Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Zöldkör

272 bejegyzést írt és 3 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Január hónapja kívül passzív és belső világunkban mozgalmas hónapnak ígérkezik. Az első hetében tegyünk úgy, mintha még mindig szabadságon lennénk, lassan és sodródóan térjünk vissza tennivalóinkhoz. A napok múlásával egyre erősödnek majd az érzelmi vonatkozások, legyenek ezek jelenlegi emberi…..
December hónapja csendes időszaknak ígérkezik. Az ilyenkor szokásos belassulások és befelé fordulások egy fokkal hatványozottabban lesznek jelen. Sőt, eléggé mozgalmas belső és lelki megéléseink is előfordulhatnak, amikre jó és fontos is figyelmet fordítani. Egy január végéig tartó terápiás folyamat…..
November hónapjának első három hete még a jelenleg tartó gyulladt trend folytatása lesz. Ezt láttuk a tavalyi éves előrejelzésben is jóelőre. Számos öngyógyító, behúzódó, a múlttal foglalkozó hatás lesz aktív, és érdemes is ezeknek figyelmet szentelni, foglalkozni a témáikkal. Ahogy a gyulladtabb…..
Október az év eddigi legnehezebb hónapjának ígérkezik. Ez nem kell, hogy meglepetésként érjen bennünket: már a tavaly év végi éves előrejelzésben is részletesen fel lett vázolva ennek időtartama és hogyanjai. A fő meghatározó természetesen a Skorpióban járó Vénusz, ami lágy részeinket, emberi…..
Szeptember hónapjának első fele még alapvetően kellemes energiákkal lesz átitatva. Megindul már itt egy belassulás folyamata, ami letekeri a július és augusztus során megélt nagyon szikár, feszes, robotikus működéseket. Ugyanakkor ez a kezdődő trendváltás megágyaz az október és november során…..
Augusztus hónapja során továbbra is maradnak a (túl) tevékeny energiák. Az emberi kapcsolatokra, lazulásokra ebben a hónapban sem tudunk annyi hangsúlyt fektetni, mint amennyit szeretnénk, és amennyi a tavaszi hónapokban magától is ment. A sok tennivaló a hónap közepére eléggé ki is akaszthat…..
Július hónapjában egy kicsit már elkezd kifutni az a tavaszias-friss energetika, ami az elmúlt hónapokban volt jellemző. A Gyermeki és ártatlan dolgok mellett-után az abból való átmenet, a felnőttebb ügyek és érzések, az Élet nagy dolgai, tennivalói és felelősségei válnak egyre inkább hangsúlyossá.…..
Június hónapjában az elmúlt két-két és fél hónap változásai és eredményei megszilárdulnak, és az ezekkel kapcsolatos megéléseink lesznek a fő témák. A hónap legelején még folytatódik a nagyon dinamikus, polarizált energetika. Mindebbe belefolyik egy ezt megkérdőjelező pár nap, amikor is az elménk…..
Május hónapja papíron valami egészen fantasztikus hónap lesz. Már-már ‘gyanúsan’ idilli minden, és az az igazság, hogy túl nagy ok nincs ezt megkérdőjelezni. Egyetlen hatás lesz, ami kihívásos, és az is olyan, amihez hasonló kettő is volt az elmúlt hetekben, így az ízeihez hozzáedződött már a…..
Április hónapja egyenes folytatása lesz a március elején indult Újabb és kedvező trendnek. Folytatódik és tovább teljesedik ki az aktív és támogató energiák fennmaradása, és újak megjelenése. Minden, amit és ahogy csináltunk márciusban, és működött, azt itt ugyanúgy csinálhatjuk tovább. Két hatás…..
Március hónapja elhozza az Új-nak azt a trendjét, amire nagyon sokan vártak már. A hónap legelső hatása jelzi ezt rögtön, és az utolsó is szépen keretbe foglalja majd. Egy kivételével az összes hatás gyakorlatilag ezt segíti; régi dolgok begyógyulnak, lehántódnak, és még hangsúlyosabban újabb témák…..
Február hónapja hasonlatos lesz januárhoz. Általánosságban véve továbbra is lassabb, csendesebb, szorgalmas tevékenységeket tudunk csinálni, amik inkább a jelenről és a múltról szólnak, és még nem a jövőről. Ezt a rendszerünk egy ponton elunja majd február során, és elkezd (feleslegesen) terveket…..
