Regisztráció Blogot indítok
Adatok
bIQa

0 bejegyzést írt és 137 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Több lakó jelezte az önkormányzatnak, hogy róka kóborol a Naphegyen, az állatot a Dezső utcában, illetve a tabáni Kereszt utca környékén látták. Nagyon fontos, hogy senki se próbáljon meg közel kerülni a ragadozóhoz, a befogás ugyanis az érintett hatóságok feladata. A róka…..
Az előző írásomban már jeleztem, hogy nehéz dolog a paleolit étrendet egységes rendszerként kezelni, mert valójában mindenféle elmélet tarkabarka összessége, ami még folyamatosan változásban van. Ennek megfelelően a következőkben olvasható kritikai gondolatok is csak korlátozottan általánosíthatóak.…..
bIQa 2014.01.19 12:25:19
@Könnyen elkaptuk, uram!:
A lényeget nem értetted meg

Ilyen embertömegek táplálását nem lehet megoldani paleolit módon, hanem csak a civilizáció által elkorcsosított állatokkal és növényekkel, ipari méretekben. Ez megy a civilizáció által elkorcsosított embereknek. Főleg az utóbbival nem könnyú szembenézni, így jön a képbe a paleolit ábránd
Az a helyzet, hogy fizethet a Fidesz bármennyit az IMG-nek reklámkampányokért, és Kumin Ferenc is kézzel-lábbal gépelve védheti a kormányt a tumbliján, az országimázsért ezerszer hatékonyabban tesznek - pro és kontra - az önkéntesek. Most például a "Nemzeti Érzelmű Motorosok",…..
bIQa 2013.12.31 18:50:29
@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn:
"az osztrákok azt figurázták ki, hogy egy köztársaságnak koronája van"

Szent István koronája a magyar államiság jelképe. Egy olyan államé, amelyik a germán és a változó etnikai hátterű keleti expanziós kísérletekkel kellett hogy harcoljon a történelme folyamán. Totál ízléstelenség és empátiahiány, hogy németek (akiket a történelem szeszélye folytán most osztráknak hívnak) poénkodnak ezzel.

A korona egyébként a magyar állami címer része, és nem az osztrák csepűrágók feladata eldönteni, hogy helyesen van-e ez így
bIQa 2013.12.31 18:57:16
@bIQa:
Az osztrák címer @Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn:
"Volt itt már ország nélküli király, kalapos király, király nélküli királyság, most meg koronás köztársaság."

Sőt sztálinista alkotmánnyal rendelkező polgári demokrácia is 1990-től az új Alaptörvény elfogadásáig
bIQa 2013.12.31 19:02:12
@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn:
Az oszták címerhez képest a magyar koronás köztársasági jelkép kifejezetten konzisztensnek mondható. Hogy miért azt már korábban leírtam
Legalább két hiperaktív gyerek jut majdnem minden hazai általános iskolai osztályra, a pedagógiai intézetek tapasztalatai alapján ugyanis nagyjából minden tizedik iskoláskorúnál megmutatkoznak a hiperaktivitás tünetei. A problémát tovább súlyosbítja, hogy a hazai pedagógus…..
bIQa 2013.09.25 11:38:55
@Ensiada Arkoveitie:
Michael Phelps, minden idők legeredményesebb olimpikonja 10 évesen hiperaktív (ADHD-s) gyerek volt. Szerencsére nem bogyókkal tömték meg, hanem azt tanácsolták a szülőknek, adják be sportolni.

Sajnos a legtöbb hozzá hasonlóból a pedagógusnők mumusa lesz, akit büntetésekkel próbálnak a maguk képére formálni.

en.wikipedia.org/wiki/Michael_Phelps

"When Phelps was in the sixth grade, he was diagnosed with attention-deficit hyperactivity disorder (ADHD)"
Az Orbán lányok videójának ideiglenes leszedése a YouTube-ról egy érdekes vitát indított a Facebook-on egy megosztásom alatt. Akit érdekel, olvassa el ott, de egy dolgot kiemelnék, ami azt hiszem az elkövetkező évek egyik legfontosabb jogi problémája lesz az interneten. Ez pedig…..
bIQa 2013.07.17 20:07:12
Ebben az országban soha nem lesznek normális állapotok, amíg a vélemények esetre szabottan jelennek meg.

