Regisztráció Blogot indítok
Adatok
TiZ

0 bejegyzést írt és 339 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A konyhasó rossz, mert magas vérnyomást okoz. Ja, nem is így van: a szándékosan szennyezett só betegít meg, a tiszta "patikai só" nem ártalmas (?!) Sőt, még ez sem elég precíz: van olyan só, amelyik pedig kifejezetten egészséges, sőt gyógyít. Hallottak már a Himalája…..
Az Aldiban azt állítják, hogy az egységár csak tájékoztató jellegű, ezért nem akarták odaadni naiv ügyfélnek 96 forintért a 125 forintos Túró Rudit. Pedig nem létezik tájékoztató jellegű ár, egyszerre több ár esetén a legolcsóbbal kell számolni: Rendszeresen járok az…..
Üdv!     A feleségem a közszférában dolgozik (egy földhivatalnál, de nem szeretném elmondani melyikben), számos mocskos dolgot tudna mesélni, de most maradjunk a legújabbnál. 2014 január elsejétől csökkennek a bérletárak a fővárosban. Ez igazán örömteli, egy…..
Októberre már alig több mint 200 milliárd forint maradt abból a nyugdíjvagyonból, amit a kormány a védelmébe vett. Két évvel a magánnyugdíj-pénztári rendszer államosításának kezdete, és szűk másfél évvel a vagyon államhoz kerülése után alig van már meg valami az…..
Úgy látszik teljesen hagyományos eljárás a cégcsoportban, hogy 320 forint tartozásra behajtót küldenek: A vatera a tartozásom 10-szeresét követeli rajtam egyetlen hónap után, a pénzbehajtójuk valahogy kiderítette a rokonaim telefonszámát és őket zaklatja lejáratva…..
Sikerült egy nyerő történetet bukóba vinnetek: Neked, az MSZP kommunikációs főnökének; a hvg.hu-főszerkesztőnek; és a videót készítő-szállító zűrös alakoknak. Pedig a bajai választáson a Fidesz kimutatta a foga fehérét: miattuk lett a megismételt választás; a…..
A nyugdíjak reálértékének növelését továbbra sem tervezik, emelés csak az infláció mértékével lehetséges, és jövőre életbe lép a korhatáremelés első lépése – derül ki a kormány nyugdíjprognózisából. A kormány a költségvetés részeként 2017-ig elkészítette a…..
TiZ 2013.11.02 06:12:42
@ezso1: Hidd el, ennyi az annyi. KSH honlapján ott van. Ellenkező esetben pedig nem lenne ennyi nyugdíjasunk.
Kedves Blog !  Szabálytalanságokra szeretném felhívni a figyelmüket egyesabonyi telephellyel  is működő  Kt-vel kapcsoltban. Információk szerint a hideg idő beköszöntése idején is majd túlóráztatni akarják kötelezően a munkavállalókat kissé fűtött vagy…..
TiZ 2013.10.31 12:37:51
@Tóth Ágas: Azt hiszem megjött az első. Itt előttem.
TiZ 2013.10.31 14:56:01
@tff: Bocsi, félreértettem.

Meg lehetne oldani ezeket a problémákat, de bárki is van kormányon, hatalmon, nem áll érdekében.

