Regisztráció Blogot indítok
Adatok
kumkum

0 bejegyzést írt és 71 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Ugyan még van hova romlania a MÁV szolgáltatásának, összezavarni már sikerült szinte mindenkit. A gyorsvonati pótdíjnak már az árképzése sem áll jól, Baldrick például sebesvonattal 4 km-re fizethette a +150 forintot: Tegnap pesten volt dolgom és a neten meg is vettem a jegyemet…..
A jó király betiltotta a seggfejek vonulását, de ez nem elég, sőt, ez sokkal több, és jóval ízléstelenebb is, mint amit megtehetett volna. A liberális sajtó és bloggerek az indextől a cinken át a kettős mércéig azon derpegnek, micsoda alávaló húzás az Élet menetére…..
kumkum 2013.04.10 10:03:52
@Virág et.:
"Pedig ennél faék-egyszerűbb a dolog..."
Mar pont gondolkoztam, hogyan foralmazzam meg szabatosan, miert nem tetszik ez a cár-atyuska fele gondoskodas a kormanyfotol. Kosz.
       A konzervatív értelmiségi fiatalok kedvenc témája az egyenlőség kérdése.  Arról van szó, hogy itt vannak ezek a cigányok meg a liberálisok, valamilyen sorrendben, és a liberálisok — különösen a jogvédők, ami ugye nyilván a legrosszabb fajta —…..
kumkum 2013.04.08 22:04:15
@panelburzsuj:
En az abrahoz hivatkozott KSH pdf-hez linkel xls-bol lestem a szamot. A felso decilisben az atlagos haztartas 1,9 fot szamlal. Egy fore juto havi netto jovedelem plusz juttatasok(pl udulesi csekk) egyutt: 193500 Ft
kumkum 2013.04.08 22:59:23
@luis5:
Mashonnan indul egy nyomorba szuletett, tanulatlan csalad gyereke, es megint mashonnan egy kozeposztalybeli gyerek. Ha ugy kell egy tortenelmi fordulat miatt nullarol ujrakezdeni, hogy a nyelvtudas, vegzettseg, szakmai tapasztalat, uzleti szemlelet es a kapcsolati toke megvan, az nem egyenlo a kilatastalan nyomorral. Nyilvan egy szegenysori putribol is felkuzdheti magat valaki egyetemig/foiskolaig. De legtobbunket tanulas alatt eltartottak a szuleink, vagy legalabbis jelentosen tamogattak kozben.

A cikkbol en nem ereztem azt, hogy a lenti reteg buneire akart volna felmentest adni. A lopasra es gyilkossagra sztem sincs mentseg.
De ne legyunk onteltek , es ne egy féllábú tengereszt akarjunk legyozni a seggberugo-versenyen!
kumkum 2013.04.08 23:20:10
@panelburzsuj:
Na jo, ez azert eleg light-os volt matematikai levezetesnek. :-D
A pontos szamitashoz a hivatkozott adatok tul aggregaltak, legalabb egy szoras kellene.
De ertem mire gondolsz, meglepoen keves (193k) eleg a felso decilis atlagahoz kozel kerulni.