Emlékszünk a Bakáts "settenkedő" szalámilopása után felvett videóra, amikor próbálta eltüntetni az asztal alatt legalább a többi ellopott szajrét? Utána nyomozás indult, hogyan kerülhetett ki a videó, pedig szerintem sokkal tanulságosabb volt a köz szempontjából, mint az hogy hogyan táncikálnak egy bulin az Orbán gráciák.

Egyébként szintén nyomozás folyt az öszödi beszéd kiszivárgása után, csak eddig nem derült ki igazából hogy ki volt aki feldobta Gyurcsányt. Ugyanakkor szerintem nagy szolgálatot tett a köznek hogy sikerüljön tiszta vizet önteni a pohárba, bár valószínűleg inkább egyéni konfliktius állhatott a háttérben, mint a közérdek szolgálata.

És szívesen megnéznék akkor már egy felvételt arról is amikor Gyurcsány fiát elkapták az Intersparban lopásért, mert ez is elárul valamit arról, milyen vonások élednek újjá generációról generációra egy olyan családban, ahol a nagyapától az unokáig mindenki kényszeresen lop.

És akkor eszembe jut még egy eset a múltból, amikor Mészáros Tamás jelenleg ATV-s igazmondóról derült ki hogy kleptomániás, méghozzá nem kis tételben, aztán mégis azt büntette a bíróság aki ezt másoknak elpletykálta.

Szóval jó lenne ha sikerülne mindezt összességében megragadni. Mert olyan nincs, hogy közérdek látni amikor egy politikus lánya a száját rúzsozza a mosdóban egy bulin, de nincs joga látni a köznek egy olyan helyzetet, amikor valamelyik prominens közszereplőről derül ki az igazi énje.
bIQa 2013.07.17 20:22:45
@Blogin:
"a rendezvény szabályzata szerint a résztvevők hozzájárulnak, hogy kép- és hangfelvétel készülhet róluk"

Egy törvényt nem lehet felülírni a jegy hátoldalára nyomtatott apróbetűvel. De hogy ne bonyolódjak jogi szőrszálhasogatásba, mondok egy konkrét példát. Ha valaki ott áll melletted a vizeldében, és videózza ahogy gombolod a slicced, akkor joga van kitenni a youtubera csak mert nyilvános vécében készült és ez a szöveg volt a jegy hátoldalán?

Azt mondaná erre az ember, hogy a jóízlés meg minden egyéb, de hol van már a jóízlés. A képmáshoz való jog amióta emlészem benne van a jogrendszerben, ezt csak aláhúzza hogy ma már bárkiről bármikor lehet jó minőségű felvételt készíteni akár teljesen észrevétlenül. A közérdek, ami a másik oldalon áll pedig nehezen megragadható, bár a felhozott konkrét esetben szerintem nem áll meg a közérdekűség (táncoltak a csajok, ugyanúgy mint bárki más, ebből mi a közérdekű?)

Szóval a konkrét eset kényegét tekintve felfújt bulvár, pedig a kérdés tényleg fontos lehet komolyabb helyzetekben
bIQa 2013.07.17 21:56:55
@Roden333:
"slozi az intim elethelyzet. Egy buli az nem"

Kétlem hogy ilyen egyszerűen meghúzhatók lennének az intimitás határai. Meg hogy ezt így törvénybe lehetne szövegezni

