Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Maserati42 (törölt)

0 bejegyzést írt és 15 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
TComment A zöld Merga titka 2012.07.15 10:32:00
Ha úgy vesszük, negyven éve ismerem ezt az autót. És most már az enyém. De ez még semmi, van egy ok, ami miatt végtelenül sokat jelent nekem. Kapcsolódó cikkünk kommentposztja..
Karotta nem mert elmenni Winklerrel a reptérre, ami érthető, hiszen annak idején közösen borzongtak a Viper csapnivalóan durva és kezelhetetlen viselkedésén. Csaknem tíz év kellett ahhoz, hogy behegedjenek a sebek, de most a michigani tulok kapott még egy esélyt. Illetve annak harmadik…..
Talán emlékeznek még, az idei magyar WTCC-futamon jelentős számban képviseltük magunkat. Telós Bandi a Chevynél melózott, én pedig egy háromtagú stábbal kiegészülve pirkadattól alkonyatig, péntektől vasárnapig ott lógtam a Zengő Dension csapattal. Dolgoztunk, keményen,…..
Mindenekelőtt arigato gozaimas NSX Tominak, aki két napját áldozta a TC forgatására. (Miután egyszer már lírára fakasztotta Winklert, a Titán Tulkot) Először is kihozta az autóját a kedvünkért a Slovakiaringre, aztán egy napot dolgozhattunk még vele idehaza is. Sportautó sose…..
Maserati42 (törölt) 2011.12.19 09:39:41
Gratulálok az utolsó adáshoz, nagyon jó volt!

Az NSX-teszt végre egy olyan kisfilm lett, amilyent ti tudtok: jó képek, jó zenék, hangulat (!), jó és érthető szöveg, lassú képek és gyors képek egyaránt, de egészen jó érzékkel adagolva, nem videoklip szerűre vágva. Persze a pályán felvett menet közbeni külső képeknél azért sok helyen lehetett érezni, hogy a kamera stabilizálásán még picit lehetne javítani, de a korábbi Belsőség-posztról tájékozódhattunk, hogy a felhasznált technika nem Hollywoodból származó hi-tech, hanem félig-meddig házilag barkácsolt ötletes és a lehetőségekhez képest zseniális self-made krán és DSLR. Szóval a lehetőségekhez képest teljesen jó volt az NSX-film képileg a Slovakiaringes résznél. A többi része meg teljesen jó volt.

Továbbra is azon a véleményen vagyok, amit a múlt heti adás után már hosszabban leírtam és a mostani adás utáni kommenteket látva még inkább jogosnak tartok. Tehát hogy igenis az olvasók igényelnek egy hosszabb Japánról szóló összeállítást (mozgóképen, szubjektíve Japánról, az útról, lehet a szerkesztőség többi tagját is bevonva, magyar vonatkozásokat is vizsgálva egy érdekes különkiadást vagy netes extra műsort csinálni). Az adásban bemutatott Tokio Motor Show (és majd még adásba kerülő Nismo-fesztivál) nyilván nem erről szól, bár ügyesen beleraktatok érdekes adalékokat a riportba, hogy tényleg fogyasztható legyen - ám ez kevés, több kell belőletek és amúgy is az adásban majd ahogy említettétek is, a szponzornak kell megfelelni.

Jó volt hallani, hogy lesz jövőre is adás, azt is, hogy nem éjszakai műsorsávban. Remélem a következő jó hír az lesz, hogy nem 20-25 perces, hanem 45-60 perces adások lesznek.

