Regisztráció Blogot indítok
Adatok
The Good Boy !

0 bejegyzést írt és 473 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Aki szeretett volna mostanában bármilyen szakmunkát elvégeztetni a ház körül, az biztosan tele van ilyen történettel. Aki meg nem, az sok ilyet hallott. Szobafestő ígérgetés lvl egymillió, hónapok óta a kanapén alvó, mégis igen kitartó lakástulajdonossal. Történetem egy budapesti, mindössze 42…..
The Good Boy ! 2019.08.13 20:56:35
tavaly januárban fejeződött be az új házam átépitése. nekem 2 kóklertől eltekintve szerencsém volt. vagyis az egyik elvállalta még az elején rögtön (első munkafolyamat, több ismerős által ajánlott "szakember", vagyis mint kiderül gazember), jó áron, aztán közel kétszereséért csinálta meg a rábízott munkát, rosszul. mondjuk a pénz nem volt gond, mert a második legjobb ajánlat is a másfélszerese volt a túlcsúszott árhoz képest is, és szerencsére egy másik a házon dolgozó szakember olcsón és jól orvosolta az észlelt hibákat. A másik szakember pedig egy olyan árajánlatot adott, amitől le kellett ülnünk, majd amikor közöltük, hogy a két felmerülő lehetőség körül az egyszerűbb verziót (ami neki kevesebb munka meg kevesebb pénz lett volna), akkor egyszerűen felszívódott, miután kétszer 2-4 héttel későbbi időpontot ígért be. Aztán az a meló is mások által közel harmadáron végeztetett el. És ezzel kapcsolatban a másik szakember mondta el a nagy titkot: jelenleg háromféle szakember van hazánkban:
az egyik, aki becsületes, jó áron és belátható időben végez (na ilyen is van, igaz szökőévente lehet velük találkozni, de a tapasztalatom alapján léteznek, igaz kihaló félben vannak).
a másik, a posztban szereplő "szakember": őróla tudni kell, hogy ő eredetileg valóban jönne dolgozni, ezért bevállal minden melót, aztán ahogy közelit a munkavégzés időpontja, úgy kezd el mazsolázni a még aktuális munkái között. És nem árulok el nagy titkot, hogy a 42 m2-es ház festése nem a legjobb opció, persze, hogy elé kerülnek a 60-80-120 m2-es házak. kevesebb fel-levonulás, nagyobb összegű munka, jobb opció (mi a hátsó kerítésdarabunk cseréjénél jártunk igy: 38-42 méterről volt szó, és többen ígérgetés helyett a telefonban már kijelentették, hogy 75, illetve 100 méter alatt neki sem fognak, volt, aki közeli szakemberként meg egyből árajánlatot adott, az pedig két és félszeres árat mondott, mint akik szabolcsból végül eljöttek és fuvarral útiköltséggel mindennel együtt 3,5 óra alatt megcsinálták. és ők is bőven kerestek rajta).
És jön a harmadik verzió, aki el van havazva, de nem akar ígérgetni, majd benyög egy olyan orbitálisan magas összeget, amit biztosan nem fognak elfogadni (ilyen a posztban szereplő 1,3 millás),. Egyik nálunk dolgozó emberke mondta, amikor éppen nálunk melózott, hogy a szokott ár négyszeresét mondta egy helyen az egyik este miután náluk végeztek, mert nemet nem akart mondani, erre közölték vele, hogy oké, jöhet, hétfőn kezdhet is, úgyhogy nálam gyorsan (ők jól is dolgoztak) befejezték az akkori hétvégére a melót nálunk, hogy négyszeres pénzért soron kívül kezdjenek olyannál, akinek a gyors munka kell, pénz nem számít alapon.
The Good Boy ! 2019.08.14 01:26:10
@Jankove: mondok jobbat: tavaly akartam teraszt építtetni: jön a szakember, oszt szoroz, majd készít egy tényleg korrekt, barátságos árajánlatot, amin rajta van, hogy a munkadíj 90.000. HUF. Elmondja továbbá, hogy ez egy szúk nap alatt teljesen elkészíthető project, max a lábaknak a beton alapját kell egyik este megcsinálnia, ami max 1-2 óra, egy segédmunkással lenyomja az egészet. Majd az emberünk eltűnik, ígérget, mindenkire fogja, hogy nem tud jönni. És nem kell neki egy bő napi munkáért nettó 90 ezer pénz (Jó a culágernek ad belőle 20-at, még akkor is 70 nettó van neki a zsebben (mivel nekem nem hitellel ment a házvétel és átépítés, nem kellett számlákat gyűjtögetni). És nem kell ennyi pénz. ez még a szomszédos Ausztriában is egy nagyon erős napi díjnak mondható, ami nem megszokott az építőiparban sem, hogy 200+ eurót kereshet a szakmunkás. Végül egy sokkal komolyabb munkát csináltattam, 3szoros értékben, amiből a munkadíj végül összesen 130 lett, két és fél nap szakmunkával. tehát valakinek ennyi is elég volt (másfél nap két segédmunkással, egy napot pedig 1 segéddel)
Mivel közvetlenül az osztrák határ mellett élek, ezért nem meglepők az árak, de azért voltak érdekes pillanatok: a kőművesemmel megállapodtunk egy bizonyos órabérben, meg a segédjének az órabérében: aztán sajnos a segédje még a munka vége előtt lelépett, ezért egy kőműves rokonával állt össze a szakim. majd amikor első nap igy jöttek együtt, mert segédet nem talált: a kőműves kolléga bejelentette az órabérét: Ami effektíve az akkori osztrák kőműves órabérnek felelt meg. Nagyon gyorsan megköszöntem azt, hogy jelenlétével emelte a nap fényét, és megkértem, hogyha ekkora önbizalma van az árazásban, akkor kint Ausztriában tevékenykedjen, mert nem osztrák bérviszonyok között mozgó embereknél dolgozik idehaza. Én elismerem, hogy egy szakembernek magasabb az órabére mint egy segédnek, és azt is megértem, hogy nehéz segédmunkást találni idehaza, de azt is elmagyaráztam, hogy egy munkafolymathoz nekem elég 1 kőműves és egy segédmunkás, úgyhogy vagy annak fényében tárgyalunk, vagy elköszönünk egymástól (nem az én problémám, hogy a szakember nem tud segédet prezentálni maga mellé). Végül csak jó lett neki az általam beajánlott, magyar viszonyok között még mindig elég kellemes órabér. Hihetetlenek az emberek...
Számlacsomag-váltás egy bankban? Ugye, hogy nem hangzik ördöngősségnek? Nem is kéne, hogy az legyen. Olvasónknak mégis ritka kalandosra sikeredett, amin mi szerencsére nem érintett félként elég jól szórakozhatunk. Kedves Homár! Nem egy egetverő történetről van szó, nem is biztos, hogy az oldalra…..
The Good Boy ! 2019.07.16 19:26:15
tavaly nyáron az egyik otépés számlámról átutaltam egy nagyobbacska összeget a másik otépés számlámra. pár nap múlva egy tranzakció során látom a számlámon, hogy azon nem annyival van nagyobb összeg, mint amit ráutaltam, hanem jó pár százezer ft-al kevesebb. Nézem az alapszámlámat, azon az elutalt összeggel kisebb egyenleg szerepelt. Bemegyek a feleségemmel ezek után az egyik bankfiókba, és kérdezem, hogy ez meg hogy van, hogy utalok x összeget, a másik számlára meg x-y összeg érkezik meg? Mondja a hölgy, hogy látja a tranzakciót, és látja az egyenleget is, hogy nem egyezik. Majd megjegyzi, hogy a hiányzó összeg valamilyen okból számlán külön került kezelésre, egy alösszegként (vagy mit mondott, mintha alszámlára került volna), ott van a számlámon, csak nem látszik és nem hozzáférhető. Ő még nem is látott ilyet. Kérem, hogy akkor azt a látható összeget szépen szabadítsa fel és az számomra is látható módon jelenjen meg a számlámon. Erre közli a hölgy, hogy azt nem tudja megcsinálni, nem is tudja az okát, hogy miért történt ez így, de várjak nyugodtan, idővel majdcsak felszabadul az összeg. Mondom ez nem úgy van, nem szeretem, amikor a pénzem lóg valahol a levegőben, azt meg főleg nem, ha még az sem tud ezzel mit kezdeni, akinek ez a munkája. Hölgy széttárta a karját, hogy ő ennyit tud kihozni belőle. Én hirtelen ötlettől megkérdeztem, hogy mi van akkor, ha megszűnik a számla? erre a hölgy mosolyogva közli, hogy természetesen akkor felszabadul, és a rendes összeggel kerül a számlám lezárásra. Mondom, jó, rendben, akkor kérem a számla megszüntetését. Ezen meg jól elkezdett nevetni a kishölgy, hogy jó vicc volt. Mondom, nem! komolyan. Most azonnal szüntessék meg, mert nem vagyok hajlandó olyanok kezében tartani a pénzemet, akik egy egyszerű tranzakciót követően elvesztik a pénzemet és nem tudják azt elővarázsolni. Na ezek után nagy duzzogva elkezdte megszüntetni a számlámat, majd eljött a nap csúcspontja, amikor a hölgy megkérdezte, hogy miért akarom megszüntetni a számlámat. Én meg visszaszóltam neki, hogy vicces tetszik lenni. erre azt mondja, nem, nem, csak a rendszernek választ kell adni, addig nem engedi tovább: mondom: "csak". erre azt mondja, az nem válasz, konkrét okot kér a számla megszüntetésére: na itt lépett be a történetbe a tündéri, és rettentő türelmes feleségem, aki szépen diszkréten hátratolt a székben és átvette a szót, mert érezte, hogy hiába lakozik bennem az összes buddhista szerzetes összes világnyugalma, közel járunk ahhoz a ponthoz, amikor olyat teszek, amit soha nem tennék. Szóval vannak gyerekbetegségei ennek az otépés fiőkoskodásnak
The Good Boy ! 2019.07.16 19:39:34
"Gondoltam, ha beírok valamit, de nem jót, akkor majd az ügyintézőhöz kapcsol és neki megadok minden adatot, amit csak kér. (...) OTP Robobarbie kijelentette, hogy ezekkel az adatokkal sikertelen volt az azonosítás. Továbbra se volt halvány fogalmam sem, mi lehet ez a két azonosító, így barátom a google: a kártya utolsó 10 számjegye és a kártya utolsó 3 számjegye. Ismét telefon, a jó azonosítókat beírtam, a robot pedig azt mondta:
(...)
"Köszönjük, a megadott adatok helyesek, sikerült beazonosítani. Az előző, sikertelen próbálkozás miatt 24 ÓRÁRA LETILTJUK A HOZZÁFÉRÉSÉT A TELEFONOS ÜGYFÉLSZOLGÁLATHOZ. HOLNAP UGYANEBBEN AZ IDŐPONTBAN ÚJRA HÍVHAT BENNÜNKET! Köszönjük hívását, visszonthallásra!" "

