Regisztráció Blogot indítok
Adatok
milkacica

0 bejegyzést írt és 70 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Nincs oka panaszra az RTL Klubtól a Tv2-höz átcsábított egykori versmondólánynak: heti hatórás munkával több mint kétmillió forintot keres majd a TV2-nél. A Blikk legalábbis így tudja. Részlet a bulvárlap oknyomozásából: A csatorna valóban első osztályú sztárként kezeli…..
A jó Laller komolyan veszi a közmondást, miszerint aranyat lel, ha elég korán fel tud kelni. Szinte a nap még fel sem jött, ő már a konyhában számolgatja az aranyát, ugyanis azt álmodta, meg tudja venni a lakást. Sok volt a mese lefekvés előtt? Gabi csatlakozik hozzá, majd érkezik…..
milkacica 2013.06.13 14:54:02
@noelisha: Ennek az apeh-s dolognak lett valami vége?vagy még mindig ott állnak?
Pénteken akkora kliffhengert kaptunk, hogy Dzsoki Júing lelövése ehhez képest kutyfasza. A következő részek élvonalas főszereplője Hanna elmaradt menstruációja lett, a kislány ugyanis épp csak hátranézni felejtett el, ezért fogalma sincs, hogy most akkor Marci vagy Karesz úszói…..
  A mátyásföldi villanegyedben elég sok német cégvezető lakik, akik pont olyanok, mint a mesebeli németek, hogy ott aztán mindennek tüchtignek kell lennie. Szépek is a villáik, rendben is van a kertjük, hanem, ha a fű nem akar úgy nőni, ahogy az meg van mondva neki, akkor jön a…..
Ma egy olyan munkahelyi jelenségről lesz szó, ami közel olyan kellemetlen, mint egy meetingen kicsúszott hangos szellentés vagy pl. ha a főnököd az előbb észrevétlenül beállt a hátad mögé éppen most, amikor ezt a szennyblogot olvasod. A kollégák közötti ajándékozásról van…..
Sajnos az alább olvasható írás igazságtartalma erősen megkérdőjelezhető. Szerzője a kommentekben felmerült kételyekre, kérdésekre napok óta nem válaszol, az email-címét, melyen keresztül a kapcsolatot tartottuk, megszüntette. Sajnálom a történteket, elsősorban azok miatt,…..
hogyvolt VV5 - 1X157 2012.02.22 22:00:00
Az van, hogy nem szabadulunk a Hutyutyutól. Nem és nem. Akkor sem, ha a fene fenét eszik. A nap kérdése mégsem az lesz, készült-e kompromittáló videjó (he?) Hutyiról, hanem az, dugott-e csütörtökön Peti és Veronika. Pötyi új helyikét kapott, csak mondom, maradtunk a férfias…..
hogyvolt VV5 - 1X154 2012.02.18 22:25:00
Nem is tudom, hogy kezdjem, tényleg. Kétségbeesetten próbálok kapaszkodót találni, de még VV Kazal Éva nyikhajgecizése - szegény Jerzsi, kellett neki keresni az elektromos cigarettát, azóta is bánja, mint a kutya, aki hatot kölykezett - se ér fel a sajtreszelős cirkusszal, sőt.…..
hogyvolt VV5 - 1X146 - 148 2012.02.12 13:55:00
Hát őszintén örülök, hogy a homlokos pina így megmozgatta a T. Kommentelők fantáziáját, igyekszem a mai posztban is megajándékozni valamivel a nagyérdeműt, egyelőre semmi nem jutott eszembe. Köszönöm szépen az élénk érdeklődést, igen, még mindig, nem, még nem rojtos, iszom…..
hogyvolt VV5 - 1X138 2012.02.02 21:20:00
Ekkora hisztit csinálni egy kurva nyúlból, komolyan mondom, (majdnem azt írtam, hogy nem hiszem el) hihetetlen. Na, tessék, eszem pacalt, szeretem a rántott borjúlábat, pedig az inak meg kötőszövet, fúúúúj, disznóvágáskor ott állok nyálam folyatva a cocaagyért és ettem már…..
milkacica 2012.02.05 09:34:49
@nosce: ez jó volt!
hogyvolt VV5 - 1X137 2012.02.01 19:15:00
Na az van, hogy eléggé kínban vagyok. Egyrészt lófasz nem történt az öfiben, ezért be kell valljak ilyeneket, csomószor visszapörgettem Lilut, hogy megnézzem, a felsőjén meztelenül van-e a pasi (Elvis?) és még mielőtt a nem túl kedves kommentelők lecsapnának a szavak megett…..
hogyvolt VV5 - 132/133 2012.01.28 09:41:00
Lilu, Lilu, téged meg ki öltöztetett Beavisnek, bazdmeg? Nem kell elhinni mindent a fodrásznak, csak mondom. Hajnal négykor nyitunk Fecó idióta röhögésével, mindenki alszik, csak ez az idióta járták fel s alá, mint valami elbaszott zombi, Kinga meg röhög rajta, ami nem megengedett…..
hogyvolt VV5 - 1X126 és 1X127 2012.01.21 23:10:00
Zajlik az Egy perc és nyersz! a Villában, de ahogy már megfogalmaztam, addig, amíg nem lesz olyan feladat, ki tud szemöldökcsipesszel egy perc alatt másfél kiló színhúst kitépni a másikból, addig csipetnyi lelkesedést nem fogok tanúsítani. Tudom, tudom, nekem semmi se jó. Azért…..