Dolgoztam néhány hónapig egy nagy áruházlánc raktárában. Sok mindent láttam. Vannak, akik hatalmasat kaszának az ilyen szerencsétleneken. Könyvet írhattam volna az egészről. Aztán persze futás innen.
Dávid lakását a tetőtéri kazánház karbantartása közben áztatták el, ezért a házat kezelő Allianz Biztosító szerint maximum a szerelőkön próbálhatja meg behajtani a kárát: 2013. július 05.én arra értem haza a lakásunkba, hogy a szobában áll a víz. Azt hittem a…..
TiZ 2013.10.28 14:30:08
@Magyar seggbe NEMZETI lófaszt: Akkor sem fizetne a biztosító. Az USA kötelessége lenne a tájékoztatás a hurrikán érkezéséről. Vagy a lakónak figyelni az USA időjárás jelentését.
Sándor szerint a belvárosi közértben rájöhettek, hogy úgyis mindent elvisznek a turisták, ezért aztán nem szelektálják ki, az elhunyt tejtermékeket és kenyereket a polcokról. Ő már többször vitt haza, aztán vissza 2-3 napos vagy lejárt cuccot. Legutóbbi visszavitt kenyere miatt…..
TiZ 2013.10.28 12:22:06
@Vörös Szonja, a tetovált lány: Csak hülyéskedtem. Komolyra fordítva szót, mi otthon sütjük kenyeret. A tejet a tehenészetből hozzák a szomszédban található gépbe. Beleöntik, aztán jövök én az üveggel és 189 forint/liter áron annyit veszek, amennyi belém fér.
Érdekes helyzet állt elő ellenzéki oldalon az október 23-i rendezvénnyel. A Mesterházy-Bajnai formáció válaszúthoz érkezett.El kell dönteniük, hogy ketten együtt (meg persze a hozzájuk csatlakozott szervezetek) elegendő erőt jelentenek-e az orbáni hatalom demokratikus úton,…..
no emisszió Ruszkik, haza! 2013.10.22 07:08:44
Mindannyiunk szívéből szólt ez az egyszerűségében is egyértelmű, otthon és baráti körben folyamatosan emlegetett, a Kádár-rendszerben nagy nyilvánosság előtt legelőször mégis csak 1989-ben, Orbán Viktor bátor beszédében napvilágot látott mondat. Ami azóta történt…..
Asdf-nek gyanúsan kicsinek tűnt a csomagolásához képest az új kókuszos Sport szelet, aztán kiderült, hogy tényleg: A minap az egyik boltban láttam limitált kiadású kókuszos Sport szeletet. Próbáljuk ki, mondtam, és vettem egyet. A csomagolása valahogy furcsa volt, túl nagyra…..
Naiv egyetemistát meglepték a diákhitelesek egy végtörlesztési felszólítással, mert szerintük megszűnt a hallgatói jogviszonya, pedig csak egyetemet váltott: Tisztelt Diákhitel Központ Zrt!2013. október 8-án, kedden, miután üzenetben értesítettek arról, hogy törlesztési…..
Óriási siker a szocialisták szervezésében Óriási sikert ér el Pestszentlőrinc-Pestszentimre lakossága, amikor általános felháborodásának hangot adva rávette a főváros vezetését, hogy az szélnek eressze a Cséry-telepen garázdálkodó fideszes szennyvízmaffiát.  A…..
Egy építőipari kft-nél dolgozok,aminek két tulajdonosa van. Az egyik tulajdonos négy éve alapított a fia nevére egy másik ugyanolyan tevékenységi körrel foglalkozó kft-t. Azóta tapasztaljuk,hogy folyamatosan menti át a mi anyag és szerszám készletünket. Már most ott tartunk,hogy…..
Andrást érthetetlen módon lezsidóhülyegyerekezték a Nyugatinál lévő Tesco Expressben, amit ő levélben sérelmezett a vezetőségnél. A Tesco azt válaszolta, hogy beszólós alkalmazottukat a munkajogi szabályokat figyelembe véve figyelmeztették és frissitő oktatásban…..
A Jobbik feljelentést tett azok ellen a szülők ellen, akik gyermekeikkel együtt felvonultak a Pride-on; mondván gyermeküket veszélyeztették egyébként toleranciát hirdető magatartásukkal. Noha a Jobbik szellemi(?) páholyából kiszabadult gárdaavatáson számtalan olyan szülőt is fel…..
Kövesse a Vakkomondor életmód tanácsait és oldja meg önerőből háztartása energiaellátását! Magas energiaáraktól szenvedő világunkban különösen dicséretes a kormány rezsicsökkentő szabadságharca, arról azonban kevesen tudnak, hogy léteznek módszerek, melyekkel teljesen…..
TiZ 2013.07.02 18:51:08
@komplikato: Kapaszkodj meg! A BME-n is van egy atomreaktor.
:-)))
Ha nagy meglepetés nem ér bennünket, napok kérdése, és kormányoldalon kitör az örömmámor: lekerülünk a brüsszeli „szégyenpadról”, véget ér a túlzott deficit eljárás. Szó se róla: Orbánék ezt bizony ügyesen csinálták. Kitűztek egy látványos, nehéz(nek gondolt) de…..
TiZ 2013.05.27 15:41:37
@Antipatikus Féreg: Ez igen! Sikerült egy mondatba belesűríteni mindazt, amit az iskolában tanultál. Gondolom nem jutott el agyadig Szevasztok válasza, mert akkor csak lenne újabb hozzászólásod. Persze lehet, hogy most lesz. Hajrá!
Igazi mesebeli történet, amiben kivételesen elég jól járt szupernaiv utas, aki azt hallucinálta, hogy a NAV ingyenes Start Bónusz kártyája azonos a MÁV 250 ezer forintos Start Klub Bónusz kártyájával, ami 2. osztályon korlátlan belföldi vonatozást tartalmaz. Minthogy ez a MÁV-nak…..
Tavaly nyár óta sem az Aranyközpont, sem a szintén a tulajhoz köthető Safety Gold nem szállítja a megrendelt aranyat, a pénzt sem adja vissza, helyette inkább néha reklámoz. Az Aranyközpont tavaly augusztus óta csődeljárás alatt áll, a Safety Gold viszont nem, és a jelek szerint…..
A riporteri kérdés a következő: „Hová lett a magánnyugdíjpénztári pénz?” Sok jóra persze nem számít a tapasztalt NERtárs, amikor erre politikusok próbálnak meg válaszolni, de azért a pofátlanság olyan fokú határtalansága, mely a kérdésre adott egyes válaszokban…..
TiZ 2013.04.12 08:22:37
@gumirocker: Nem,nem! Fordítva. Aki nem lépett át, az pont csak az addigi, azaz 2011 november 30-ig fizetett járulékai és szolgálati évei alapján volt jogosult állami nyugdíjra, annak is kb. 75%-ra. Utána már nem.

