Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Rettegő Goethe

0 bejegyzést írt és 52 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
hogyvolt VV5 - 1X45 2011.10.27 18:20:00
Végre úgy kezdődött az öfi, hogy a saját gondolataim hallhattam vissza: „óbazmeg, Aréna, nem hiszem el!” Dya gyorsan pisilt is, hát, néha én is majd’ összehugyozom magam, mondjuk én kínomban. Tegnap egyébként is túlléptem saját határaimon, mert belenéztem az…..
A korábbi 7 hetes bekötési rekordot írja épp újra a UPC Monoron, ahol Barobertus kolléganőjénél már több mint 2 hónapja ígérik a szerelőket. Ha egyszer mégis bekötnék a házat, újra meg kell rendelnie a szolgáltatást, különben a UPC magától nem fogja aktiválni a…..
GN egy egyéb szolgáltatóknál már jól bejáratott ügyfélszerző módszert tapasztalt a Tigáz üzletkötőinél. Egy idősebb rokona találkozott velük, akit statisztikai adatgyűjtés címen kérdeztek ki és írattattak alá vele tudta nélkül a szolgáltatóváltói szerződést…..
hogyvolt VV5 - 1X43 2011.10.25 17:59:00
A tegnapi nap mondata egyértelműen az volt, Veronika tragikus körülmények között elveszítette a szerelmét, köszönjük, Lilu. Azért külön hálás vagyok, hogy a Lakók minden párbaj után értékelni fogják a visszatérő játékost, legalább olyan érdekes lesz, mint az előző…..
A múltkori felárazásos leárazás felderítése után a Kupon Világ úgy döntött, hogy visszafizeti az olajdsütő árát azoknak, akik azt nem érzik eléggé kedvezményesnek:A Kupon Világ Kft. tájékoztatja vásárlóit a kuponvilag.hu oldalon 2011. október 13-án megjelentetett…..
Rettegő Goethe 2011.10.25 22:59:51
Rettegő Goethe 2011.10.25 23:11:29
@estrella negra:
szerintem azt akarja mondani hooooogy, a kuponvilágos számlát költségként elírják, azaz ingyé van nekik a felület, az árakat meg úgy alakítják ahogy nem szégyenlik.
goo.gl/iXXAu
Az esélyegyenlőség és a költséghatékonyság jegyében a Whirlpool csökkent értelmi képességű munkatársakat alkalmaz az ügyfélszolgálaton, hiszen az úgysem olyan fontos. Ha például kérdeznek tőlük valamit 3x, egyszer sem sikerül feldolgozni a két mondatos információinputot.…..
hogyvolt VV5 - 1X42 2011.10.24 15:55:00
Vigasztalhatatlan vagyok. A Tuja marcangolta szét tegnap este a Pitbullt. Soha többé nem hallhatjuk a Villa falain belül, „namivanöccsém”, vége a fingolászásnak, nem születik többé olyan műremek, mint a „csicskacsicskacsicska”, és nem kell olyan sűrűn…..
Az RTL zászlóshajója múlt szombaton már második élő adásával jelentkezett, az énekesek közül meg megint kiesett egy, ahogy az lenni szokott. Volt azonban egy kis probléma a szombat esti műsorral: a keleti országrész tévé háztartásainak egy része nem láthatta a teljes adást,…..
Egy igen tanulságos történetet küldött Eszter az Office Deponál meghosszabbított notebook-garancia érvényesítéséről. Olvasni is fájdalmas, ahogy terhesen hónpokon keresztül küzdött, először, csak hogy megnézzék a gépét, aztán hogy kicseréljék a merevlemezt, aztán hogy…..
Rettegő Goethe 2011.10.24 22:01:18
hogyvolt X-faktor 2x10 - 2. döntő 2011.10.24 09:00:00
Ez már a 2. X-faktor döntő, ami érdekes módon úgy alakult, mint egy jobb fajta hullámvasút: rengeteg lejtővel, kanyarral, meredekkel, halálfélelemmel, mélyponttal, emelkedéssel, sikoltozással és sírással, de ne menjünk annyira előre. Kezdjük Nórival, aki ma már értékelhető…..
hogyvolt VV5 - 1x38-1x41-ig 2011.10.23 19:30:00
Nahhát ott hagytam abba, hogy Csaba rekord mennyiségű jelet szedett össze, csak drEszter van biztonságban és este megnevezi, kit hív ki párbajra. Nyomban megjegyezem azt is, pontosan így érezhette magát Proust, mikor elkezdte írni Az eltűnt idő nyomában c. remeket, mint most én, de…..
hogyvolt VV5 - 1X37 2011.10.19 14:35:00
Azt hiszem, itt az ideje köszönetet mondanunk Cristofelnek, hogy - tudtán kívül- a hátán cipeli az öfiket, ha pusztán a mellényes szociopata mesterkedéseit kéne estéről estére néznem, már tökön szúrtam volna magam. Ébredezünk, Serit és Gergőt előbb-utóbb műtéti úton kell…..
Rettegő Goethe 2011.10.21 14:02:21
Rettegő Goethe 2011.10.23 16:41:00
@Albino Vernyul: zsírkréta, várjuk :-)
Under Mediation
  Szóval az úgy volt, hogy a hazai antifasiszta, progresszív és toleráns értelmiség szombat délutánra tüntetést szervezett az Új Színház elé Dörner György igazgatói kinevezése ellen. Már csaknem két órája tartott az ordas eszmék bátor elutasítása, amikor egyszer csak…..
Karl ezen a héten Rióba megy, nem a csajok és a futball, hanem a Krisztus-szobor miatt, amitől Gervais és Merchant el van ájulva, kopaszodó hősünk viszont letud egy legyintéssel, nem nagy kaland, hát még ha ott kéne laknom, minden reggel látom, előbb-utóbb megszokom, és olyan lesz,…..
Zoltán nem emlékszik kristálytisztán be nem fizetett utóvizsgadíjakra, így nem érti, hogyan merült most fel 100 ezer forintnyi tartozás az államvizsga előtt. Természetesen ha nem fizet, nem vizsgázhat.Továbbítanám a felsőoktatási intézménytől kapott levelemet. Számomra…..
Az MTV-székház ostromának szervezői idén is megrendezik október 23-ai hagyományőrző felvonulásukat. Aki szeretne becsatlakozni a gyújtogató-rongáló menetbe, azt a szervezők szeretettel várják 18:00-kor a Szabadság térre. A program: 18:00 Gyújtó hangú nyitóbeszéd, Baló…..
 A Fem3 csatornán a múlt héten volt látható az az interjú, amit Joshi Bharat készített DopeMannal. Az eddigi tapasztalatokkal ellentétben a műsor túlmutat a kibeszélő műsorok és a Mokka színvonalán. Szóba kerültek a különböző ellentétek, a nők, családi tragédiák és…..
Játék! Vajon csak a ferencvárosi parkolóórák szenvednek krónikus időeltolódásban vagy máshol is hamarabb lejárnak a jegyek? A helyes megfejtők nem kapnak két mikuláscsomagot fél órán belül.A parkolóautomatákat hétfőn és szerdán is megnéztünk: a téren található mind a…..
Rettegő Goethe 2011.10.21 14:24:20
@horex: ez meg azért nem jó, mert 16 perc már bedobható abba az órába, de én itt befejeztem, nem érted amit mondok.
tiny.cc/6d5n0
Rettegő Goethe 2011.10.21 14:34:10
@horex: hűwazze, nyilván a 13 Ft kerekítik 15-re..
a 16 perc, hogy értsd: 400/60*16=106.66, és igen, és mielött megkérded, 105 Ft fogok bedobni b+:)

