Regisztráció Blogot indítok
Adatok
kiborít

0 bejegyzést írt és 31 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
(Galéria: 19-en egy Vastrónért) Legalábbis ezt sugallja a legfrissebb adag promókép, amit a hamarosan érkező új évad elé tolt be az HBO. Persze azt ők is tudják, hogy a húsz karakterből valós esélye jó, ha ötnek van, de egyrészt így olcsóbban kijött a fotózás (fotósoppolás), meg azért ismerjük…..
Aszongya, hogy: Ezt a tények+origo+nézettség guglizás után kaptam, illetve ízelítőt, amiből ide fotósoppoltam egy képet fentre, de nem is Photshoppal hanem egy ingyenes online szerkesztő appal, de ez mindegy is, a lényeg, hogy ugye a jobber sajtó eddig kényszeresen hangoztatta a Tények fölényét,…..
A Netflix is megtalálta a maga fantasy aranytojást tojó tyúkját – a streamingszolgáltató szerdán bejelentette, hogy (újra) feldolgozzák C. S. Lewis fantasyvilágát, a Narniát, ráadásul egyből filmekben és sorozatokban is gondolkodnak a hétrészes regénysorozat alapján. Azt viszont egyelőre nem tudni,…..
UPDATE: A lentiekre reflektálva Hajós András a Facebookra kitett egy posztot, amiben ezt írja: Ehhez csak annyit tennék hozzá, hogy a Sztárban Sztár infó nem a borsblikktől van, és a forrása leellenőrzött, de ettől még simán át is verhetett.   Epheszoszi Hérakleitosz azt mondta már jó régen,…..
Visszatér Tatár Csilla a TV2-re. A műsorvezető 4 éve távozott a csatornától, most viszont bejelentették, hogy ő lesz a Csak show és más semmi egyik játékosa. (Hivatalosan "showkirálynő"-nek hívják, de ezt a kifejezést inkább nem írnák le többször, ha nem muszáj.) Ez a műsor ősszel indul majd és 12…..
kiborít 2018.07.30 14:54:36
Az M4 Sport gyerekekről és gyerekeknek szóló, Kisbajnok című műsorának több riportjába is sikerült belecsempészni némi reklámot a 2Rule-nak, Mészáros Lőrinc vadiúj sportmárkájának, szúrta ki a hvg.hu. A műsorban először a felcsúti fociakadémia keretein belül működő RealTanoda növendékei kaptak…..
Bár eleinte nem volt hajlandó rá, mivel egy napja folyamatosan támadják vagy röhögnek rajta, mégis beadja lemondását Jason Spencer  Georgia állambeli republikánus képviselő, aki egész Amerika előtt niggerezett teli torokból, letolt gatyával, és eljátszotta, hogy levágja és szájába tömi egy…..
kiborít 2018.07.26 08:05:00
@Falatkányi: Biztos, hogy tudta, hogy kamu. Pénzt kaptak érte. Csávónak pár hónapja volt képviselőként (nem szenátor), megkapta 2 éves fizuját + a hírnevet. Ezután még simán csinálhat bármit Amerikában. Kormánypártiakat itthon nem lehetne megvenni, mert túl sokat buknának, de ellenzékből tutira bevállalnák egy csomóan. Utána kimossák magukat, hogy nem tudtak róla, és csak ilyen hülyék, mint a Kósa.
Ugye, hogy nem. A magyar politikusokról a Who Is America? című szatírikus sorozat második epizódja láttán bátran kijelenthető, hogy sokkal óvatosabbak, mint amerikai kollégáik, én legalábbis nem hiszem, hogy bármelyiküket meg lehetne szívatni egy maszkban bohóckodó álorosz kommandóssal. Bezzeg Jason…..
Az amerikai iskola számtalan film és könyv helyszíne – csakhogy létezik-e egyáltalán olyan, hogy „amerikai iskola”? Ezt a kérdést tette fel az Egyesült Államokban élő Viktor, aki lánya példáján meg is válaszolta. Nagyszerű, egyszerre informatív és nagyon érdekes poszt…..