Az nagy köcsögség lenne tőlem, ha azt mondanám erre a részre, hogy ez így fake, nem hiszem el????

Hogy lehetséges az, hogy valaki kamu adatokkal akar egy rendszerbe belépni, aztán miután ez nem jön össze és később a jó adatokkal (beazonosítható módon) be tud jelentkezni, akkor neki tulajdonítják a rossz bejelentkezést? Vagy az otépé már a telefonszámokat is hozzárendeli minden egyes telefonhíváshoz? mert addig szerintem még semmilyen szerződésben foglalt dolgot nem követek el, ami miatt nekem korlátozzák egy korábban azonos számról indított téves kapcsolódást. És ha valakinek két vagy több számlához is ugyanaz a telefonszám van regisztrálva (nálunk ez van, mindenhol a feleségem száma szerepel)? akkor a rendszer az összes számlához való ügyintézésről kihajít, hogy egy körből kimaradsz? Vagy mi van akkor, ami pl. nálam ugyancsak tavaly esett meg, hogy új telefonszámomat akartam a netbankban regisztrálni, amit nem engedett a rendszer, és a bankfiókban derült ki, hogy még mindig a kb. 15 éve megszűnt telefonszámom az elsődleges, de a céges telefonszámomtól kezdve a pár éve kényszerből számcserés számomig mindegyik még szerepelt a rendszerükben annak ellenére, hogy minden alkalommal töröltettem? Ha valaki az én korábbi számomat kapta a mobil szolgáltatótól és azzal tévesen próbálkozik bejelentkezni, akkor az én ügyintézéseimet is kizárják egy napra, merthogy nálam is az a szám szerepel? tényleg nem értem, hogy dobta ki a poszt tolót a társasjátékból a rendszer egy dobásból...
The Good Boy ! 2019.07.16 23:55:33
@Xezs7: itt arról volt szó, hogy egy beazonosíthatatlan ügyfélkénti bejelentkezés után a sikeres beazonosítás után egyből 1 napra kitették a játékból. Amit írsz, az korrekt. kérdezzen rá, kérjen egy másik kódot, vagy azonosítási adatot. de ne jegeljen valakit. főleg így. mi van, ha te elütsz egy számot a számsorból? akkor is 24 óra pause? vagy fake a posztnak ez a része...

a másik: én mindig jeleztem a banknál, hogyha új számot szerettem volna rögzíttetni (ez azért is fontos, mert arra jönnek a banki értesítések). tavaly viszont magam szerettem volna az otpdirektben módosítani, de ezt nem engedte, viszont ott az látszott, hogy a módosítandó szám van csak a rendszerben. aztán mikor bementünk a bankba, akkor elkezdte kérdezni az ügyintéző, hogy él e még a 15 éve megszüntetett számom? először azt sem tudtam milyen számról beszél
Vigyázat, ingerült tartalom! Olvasónk láthatóan menet közben elvesztette a hideg fejet, amivel nekiült a levelet megírni. Az első pár bekezdésig még kitartot, de aztán a Vatera biztonsági szolgálatától érkező tájékoztatók újraolvasása letépte az önfegyelmező akarat utolsó láncszemeit is. Mivel…..
The Good Boy ! 2017.03.29 18:44:28
@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: a 'csába!

