Regisztráció Blogot indítok
Adatok
PCampbell

0 bejegyzést írt és 27 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A fenti, üvöltözős, toporzékolós numetálba oltott popzenével igyekszünk majd helyt állni az idei Eurovíziós dalversenyen. Az AWS tulajdonképpen kegyelemkenyéren jutott tovább a közönségszavazós szakaszba, hiszen a szakmai zsűri a nyolc döntős (AWS, Dánielfy Gergely, Heincz Gábor Biga, Horváth Tamás,…..
PCampbell 2018.02.25 11:27:23
Az HBO Szilícium-völgy című sorozata nekem 2014 sorozatmeglepetése volt, a nyolc részt egy hétvége alatt befaltam, és úgy röhögtem rajta, ahogy a Party Down óta semmin. Persze az egyik készítő a Beavis és Butt-head atyja, Mike Judge, de a sorozat humora inkább Judge remek…..
Közeledünk az X-Faktor végéhez ezt leginkább onnan tudhatja az, aki idén egy adást sem nézett még meg, hogy Istenes Bence most már alapjáraton is üvölt, amikor pedig nagyon lelkesnek kell lennie, akkor úgy racsít, hogy lejjebb kell venni a tévé hangját, mert a szomszéd még azt…..
A harmadik tízes listával véglegessé vált a köztévé eurovíziós előversenyének tekinthető A Dal mezőnye. Miközben a kormánypárt reklámadóval sújtja az RTL Klubot, többek között olyan dumákkal, hogy nem képvisel kulturális értéket és ócska műsorok mennek rajta, ehhez…..
A Bors beszélgetett a színésznővel, aki most éppen azzal a Rékasi Károllyal bútorozott össze, aki korábban Détár Enikő pasija volt. Rékasi ugye a Barátok közt ultimate badass motherfuckerje, Détár a Jóban Rosszban egyik karakterét alakította egy hónapig, Pikali Gerda pedig…..
Már csak pár óra, és az amerikaiaknál elkezdődik a Kaliforgia, született Californication utolsó része, és most ide kellene egy keserédes tagmondat, vagy mittudomén, valami sirám a sorozat befejezése miatt, de kurvára nem lesz. Mert egyáltalán nem kár, hogy vége van. Én aztán…..
A hajás elé csak egy kép, mást nem merünk kitenni. Csak az klikkoljon, aki nem bánja a spoilert. Mehet? Szóltunk. A könyveket ismerő Trónok harca-fanok a negyedik évad végén azt várták, hogy jó nagy cliffhanger vágja majd arcon a be nem avatottakat, és már előre tervezték,…..
PCampbell 2014.06.26 17:01:21
Ha van olyan regényfolyam, amiről rengetegen még most, a negyedik tévés évad végén sem tudják elhinni, hogy lehet jól adaptálni, az a Trónok harca. A könyvek nem úgy épülnek fel, ahogy általában megszoktuk, egy-egy fejezet egy karakter szemszögéből meséli el a történetet,…..
Nemrég mutattuk meg a True Detective nyitózenéjének remixét AMB-től, a magyar producer pedig annyira ráérzett a sorozatfeldolgozásra, hogy most a Trónok harca intróját hangszerelte át, meglehetősen radikálisan. A dubstep felirattól nem kell megijedni, nem ostobán visítozós…..
Ez végül nem került bele az epizódba, de a próbán így állt Nikolaj Coster-Waldau Joffrey esküvőjén. (via)..
Az az én legnagyobb bajom a Kaliforgiával, hogy az istennek nem tudom elengedni, pedig arra már a harmadik évadban rájöhettem, hogy ez az a sorozat, ami kiszámíthatóbb, mint a Motörhead és az AC/DC szerelemgyereke (nem feltétlenül a Tankcsapda, még mielőtt). Mert mi az istenről szól…..
Főcímzene, kecskékkel. Istenkirályság, sírva röhög a szerkesztőség húsz perce. ..
Nekem a pilot nagyon nem jött be, de Andre Braugher miatt adok még egy esélyt neki, és hétvégén ledarálok pár részt. A Viasat3 áprilistól vetíti a sitcomot, ilyen szinkronnal. ..