Mondjuk a felso retegnek tobb jovedelme van, ami nem latszik ebben a statisztikaban. Egy feketemunkas zsebbe kapott 50k Ft-jahoz kepest mondjuk egy cegauto, amin ceges benzinnel furikazik. A stock jovedelmekrol sincs emlites (pl csaladi haz, tehat nincs kiadasa berleti dijra).
Mandiner blog Petőfi hava 2013.03.17 07:17:00
Így szombat éjfél felé, amikor ezt írom, és amikor az összes létező híradó visszanézése miatt vagy nyolcszor hallottam Harangozó Tamástól, hogy „a kialakult helyzetben”, amikor alacsonyan szállnak a minőségi állami szolgáltatásokra szuperérzékeny blogbejegyzések, amikor…..
Lázár János további, legalább 30 százalékos gáz- és áramárcsökkenést szeretne 2014 nyaráig. A Fidesz láthatóan nagy reményeket fűz a rezsicsökkentéshez, a januári 10 százalék után tovább nyomná lefelé az árakat, és a fogyasztóknál emiatt jelentkező megtakarítást a…..
Lászlónak elege lett a baszakodásból, amikor a Ryanairtől vásárolt szabványméretű kézitáskáikra 50-50 eurót számoltak volna fel hazafelé. Feljelentéssel kellett fenyegetőznie, hogy ne húzzák le őket, a többi szerencsétlenül járt utashoz hasonlóan: Évente jellemzően…..
kumkum 2013.01.10 15:57:51
2008. március 9-én a három kérdésből csak egyre szavaztam igennel: a tandíjas volt az. Nem mondanám, hogy nem voltak kételyeim, a tandíjról szóló vitáimban azóta is meg-meginogtam, de összességében még mindig úgy gondolom: a tandíj kérdése szimbolikus ügy, és inkább ellene…..
kumkum 2012.12.06 13:45:16
@TaTa86.:
Bar kivanom, hogy neked legyen igazad, de sztem en elobb kapok majd nyugdijat, mintsem "az állam megteremtené a kereteit a teljesítményorientált kapitalizmusnak a kereteit". Barki is jut kormanyra. :-(

Pontosan tudom, hogy milyen csabito a kulfoldi boldogulas lehetosege. De ha valaki diplomazas utan egybol le akar lepni, akkor csak siman belekalkulalja, mennyit kell fizetnie, es szabadon donthet.
Pl: ha 2,5millios, 5 eves kepzest ugyanennyi ido alatt kell visszafizetni! A havi 150 euro jelentektelen tetel, a diplomas indulasert cserebe pedig plane megeri.
kumkum 2012.12.06 15:09:59
@TaTa86.:
150 euro csak akkor jelentektelen, ha normalis fizetesed van. Nyugaton ez altalaban nem szamit egetvero osszegnek. Pont ezert erdemes inkabb a kivandorlonak (a kepzesert cserebe) kifizetnie egy szamara jelentektelen osszeget. Egy magyar csaladnak komoly fejtorest okozhat havi 42e Ft kiadas.
A keseru szajizt nem ertem. Ebben nincs semmi erzelem, csak uzlet: Allam bacsi finanszirozza a tanulmanyaidat a masok altal befizetett adobol (persze AFA-t te is fizettel mar), cserebe Mo-on dolgozol/adozol min 5 evig. Vagy elmesz nagyot kaszalni a meses nyugatra, es siman visszafizeted. Neked mindket eset WIN.
kumkum 2012.12.06 15:56:16
@TaTa86.:
Hat, az oktatasi reform kerdeseben en is meglehetosen borulato vagyok. Az valoban duhito, hogy barmennyi penz folyik be, azt nem hatekonyan hasznaljak fel.
Úgy tűnik, nem volt elég a Jobbiknak a hétfői, zsidók listázását követelő provokáció, még napokkal az eset után is nekik áll feljebb. A Jobbik szerint szánalmas, ahogyan a kormánypártok és az „egyesült baloldal a megfelelési kényszer hatására nagykoalícióba…..
kumkum 2012.12.03 13:12:28
@freehckr:
Retorikaban termeszetesen. :-)
A gazdasagi lepeseik tenyleg inkabb baloldaliak (csak a kozeposztalynak kedvez a munkasosztaly helyett), mintsem konzervativak.
kumkum 2012.12.05 17:53:30
@közösperonos átszállás:
A besorolast meglehetosen neheziti, hogy unortodox. :-)
De "inkabb baloldaliak", mert ott az epitkezik hasonlo elemekbol: allamositas, a gonosz tokesek utalata, kulso osszeeskuves elmelete, arszabalyozas. Csak igy kapasbol.
Az sajnos nem ritka, hogy üzletek, bevásárlóközpontok előtt elég szűkre jelölik ki a parkolóhelyeket, az autók többségén ott díszeleg egy-két ajtórányitás nyoma. Ezt az elkövetőjük rendszerint elsunnyogja vagy simán nem is érdekli. A. viszont pont látta, amint az ő autója…..
Közeleg a tél, így naiv ügyfél azt gondolta, hogy bespájzol tüzifát. Rendelt is 4 m3-t igen kedvező áron, aztán ráhagyta az ismerősére az átvételt. Így csak estére derült ki, hogy a 4 m3 igazából 1 m3, és teljesen vizes, azaz használhatatlan.  2 héttel ezelőtt fát…..
Mandiner blog Örök Kuruc 2012.11.22 10:51:00
Ezeregyszáz évnyi magyar történelem egy mondatban. Pappito mikroblogger alkotása...
kumkum 2012.11.22 12:05:39
@marko11:
Az atlag magyar nem nyugodt, hanem birka. A ketto nem ugyanaz. :-(
kumkum 2012.11.22 13:26:37
@triumphator:
Tudom. A higgadt tenyleg jobban visszaadja a lenyeget.