Tudtam, hogy valahol elszúrtam a dolgot.

Én hüle tavaly nyáron vettem az asszonynak egy kutyát..
hol az a nyamvadt időgép???
bár azóta tizedannyi gondja nincs velem. legalábbis nem szól... lehet, hogy mégsem olyan nagy baj?
The Good Boy ! 2017.03.29 18:54:00
@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
nekem is! igaz valami pavlovi reflexből. nem is értem:)
The Good Boy ! 2017.03.29 18:55:08
@The Good Boy !: mármint a gyerek. ha itthon van:)))
via GIPHY Létezik, hogy az ember hiába taszítja magát némi kedvezmény fejében önként szolgasorba, ha kinyúvad a készüléke, furán számít a garancia rá? Kedves Homár! 2015 januárjában vásároltam a Telenornál egy Huawei Ascend Y550 telefont dolgozói számlás előfizetéshez (az előfizetésmár rég óta…..
The Good Boy ! 2017.03.28 20:30:47
na ezért tart itt az ország! gyorsan elmúlt a devizahitel bukta okozta sokk, de a pénzügyi analfabetizmus megmaradt! Gratula hozzá!

vesz a poszt-toló egy 40.000.- Ft-os telefont 20 Ft.-ért, mert olcsó volt, meg hozzá egy nem kellő (és elmondása szerint nem is használt) szolgáltatást havi 2.800.- HUF-ért, azaz a 40.000.- Ft-os telefont 67.720.- Ft-ért vette meg. Ha egy kicsit okosabb lett volna, megvette volna a telefont normál áron, 10 havi 4.000.- Ft-ért, mert a telenor kamatmentesen 10 hónapra adja ezeket, vagy vett volna egy másik induló csomagot, mondjuk 5.000.- HUF-ért, amiben nincs olyan plusz szolgáltatás plusz pénzért, amire nincs szüksége (csak a 2 év rabság maradt volna). Komolyan kezdem érteni, miért tart itt ez az ország. Mindenki csóró, de olyan szar pénzügyi döntéseket tud hozni, hogy az hihetetlen.

Bocs, hogy a poszt-tolóval kezdtem, de idegállapotba kerültem.

És akkor a telenor: szarjon sünt, de hatalmasat: én értem, hogy a telefon vételára 20.- Ft volt, de akkor biztosítsa azt a lehetőséget, hogy egy olyan konstrukcióban árult telefont vihessen haza, mint az övé volt, hasonló tudású készülékek közül választva. Mondjuk egy huawei Y3II, vagy Y5II. Aztán ha az 100 ft ebben a készülék konstrukcióban, akkor fizessen a poszt-toló rá 80 fityinget.
Csak az a bökkenő, hogy ebben az esetben a poszt toló kapna egy új készüléket, miközben a rabságból 1 hét (volt) van hátra, tehát ez a cégnek nem érdeke. Lehet, hogy el sem küldték emiatt javítani sem, hiszen úgy gondolták, az user, ha már képes volt erre a tökéletes konstrukcióra, akkor képes lesz megint venni egy 20 ft.-os készüléket két év rabsággal, hasonlóan szar üzletet kötve.

tehát az sem megoldás, amit fentebb irt valaki, hogy mit hisztizik, menjen vegyen egy 0 ft-ost, újra két év rabsággal. Lehet, hogy a poszter már okosodott két év alatt, és nem kér újabb rabidőt (kétlem, a magyar nem fejlődik ilyen gyorsan), de kéri a jótállásban szereplő készülékét vagy azzal egyenértékűt a futó konstrukciója mellé.
  Minden váltás nehéz, ráadásul idővel az emlékek megszépülnek, úgyhogy be is linkeljük ide gyorsan a Citibankos Homár-posztokat, de azért levélírónkat tényleg jól megforgatta új bankja. Kedves Homár és Homár Olvasók! A Citi-Erste váltás áldozataként ragadok billentyűzetet, és reménykedem, ha…..
The Good Boy ! 2017.03.28 17:50:34
@Dikusz: az nem megoldás, két okból sem:

1: nincs már több szekrénynek hely a házban.
2: amúgy is, az is csak felületi kezelés lenne, ismerve, hogy mennyire kevés idő és ehhez mérten mennyire sok pénz egy ilyen szekrény minél gyorsabb, 100% közeli feltöltése, kihasználása.
+1: amióta nem fiatal és nem naiv vagyok, azóta már nincs szintibanki hitelkártyám, hogy egy újabb szekrénnyi (jövő tavasszal leselejtezendő) göncöt megfinanszírozzak, miközben Afrikában meg gyerekek százmilliárdjai hallnak meg naponta az éhínség, szegénység, a nem megfelelő higiénés körülmények, meg a kevés, de sokszor fertőzött ivóvíz miatt!
Megjegyzés: nálunk úgy indul a nyaraláshoz a bepakolás, hogy előtte az asszonypajti végignézi az előző évi nyaralás, wellness hétvégék összes fényképét, és csak olyan ruhákat hajlandó betenni, ami nem szerepel a képeken, nehogy egy év távlatából ugyanabba a ruhában kerüljön ki a világhálóra... (mintha bárki is emlékezne az 5 m3-nyi cuki nyári ruhakollekciójának minden darabjára)
Mondom, súlyos (mármint a helyzet)!
The Good Boy ! 2017.03.28 17:51:47
@The Good Boy !: halnak meg, nem hallnak...
A posztba betettem szegény Homár-olvasónk levelét is, de valójában teljesen elég lett volna a fenti kép a webshopon még csodálatos és meggyőző Slimming belt fogyasztó öv helyett a korcs kis szürke gumiszorítót postázó XLO.hu oldalának linkjével. Kedves Homár! Őszintén megmondom, nem tudom hova…..
Egy szerencsétlen egybeesés, és máris egy csudálatos társasjáték közepén érzeheti magát az ember. Vajon sikerül pont elkapni a valaikor érkező szállítókat? Sziasztok! Nem nagy ügyben írok. Ráadásul egy olyan ügyben, ahol én is sáros vagyok, viszont nagyon kíváncsi vagyok arra, hogy a másik oldal…..
The Good Boy ! 2017.03.10 14:21:01
@Pink Petsch: ide is idézem a 13:58:35-kor írt kommentemet:

csak dicsekedni akartam, hogy nekem olyan is van... ;D

amúgy: lámpa-lámpa

Kimerítő válasz volt???
The Good Boy ! 2017.03.10 15:11:39
@Pink Petsch: az lehet, de az is biztos, hogy nem egy kiégett hűtő világítás miatt
The Good Boy ! 2017.03.10 16:06:46
@Pink Petsch: te honnan veszed,hogy én garanciális terméket gányolok? honnan veszed, hogy a haverjaimmal ezt csinálom? Mert azt írtam, ha(!!!) kiég egy égő, akkor vagy megoldom, vagy szólok ismerős szak(!)embernek (nem haverok, hanem ismerősök, vagy van amelyik gyakorlatilag barát, de attól még lehet 4 azonos szakismerettel rendelkező személy a telefonkönyvemben szerintem). Te ennyire hülyének gondolsz mindenkit magad körül, hogy garancia időn kívül barkácsolnak az emberek (vagy én, hiszen rólam feltételezed)?
Az, hogy egy hűtőnek nem olvasom el az user manuelt a megvétel után, nem jelenti azt, hogy ha gond van, akkor sem fogok utána nézni (képzeld a jelenlegi autóm 600+ oldalas ismertetőjét is elolvastam megvétel után, mint ahogy az előző 5xx oldalasát is, pedig nem vagyok egy műszaki analfabéta. csak az érdekelt és fontosnak tartottam, a hűtőét meg nem)! Nyilván egy bonyolult áramkörbe belekendácsolt gyári megoldást nem fogok gari időn belül forrasztgatni (nem is tudnék, vagy 15 éve nincs pákám. Vannak helyette szakember ismerőseim, vagy fogom és veszek egy másikat (nem egy égő miatt, mielőtt ezt adnád a számba). Szerencsére megtehetem...

Nagyon felzaklatott ez a sztori téged!
Talán:
poszt-toló=Pink Petsch?
Költői kérdés volt, nem érdekel a válasz rá!
Azt biztosan minden Homár-olvasó tudja, hogy a boltban egy terméket annyiért kell tudnunk megvenni, amennyire a polcon be van árazva, ha más szerepel a kasszában leolvasáskor, akkor is. De mi van, ha csak otthon vagy pár nap múlva jövünk rá, hogy nem annyit fizettünk, mint amire…..
The Good Boy ! 2017.03.03 14:24:42
@Manyecs: Nekem az eddigi legsúlyosabb "melléütéses" bevásárlás az volt, amikor tizenéve az egyik hiperben iskolakezdés előtt a gyerköcnek vásárolt 10 darabos (zárt, tehát gyári) kiszerelésű füzetborítót megnézte az eladó, szépen elolvasta, hogy a csomag tartalmaz 10 db. izét, aztán beütötte rá a tízes szorzót. Plusz bónuszként az 12xx ft-osként külön árusító "szigeten" elhelyezett filctollkészlet vonalkódja 7xxx.-os terméket "rejtett"...
The Good Boy ! 2017.03.03 14:49:13
@Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekben.*2: "Műanyag -> bekerül a wasserba -> tengerbe -> halba -> emberbe, no ez utóbbi nem egészséges. "

Persze értem én, sőt, mint nagy hal fogyasztó aggaszt is ami várható halászati fronton a következő években évtizedekben (lehalászás, halászati tilalom egyes népszerű fajokra, méreganyaggal telítődés), de azért a szelektív hulladékgyűjtésen túl is van élet. mert, ha nem vánszorogsz el a szelektív szigetig, hanem beledobod a kukádba, és a kukásautó onnan viszi el az eu konform hulladéklerakóba, hulladékfeldolgozóba, akkor elvileg elég kicsi az esély, hogy az a pet palack bekerül a közeljövőben a vízkészletbe/halba stb. Ha nagyon önimádó akarok lenni, akkor azt mondom, hogy még a gyermekem sem fog olyan halat enni, amiben az én kikukázott (nem erdőbe szórt) flakonom megjelenik. Tudom, önző gondolatok, de ha eljön a pillanat, mikor kihunynak a fények, onnantól úgyse fogsz emlékezni semmire, azt sem tudod, hogy voltál stb (bocs, ha vallási okokból beleléptem a lelkedbe, mások lelkébe). Ettől függetlenül elég aktívan próbálom védeni ilyen jelleggel a környezetet, tehát nem én vagyok a zöldek szemében a szemetelő, felelőtlen ördög, hanem ellenkezőleg, egy a környezetét minden módon óvni próbáló emberke vagyok (na jó, nem priusz az autóm, hanem egy dög nagy, relatíve sokat fogyasztó, két tonnás, dízel döggel közlekedek, de amúgy próbálok eNberi maradni:D).
The Good Boy ! 2017.03.03 20:21:25
@Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekben.*2: semmi gond, értem én:)

ha már pingvineket ölök tú in ván, akkor azt nem lehetne átváltani valamilyen károsabb lényre (mert a pingvineket csodálom, aranyos jószágok. A világért nem tennék olyat, ami miatt elpusztulna akárcsak egy is.
Mondjuk ping-vin helyett kullancs??? utalom őket, nem is cukik (jaj, ez olyan buszcsi volt:D), ráadásul bevállalok belőlük utanként pár százat. Ennyivel hozzá tudnék járulni egy irányított ökoszisztémához...
A Sorozatwiki csapott le az infóra elsőként: négy adás után a Viasat leveszi műsoráról a Sikítófrász című, celebéneklős-ijesztgetős műsorát, mert hát nem nagyon nézte senki, ugye. Az első adás január 26-án jelentkezett, még este 9-kor, de a negyediket már este 11-re tették át, majd inkább le is…..
The Good Boy ! 2017.02.24 13:21:29
@Szartranszplantáció: nem tudom, melyik a szarabb: az amelyiket a 4 adásra eltüntet a csatorna, vagy az amelyik 12 évadon keresztül, évadonként 24 résszel megy. Ráadásul úgy, hogy közben a címszereplőt lecserélték. De te biztos jobban tudod. Bár amennyire erőből estél nekem, feltételezem, valamelyik haszonélvezője lettél volna ennek a szemétnek (készítő, vagy önégető ostoba cölöp)
Rövid válasz: igen. Hosszabb, kifejtősebb okosság a poszt alján. Üdvözletem! Ez év január 4.-én a Vatera tájékoztatott arról, hogy a biztonságos regisztrációm megtörtént, teljes jogú tagja vagyok a Vaterának. Vagyis bankkártya, számlaszám........stb. Fiókomat inaktiválták február 2.-án, azzal…..
A Telekom augusztus 18-án valakinek eladott egy S7 Edget meg egy VR szemüveget. Ez eddig tiszta sor: a T egy forgalmazó, az emberek meg vásárolnak dolgokat. A csavar az ügyben az, hogy ez a valaki nem István volt, mégis az ő számláján bukkant fel a tartozás. Nem csak ő kíváncsi arra, hogy hogyan…..
The Good Boy ! 2016.10.26 14:12:25
@Manyecs: Mélyen tisztelt Manyecs(ka)! Ha szólíthatlak így:)