Egy buliba nem azért megy az ember fia/lánya, hogy ott mindent ledokumentáljanak róla. Állítom bárkit lehet legalább egyszer az élete során kellemetlen helyzetbe hozni. Mondjuk nem kell semmi más, mint elővenni egy régebbi fényképet amikor az előző barátnőjével/barátjával vannak egy bulin összebújva
  Az Európai Bizottság péntek délelőtt tette közzé szokásos tavaszi teljes előrejelzését. Ebben 2013-ra 0,2%-os 2014-re 1,4%-os növekedést vár. Idénre a foglalkoztatás és munkanélküliség stagnálását várják a közmunkaprogramok kiterjesztésének és a nagyobb cégek…..
bIQa 2013.05.04 14:19:06
Mivel Orbán előre látható biztos győzelmét nem tudta megakadályozni, az előző kormány a 2010-es hatalomátadás előtt elhelyezett néhány olyan bombát, ami el kellett volna hogy söpörje a Föld színéről az új rezsimet

A 2008-09-ben felvett mega-hitelek törlesztése véletlenül pont 2010 végére, még inkább 2011 elejére esett, miközben a mesterségesen magas szinten tartott kamatláb miatt csak óriási kamatfelárral lehetett hitelhez jutni. Alternatívaként maradt az IMF és az EU Central Committee, akiknek viszont megvolt a hosszú (részben a bukott kormányhoz kötődő személyek által összeállított) listájuk arról, mit várnak el cserében: az előző kormány kulcsembereinek pozícióban tartását, és a globál-totál pénzügyi világ pénzkipumpáló rendszerének zökkenőmentes továbbműködtetését. Például az esedékes IMF hitel kb. 1/3-át a bankok feltőkésítésére kellett volna fordítani, ami azt jelenti, hogy a bankvilág átteszi egyik zsebéből a másikba a pénzt, de a kormány és az általa képviselt magyar emberek állják a cechet. És még néhány hasonló pofátlan pénzlenyúlós trükköt lehet itt sorolni

Orbán vállalta a lehetetlent, hogy kibújik a csapdából, és ismerve a kiinduló helyzetet ortodox hitű közgazdász nem sok esélyt adott volna neki. Aztán mégis sikerült, eddig kb. 80%-ban túl van a program nehezén, konszolidált a fizetési mérleg, nem szaladt el a forint árfolyama, rekord alacsony infláció, beindult a gazdaságélénkítés, és mindezt IMF és tettestársai nélkül. Naná hogy nem szeretik érte

Bajnai sose vállalkozott volna hasonló "mission impossible" akcióra, hiszen az egész élete a szabálykövetésről, az erősek és hatalmasok kiszolgálásáról, klasszikus beilleszkedő karrierépítésről szól. Lehet ugyan vitatni, de szerintem az ország jobban járt így, és akárkikből áll majd, a következő kormány óriási mozgástérhez jut ahhoz képest, ami 2010-ben volt
Büntetőfeljelentést tett szerdán egy magát egyelőre felfedni nem kívánó magánszemély Csatáry Lászlóval szemben a kassai kerületi ügyészségen. A panasz szerint a legkeresettebb háborús bűnös nemcsak több, mint tizenötezer kassai zsidó származású ember deportálásáért…..
bIQa 2012.08.03 16:37:18
@Csehszlovák Kém:
Azért mert Esterházy a többi képviselővel együtt megszavazott a zsidókat korlátozó törvényt, már halálra lehet ítélni? Halálra ítélték a parlament szlovák tagjait is, akik vele szemben megszavazták a zsidók deportálását? Vagy az hogy Jarossal személyes kapcsolatban állt, ok lehet egy halálbüntetésre?

De mindegy is mit írsz, szerintem ugyanolyan kettős mércével méred a dolgokat, mint a Szlovákiát mostanáig majdnem minden "idegen" elemtől sikeresen megszabadító soviniszták. Azok, akik bűnbakot faragtak Esterházyból, és bűnvádi eljárás alá helyezték Malina Hedviget, most pedig buzgólkodnak hogy a történelmi felelősséget megint a magyaroknak passzolják át.