Az eredeti mondat nem csak gondolkodasra utal, hanem hidegverrel valo cselekvesre is.
Az önmagát konzervatívként aposztrofáló Bokros Lajos a baloldalinak tartott ATV-ben beszélget Kálmán Olgával a neoliberális gazdaságpolitika felemelkedéséről, a felelős kormányzás majdani eljöveteléről. Bár az elmúlt időszakban Bokros a legtöbbször azzal került be a…..
Na most végre egy olyan téma következik a blogon, ami még eddig nem volt. Bár nem csak autózásra vonatkoztatható a kérdés, de Pál közlekedési szabálysértésért kapott egy bírságot, most pedig azon gondolkodik, hogy közmunkára váltsa-e. Volt már közületek olyan, aki ezt a…..
kumkum 2012.11.16 13:42:27
@Timnorc:
Bar nem vagyok 100% biztos benne, hogy mi a "jobbkézzel védett út", azert alapveto kulonbseg van az egyenrangu keresztezodes es a fo-(vagy vedett)-utvonal kozott. A fouton ui elozhetsz keresztezodesben is, mig jobbkezesben nem. Ott barki kifordulhat jobbra kisivben, es akkor o a kiraly.
Az Alaptörvényről kiderült, hogy mégse gránitszilárdságú, a Fidesz hatalma viszont – legalábbis a párt saját elképzelései szerint – annál inkább az lesz, miután az alkotmány átmeneti rendelkezéseibe beleírták: „Sarkalatos törvény a választójog gyakorlását…..
kumkum 2012.11.07 10:35:59
@Dr. Zerge:
LOL
Helyesen az alkotmanyban: "alkotmányos érték védelme érdekében"
3x hasznaltam "alkotmanyos ertek"-et, egyszer elutottem, es "alkotmanyos erdek" lett. Mea culpa.
Legyel szives fokuszalj erre az elgepelesre, hozongj es karomkodjal! Ervelessel es eszervekkel ne is probald farasztani magadat!
kumkum 2012.11.08 15:21:15
@pushalias:
Nem eleg csak a cash-flow-t nezni, ui egy allami alkalmazott is teremthet piackepes erteket. Pl ha egy olyan kozszolgaltatast lat el, amiert fizetnek az azt igenybevevok, nem pedig kozvetlenul adokbol finanszirozzak.
kumkum 2012.11.09 16:01:09
@pushalias:
Pont azert irtam, mert a kozszferaban valo ertekteremtes kisse elsikkadt; csak a brutto-netto vonalon vitatkozva sertegeti egymast mindenki.
A te peldadnal en anyagiasabbra gondoltam: pl ha egy allami ceg (tamogatasok nelkuli) nyeresegkimutatasa pozitiv, akkor az ott dolgozo allami alkalmazottak profitot is termeltek. Nyilvan elsodlegesen az altalad emlitett, tarsadalmilag hasznos szolgaltatasok megteremtese a kozszfera feladata, nem a profit.
A német lenne az első javasolt idegen nyelv az oktatási államtitkárság nyelvoktatási stratégiája szerint, írja az Origo. A dokumentum korábbi változatához képest (ami tavaly már szerepelt tekintélyes sorozatunkban) kicsit finomodott ugyan a hangnem, de a lényeg ugyanaz maradt:…..
kumkum 2012.11.06 12:28:41
Az allamilag tamogatott nyelvtanulasnak a celszeruseget kell szolgalnia. A diaknak el kell dontenie, melyik foldrajzi teruletre akar koncentralni: a kornyezo regio, Közep-EU (D+A), Europa, esetleg valamely mas foldresz.