A Viasat március 24-én mutatja be a Fox Brooklyn Nine-Nine című Aranyglóbusz-díjas sitcomját, aminek a Sorozatjunkie-n kerestek magyar címet. A New York 99. számú rendőrőrsén játszódó, vicces sorozat a tehetséges, ám gyerekes módon viselkedő Jake Peralta nyomozó (Andy Samberg)…..
Akit eddig nem rántott be, már nem is fog, akit meg az első résszel megvett (pl. engem) az meg remegve várja a folytatást. A premier után előre odaadtam az idei Emmy-t Matthew McConaughey-nek, de lassan Woody Harrelson is megérdemelne egyet. ..
Hát persze, hogy saját magát. Február 2-án, a Superbowl után megy majd le közvetlenül a rész, szóval érthető, hogy a készítők próbálnak valamilyen nagy dobást összehozni, főleg mert annyira egyébként nem jók a Brooklyn Nine-Nine számai. Bár az átlag kicsit kevesebb, mint…..
A Sherlock főszereplője egy angol talkshow-ban mutatta meg, hogyan utánozza a Csillagok háborúja Csubakkáját, ráadásul nem más, mint Harrison Ford ült mellette (gyk: ő alakította Han Solót az eredeti trilógiában). Ford pedig tökéletesen eljátszotta, hogy mennyire meglepődött,…..
PCampbell 2013.11.06 19:03:49
Az Adweek idén is összeszedte, melyik sorozatban érdemes hirdetni, melyikben mérik a reklámhelyeket a legdrágábban, és hova ne toljuk a pénzünket, már ha médiavásárlók vagyunk és nem mezei olvasók, akik a következő irodai kurvaanyázáshoz igyekeznek erőt gyűjteni az ilyen…..
Annyira akartam, hogy jó legyen, hogy Andy Samberg egy igazi kretént alakítson, a többi színésztársa meg legyen láthatatlan, de a dolog leginkább ott bukott el, hogy a viccesnek szánt sorozat nem lett vicces. Ez csak egy fárasztó, érdektelen, unalmas, zsarus maszlag. Még becsületes…..
Tudjuk, nem mai darab, de mi csak ma találkoztunk az Iszonyú Viccesen Röhögő Kevésfogú emberrel, aki eredetileg spanyolul mesél valamit, de hogy mit, azt nem tudjuk, és végü is nem is olyan fontos, mert a magyar internetes népművészek "Egy TDI-s elmeséli kalandját a VTEC-el.…..
Csodálatos hírcsokrunk van a magyar bulvármédia világából, jó étvágyat/gyomrot hozzá. A Borsban olvastuk, hogy az országban még mindig vannak olyan egysejtűek, akik nem tudják elválasztani a tévében látott karaktert az azt alakító színésztől, így megfenyegették a…..
A Do No Harm buktája után már nemcsak az NBC-n röhög a sorozatvilág, a Zero Hour című midseason-dráma premierje tragikus, 1,3-as 18-49-et és 6,3 millió nézőt tudott, ami például a Foxon elég volt a Fringe túléléséhez a pénteki napon, de az ABC csütörtök estéjére…..
Amikor Ördög Nóra Grace Jones-jelmezben jelent meg az X-Faktor színpadán szombat este, már tudtam, hogy kiváló kis műsor elé nézünk, hát még akkor milyen gyermeki öröm töltötte el szívemet, amikor a narancssárga úszósapkára (ő mondta, nem én) hajazó, testhezálló ruhában…..
PCampbell 2011.10.31 15:45:59
@Sarkalatos hozzászóló: Ez a műsor nem erről szól, amiről Te beszélsz az a Ki mit tud! De ilyen hülyeségen egyébként nem fogok senkivel összeveszni! A műsor egyébként szerintem is egy túlspilázott, giccses, műanyag szar, de Tarány Tomi hangja akkor is Istenkirály szerintem!
PCampbell 2011.10.31 16:33:00
@Gorlaami: Igen, azt is! Meg ezt is:
www.youtube.com/watch?v=1YeNBJ06e8k
PCampbell 2011.10.31 17:15:31
@Gorlaami: ;)