Láttál te már olyat idehaza, hogy a Békéltető Testület meglátása és eljárása ért valamit? Mert én max olyan esetekben, amikor egyik kisembert egy másik picivel nagyobb kisember vagy hatalmasság egy ilyennel fenyegette meg. minden más esetben a nagyok le se sz*rják a testület ajánlásait. Akár aszt is írhatnám, hogy semmi értelem, de ilyet egy demokáré országban nem mondok.
nem lesz egyszerű a sztori vége, ez látható. Ha csak a homár power hatására nem jelenik meg itt egy frissítés, hogy a tré szánja bánja, meg hamuszórás, ajándék két év plusz rabság a poszternak, meg ajándék 10 MB net stb.
The Good Boy ! 2016.10.26 14:22:09
@Manyecs: "Én olvasok Homárt. "

valahol már hallottam ilyenről, de eddig nem hittem a létezésében:D
Nyilván kevesekből vált ki melengető érzést egy doboz tej látványa, míg egy kutya még a legszőrösebb szívű humán egyedekből is képes előhozni néha egy ellágyult tekintetet. Fogyasztóvédelmi szempontból viszont bizony a tej és a kutya ugyanaz az eset. Mi van, ha hibás az áru? - kérdi…..
The Good Boy ! 2016.10.19 14:00:33
@a gyűlölködők bekaphattyák, érvénytelen a szavazás:
"Aki kutyát vesz, az ilyen veszélyeket fölvállalja. Ha autózol, belédjöhetnek."

tudom, veszélyes szakma a kutyavétel. A fentebb említett kutyát megelőzőleg menhelyről akartunk hozni egyet, pont volt egy olyan fajtatiszta kölyök, amire akkoriban vágyott asszonypajti. Kiderült, hogy volt pici bőrbetegsége megtalálásakor, de azt teljesen kigyógyították, és soha vissza nem jön (kb. ötször kérdeztem meg, mielőtt elhoztuk). Mi fizettünk a menhelyen (igen, ára van a menhelyről hozott kutyának is), majd egy hét múlva kiderült, hogy bizony a kutya gyógyíthatatlan, komoly kezeléssel nagyjából szinten tartható betegségben szenved, erős kemikáliákkal kellett volna fél évig, 2-3 naponta kezelni, kisgyerek mellett nem éppen sikeres és örömteli opció, így 10 nap után fájó szívvel (mert ennyi idő elég volt, hogy rabul ejtsen minket) visszaadtuk. Amikor jeleztük ebbéli szándékunkat, az első mondat az volt: "pénzt vissza nem adunk..."
és ez egy országos hírű, vidéki kutyamenhely.
The Good Boy ! 2016.10.19 14:03:29
@a gyűlölködők bekaphattyák, érvénytelen a szavazás: igen relatív, hogy mi sok és mi olcsó.
Meg az is, hogy a kutyát el altatjuk-e pedig a nagyit meg nem.

Mi is kitartottunk a kutya mellett egészen addig, amíg le nem állt a gyomor- , vese működése stb., meg teljesen lebénult a nyakától hátra. (ez 24 órán belül, fordított sorrendben történt meg, nem volt más lehetőség)
Kommunikációs megoldások felsőfokon - hirdeti a Frondeo flottaszolgáltató magáról rendkívül dizájnos egyoldalas honlapján. Gábor gondolta, kipróbálja. Azt nem tudta szegény, hogy ez az egy hónapos kis kaland a 18 éve meglévő telefonszámába vagy 15 ezer forintjába fog kerülni. Tisztlet Homár! A…..
The Good Boy ! 2016.10.10 15:16:58
The Good Boy ! 2016.10.10 18:20:27
@neet: én ezt csinálom már évek óta. számlazárás után ahol csak lehet, hitelkártyával fizetek, majd számlazárás előtt a költött összeget visszautalom, így a számlazáráskor nincs kamat teher, meg költség sem. az átutalás ingyér van, mivel azonos a két kártya kibocsájtó bankja, egy alap kártya éves dija 6-7 ezer körül van (mondjuk egy AMEX Gold az már sokkal több, cserébe magasabban a visszatérítéses %-ok. Én azt gondolom, ha havonta minimum 150.-200.000.-ft tudsz így költeni, akkor mindenképpen megéri. Rendszeresen vannak havi akciók, amikor bizonyos üzletekben nagyobb % a visszatérítés, ilyeneknél kell észnél lenni, mert természetesen fogyasztásnövelő hatása lehet (pl. x könyvesboltnál egy hónapig 5% a visszatérítés, akkor ha gyenge az ember elcsábulhat:D).
Nekem pl. hiába akcióznak pl. a MOL kutak, mivel én osztrákiában tankolok olcsóbbért, csak azért a plusz 1-2%-ért nem fogok mondjuk 55-al drágábban (és lehet, hogy gyengébb minőségben tankolni). Szóval ilyenekre oda kell figyelni, meg arra, hogy ne told túl a kiadásodat, maradjon minden a megszokott keretek között, és akkor nem lehet baj!
Kocsmában dolgozni nem egyszerű, a csaposságon túl kicsit pszichológusnak, kicsit óvónéninek és egész kicsit rendőrkapitánynak is kell lenni egy személyben, egy szombat hajnali műszak meg a legnagyobb szakmai kihívások egyike. De, ha ezeket az alapvetéseket el is fogadtuk, ráadásul olvasás előtt a…..
The Good Boy ! 2016.10.10 11:55:28
@Terézágyú: Ma nincs olyan kedvem, úgyhogy életvezetési tanácsot adok a poszternek/nak, meg a sorstársainak. Csak, hogy a nick nevemre méltó legyek!
Szóval T. poszter (és hasonszőrű, leendő "áldozatok")!

Életetek hátralevő részére pár tanács:
1./ ha az élet iskolája, vagy a hazai bölcsészképzés nem tett rád megfelelő tudást egy ilyen helyzet pozitív végkimenetelére, akkor: a./ ne vedd észre (mint, ahogy máskor is), ha rajtad röhögnek! b./ röhögj te is magadon, c./ mivel nincs meg a megfelelő életösztön, semmiképpen ne állj bele egy fight to fight konfliktusba, mert szar érzés reggel (holnap reggel, jövő héten - megfelelő rész kiemelendő) az intenzíven ébredni, miután kissé tompul a fájdalomcsillapító hatása!