Angol: egyertelmuen vilagnyelv, rengetegen beszelik masodik nyelvkent, plane a nemet teruleteken es K-EU-ban. Sok multicegeknek hivatalos nyelve. Szemelyes tapasztalatom szerint tobbnemzetisegu eu-i tarsasagban szinte mindig ez a kozos nyelv.
Konnyu nyelvtan, valosagban max 3 igeidot hasznalnak, 2000 szavas szokincs boven eleg, gyakran elhangzo "you know what I mean?"
Meg 10 evig biztosan vezeto szerepe lesz, ma ez kell legyen az elso idegen nyelv.

Masodik idegen nyelv a cel-terulettol fugg.

Francia: FR+BE+CH+Afrika egyes reszein elony, esetleg egyetlen esely a kommunikaciora.
Vilagnyelv jellege eltunoben, masodik nyelvkent beszelik, de csokkeno. Csak ha perfekt szinten beszeled, akkor van eselyed egy francia allast megcsipni.
Joizles hatarain belul nem tudnek nyilatkozni a bonyolultsagarol.

Nemet: Mo. legfobb gazd partnereinek cegeinek nyelve, a munkasok ill kozepvezetok szamara elony, hiaba beszel a nemetajkuak tobbsege angolul.
Masodik nyelvkent elenyeszoen kevesen beszelik, EU-n kivul nulla hasznossagu.
Osszetett nyelvtan, nevelok es ragozasi tablazatok beseggelese, irason alapulo konnyu kiejtes, logikaja/tukorforditasai sokszor megtalalhatoak a magyar nyelvben.

Spanyol: Del es Kozep-Amerika(meg Braziliaban is mukodhet), USA nagy resze. EU-ban a doglodo gazdasagu deli orszagokban hasznos, masodik nyelvkent kevesen tanuljak.

Kinai: Hatalmas gazdasag/piac, jonnek felfele minden tekintetben. Az uj kozeposztalyuk letszama az USA osszlakossagaval vetekszik, a cegeik kezdik bevasarolni magukat EU-ban is. Ha nem torik meg ez a trend, akkor EU-ban is fontos nyelv lesz.
Tavol keleten masodik nyelvkent rengetegen beszelik. Irott kinai: egy csirke belelepett a festekbe, es utana futkarozott kicsit a papirlapon. :-o