Pillanatnyilag nem tudok még egy országot az Unión belül, ahol hasonló szinten menne az államilag támogatott sovinizmus, mint Szlovákiában
bIQa 2013.02.23 00:53:30
@Csehszlovák Kém:
Amit itt összehordasz, az kb. olyan szinten mozog, mintha valaki azzal jönne, hogy Rajk László megérdemelte a halálbüntetést, mert kémkedett Tito javára, ezenkívül be akarta vezetni a fasizmust és el akarta venni a nők egyenjogúságát. Ezek konkrétan mind benne voltak a vádiratban, és Rajk be is ismerte nyilvánosan.

Az érvelésem világos volt, mit nem lehet érteni benne? Kétségbe vonom az akkori csehszlovák (és hasonlóan a magyarországi rákosista) ítélkezés megbízhatóságát. Szlovákia annyiban rosszabb, hogy ott az igazságszolgáltatás soviniszta célokat is szolgált az osztályharcos célokon túl, és ez most is felbukkan hellyel-közzel.

Malina Hedvig ellen tudomásom szerint nem ejtette a vádat az ügyészség, elhangzott valami a kormány részéről amit én aligha neveznék bocsánatkérésnek, ezt is csak a strasbourgi bíróság kényszerítette ki. Azon a tényen, hogy megverték, mit változtat hogy kihez ment utána férjhez?

Őszinte leszek: az érvelésed közepes szellemi képességű valakire utal, az elfogult indulataid pedig egy focidrukker szintjére viszik le a színvonalat. Semmi kedvem rész venni az ilyen szintű lelátói üvöltözésben, úgyhogy inkább kiszállok
Szegény Matolcsy Györgyre rájár a rúd. Miután végre elismerte, hogy a magyar gazdaság recesszióba zuhant, végül az általa bemondott másfél százalékos recessziónál is nagyobb visszaesés jött. Az utolsó negyedévben szörnyen teljesített a magyar gazdaság: a negyedéves szinten…..
Mivel próbálják félrevezetni a közvéleményt és a felvételizőket? Mit produkál valójában az egyetem? Máté András, az ELTE BTK Logika Tanszékének vezetője arra is kitér előadásában, hogy a felsőoktatás a diplomák kibocsátása mellett a kulturális színvonalat, a társadalmi…..
bIQa 2013.01.28 10:50:36
@Távmunkás:
"A hallgatói röghöz kötést a 70-es években a keményvonalas kommunisták szorgalmazták a Belügyi Szemlében."

Nekem nem járt ez a folyóirat, így csak találgatni tudom, mit értettek röghöz kötésen a belügyi vezetők. Ha ugyanazt, amit most így neveznek az aktivisták, akkor a képzési költség utólagos megfizetésének terhe mellett ki lehetett volna menni akár végleg is Nyugatra dolgozni?

Mert ha így van, akkor óriási előrelépés lett volna a korabeli állapotokhoz képest. Ujjongva fogadták volna sokan, az biztos
bIQa 2013.01.28 11:44:46
@Távmunkás:
???

A '70-es években alapból SENKIT nem engedtek külföldre telepedni, se melóst, se diplomást, csak disszidálni lehetett. De az se volt mindenki számára járható, mert még "nyugati" kék útlevelet se adtak csak úgy. A zöldhatáron átjutni, esetleg Jugoszlávián keresztül, ... nem volt az egy könnyű trapp, inkább nem részletezem

Aki disszidált, azt távollétében a bíróság börtönbüntetésre ítélte, ami letöltendő volt amennyiben mégis hazajött és lekapcsolták a határon. Ezen felül a bírósági ítélettel elkobozták az itthon maradt javait, lakást, ingatlant, a rokonait szivatták, minimum nem utazhattak egy jó darabig

A mostani "röghöz kötés" mintha nem pont erről szólna, hézagos ismereteim szerint. Vagy lehet hogy nem nekem hézagosak az ismereteim?
bIQa 2013.01.28 13:10:42
@Távmunkás:
"A 70-es években kérvényezni lehetett a külföldre telepedést, pár tízezren meg is kapták az engedélyt"

Nem vagyok fiatal, a '70-es években már felnőtt papírjaim voltak. Amiről írsz, az Izraelbe, kisebb részben Németországba etnikai hivatkozással indított, az illető államok által PÉNZBEN KOMPENZÁLT kitelepedést jelentett

