Regisztráció Blogot indítok
Adatok
zsombibacsi

48 bejegyzést írt és 66 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A sörkészítés szinte egyidős az emberiséggel, ráadásul a sörözés jótékony hatással van az egészségre, Nagy Feró szerint pedig a bicepszre. Sokan úgy vélik, ősi borivó nemzet a magyar, holott elődeink előbb ismerhették a sört, mint a bort. A régi magyar seresszabadság…..
Jelentkezzen, akit meglepett, hogy a csapból is folyó celebszakácsok éttermei közül több is a leginkább túlárazott és legrosszabb minőségű ételt kínáló egységek között végzett! Na ugye. A Harden londoni éttermeket minősítő 2015-ös listáján meglehetősen rosszul…..
A sörforradalom korát éljük ma Magyarországon. A kisüzemi sörfőzés eddig sosem látott virágzásnak indult és a nagyipari lágersörök árnyékából olyan stílusok tűntek elő, amik azelőtt teljesen ismeretlenek voltak hazánkban. A házisörfőzés legalizálása hatalmas…..
zsombibacsi 2014.06.19 14:38:55
@Andrass9: jó sört ihattok bőven, emellett a kóstolásra is szívesen várunk. Én csak a sörös részéről tudok információt adni, de lesz konyha is, erről viszont inkább a Malackrumplit kérdezd :)
A Hopfanatic és a Hara'Punk a kezdetektől ismeri egymást, hisz gerillaként már találkoztunk az első Főzdefeszteken. Mi a Bitterfly-jal ők a Papap O'Hara-val kezdték a nyilvánosság előtt. Azóta is kapcsolatban állunk. Egy nap felvetődött a közös főzés lehetősége. Kellene…..
zsombibacsi 2014.03.04 10:32:15
@pif: en csak azert irtam, mert ugy ereztem, hogy indokolatlanul nagy volt az elso kommentre adott reakcio. Plusz szerintem a stilussal sem volt kofejezett gond. Azt meg nem erzem valasznak egy kritikara, hogy "felmerul a kerdes, hogy a te sorodet, hol lehet kostolni". Az is irhat kritikat,aki nem foz sort. Sot egy remek sorrol is irhat. Nekem a Nohoplimit az egyik kedvencem, amit a kommentelo irt, az engem eddig meg nem is zavart, az egyik legjobb magyar IPA megis ugy erzem, hogy errol is lehessen rosszat mondani. Ki ilyen,ki olyan stilusban.

Azt meg vegkepp nem ertem, mi az hogy keresse meg Kiss Tomit. Nehogy mar a fozo utan kellen kutakodni es ot szemelyesen megkeresni. Majd szepen nezelodjon o a neten, hogy raakadjon a velemenyekre.

De ez is csak egy velemeny :)
zsombibacsi 2014.03.04 20:08:21
@pif: Az előzményeket nem nagyon ismertem. A versenyen meg remélem lesz idő (veszedelem mennyiségű nevezés jött :). A másik részre a válasz: Bud Taste tényleg teljesen korrektül válaszolt és hasznos infókat is adott, nagyon örültem, hogy megjelent.
zsombibacsi 2014.03.12 11:29:20
@Ogreface: Menjen, nagyon kéne.
Sörbúvár Pivohalle - képriport 2014.02.05 13:21:51
A nagy magyar fülkekomlóforradalom közepette elsikkadni látszanak egyéb, szintén nem elhanyagolható események: plédául hogy az idáig csak a pesti oldalon terjeszkedő, a folyton kiváló cseh sörökkel kényeztető Pivo kocsmahálózat átlépett Budára is (még tavaly ősszel, de…..
zsombibacsi 2014.02.06 11:10:26
@Pável: Hatodik kép: ki figyel a tükörben? :)
Na jó, nem is, csak füvészfüveskönyvet ollóztak össze eddigi írásaiból, szerepléseiből, megszólalásaiból. A Rolling Stone címlapok eddig valahogy nem orientálódtak a Szentatya irányába - széles spektrumban szerepeltek már hírességek és hírhedtségek, celebek és sztárok,…..
Kedves Olvasók! Hosszas szervezés után egy hatalmasat lépett előre a Mese habbal és a mai naptól fogva átköltözik a hazai gasztronómia fellegvárába, a Gault Millau honlapjára egy teljesen külön szekcióba. Az új cikkeket mostantól ott találjátok meg, a régieket pedig idővel…..
Mese habbal A balkéz ereje 2014.01.18 13:02:34
Rég volt már az, mikor a Balkezesek bemutatkoztak a Der Fehler nevű sörükkel a nagyközönségnek. A tavalyi évben megrendezett II. Házisörfőzők Versenyének egyik legkiemelkedőbb altbierjét először a szeptemberi Főzdefeszten kóstolhattuk, majd egy ideig megtalálható volt néhány…..
Mese habbal Tömény élvezet 2014.01.13 11:35:30
Azt már többen bebizonyították, hogy a komló nem csak sörbe való. Gyógynövényként való felhasználása nagy hagyományokra tekint vissza, a belőle készült tea hosszú ideje használatos a népi gyógyászatban nyugtató-altató hatása miatt. A főváros nagy…..
zsombibacsi 2014.01.13 13:05:40
@Pável: Ha így haladunk, nem kell hozzá sok. Aztán lehet, hogy pár perc múlva ír valaki, hogy neki otthon van :)
Fent említett kérdés ugyan egy “sörnoob" szájából hangzott el az első korty után, de önmagában jogosan merül fel az árpaborok kapcsán. Mert ha az ízkvalitásokban fel is ismerhető, hogy sört iszunk, az igen magas alkoholfok alapján mindenképpen eszünkbe jut a bor is. Az egész…..
Tibeer nem ma kezdte a szakmát. Bár a nagyközönség eddig csak az amúgy nagy sikert aratott Dühösön keresztül ismerhette igazán meg, évek óta élen jár a házisörfőzők között kísérletezésben, szervezésben, többek között neki köszönhetjük a sok remek sörélesztőt…..
zsombibacsi 2014.01.02 15:05:05
@blogkomment:
Kedves kommentelő!