Orosz: Szlav nyelvteruleteken hasznos, Mo.-tol keletre sokan beszelik masodik nyelvkent.
Bonyolult nyelvtan/nevelok, ciril irasjelek. Nehez, de nem eselytelen megtanulni.
  Ismét túl vagyunk egy újabb nagy tüntetésen meneten, indulhat a matekozás! Egymillióan. Több mint félmillióan. Félmillióan. Közel négyszázezren. Jóval több mint százezren. Százezer. Biztos nem érte el a százezret. Hetven-kilencvenezer. Pár…..
kumkum 2012.10.26 12:05:12
@Asztalos Gábor 2:
En azt nem ertem, h a becslesek helyett miert nem csinalnak par nagyfelbontasu felvetelt a magasbol, es szabaditanak ra egy szoftver, ami osszeszamolja a fejeket. Az arcfelismereshez kepest ez valoszinuleg gyerekjatek lenne.
Ha valaki tenyleg erre veri magat, az miert nem csinalja profin? :-o
"A szabály az szabály" - nyilván ilyesmire hivatkozik az autópályakezelő, hiszen jól megnézve az adott időpontban valóban nem volt érvényes Korza matricája. Viszont tévedni emberi dolog, főleg, hogy elsősorban nem ő, hanem az eladó hibázott. Persze mindig meg kell nézni a…..
Mandiner blog Ősz 2012.10.15 07:01:00
„A polgári árugazdaság kifejlődésével a mítosz sötét horizontját felderíti a számító ész napja, amelynek fagyos sugarai alatt az új barbárság veteménye érlelődik.” (Adorno – Horkheimer: A felvilágosodás dialektikája) Reggelente a botanikus kertbe járok sétálni.…..
„Újra viselnek kalapot a fiatalok, visszajött a kalap a divatba, amint nézem” – mondta nekem egy idős úr nemrég. S valóban, fillérekért árulnak kalapot mostanában számos ruhaboltban. Ha pár éve az ember kalappal a fején jelent meg volna az utcán huszonévesen, megmosolyogták…..
Perfekcionista jogalkotásnak lehettünk tanúi az utóbbi időben. Brüsszelben ezentúl 75-től 250 euróig terjedő pénzbírságra számíthat az, aki nyilvános helyen szexista, rasszista, homofób vagy bármilyen más sértő megjegyzést tesz másokra – írja a Le Soir. Freddy Thielémans…..
kumkum 2012.09.11 16:53:29
@tevevanegypupu:
A korulmeteles szabadsaga a felnottekre vonatkozik?

Akkor nyugodtan uljunk le az ujszulottel szemben, es etetes helyett varjuk meg, amig elmondja, hogy mennyire atsutott hust szeretne enni, es milyen koretet ker melle. Hatha nem anyatejre vagyik. :-)

Nagyon sok dontest a szulok hoznak meg a gyermekuk felcseperedese folyaman, ezzel is alakitva a jellemét. Az ido mulasaval egyre tobb (kovetkezmenyekkel osszekotott) dontest kell atadniuk a gyereknek. De ezt nem kellene torvenyileg sem korlatozni sem siettetni.
kumkum 2012.09.13 10:23:39
@tevevanegypupu:
Pedig egy gyerek testet sokkal jobban befolyasolja egy korulmetelesnel az, hogy donteskepes koraig (14 v 18?) egeszsegesen taplalkozva es sportolva no fel, vagy csak tesped es edesseget zabal.
Megis a szulo fogja beleeroltetni a spenotot, ill elkuldeni edzeni.
kumkum 2012.09.14 15:15:54
@tevevanegypupu:
Vilagos, hogy ez ma mar csak vallasi rituale. Az elonyeit kb ugyanannyira meggyozoen bizonygatjak, mint a hatranyait.
Arra gondoltam en is, hogy ha a gyereken mulna, akkor valoszinuleg a mozi + cukros udito + hamburger kombo gyozedelmeskedne. Tehat a szulo felelossege, hogy (esetleg a gyerek akarata ellenere) egeszsegesen nevelje a gyereket.
Marpedig egy 16 eves korara tunya hajpacni testileg sokkal komolyabban devians, mint a korulmetelt srac.
Minden szar, az ország élhetetlen, a fizetés kicsi, az asszony elhízott, a férj hónaljszaga elviselhetetlen. Megy a siránkozás ezerrel, nincs már egér a templom környékén, aki ne itta volna magát halálra. Kis sör, kis unicum, kisfasz, kisember. Augusztus van, meglepnénk egy…..
kumkum 2012.08.21 09:41:17
@tevevanegypupu:
Sztem pont az a hozzaallas hianyzik Mo-on, amit a szerzo es baratai kepviseltek.
A lisztet szallito sofornek segitsegre volt szuksege: Ha nem a pont ott unatkozo szerzo+baratai, akkor - par ora kesessel - a sofor altal odarendelt alkalmazottak/ismerosok pakoltak volna le. Ehelyett a mar ott levok szabad kapacitasat hasznaltak ki.