Vagy családegyesítés címén beadott kérelmet, amit jól lekádereztek, és ha lehetett hírszerzői tevékenységbe az illetőt beszervezték. (ez gyakorlatilag a többi kint élő magyarral kapcsolatos spicliskedést jelentette). Ha nem lehetett beszervezni, akkor meg visszadobták a kérelmét
Az a baj, hogy az emberiség történetén végig húzódó és napjainkban is mindenhol érzékelhető jelenség kapcsán, a rohadék nácik, ócska módon „cigányozni” kezdenek. Az a baj. Bizony, a családtagok közötti szex nem a beteg romák specifikuma és fordítva, a jelenség létezik…..
bIQa 2012.11.05 14:55:18
@european: "ez nem a cigányságra jellemző. pláne nem a cigány kultúrára. sokkal inkább a kirekesztett nemzetiségre"

Válasszunk külön két fogalmat: a rokonok közti házasodást, ami különböző mintázat szerint, de előfordulhat egyes kultúrákban. Indiában például gyakori az unokatestvér-házasság egy típusa, bizonyára nem függetlenül az ottani kasztrendszer miatti erős korlátoktól.

Másrészről pedig létezik sajnos egy teljesen szabályozatlan, alkalmi szexelésben megnyilvánuló viszonyháló, ami speciálisan a cigányokra jellemző, nem pedig úgy általában az izolálódott (ahogy te nevezed "kirekesztett")kisebbségekre.

Voltak nemzetiségi, földrajzi, történelmi okokból izolálódott falvak a történelmi Magyarországon, ahol csak ugyanabból a faluból házasodtak, sőt alszegi a felszegivel se nagyon állhatott össze, és így lassan bezárult a kör. De hogy a saját testvérével vagy szülőjéval, azt nehezen hinném.
bIQa 2012.11.05 16:15:48
@european:
A cigányság sohasem volt része a feudális világnak, mivel az a földtulajdonra épült. Egyszerűen kimaradtak ebből, nincs rá adat, hogy valaha is foglalkoztak volna földműveléssel.

Saját világuk leginkább az indiai kasztrendszerre hasonlító szerveződés jegyeit mutatja. Ha kételkednél benne, nézd meg politikai szervezeteik tagolódását, tipikus nemzetségi, nagycsaládi vonásokat mutat.

Sejthető, hogy a családon belüli vérfertőző kapcsolatra való hajlam is ebből ered, hasonlóan az indiai kasztrendszerben tapasztalhatóhoz.
Teadélután Testvérek között is 2012.11.01 03:15:55
Jeszenszky Géza, volt külügyminiszter, jelenlegi oslói nagykövet három évvel ezelőtti egyetemi jegyzetében alábbi mondatot vetette papírra: „azért van, hogy olyan sok roma szellemileg leépült, mert a roma kultúrában megengedett, hogy a testvérek vagy unokatestvérek házasodjanak,…..
Álszentfazék Géza nem érti 2012.10.31 20:56:55
Bizonyára sokak előtt ismeretes az a botrány, ami a minap robbant ki a mi nagyszerű oslói nagykövetünk, Jeszenszky Géza tudományos tevékenysége kapcsán. Röviden, a mi Gézánk azt találta leírni az egyetemi előadása segédanyagában: „Azért van, hogy olyan sok roma szellemileg…..
bIQa 2012.11.01 14:04:23
A belterjes házasodás elkerülése szabályok és tabuk által univerzális kulturális tradíció. Kiváló tudományos munkák születtek erről már a 20. század elején. Leghíresebb talán Freud Totem és tabu-ja, bár az etnográfusok munkái sztem sokkal időtállóbbak. Wiki összegoglaló akit érdekel:

en.wikipedia.org/wiki/Incest_taboo

Egyes közösségekben nem működik hatékonyan a rendszer, de ezeknek a leromlása szintén triviális, mindenki által ismert tény. Az erdélyi magyarság egészéről ostobaság ilyet állítani, hiszen nem homogén közösségről van szó, de egyes elzárt faluközösségekben kimutatható a leromlás Erdélyben is