Illetve arra az utolsó évre, azaz 2010-2011-re vonatkozóan ismét teljes nyugdíjra volt jogosult a vissza nem lépett ember, mert abban az évben a munkavállalói is a tb kasszába ment. 2010-ben még arról volt szó, hogy 2011 november után ismét az mnyp-be megy a munkavállalói járulék és ettől fogva nincs több szolgálati idő.

Ibm: Én ugye maradtam. Megéri kétfelé fizetni. 2011 novemberig összeszedtem 34 év szolgálati időt, szerencsére 1988 január 1-től folyamatosan volt/van jövedelmem, így amikor 10 év múlva nyugdíjba megyek, a 34 év és az 1988-2011 évek alatt megszerzett jövedelem alapján számítják a nyugdíjat, illetve a kb. 75%-át, az lesz a tb nyugdíjam. Fizetem az mnyp tagdíjat és adományt, amikor pedig nyugdíjba megyek, az addig felhalmozott összegből kapok életjáradékot.
TiZ 2013.04.15 09:32:47
@lbm: Pedig maradnod kellett volna.
Feltételezem, hogy 1988-ban léptél be önként. 2010-ben ki kellett volna számolni, hogy az addig befizetett és a továbbiakban havonta fizetendő járulék - ami ugye 10% lett - a pénztárad átlagos éves hozamával évről évre emelve mennyi lenne a még munkában töltött 30 valahány év múlva. Az az összeg mondjuk 20 évre elosztva mekkora havi életjáradék. Ezután pedig a kérdés, lesz-e akkor annyi az állami nyugdíj?
Persze mindez a mostani szabályok és egyebek szerint. 65 év a korhatár, most még él az ember +15 évet (férfi) ezért írtam 20 évet, mert akkor lehet, hogy annyit él pluszban. És durva számítás. Lehet finomítani, de nekem minden esetben az jött ki, hogy maradni kell.
Aztán ott a korfa, kinek a fizetéséből adják a nyugdíjat? Sok-sok változó, de el lehetett bennük igazodni.