A fizetseg sok vagy keves, de hatekonyan oldottak meg a helyzetet. Nyilvan nem kell ehberert leszerzodni hosszutavra a lisztes vallalkozohoz, de a vallvonogatas nem mozditja elore az ad-hoc szituacio megoldasat.
kumkum 2012.08.30 22:38:08
@Shenpen:
Hallottam mar ilyen kiserletrol, nagy vonalakban emlekszem mar csak.

Vmi egyszeru, de sokaig szoszmotolgeto feladatokat kellett vegezni sorban, adott idokeretre. A befejezett feladatok aranyaban kaptak jutalmat.
Egyik csoportnal vegig ott volt egy felugyelo. (Kb atlag 10 pont)
Masik csoportnal nem volt vegig bent a felugyelo, de az eredmenylapokat atvette, es megkerdezte, h mennyi feladatot oldottak meg. (1-2 extra pont)
Harmadik csoportnal csak megmondta, h dobjak be a papirt a zuzogepbe, es csak mondjak meg a vegeredmenyeket. (5-6 extra pont)
A 3. csoportba neha bekuldtek beepitett embert, aki pofatlanul nagyot hazudott a befejezett feladatok szamarol. Na itt mindenki majdnem duplazott. :-D
Naiv ügyfél visszamenekült Írországba, és azóta sem érti, hogyan kerülhetett 345 ezer forintba 5 hónap fűtés egy 60 nm-es panellakásban: Tavaly 5 év külföldi száműzetés után volt "szerencsém" otthon letelepedni próbálni, de 5 hónap után feladtuk a feleségemmel és…..
kumkum 2012.08.30 13:52:51
@kalandfereg:
A szuletesek szamat a szulesek TB-tamogatottsagnal valoszinuleg jobban befolyasolja az, h Irorszagban tilos az abortusz.
  Az online média által alapanyagként használt MTI-hír ezzel a címmel jelent meg: Emlékhelyek látogatását írta elő a bíróság egy holokauszttagadónak. És hogy mi lett belőle? Ezek: Emlékhelyek látogatását írta elő a bíróság egy holokauszttagadóna... (Galamus,…..
kumkum 2012.06.23 01:35:10
@picur3ka:
En sem tudom, hogy te ki vagy.
1. Mar beszeltunk rola korabban, hogy a H-torveny kontra szolasszabadsag valoban egy nyitott vita. Illetve hogy az eu15 tobbsegeben letezik ilyen torveny, tehat valmennyire megiscsak osszeegyeztetheto a demokraciaval.

2., 3. No comment
kumkum 2012.06.24 13:35:20
@bbjnick:
"uralkodó ideológia mitológiájának részeként (dogmaként!) hivatkozási alappá válik."
Ez pont igy tortent, de egy demokratikus allam jogalkotasi folyamatanak eredmenyekent. Azt a mar korabban emlitett folyamatot kovetve, h a nemetek szembeneztek a 2.VH-ban elkovetett tetteikkel, es szilardan eltokeltek, hogy soha nem fog tobbe hasonlo elofordulni. Ez tenyleg reszeve valt az europai gondolkodasnak.
Ket megjegyzes ehhez:
Nyilvan nem minden nemzet tagjai gondolkodnak ugyanugy. Az angolok peldaul a szolasszabadsagot sokkal erosebbnek erzik, es naluk nincs is ilyen torveny. Persze naluk eselye sincs egy jelentosebb neonaci reteg megjelenesenek.)
A (kelet-)nemetek pedig ugyanigy szembeneztek a kommunizmus buneivel is, nyilvanossagra hoztak az ugynoki jelenteseket.