az elmű-s példát a kw-ra értettem, (mint ahogy írtamis )nem pedig a készenléti/áramlopási/melegentartási díjra.

Nem gyenge trollképzőbe jártál..
tiny.cc/6d5n0
Rettegő Goethe 2011.10.21 14:45:40
@horex: rossz válasz troll :)
a parkolótársaságnál akarok másodperc alapon fizetni, a kw-t lesz*rom.
és ez már megint rossz példa, az elműnél, főgáznál jóesetben rendszeres/állandó ügyfél vagyok, és következő alkalomnál kompenzál ha netán túlfizetnék, míg itt szó sincs erről. Te a Gábor Dénesen végeztél, vagy még hallgató vagy bértroll?!
tiny.cc/6d5n0
Megkezdődött a Hagyó-féle bűnszervezet büntetőperének iratismertetése, így gyorsan meg is kezdődött a szivárogtatás. Minden napra jut egy-egy igazi fincsi szkennelt anyag, nagyon szépen köszönjük, csak így tovább! A 45 ezer oldalnyi nyomozati anyagból kiszivárgott 0,00001% is…..
Biztos nem csak mi kaptuk fel a fejünket, amikor a Galaxy Nexus bejelentésekor kiderült, az Android 4.0-t elsőként futtató készülék egy barométert, más néven légnyomásmérőt is tartalmaz. Alig várjuk a híreket, hogy milyen erre épülő alkalmazásokkal készülnek a kreatív…..
Miklósék ugyan szeretik az adatbázisokat, egy telefonos félreértés során nem óhajtanak a bizalomgerjesztő nevű Központi Adatszolgáltató Kft. ügyfélkörébe kerülni:Inkább figyelmeztető jelleggel írnám le az alábbi esetet. Mindenki hallott már azokról a cégekről, akik abból…..
Naiv kényszerinvitelesnek belógatták a hűségszerződéses 9900 forintos csomagot, aztán élőben ez felugrott 16900 forintra. Néhány perc alkudozással sikerült elérni a lélektani 11470 forintos szintet, ekkor azonban kiderült, hogy az évek óta fizetett, de nem nézhető HBO nélkül…..
Rettegő Goethe 2011.10.19 16:20:05
Filmdroid Piranha 3DD előzetes 2011.10.19 12:50:46
A Piranha 3D folytatását már dupla D-vel adják el, az első filmben is volt azért jó pár dupla D, köszönhetően Riley Steele-nek és Kelly Brooknak. A második részben a fürdőző csajok mellett azért jön a Baywatch sztárja, The Hoff és Christopher Lloyd is megint felbukkan.…..
Rettegő Goethe 2011.10.19 16:16:16
Jackpot Zseton város 2011.10.19 12:02:00
A kínai szobrászművész és hazárdőr, Liu Jianhua szeret kísérletezni az anyagokkal. Porcelán helyett póker zsetonokból és kockákból húzta fel Shanghaj emblematikus felhőkarcolóit. Csúcs! Na, itt az idő, dobjuk össze a zsetonjainkat és essünk neki az Országháznak!..
Rettegő Goethe 2011.10.19 15:59:10
Kósa Lajos az autóját megállító újságíróknak is tagadta, hogy bármilyen IMF-szakértővel találkozott volna az elmúlt napokban. "Nincs itt semmi látnivaló, az IMF el se jött, és kérem, ne figyeljenek a hátsó ülésen lévő kedves ukrán férfira, úgysem beszél magyarul,…..