A reddit.com egy remek közösségi oldal/fórum, amin minden téma és annak rajongói közössége megtalálható, amire csak gondolni tud az ember, legyen az a sajtos melegszendvics (vagy miafasz a grilled cheese magyar megfelelője), vagy egy Ian nevű szemüveges faszi, akit éveken át alvás közben fotóztak…..
Negyedik részéhez érkezett a Westworld című sorozat az HBO-n. Alábbi posztunkban spoileresen tárgyaljuk az epizód legfontosabb kérdéseit...
Az HBO techsitcomjánal új évada tegnap este indult, és máris a főcímben relevánsak voltak, tessék csak jól figyelni a baloldali Facebook-logóra! :) Kritikánk hamarosan jön az évadnyitányról. ..
A Westworld készítői nem hülyék. Pontosan tudták, hogy ha az HBO 20 év után újra elkölt egy szlovák másodosztályú csapat stadionjára elég pénzt ahhoz, hogy a Super Bowlban reklámozzon valamit, akkor egy sima előzetes nem lesz elég. Rejtett kódok, easter eggekre van szükség, ami miatt felpörög a…..
1989-ben beléptem a Fidesz-be. Akkor még úgy hívták, hogy Fiatal Demokraták Szövetsége, fiatalok voltak és demokraták. Ma már – az akkori szabályok értelmében - nem lehetnék a tagjuk. Nem is vagyok, de más miatt. Boldog, lelkes ifjú voltam, hogy bizony én is teszek a demokrácia ügyéért valamit.…..
Az M4-en futott Ulti magazinnak első ránézésre egy vidéki tévéadóhoz beadott közepes vizsgafilm érzete van, de a helyzet nem ennyire rossz azért. De van értelme ultit adni a tévében a póker korában?..
Mégis lesz szenteste Reszkessetek, betörők! A TV2  mostanáig várt a szenzációs bejelentéssel, miszerint december 24-én 21:15-től, 25-én este pedig 20:35-től láthatják a Reszkessetek, betörők! filmeket a csatorna nézői. (Ahogy év elején megírtuk, a TV2 legalább egy évre megszerezte a Reszkessetek…..
Ekkortól kezdi vetíteni a Duna TV ugyanis a Munkaügyek spinoff sorozatát, a Tóth Jánost: az 52 részből álló, epizódonként 26 perces sorozatot hetente, csütörtök esténként 20.30-tól lehet majd nézni. A leírás szerint a korábban az M1, majd a Duna Televízió műsorán évek óta futó Munkaügyekből ismert…..
Harmadik epizódjához érkezett az HBO Westworld című szériája, mi pedig ismét jelentkezünk spoileres kibeszélőnkkel...
Minapi indexes interjújában Balog Zoltán miniszter azzal magyarázta meg Bayer Zsolt Ferenc pápáról szóló rosszindulatú megjegyzéseit, hogy nincs ezen mit csodálkozni, Bayer evangélikus, hallották volna, mit mondott annak idején Luther Márton a pápáról! Ezzel a miniszternek sikerült jóval felülmúlnia…..
Csak elmosódott képünk van arról a pillanatról, amikor 3,8 km úszás, 180 km kerékpározás és egy maraton után a kezünket a magasba emelve, tapsvihar közepette befutunk a célba Nagyatádon. 12 óra 26 perc. Ennyi ideig alkottunk egy megbonthatatlan, az egymásra, és önmagunkra…..
Azt mondják, hogy az ember a halálakor 21 grammot veszít a súlyából. Ennyit nyom a lelkünk. Igaz vagy nem, az mindenesetre érdekes, hogy a lélek mennyiségi értelmezése lehet, hogy egységnyi, függetlenül attól, hogy egy tömeggyilkosról, vagy pedig Teréz anyáról van szó.…..
  Számtalan hobbim egyike, hogy időnként besétálok egyik kedvenc budapesti műemlékem, a Móricz Zsigmond körtéri ún. Gomba belsejébe. Így tettem tavaly, vagyis 2010. október 3-án is, éppen az önkormányzati választások idején. Ezt a sétámat ugyanitt, a Mandineren…..