A cigányoknál viszont ebben sincs rendszer, a "mindenki mindenkivel". akár szülő a gyerekével, vagy testvérek egymás között más közösségekben szinte példátlan, de a cigányok egy részénél (?) bevett gyakorlat. A következményes genetikai hátterű szellemi leromlásról sok értekezés olvasható szakmai közleményekben, akit érdekel itt van néhány:

www.ncbi.nlm.nih.gov/pmc/articles/PMC1048515/pdf/jmedgene00124-0039.pdf

www.ncbi.nlm.nih.gov/pubmed/17884754
bIQa 2012.11.01 19:38:41
@Kovácsné:
Egy kutatás szerint Magyarországon az endogámia 90%-ban a cigány származással köthető össze, és az unokatestvér-párok előfordulása 16-szor gyakoribb a cigányok között, mint a nem-cigány populációban:

www.ncbi.nlm.nih.gov/pubmed/1742045
Hagyjuk a felesleges tiszteletköröket, Róna Péter általában okosakat mond, leginkább akkor, amikor a jelenlegi rezsim gazdasági ámokfutását szedi szét cafatokra. Sajnos azonban ebből sokan azt a következtetést vonják le, ő is a megmentőjelöltek között van: ó, milyen okos…..
A tegnapi brüsszeli - még nagyobb csomag kell - ukáz ismeretében valószínűleg lényegesen haragosabban vonulnak majd Pataki Attiláék, mint korábban tették volna és lényegesen erősebb hittel arra vonatkozóan, hogy Viktor értük vívja hősies küzdelmét a gonosz "Nyugattal" szemben.…..
Révész Máriusz, a miniszterelnök családpolitikai tanácsadója újságírói kérdésre elmagyarázta, miért is jó a magyar családi adózás: "Ha valaki nevel egy tehenet, azt levonhatja az összköltségéből. Ha valaki százat, akkor annyit. A gyereknevelésnek is vannak költségei.…..
bIQa 2012.10.14 14:55:27
@blacklord: " szerintem a Fidesz a legkárosabb kormány az utóbbi 25 évből."

Egyet mondjál csak, aki csinált is valamit, de nem rosszul
Határátkelő Kávé és tank 2012.10.14 06:59:00
Formabontó lesz a mai poszt (remélem, nem bánjátok), ugyanis egy évekkel ezelőtti, akkor még nem éppen veszélytelen határátkelést idéz meg. Szerzője, Zsombor ugyanis még akkor járt Koszovóban (2007-ben), amikor a levegő még jócskán puskaporos volt. Hogy a fél évtizedes távlat…..
Nem nehéz észrevenni, hogy Orbán elkezdett beszélni. Amint az ellenzék választási sikereket aratott, amint más miniszterelnökjelöltek is szóba kerülnek, elővette magát.Már az a kis bekapcsolva hagyott mikrofonos mondat is, hogy katonák (tisztek) ne legyenek kövérek, remekül sült…..
A KARD LMP végveszélyben? 2012.10.11 21:59:47
Nem az ő hetük ez. Kiszorítják őket a "harmadik erő" még csak vizionált pozíciójából, prominens képviselőjük elkövet egy ki nem kényszerített szarvashibát Chávezzel, és kijönnek egy, Matolcsyt is leköröző tündérmesével gazdaság-ügyben. Lehet - bár még korántsem…..
Az ügyészt az érdekelte, miben rejlik Tímea „emberi nagysága”, az ügyvéd azt szerette volna megtudni, mikor kezdett el vérezni a halálosan megsebesített kislány. Igazságügyi szakértőket, orvost, pszichológust, pszichiátert hallgatott meg a bíróság. - Stépán Balázs…..
bIQa 2012.10.11 23:58:58
bIQa 2012.10.12 00:00:13
bIQa 2012.10.12 00:02:03