Január hónapjában a lassú, megfontolt és rendeződő energiák lesznek a dominánsak. Lehetünk aktívak, amennyiben az belső világunk megértésével és gyógyításával kapcsolatos; valamint a külső világunk tisztázásával, működővé tételével. Gyakorlatilag csak segítő fényszögi lesznek a hónap során. Ám mivel…..
December hónapjában előtérbe kerülnek azok a lelki és emelkedettebb témák és energiák amik az idei évben gyakorlatilag nem voltak jelen. Ez így év végére jót fog tenni, és segít majd, hogy egy emelkedő tendenciában zárhassuk az évet. Párhuzamos vonulatként jelen lesz még a Vénusz vesszőfutása is,…..
November hónapjában folytatódik, kiteljesedik, lecseng, majd egy slussz-‘poénnal’ keretbe foglalódik mindaz, ami szeptember közepén elindult, és a csendes és eseménytelen évet megkavarta. A Skorpiós energiák továbbra is dominánsak lesznek, és annyiban lesz más november októberhez képest, hogy az…..
Október hónapja a 2023-as év energetikai latrinája lesz. Az idei év során minden hónap nagyon normális volt, egyensúlyi, és amikor május környékén polarizálódtak az energiák, az sem billent ki negatívba; inkább csak érdekesebb tapasztalásokba. Október más lesz. Nosztalgiajárat korábbi évekbe, ahol…..
Szeptember hónapja nagyon normális és kiegyensúlyozott hónapnak ígérkezik; hasonlóan a korábbiakhoz. A személytelenebb aktivitások és a szorgalom témája továbbra is uralkodó lesz. Ami újabbnak tekinthető, hogy hónapok óta először ismét a társasabb-párkapcsolatiba témák is megjelennek a lehetőség…..
Augusztus hónapjában tovább fordul az a trend, ami az elmúlt hónapok érzelmi-passzív irányaiból aktívabb irányokba terel bennünket. A nagy semmittevések helyett augusztus nagy részében érdemes rendkívül aktívnak lenni. Diktáljunk egy erőteljes és kitartó tempót, és ennek eredményeképpen nagy belső…..
Július hónapja egyenes folytatása és meghosszabbítása lesz június utolsó hetének. A passzívabb áramlás, a kirívó végletek nélküli szinte sodródás még a további hetekben is itt lesznek jelen. Ez főleg a hónap első felében, kétharmadában kihívások elé állíthatja az lego-nkat, a kontrolláló én-ünket.…..
Június hónapjának első felében visszakapunk nagyon sok mindent a március közepétől április legvégéig tartó hatékony és könnyed aktivitásokból. Ismét izzítsuk fel ambícióinkat, legyünk nagyon tevékenyek, és bátran találjunk ki dolgokat és ötleteljünk. A hónap közepén történik majd egy fékbehúzás, ami…..
Május hónapja ugyanolyan kellemesnek ígérkezik, mint amilyen április volt. Szinte teljesen folytatása lesz, ezért nagy meglepetésekre és újdonságokra nem kell számítanunk; aminek ebben az esetben rendkívül örülünk. A stabil, építkező és kedvező tendencia továbbra is velünk lesz. A hónap első felében…..
Április hónapjában folytatódik a márciusban elindult trend. A hangsúly nagyon erősen a világi és kézzelfogható dolgok irányába fordul, és ez a vonulat nemhogy rövidtávú lesz vagy eltűnik, hanem tovább húzódik májusra is majd. Annyi apró változás lesz márciushoz képest, hogy innentől már maguktól is…..
Március hónapjában rég nem látott mennyiségű és sűrűségű hatás lesz. Egy picit még túl sokféle is egyidejűleg. A hónap első felében lassabb, de kedvezőbb hatások várhatóak. Sok pihenéssel, passzív és aktív regenerálódással érdemes töltenő az időnket, és azok felé fordítani ambícióinkat. A hónap…..
Február hónapja nagyon érdekes időszak lesz. Összességében elmondható, hogy alapvetően semlegesebb energiák az uralkodóak benne, és az átlaghoz képest kevesebb hatás lesz. Mindezek a hatások igazi húzd-meg-ereszd-meg jelleggel bírnak. A hónap első másfél-két hetében pihenni, töltődni és…..
Az év első hónapja meglehetősen passzív energiákkal indul. Az első két-három hét alapvetően rendrakásra, befelé fordulásra alkalmas időszak lesz. Továbbra is elsősorban fejben lehetünk aktívak, de a befelé fordulás a lelkigyakorlatoknak is kedvezni fog majd. A hónap közepén elkezdik beröffenteni a…..