A "c" pont esetében, a miért: c1./ mert általában, a tízes skálán legalább erős kettest érő, vagy annál jobb pultos csajoknál egy-egy szombat este ott pihen a kandúr is, nehogy az asszonykát inzultus, vagy visszautasíthatatlan (párosodási) ajánlat érje.
c2./ ha nincs ott az aktuális kandúr, akkor garantáltan van a pultnál, vagy a pult közelében legalább egy, de inkább több olyan, aki az aktuális kandúr szerepére pályázik. Na itt jön a változatosság: van, amelyik egész délutántól a pultot támasztja, folyamatos rendelésekkel. hogy ezzel vívja ki magára a figyelmet, meg meglegyen az alibi az egész estére szóló "befűzési" kísérletre. Ráadásul úgy gondolja, hogy az könnyű numera lehetőségét nagyban befolyásolja a minden kör után adott jatt (ha tudná, hogy sok helyen az a tulaj zsebébe megy, és pont azért van ott dekoratív bula, hogy a hasonló agy nélküliek tejeljenek) És van a másik kategória, aki egész este egy bubimentes víz felett, józanul várja a zárórát, hogy az órák óta tartó pávatánca beteljesedjen. Mindkettő tulajdonsága, hogy krízishelyzet esetén, nem a címben szereplő bölcsész pártján fog állni.
És akkor még van a c3./ kategória, aki a törzsvendégek táborát erősíti, és nemes feladatának érzi (bármilyen alkoholos állapot esetén, hogy a hely védelme érdekében "határozottan" fellépjen. Ez lehet azért, hogy a hőstett után egy ingyen körre jogosult legyen, vagy mert ezzel elnyerje azt a kegyet, hogy a biztonságos ember legközelebbi látogatásakor már vissza is köszönjön (egyszer talán még haverok is lehetnek szerinte), vagy már cimbi a zsírnyakú, és a lojalitást mindig mutatni kell. (ez történt a poszter esetében is).
Szóval a poszter nem hasonlók ilyen szituból sehogy sem jönnek ki jól, kár a szóért, meg a homárra írásért. Akkor lett volna tökös gyerek (vagy hülye, ez csak nézőpont kérdése), ha szépen beleáll egy ütközetbe, ha már egyszer egy sapka/nem sapka szituból karfeszítéses kidobásos sztoriig képes volt elfutni. Bár sikersztori akkor sem biztos, hogy lenne, de legalább otthon 50 év múlva mesélhetett volna egy jó kis bunyós sztorit az unoká(k)nak
The Good Boy ! 2016.10.10 12:01:11
@Terézágyú: kösz a dicséretet (vagy az iróniát) -pirulós szmájli
ma hosszú idő után ráérek a netre, azért a szófosás.
a modorosság, meg velem kelt ma reggel...
The Good Boy ! 2016.10.10 12:12:30
@Terézágyú: :D
@jajmarnemoderalj: "vajon hogy kell elkezdeni kidobni?"

szerintem jól érthetően közölték vele, hogy most a kidobás intézménye fog elkezdődni. Ebből szűrhette le (vagy szóltak a haverok. vagy már volt benne része máskor is, így tudta a menetrendet).
Megszűnnek a Star Academy napi adásai a TV2-n, közölte a csatorna az Origóval. Október háromtól már nem lesznek hétköznap este összefoglalók az Akadémiáról, a versenyben lévő énekesek hétköznapjairól egyetlen anyag készül majd, amit szombaton az élő show előtt adnak majd le. A csatorna közleményben…..
The Good Boy ! 2016.09.27 15:34:27
@FrNo90: bevallom őszintén, nem nézem ezeket a jellegű műsorokat, viszont a comment:blog-ot szoktam időnként olvasni (na jó, leginkább a kommentek miatt:D), ha én jól emlékszem jó pár évvel ezelőtt, talán nyáron valamelyik kanális bereklámozott, egy "amerikai mértékű" egész estés show műsort, amit majd szombat esténként fognak adni egész szezonban, meg szeme-szája tátva marad majd mindenkinek, mert akkora nagy durranás lesz, meg minden. Ha jól emlékszem, az első adás már beleállt a földbe, mint a gerely, oltári nagy bukta volt. Arra már nem emlékszem, hogy a második még le ment-e, de hogy több nem volt utána az biztos. Talán sixx emlékszik rá, mi volt az, meg melyik csatorna műve volt. Látatlanban a tv2-re gondolnék, ők szoktak minden "jó" formátumot hetek alatt hazavágni...
The Good Boy ! 2016.09.27 19:45:31
@FrNo90: az nekem úgy tűnik, 1-2 éve volt, meg talán több héten keresztül a képembe volt tolva a reklámja a reklámblokkokban. Amire én gondoltam az egész estés só lett volna, és kb. 5-6 éve volt. Mondjuk tényleg nehéz úgy műsorokról beszélnem, hogy semmi nincs meg belőlük. na, hiszen nem én vagyok a célközönség.
MInden eddiginél többre vagy képes - állítja a Sony reklámja, és tényleg! Például nézzük levélírónkat, aki igen magas szintre fejlesztette magában a keresztény vallás türelemről és megbocsátásról szóló tanítását, miközben a legkomolyabb buddhista tanítókat is megszégyenítő módon képes volt elengedni…..
The Good Boy ! 2016.09.23 22:50:59
üzenem a "távközlési szférában dolgozó" usernek (akinek egy "szervizes kolléga" ad tájékoztatást a bemutató teremben, majd egy bekezdéssel lejjebb "szervizes kollega" veszi át a készülékét), hogy ha már prémium és sony meg z3 összetételt nézzük, akkor a sima z3 a prémium az ő z3 compaktja a prémium lebutítása egy "haladó okostelefon", nem prémium...
Tehát, tisztelt "távközlési szférában dolgozó": a sony Z3 plusz nem prémium, és soha nem is volt az. Max neki, azért, mert 6 számjegyű összeget kellett (volna) kifizetnie érte.
A másik, ez a fólia mánia. Negyedik okos telefonomat fogyasztom, asszony is, a gyerek a harmadikat. Eddig egyiken sem volt fólia, mégsem volt soha egyik sem karcos (legalábbis annyira nem, hogy az feltűnő, netalán zavaró legyen). nem értem, milyen körülmények játszanak közre, hogy 3 havonta fóliázza oda vissza (tudom, szerelés után applikált rá mindig újra). És a hátára meg minek? Le is írja az elején, hogy két év után unt rá az előzőre. Komolyan nem értem. megveszik relatíve drágán (nekem pl. tényleges prémium van, nem a butított kisöccse, de neki ez az árkategória az ingerküszöbén túl van, ezért hangsúlyozza sokszor a prémium, meg drága szavakat), fólia, tok meg minden más, hogy két év után menjen a fiókba, mert jön az új szerelem (oké, vannak, akik eladják. Nekem pl. egy sincs a fiókba, mert megy a háztól. Nem azért a pár ezerért, hanem, hogy ne a helyet foglalja).
Sajnálom, hogy szar a telefon, de én is azon gondolkodnék az user helyett, hogy nem-e a fóliázás miatt termelődik indokolatlanul nagy hő? Hiszen a posztban részben be is ismeri ezt a gyanút azzal, hogy valami mágneses töltőt vett, hátha ez a baj.