Nem szeretném hosszú és túlmagyarázott mondatokkal kihúzni a mondandója alól a talajt, mivel teljes mértékben egyetértek bizonyos passzusaival. Valóban elérkezett az idő arra, hogy a sörforradalomból elkezdődjön az igénytelenség kiszűrése és a hibák korrigálása. Ez létkérdés. Ha ez nem történik meg, egyre több silány minőségű főzet fog megjelenni (mint ahogy ez már sajnos megtörtént az év második felében több alkalommal is, többek között nagyobb kézműves sörfőzdék esetében is), s az egész folyamat kiteljesedése is el fog maradni, mivel kevesen lesznek, akik kockáztatni fognak minden egyes üveggel, hogy most vajon már eléggé megérett-e, vagy olyan lesz-e, mint az első főzet. A Mese habbal az elkövetkezendő időszakban nagy megújuláson fog átmenni (részletek hamarosan) és terveim szerint az eddigi, jó és ajánlott kategóriába tartozó sörök bemutatása mellett rá fog állni egy rossz sörökkel is többet foglalkozó, velük szembeni kritikákat keményebben, de kizárólag építő jelleggel megfogalmazó oldallá. Lehet, hogy nem lesz egyszerű, de ezt is el fog kelleni kezdeni. Nem tudom, hogy mindenki megérett-e rá, de neki kell szaladni a "szembenézés" rögös útjának, különben pár év múlva alig fogunk tudni kiszelektálni a "kézműves ászok" kategóriájú sörök közül az ihatókat.

A TriplaX-ot egyszer kóstoltam, számomra az ihatatlan kategóriába esik, baromi hamar került piacra, hosszú érési idő kellett volna neki, teljesen kiforratlan volt, nem is próbálkoztam vele többször. A Dühössel legutóbb talán a Főzdefeszten találkoztam, az azóta készült újabb főzetet nem kóstoltam, de sajnálattal hallom, hogy erre a sorsra jutott. A Pandora, ugyan érhetett volna még egy ideig, de ennek ellenére én az ajánlott kategóriába sorolnám, de eltettem egy üveget a "mélybe", kíváncsian várva, mi történik vele fél év alatt.
Mese habbal Bajor vidékeken 2013.12.29 19:42:20
A König Ludwig Schlossbrauerei néhány sörébe már biztos sokan belebotlottak, akik Bajorországban, vagy akár az osztrák Salzburg tartományában nézegették az italospolcokat. A design és a mögötte rejtőző mondanivaló első pillantásra egyértelmű: évszazados tapasztalatok és…..
zsombibacsi 2013.12.29 20:07:32
Mese habbal A híres 90-es 2013.12.23 07:17:13
Már régen volt az a 75 Minutes IPA, mostanában annyi dolog történt a magyar sörfőzés háza táján, hogy nem nagyon jutott idő az utolsó és egyben legbrutálisabb Dogfish Head palackom felbontására. De azért nem is akartam elhamarkodni a dolgot, lévén nem egy hétköznapi sörről…..
zsombibacsi 2013.12.27 19:00:05
@pif: Igen, ez valahogy azonnal beugrik, mondjuk esetemben ez azért nagyban annak is köszönhető, hogy finoman szólva sem vetem meg a shortbreadet :) (értsd: nem tudok vele leállni).