"A *** helyére bármi --- bármi!!! --- behelyettesíthető"
A csillagok helyere Mo-on ma a holokauszt es a kommunista diktatura helyettesitheto be, errol szol a 269c tv. Ezek a mult szazadban tortent ket legjelentosebb nepirtasok, amelyek jelentos mertekben befolyasoltak a mai Europa kialakulasat. Senki sem adott masra bianco torvenyi felhatalmazast. Miert allitod azt, h barmi behelyettesitheto?

"Lennél szíves idézni nekem, hogy Szent István törvényeiben hol jelenik meg a "szemet szemért" elv?"
Szivesen, bar biztosan a te gepeden is megy a google.
A 2. torvenykonyveben:
"XII. A KARDRÓL VALÓ ÍTÉLET.
Ha valaki karddal embert öl, ugyanazon kard által vesszen el.
XIII. A TEST TAGJAINAK MEGSÉRTÉSÉRŐL.
Ha valaki kardot rántva bárki mást megsért, akár szemén, akár lábán, akár kezén, hasonló sebet szenvedjen saját testén."
A 'szemet szemert' elv egyaltalan nem idegen a magyar gondolkodastol, hiaba probalod nem-kereszteny elvkent lesoporni. Meg egyszer: az en abszurd alternativam nyilvan irrealis, megha arányos is. Szoval a kerdesem meg mindig ugyanaz: Szted mi lett volna meltanyos bocsanatkeres a felmillio magyar zsido aldozatert?

"kispályás nyikhaj böfögések"
Nem is kell reagalnod ezekre. Csak vedd eszre magad, es probalj tenyekkel es eszervekkel vitatkozni! Ha magadat ajnarozod, vagy kizarolag erzelmi alapon probalsz erveni, azokra csak gunyos megjegyzesekkel tudok reagalni.

"Értem én! A "holokausztról" (bármit is jelentsen az) lehet érzelmi alapon büntetőtörvényt hozni, a magzatgyilkosságról nem lehet érzelmi alapon beszélni."
Kerlek olvasd el ujra az utolso bekezdesem 2012.06.23. 01:14:22 ! Az elso mondat a te osszefoglalasod, h szted en milyen velemenyt alkottam a temarol. Alatta van az en korabbi hozzaszolasom 2012.06.20. 17:26:32 relevans resze. Ez mar nem is szimpla szovegertesi problema: Az en allitasom es az annak te altalad valo osszefoglalasa teljesen ellentetes! Ezt a temat te dobtad be, es ha ennyire esszeruen vitatkozol rola, akkor en passzolom.
Ismet csak elmondom: Olvassad el a teljes orvosi tanulmanyt, mert nekem gyanus, h pont a te magzatvedo allaspontodat kepviselik, csak egy abszurd ervelessel teszik!
Emellett semmi ertelme egy csak reszleteiben ismert forrasra tamaszkodva sem velemenyt alkotni sem vitazni.

"Summa: erkölcsi kérdésekről ..."
Teljesen egyetertek az allitasoddal, de a H-tagadasrol szolo torveny erkolcstelenseget csak sejteted benne. Ez a te ertekiteleted; nem deklaralod, es nem tamasztod ala, tehat egy igaz es sommas allitas, de nem relevans.
kumkum 2012.06.27 10:50:47
@bbjnick:

Ez tenyleg abszurd. :-o
De ez egy elszigetelt esemeny ("A Jad Vasem fennállásának csaknem 60 éve alatt ez volt az első eset")
Kozteri szobrokat festekkel leonto vandalok pedig mindenhol vannak, minden oldalon/oldal ellen.

Itt a motivacio mas, mint amirol mi vitatkozunk:
"Some ultra-Orthodox Jews believe a Jewish state can be established only after the coming of the Messiah, and that the state of Israel is therefore illegitimate. "