Én még vártam a posztolótól, hogy a:

"teljes nyugalom"
"el voltam hűlve"
"Most már kicsit idegesebben"
"Nagyon fel voltam háborodva"
"nem volt már kedvem"
"Nem nyugszom addig"

dramaturgiai fordulat után jön egy gutaütés, kórházi kezelés, esetleg "elhagyott a párom" fordulat, de semmi. Se egy kiskutya, síró gyerek, feltartott terhes nő. semmi. Hát hová tart a világ. Még az kéne, hogy ez legyen a hétvégi...

Már csak azt kérdezem, hogy a poszt-tolót már szabad?
Az RTL jövőre képernyőre kerülő sorozata, A mi kis falunk kapott egy előzetest is, mutatjuk: És akkor szavazzunk, Béláim:..
The Good Boy ! 2016.09.21 15:04:56
@scz_hun: most nem ezekre az imbd-n "4 pont fölötti értékű filmet nem képes csinálni" kommersz akcióbaromságokban ugrándozó zs kategóriás "akcióhősökre" gondolok (jó, együtt tudnék élni a "zs" kategóriás bankszámlájukkal:D), hanem az elmúlt 10-15 évre visszamenően a normálisan castingolt filmekben látható szereplőkre, gyakorlatilag 2 évtől 99-ig.
The Good Boy ! 2016.09.21 15:50:48
@szociál: nem tudom, ki hogy nyal, de ennek a metodikája mindig érdekelt (na jó, azért annyira nem), hogy hogy működik az, amikor 1-1 főiskolás hallgató, vagy 1-1, alapvetően számunkra ismeretlen, tehetségtelen tucat színész egyszer csak megjelenik egy produkcióban, aztán nem tud olyan szarul teljesíteni (sem ő, sem a filmjei), hogy 10 évig ne vele kezdődjön a stáblista. Na jó, a lányoknál, nőknél vannak elképzeléseim, de szerintem ilyen csak a filmekben van, mint szereposztó dívány:)
Persze, kell a rendező/producer/gyártásvezető, vagy bárki aki haver, rokon, dugja, vagy dugta stb. gondolom.
Ilyen számomra pl. a fentebb említett kossuth kifliben Nagy-Kálóczi Eszter. Annyira nem volt fiatal, hogy rá osszák a trokán lány szerepét, annyira meg nem volt öreg, hogy a másik főszereplőnek megfeleljen, erre ahelyett, hogy egy korban megfelelő (és remek) idősebb színésznőt szerződtettek volna, ehelyett Rudolfnét maszkolták naponta 3 órán keresztül. (mondom ezt úgy, hogy nőként tisztelem, jól tartja magát, de színészként nagyon gyengének tartom. És mégis betolta rudolf a "mindenből egy..." c. rögtönzéses produkcióba, ahol Földes Eszter (jó ő gyakorlatilag mindenkit, az időnkénti kivétel Rudolfon kivül) és amikor szerepelt Törőcsik Franciska oda-vissza lemosta a színpadról.
The Good Boy ! 2016.09.21 21:06:59
@szociál: ezt jeleztem én is, hogy FE kivételesen tényleg tehetséges.
Még jó, hogy Északi Pályaudvar nincs a városban! Tisztelt MÁV-START Ügyfélszolgálat! Egy pénztárnál váltott retúrjegynek a fel nem használt visszaúti részét szerettem volna visszaváltani, Budapesten. A jegy Mezőtúrról szólt a Keleti pályaudvarig. Először a Nyugati pályaudvaron próbáltam…..
Gratulálunk Vékony vásárló barátunknak! Valószínűleg hosszú békés élet vár rá, ha így folytatja, egészen elképesztően egészséges lélekre vall ugyanis, ahogy a további gyomorproblémák elkerülése érdekében levonva a tanulságokat, de fortyogó düh helyett szarkasztikus humorral bírt beszámolni a leírása…..
The Good Boy ! 2016.09.02 13:12:25
@Tehetséges ugandai buzi: A máltai lazac, az ugyanolyan máltaikum, mint a balatoni hekk??? Mert gondolom, nem ott fogták frissen a "máltai tengerben"?
The Good Boy ! 2016.09.02 13:31:11
@Tehetséges ugandai buzi: oké, nem ment át az iróniám, semmi baj, majd legközelebb nem felejtem le a szmájlit a végéről.:)
Más: Értem én ezt a nagy lazac divatot, nagyon felkapott halfajta lett (idehaza is), ami érthető, mert ízletes és egészséges húsa van, de pl. tavaly dubrovnikban az egyik étteremben a halételeknél kb. az ételek fele lazacból állt. Azért ez nekem visszás, amikor tenger mellett tanyázik az ember fia, akkor ne a lazac legyen a fő halétel. Én mondjuk kerülöm is, és inkább a helyi "termést" azaz fogás igyekszem kipróbálni
The Good Boy ! 2016.09.02 14:24:17
@API bőrtok kartszmentes eladó: kösz, hogy ilyen szépen jellemeztél ismeretlenül. Te kommentek császára:D
Én kutyásként ugyan nehezen tudom elképzelni, hogy egy gazda kiábránduljon Fickóból, mert kiderül, hogy csak 2/3 rész vizsla, vagy utcára tegye Muffint, amikor a cuki kölyökwestie-ből szexi falusi vegyesvágott cseperedik, de gondolom, aki sok pénzt hajlandó adni egy kutyáért, miközben tele vannak a…..
The Good Boy ! 2016.08.26 08:30:44
@Dani23: "...Hány kutya kell ahhoz, hogy fenntartsák saját magukat... "

akitől most mi vettük a kutyát, és tenyésztő, (akár) törzskönyvvel, szerződéssel, számlával, garanciával, meg royal canin puszipajtás "együtt működéssel", mindenféle kutyakiállításos plecsnivel, nos neki 5 kan és 15 szuka tartozik a tenyészetbe.