@Ogreface: Jó bizony, már rajta vagyok egy 120-as beszerzésén... De amúgy a három közül talán ez volt a legfigyelemreméltóbb.
Akik még voltak úttörők, rögvest a disszonáns emlékű Corvin Áruházra és egy-két narancssárga Centrum-nájlonzacskóra asszociálhatnak a fenti hangzatos reklámszöveg olvastán, de 2013-ban, főleg egy sörös blogon ez már más képzeteket ébreszthet. Miszerint újra kóstolhatunk…..
Nevéhez illően szép nagy, öles léptekkel megérkezett a domonyi Bigfoot Sörfőzde a fővárosba, és rögtön be is csörtetett az Élesztőbe, ahol első nagyobb megmérettetésén vett részt egy közönségbemutató erejéig. Ilyen is ritkán esik meg, hogy egy 52-es lábról nevezzenek el…..
zsombibacsi 2013.12.16 19:25:28
@Pável: akkor mindjárt felpattintom én is azt az üveget :)...
Mostanában minden a Bigfoot Brewery piacra lépése körül forog, azonban az aranyfogas, zselézett hajú, sebhelyes pofájú genszterek ballonkabátjának árnyékában, kicsit távolabb a rivaldafénytől ott álldogál egy kiskunhalasi srác, és komlószörnyes sapkáját a fejébe húzva…..
zsombibacsi 2013.12.13 14:27:05
@udi111: tudom, be is tettem linknek a cikk végére :)
A hétvégén lezajlott a Házisörfőző Konferencia, a fagyos szombati napon szinte roskadásig megtelt a Legenda Pub egyesületi terme, ami mindenképpen szép eredmény. Jó volt látni, hogy ennyi ember érdeklődik a házisörfőzés iránt, sokan jegyzeteltek, kérdeztek és saját…..
zsombibacsi 2013.12.11 20:27:58
@/o/peration: persze, szerintem nézd meg mindenképpen a vízprofil előadást, ha írsz egy emailt (mesehabbal.blog@gmail.com), akkor el tudom küldeni, ha még nem találtad meg. A különbség okait én őszintén mondom, nehéz lenne, megmondani. Több ilyen teszt kéne, rendszeresen, és tökéletesen vezetett főzési jegyzőkönyvek, hogy ezekből tudjunk általnos érvényű következtetéseket is levonni. csak pár példa: volt, aki a főzésnél leveles komlót használt, mégsem jött ki annyira különböző aromafelhő. De pl. a komlók "életkora", tárolási módja, a forralás intenzitása (erősen lobogó vagy épphogy) is különbözik. Vagy a főzőházi kihozatal, is ami főleg megmutatkozhat ilyen egyenrecepteknél. Vagy én pl. 20 fokon csináltam a teljes erjesztést, volt, aki 25 fokon, mégsem jelent meg sokkal kifejezettebb észteres gyümölcsösség. Nehéz ezt így megmondani, mi okolható a különbségekért, nekem is van pár ötletem, szívesen elmondom, de megkérdezhetsz másokat is az egyesületből...

