-nek is az a hibája, hogy nem tekintenek ki a világpolitika harcmezőjére. Nem figyelnek a távlatokra. Én legalábbis ezzel magyarázom, hogy a demokrata TG miért húzódozik a magyar demokrácia értékelésétől, féltésétől.

Ha nem fenyegetne bennünket a külvilág, igazat adnék neki. Akkor lenne időnk. Így viszont látom a mulasztását.
Látszólag jelentéktelen kis manipulációt követett el az ATV, ebben azonban minden benne volt, az is, hogy mit képzelnek magukról, a szakmájukról, sőt, a nézőkről.Történt, hogy hétfő este, a Bokros Lajos "témáját feldolgozó" Egyenes beszéd ideje alatt még mindig tárgyaltak a…..
Hosszabb kihagyás után ismét napirendre fognak kerülni a Pangeán a természet-, illetve társadalomföldrajzi témájú bejegyzések mellett azok is, melyek elsősorban földtani/geológiai jelenségeket, illetve értékeket mutatnak be. Ezek a Pangeán megszokottaknál lényegesen…..
livengood 2014.09.11 13:32:40
livengood 2014.09.14 17:48:42
@BendeA: A térkép nagyon fontos. Több térkép még jobb. Egyébként meg ne pepecselj, nyomj annyi geológiát amennyit tudsz. Legfeljebb keretezd, válaszd el a laza ismertetőtől. Javaslom, hogy az ismertebb helyek környékén eldugott geológiai feltárásokat is vedd be a repertoárba, mert az embereknek kevés idejük van utána járni. Az ismert hely (lásd Somoskő, Salgó) már unalmas, jó lenne a geológiát is felfedezni a környéken.
Elképesztő és felháborító ítélet született a Rezesova perben! Az állítólag független magyar bíróság példátlan, embertelen, szokatlan és az emberek igazságérzetével egyező ítéletet hozott. Mi lesz így a liberális jogállammal?Ez a Rezesova, mindenki számára…..
livengood 2014.09.13 20:58:31
@dr. mesterseges szinezek: Én is azt hiszem a börtönbeli válogatott társaságnál, akik már túl vannak a dolgon, ezért aztán mernek már durvulni is, jobb lehet egy csendesebb, kisebb közösség.
livengood 2014.09.13 21:04:23
@Kovacs Nocraft Jozsefne: Rengeteg probléma lehet ezzel. Lehet olyan baleset amikor nagyon hosszú idő telhet el addig amíg ezzel lehet foglalkozni. Egyszerűbb a helyzet ha nem lehet bontott üveg sem a járműben. Ha pedig akármilyen későn, de alkohol mutatható ki a vérben és ehhez bontott üveg társul, akkor ennek perdöntőnek kellene lennie.
livengood 2014.09.13 21:24:41
@dr. mesterseges szinezek: Szerintem az előzetes akkor szívás, ha évek múltán felmentés várható. Ebben az esetben ez szóba sem jöhetett. Az előzetesbe helyezéssel a kormánytól függő ügyészséggel és rendőrséggel lehet szivatni a politikai ellenfeleket amint az elmúlt évek gyakorlatából jól látszik. De ahhoz semmi köze a bíróságnak épp ezért követ el hibát a poszt szerzője. Az igazságszolgáltatás egyetlen független tagját a bíróságot sározza ezzel is segít piszkítani a demokráciát. Hozott egy ítéletet a bíróság. Nem kell szeretni, de alaposabban kellene érvelni.