További jó munkát és hasonló lelkesedést kívánok, valamint boldog és meghitt Karácsonyt és BUÉK!
Slovakiaringes kiruccanásunk központi anyaga volt a Caterham Roadsport – Mazda MX5 összehasonlító teszt. Ami elsőre elég merésznek tűnik, pedig több bennük a közös, mint hinnék. Mindkettő kétszemélyes roadster, szívómotorral, hátsókerék-hajtással, sperrdifivel. Az egyik…..
Maserati42 (törölt) 2011.12.12 13:27:07
Ja, még annyit, hogy Japánról igazán csinálhatnátok egy Karácsonyi Különkiadást. Hogy tv-ben vagy interneten publikáljátok, az mindegy, de nagyon nagy figyelmet kapna, az tuti, mert még ebben a mai globalizált világban sem olyan könnyű eljutni eme rendkívül érdekes országba. A helyszínen készített fényképek, kis videók, élménybeszámolók mellett lehetne benne már itthon, utólag forgatott anyag is az azóta megemésztett úttal kapcsolatban, esetleg Winkler meg Pista Japánhoz való viszonyáról interjú, a szerkesztőségen belüli harc felidézése (gondolom volt ilyen), mikor kiderült, hogy 2 ember mehet Japánba és ki legyen az, az országgal kapcsolatos autós vonatkozások, Magyarországon élő japán autóbuzik (na tényleg, ők mit vezetnek?) és még sorolhatnám, ez már egy dvd-t is megtöltene. A lényeg, hogy ne egy nyamvadt 20 perces adás egy szeletében kapjon csak helyet ez az út és ország. Most elsősorban a mozgóképes, élő beszédes videó formátumra gondolok, tudom, hogy van itt a Belsőségen élménybeszámoló meg képek ezerrel. A Pista beszédstílusa, a Karotta pofázmánya és előadókészsége, meg a Csikós őrült kopasz fejes megszállottsága mind erősen csorbul, ha nem mozgóképről van szó.

Várom a szerkesztőségi tagok válaszát és a többi olvasó véleményét! (Alternatív megoldást is javaslok, ha már mindehhez túl késő, mert már úton vannak Karottáék: legközelebb az egészet a fenti sémához igazítva megszervezni, hogy legyen idő illetve még inkább eszköz és kötelező jellegű használat a mozgóképfelvételre vonatkozóan. Japán lenne az igazi, de más ország is érdekes lenne. Ha már Top Gear, akkor ott is ezek az utazós részek a legeslegjobbak hangulatilag.)
Maserati42 (törölt) 2011.12.13 12:31:50
@Winkler Róbert: Pont arra utaltam, hogy egy 20 perces adás kb. harmadában nem lehet igazán jó road movie-t csinálni. Persze, a vasárnapi résznek előre örülök és köszi, de tuti, hogy túl rövid lesz. Jól áll nektek a mozgókép és képernyő, ez van, kár harcolni ellene... :-)
Szerkesztőségünk fonendoszkóppal figyeli a nép hangját. És ha a nép józan autókat követel, akkor józan autót kap. Egyet. A Renault Fluence olyan józan, hogy Amy Winehouse-t is kihozta volna az elvonóról, ha időben érkezik. Lényegtelen háttérinformáció, hogy a Dodó Büfé…..
Maserati42 (törölt) 2011.11.23 00:05:08
Ez a rész minden tekintetben hozta a régi széria hangulatát. Ez nagyon jó. Végre a kép is rendben volt. A felkonfok is egyre jobbak. Nekem speciel tetszik az olykor véletlenszerűen megválasztott, ezáltal változatos háttér az összekötő részeknél.

A műsoridő továbbra is nonszensz, a biztosítós reklám és a gymkhana (olyan a hangzása, mint valami orvosi műszóé, lehet esetleg, hogy egyszer egy japán háziorvos írta le ezt a kifejezést páciense diagnózisául?) még mindig nem működik, a TV2 meg elmehet a búsba alapból: arra odafigyelnek, hogy látva az eddigi részek sikerét a BL focimeccsek reklámsávjában ezerrel nyomassák a beharangozót, de hogy adjanak minimum 20-30 perccel hosszabb műsoridőt vagy emberi vetítési időpontot, az már sok nekik.

És tényleg, mit szóltok (ez a Totalcar szerkesztőinek és a tv-műsor készítőinek szól) az internetes vágatlan, ún. rendezői változat bevezetéséhez? Erre semmit sem reagáltatok. Ha a TV2-vel kötött szerződés ezt tiltaná, akkor legalább arra tegyetek ígéretet, hogy majd az évad végén a neten mégis felrakjátok minden egyes rész rendezői, hosszabb változatát és ami még fontosabb, hogy ha lesz még további széria, akkor követeljetek magatoknak hosszabb műsoridőt. Enélkül még mindig csak egy félkész, vagy ha úgy tetszik "instant" verziót fogunk kapni mi, nézők, olvasók, rajongók.