A megkóstoltatáshoz pedig aki most így elsőre eszembe jut, az Németh Anti, szerintem nagyon sokat tud a főzés folyamatáról, hibáiról, eredményeiről. Az sem lenne rossz ötlet, nem tudom egyesületi tag vagy-e, ha elhozod rendezvényre a sört és főzők többen megkóstoljuk, azt majd többen kiokoskodjuk. Esetleg kicsiben én is segíthetek, bár én még kevesebbet főztem, van néhány megfigyelésemés tapasztalatom, cserélhetünk söröket és kölcsönösen kielemezhetjük őket, ha van kedv :)
zsombibacsi 2013.12.12 22:51:37
@pif: Igen, már régóta akartam egyet. Amúgy nagyon jól működik :)
zsombibacsi 2013.12.12 23:28:29
@Pécsi bölcsész: Kicsit bővebben ? :)
Hosszas szervezkedés után végül megoldottuk, hogy mind a jelentkezők, mind a pótjelentkezők számára tudjunk helyet biztosítani, így mindannyiótokat szeretettel várjuk az idei évi Házisörfőző Konferenciára. Nem akartuk, hogy bárki olyan lemaradjon, aki tényleg érdeklődik a…..
  Tekintve, hogy a kézműves sör kifejezéssel tele van a hócipőm használom ezt a NENI sörök kifejezést, mivel ez sokkal jobban kifejezi, hogy milyen sörökről is írok. Aki ismeri ezt a világot, tudja, hogy itt is, akárcsak a nagyipari sörök között, előfordulnak kiemelkedő sörök, de legalább annyi…..
zsombibacsi 2013.12.02 22:46:03
Bár én magam is gyakran használom a kézműves jelzőt (szimplán azért, mert egyszerű, ha azt mondom, kb. tudnak azonosítani az emberek egy kategóriát vele), azzal teljesen egyetértek, hogy az értéke kezd teljesen eltűnni, ez a gasztronómia területén nagyon kézzelfogható (pl. Molnár B. Tamás is gyűlöli a jelzőt. Ebben azonban nincs semmi meglepő, mindig lesznek, akik csak hasznot akarnak húzni az effajta hangzatos elnevezésekből: pl. fair trade cuccok, stb. Ennek ellenére viszont azzal nem értek egyet, hogy itt most fikázni kéne a sörforradalmat, egyelőre ott tartunk, hogy örüljünk, hogy egyáltalán van. Majd akkor, ha lesz kétezer házi sörfőző és ebből ezerötszáz ugyanazt az agyonkomlózott tucatIPA-t főzi, akkor időszerű ezen keseregni. Így nem érzem, hogy kéne. Azzal meg szerintem szintén nincs semmi baj, hogy egy sör alá marketinget is nyomnak (sötét bunkó), főleg akkor, ha jól is sikerült, de ezt nyilván én másképp látom, mert szerintem finom volt, így nem zavar a hatásvadász elnevezés sem. Ha nem így lenne,én is dühöngenék biztosan. Ha Gólem Feketének, Pusztai Betyárnak hívták volna, akkor is lenne, aki dühöngene rajta, többek között én is, mert szerintem a név illett a sörhöz, ebben az esetben legalábbis.

Szerintem be fog itt állni egy szép egyensúly és mindenki meg fogja azt kapni, amit akar, lesznek minőségi alapanyagokból főzött sörök a legkülönfélébb stílusokban, lesznek agyonkomlózott IPA-k is, búzák, duplabakok, tripelek, ízesítettek, amiket sokan szeretni fognak, sokan nem, és lesznek olyanok, akik a kézműves jelzőt használva főznek szart, sőt olyanok is (:)), akik a NENI jelzőt használva fognak szart főzni.
Mese habbal Bunkó egy sör... 2013.12.01 09:57:34
Már sokszor írtam a Gólemről (a Mr. Fehér, Mr. Narancs és Kappitány hármasról még a nyáron, de ősszel volt szerencsém kipróbálni a házi Sötét Bunkójukat egy kis fekete IPAs kenyérrel) és bevallom, mindig sajnáltam, hogy csak egy páran kóstolhatjuk a főzeteiket, mert több is…..
zsombibacsi 2013.12.02 07:21:43
@Wanker: Ajjaj, kemény ez így kora reggel :)
Ennyiféle ruhába öltöztettük a decemberi Házisörfőző konferencia kísérleti sörét. Már alig várjuk a kóstolást. Más: Minden jel szerint valóban nagy bulinak ígérkezik a rendezvény, ugyanis a jelentkezők nagy száma miatt a helyszín teljes kapacitását betöltöttük. A…..
Ha stout és Hopfanatic, akkor egy Angry Beast és egy Importer után már dörzsölhetjük a tenyerünket, hogy mit dob össze nekünk Kiss Tamás. A legújabb, karácsonyi időszakra szánt sörét a főzde szellemiségének megfelelően X-Mas Madness névre keresztelte, ami előrevetíti, hogy…..
Mese habbal Pár palack Csehország 2013.11.14 20:02:39
Nagy szerencse, ha valamelyik ismerős elutazik a közeli sörmekkába, mert azonnal rá lehet tapadni a szívókorongokkal, hogy ugyan már, pakoljon az autó csomagtartójába pár üveg sört. És persze, ha már azt bepakolta, tegyen már mellé még párat, legyen tíz-tizenöt üveg, úgysem…..
zsombibacsi 2013.11.15 11:17:33
@pif: hát Unicum sem volt már évek óta a kezemben
zsombibacsi 2013.11.15 11:53:58
@Pável: az attól függ, milyen sör :). gondolom te porterre/stoutra színeznéd inkább, nem erre a tripelesre :)
zsombibacsi 2013.11.21 19:20:00
@_Mitch_: Ja, elég gyenge volt, de az üveg nekem is tetszett :)