Azért a szaporító és tenyésztő között elég keskeny a határ, itt is akkora mennyiségről beszélünk, ami már kérdéseket vethet fel. szóval én is úgy vagyok vele, hogy irritál, amikor a tenyésztők folyamatos boszorkány üldözést folytatnak a szaporítók ellen, mert sokszor ők sem szentek. Van a cégér, sok plecsnis szülővel, meg horror áron kínált kutyával, aztán fő alatt egy jó részüket törzskönyv nélkül 40-50%-os áron, már már szaporítói árszinten adják el. "mert valamiből meg kell élni..." álszent bagázs a nagy része. tisztelet a kivételnek
The Good Boy ! 2016.08.26 08:45:38
@egy másik répatorta: igen, te megérintettél egy komoly problémát!

mennyi időre szól a garancia? ugye autó is alapesetben 3 év, meg 100.000 km. aztán van, aki 7 évet ad, de mindnél feltétel, hogy náluk szervizeld, ott költsd az ilyen költséget. egy új lakásra is csak 1 év. A tenyésztő mit csinál, amikor 3,5 év után az addig 100% egészséges kutya összeomlik? pont a túltenyésztésből fakadó, fajtára jellemző egyik kórban? Én nem tudom, mert mi a kutyát nem mint árucikk, hanem mint családtag tartottuk. nekünk a tenyésztő pénze nem hozza vissza azt, akit szerettünk. boldogabbak sem lennénk, ha fizetne x ezer pénzt, mint költség, vagy kártérítés. Egy szeretett családtag elment, nem a kínai porcelán tört össze... Vagy ad egy újat ugyanonnan? Na ne!
És akkor még egy probléma: van olyan kutyafaj, ami a divatnak, tenyésztői "előrelátásnak, profit szerzésnek" hála, gyakorlatilag megszületni nem tudna, de gyártják őket, mert népszerűek. ott mi a helyzet? a tenyésztő is ludas rendesen, amikor olyan kutyák születnek, akiknek kín az élet: levegőt nem tud venni, mert annyira rövid, deformált az orra, arca. Szülni nem tud, mert a forma a fontos, azért császárral jönnek világra az egyedek. Minden mozdulat kín, és fáj, mert a standard szerint kell állniuk a lábuknak, hátuknak, stb. na ezek az eredmények nem a szaporítók hibája, ők összeengedik apu1-et anyu5-tel, aztán had menjen. A tenyésztő meg a trendeknek megfelelő formákat viszi tovább a tenyészetben, amire igény van, mert divatos. Aztán sok kutyánál látjuk az eredményt (jó példa az angol buldog, ahol már a tenyésztők is elismerik, hogy nagy a gond, rövid az eredeti génbank, sok a hiba, de ilyen a mopsztól a mai sláger francia buldogig rengeteg).
The Good Boy ! 2016.08.26 08:55:33
@Terézágyú: igen, én is azt gondolom erre. mégis tenyésztő a foglalkozása, hiszen elismert e tevékenység végzéséről, van ezer plecsnije, amiket a kutyái nyertek, benne van a szaknévsorban, a kutyáinak lánchíd hosszúságú nevük van, az állatorvos előre köszön neki, hiszen az új verda árának a felét ő dobta bele a közösbe. aztán "évek" alatt olyan "tenyészetet" épített ki, amiről sok szaporító álmodni sem mer (mármint mennyiség). hol a határ? 2 anyu és 1 apu, vagy 4 anyu, 2 apu, persze ez a tenyésztő is folyamatosan hirdet, hogy fedeztetést vállal, meg fedezőt keres vérvonal frissítésre. Na kb. ez a különbség a szaporító és ő között, hogy látszólag a génbankot próbálja frissen tartani, meg tud hozzád vágni egy törzskönyvet, ha az a beütésed, hogy otthon a döncikének legyen egy ilyenje is kétszeres ár mellett. nagyon vékony az a határvonal, és pont a megélhetés miatt sokszor, és sokan áttévednek a másik, általuk sötét oldalnak tartott szaporítói területre.
Közeledik az egy éves évforduló: tavaly augusztus 31-én ment csődbe az Astra Biztosító. Egykori ügyfelein azóta bizonyára kiütköztek a korai öregedés jelei, az Astra ugyanis romániai bejegyzésű cég volt, ami egy átlagos biztosítós ügyintézésnél is nagyságrendekkel több mókát jelentett. Tisztelt…..
A biztosítók ugye a biztosítási díjakból élnek, nem lehet csodálkozni azon, hogy nem nagyon akaródzik nekik kártérítést fizetni csak úgy übtre, hanem nagyon alaposan megvizsgálják a körülményeket, és összevetik a biztosítási szerződésben apró részletességgel kibontott…..
The Good Boy ! 2016.08.12 16:02:30
@nyelv-ész: de ez a lényeg, nem fussa, csak játsszák, hogy telik rá!!!!
ezért nem futnak újat venni...
The Good Boy ! 2016.08.13 12:22:04
@Bluemotion: érzem az iróniát, meg látom is a szmájlit a mondandód végén, így okés. És igen, ha te ezt a szót használod, hogy proli, akkor én azt mondom, hogy ha valaki erőn felül hitelre vesz egy 17 éve kölöknek egy ájfont, akkor az a proli és nála ez a státusz szimbólum kategória!
Nekem rengeteg ismerősömnek van harapott alma márkájú terméke, közös jellemzőjük, hogy nem olyan anyagi körülmények között élnek, hogy hitelre keljen egy negyed milliós terméket megvenni, ráadásul már sokadik ilyen terméket fogyasztják, ők ezt tartják nekik megfelelőnek, és ha lesz, akkor 20 év múlva is ezeket veszik (kp-ra, biztosítás nélkül). Na náluk nem státusz szimbólum. Ennél a kölöknél az, hogy a haverok előtt ő legyen a jani.
The Good Boy ! 2016.08.13 12:33:14
@szsuzsanna: "Mert, -úútálom, amikor egy faluban pl., " levinne" a főútvonalról, mert, a "Mariska néniék kertje alatti", keskeny, sz@r úton 20 méterrel rövidebb..."

ha a navid jól be van állítva, és ha veszed a fáradtságot, és rászánod azt az 1-2 percet indulás előtt, hogy térkép nézetben még egyszer ránézel az útvonalra, hogy mit jelölt ki, akkor láthatod, ha Mariska néninél elvisz egy falunéző túrára. Aztán két lehetőséged van, vagy hallgatsz rá, és megismerkedsz egy szeretné való falu néhány jó munkásemberével, vagy felülbírálod, és mész tovább, aztán "újratervezés..." (vagy már induláskor a leterelni kívánt szakaszra teszel egy köztes pontot, és nem is fog leterelni) és minden a helyére kerül.
Vagy csak egyszerűen kiderül, hogy az a "hülye navi" nem is olyan hülye, csak a betervezett falunézés TMC jelek (vagy felhasználok jelzése nyomán -pl. wazze, stb) miatt került bele a programba, mert olyan esemény van az adott útszakaszon, amit a papírtérkép nem tud jelezni (baleset, útépítés, ufótalálkozó, meteorbecsapódás).
Nekem az autómban van gyári navi (ami az ilyen rendszerekre jellemzően ugye köztudottan nem a részletesség világbajnoka), mellette a telefonomban van Wazze a hazai utakra, meg sygic és Nokia Here a külföldi offline alkalmakra. Eszembe nem jutna papír térképpel szerencsétlenkedni. Jó volt az régen, 10-20 évvel ezelőtt, de azért vannak mára már ennél sokkal jobb megoldások.