Sok sikert a további munkához!
Pista fantasztikus új kifejezéssel gazdagítja az ornitológus-harcművészet szótárát: a kárvályfogásból szállóige lesz, az fix. Akármilyen is az új B-Klasse, vásárolni és népszerűsíteni nemzeti kötelességünk, ha ugyanis ki szeretnénk növekedni magunkat az unortodox gödör…..
Maserati42 (törölt) 2011.11.14 16:24:35
Szerintem is jó volt, mint mindig. Azért nálam valahogy a kép néha még mindig nagyon sötét és nem frankó. A Pistából végre előjött az őszinte állat, ami nagyon jót tett neki.

Én sem viselkednék jobban, ha reggeli közben ilyen marketingszövegeket kéne magyarázkodni a szendvicsemmel, ahelyett, hogy végre megegyem azt. A Merci valószínűleg nem az 1,8-1,9 m magas autós újságíróra szabta a B-osztály belterét, hanem a gazdag családokban a feleségeknek, akik jó eséllyel pint annyival kisebbek, hogy már kényelmesen elérjék, nem kell nekik a kárvály-mozdulat. De ha még ők sem érik el, akkor az azért van, mert a Mercedes Pre-Safe rendszeréhez hozzátartozik, hogy a képletben mindig az ember a legveszélyesebb tényező, így mivel nem éri el normálisan vezetés közben a sofőr a command gombot, nem is fog emiatt nem az úttestre figyelni. Ez mind átgondoltság :-)

Az egész még mindig egy vágott műsor benyomását kelti, a beépített reklámblokkok továbbra is szörnyűek. A biztosítós csávót jövő héten Pista csak úgy spontán bosszúból megkergethetné egy baltával a nép nevében és mert a múltkori adásban megzavarták reggeli közben, ami miatt a Pista jóhiszeműen őt teszi felelőssé. Futás közben az utolsó szavai lehetnek nyugodtan marketinges szövegek, de akkor Pistának sajnos végeznie kell majd vele. Lehet autós üldözés is, Tomahawk-lóbálással és James Bond-féle módosított autókkal. Úgy már érthető téma a kötelező biztosítás.

Végre kezd megint őszintébb lenni a műsor, ami jó, nagyon kellett a TotalCar érzéshez. Csak így tovább.
Maserati42 (törölt) 2011.11.14 21:06:35
@dr.oid:

Örülünk, hogy itt vagy. Én legalábbis biztosan. Zseniálisan csűröd-csavarod a szavakat. És most egyáltalán nem politikusi értelemben gondoltam :-)

Az elköszönős vita meg valóban a klasszikus TC-feelinget hozza. Amíg legalább ennyi őszinteség lesz bennetek, addig mi nagyon értékelni fogjuk a műsort.
Papp Tibi lemeze elakad a prémiumbarázdában az új Opel Zafirában, ami kiviszi a két kilót bő 30 rekesszel. Videoblog: Karotta egy kiskamerával elkószál a világ egyik legérdekesebb helyére, ahol semmi érdekeset nem szabad levideózni. Igen, itt készül minden McLaren versenyautó, és…..
Maserati42 (törölt) 2011.11.07 11:07:01
@Nínó Karotta: "Szóval érdekes hely volt, de érezhetően nem nagyon szerették a kíváncsi idegeneket arrafelé." Erre azért kitérhettetek volna a riport utáni átkötő részben, a következő felkonf előtt és akkor nem lesz hiányérzete a nézőnek.

A régi TC-s ritmus már megvan, Papp Tibinek még fel kell vennie, de menni fog neki (a még több cinikusság jól állna neki, ahogy az is, hogy megmondja a tuti frankót). A 25 perces műsoridő miatt azonban néha olyan érzést kelt egy-egy adás, mintha egy rendes 40-50 perces részből kellett volna hirtelen egy feleolyan hosszút összevágnotok. A zenei aláfestés pl. általában nagyon jó, de egy teszten belül is annyiféle zene van rövid időn belül, hogy nem áll össze és kaotikus hatású. A képi világ továbbra is olyan, mintha nagyon trendi és kontrasztos, kissé túlszaturált fényképekből készítenétek a videót. Ha jól sejtem ez azért lehet, mert Fenyő Balázs (amúgy kiváló) fotográfus kezelte sokszor a kis kézikamerát, ami nem is az, hanem DSLR, amihez nincsen igazán olyan objektív, ami alkalmas videózásra. Ja, és továbbra is túlnyomórészt túl sötét a kép. Egy picit túl jóra akarjátok már megcsinálni a képet. S ez mintha a hang minőségére is kihatással lenne. Túl hangosak a zenék, nem egyenletesen hangosak a beszédek (sőt, helyenként alig hallani). Kár, mert érezni amúgy nagyon is a rengeteg befektetett munkát, de meg kell értenetek, hogy a kevesebb néha több.

A szponzori részek meg továbbra is nagyon gázosak. Adott a helyzet, hogy nem lehet kihagyni ezeket, de ennél színvonalasabban is meg lehetne oldani, mert így konkrétan hétről hétre veszítenek ügyfeleikből.

De a TC-s hangulat kezd megint az lenni a képernyőn, ami volt egykoron és ez nagyon jó. Szóval a lendületet tartsátok meg, sőt fokozzátok, mert még bőven van mit fokozni. Karottától és Winklertől is több ökörködét kérünk, mert az jól áll nektek és annyira még nem vagytok öregek.
És akkor a sok unalmas, drága sportautó után nézzünk egy kis közszolgálatot. És értsük meg végre a Gymkhanát – Magyarország jelenlegi legmenőbb raliversenyzője segítségével.   Előző adásaink: BMW M5, Bódi Sylvi, Velodrom – tctv3 2. adás Nissan 370Z vs…..
Maserati42 (törölt) 2011.10.31 12:11:07
Szerintem jó volt ez a rész, ez most sokkal hétköznapibb autókkal foglalkozott, ami jó, mert elvégre ez az, ami talán a legtöbb embert érinti. Viszont a képi világ annyira trendi akar lenni, hogy már nagyon szar, HD minőségben is sötét a kép, akár tv-n, akár monitoron nézem. A mélységélességről, színhibákról, belógó mikrofonokról már volt szó feljebb, abszolút egyetértek a kritikákkal, nekem a széles látószögű objektív már túlságosan is, természetellenesen torzít, inkább legyen kevésbé széles látószögű, de kitűnő fényerejű és rajzolatú. Lehet, hogy a képért felelős stábtagok grafikai munkára is alkalmas, profi cuccain nagyon fain a kép, de nem arra kéne optimalizálni. Továbbá Vályi lámpabúrás rohangálásáról nekem kapásból a Red Hot Chili Peppers Can't Stop című számának klipje jutott eszembe, tehát erősen lenyúlásszagú és erőltetett (ott működött, itt elcsépelt és erőltetett, főleg, hogy 3-szor rohan el a kamera előtt, míg ha 1-szer tette volna ezt, akkor az egy jó kis képrejtvény lett volna, vagy szimplán tényleg poénos). Az ilyen összehasonlító, élhető autó-teszteknél legközelebb minden műsorvezetőnek legalább 2 autót kéne tesztelnie, mert ez így egy túlságosan is szűk piaci keresztmetszet. De a csomagtartó tesztelés, a belső tér tágasságának a bemutatása teljesen jó volt. Ahogy az egész műsor lendülete is. Csak így tovább! Még annyit, hogy a biztosítós csávó szerintem továbbra is tökéletesen passzolna egy David Lynch-filmbe, s erre kéne építeni az amúgy rendkívül frusztráló reklámblokkot. Az eddigi TCTV részek képi világát szerintem titkon rá szabtátok.