hogyvolt VV5 - 1X119 2012.01.13 14:00:00
Roppant mód örülök, hogy a felettébb gonosz kedves kommentelők fantáziáját így megmozgatta a tegnapi posztban megemlített pávatoll, illetve annak holléte, és még mielőtt, akkor leszögezném, hogy grínicsi idő szerint igenis reggel van. Valahol a Sárgolyón biztosan. Lendüljünk…..
hogyvolt VV5 - 1X117 - 1X118 2012.01.12 20:35:00
Hát, új hét kezdődött a Villában, elindult a Fakabát Akadémia, lesz itt minden, mint a bucsuban (tudom, hogy két hosszú ú, de mink otthun így mondjuk, na), kihallgatási technikák, helyszínelés, forgalomirányítás, közúti igazoltatás. Szombaton vizsga és nagyon fontos, hogy a…..
milkacica 2012.01.13 10:58:09
@ELP: hát csak annyi hogy a kiesők lehet pofára esnek ha rájönnek, hogy exrendőrök képezték őket, mert azért szinte mindenkinek tetszik ez a rendőrösdi :)
a másik: Ati kufejtette hogy hu Ő nem szeretné ha kommandósok jönnének vissza mint a vv4-ben, mert azok hogy berúgták az ajtót és hogy üvöltöztek hajnalban...ezért kaptak egy finomitott rendőr-hetet...lehet nem ezért, de ez azért lágyabb verzió
hogyvolt VV5 - 1X116 2012.01.10 14:00:00
Ha minden jól megy, sohasem fogjuk többet hallani a fülsértő vernyogást, ugyanis túlestünk négy számon. Azért bucskáztunk rajtuk keresztül, mert a VillaLakók duettekre osztották magukat, köszönjük, Balázs. Én még nem tudom, mire osztom fel magam, a sódar, ódalas, lapocka…..
milkacica 2012.01.12 12:12:06
@ELP: SzemélyesValóVilág :)
milkacica 2012.01.12 14:30:23
@Zwekedly: barcogj :) új szavakat is tanul itt az ember :)
milkacica 2012.01.12 15:52:08
@ármány és szerelem: Eszter mióta visszament a párbajról csak annyit csinált hogy hozzácsapodott Atiékhoz, elsusputyolnak, Pufi megölelgeti s ennyi. Mióta nem szúr szemet az A-P párosnak azóta semmi sincs vele...azt mondja amit AP mond sugall neki, ugy viselkedik ahogy AP elvárja...ennyi
hogyvolt VV5 - 1X114 és 1X115 2012.01.09 21:30:00
Nem tudom, ki hogy van vele, én nem győzök Quimbyt hallgatni, hogy elfeledjem mindazt a borzalmat, amit láttam és hallottam. Ajjajjaj, lehet az agyban is zivatar. Na de még mielőtt, nézzük a Farkasokkal táncoló második részét, azaz ki a faszagyerek a Villában, a Lakók ugyanis…..
milkacica 2012.01.10 10:25:04
@ELP: Dreszternek igaza volt, amikor azt mondta hogy Kinga nem birja a kritikát...hm miért nem cseszik le az egész bandát s akkor meg lenne Ő is nyugodva :)
majd ha kijön meglátja, hogy miért :)
hogyvolt VV5 - 1X113 2012.01.07 18:35:00
Hihetetlen, de a lakók eljutottak oda, hogy mindenki a teljes szöveg birtokában van. Én az ép elmémnek biztosan nem leszek, ha nem lesz nagyon gyorsan vasárnap. Szegény embert még az ág is húzza alapon nem elég az embert próbáló dallam és szöveg, most még koreográfusok is…..
milkacica 2012.01.09 08:54:47
@avanivi: a duetten Vera-Csapa páros nyert, őket követte, Atti-Sehi, Kinga-Feco es Dreszt-Pufi
Pufi, Sehi, Dreszt kivalasztotta Kingat zoldkendore
hogyvolt VV5 - 1X112 2012.01.06 21:30:00
Valahogy sejtettem, hogy ezt a VV-t sem ússzuk meg kornyikálás nélkül, hogyne, elég élénken él még bennem az a mintegy tizenkét perc az előző szériából, mikor Nádai VV Anikó megküzdött azzal az egy sorral, akarom, hogy tudd. A végén már én is akartam. Tudni, hogy végre mikor…..
hogyvolt VV5 - 1X106 2011.12.30 23:30:00
Ha valaha arra adják a fejüket, hogy blogot írnak, vacsora után soha, soha, de soha ne ragadjanak billentyűzetet. Hajni esti jótanácsai c. rovatunkat hallották. Szóval, akkor most iszom egy kávét. Nahh. Az öfitől semmi jót nem várok, mikor meghallom Lilutól - a ruhájáról még nem…..
milkacica 2012.01.01 12:48:42
@mea: Attól függ visszamegy-e Vera? és hogy ki szerez védettséget... Fecó-Seri :)
milkacica 2012.01.01 12:57:15
@MagasMacska: ezek most barátok vagy éppen nem barátok? :)
hogyvolt VV5 - 1x57 - 1x61 2011.11.14 21:15:00
Szívem szerint meghogyvoltoznám a hétvégét, halastul, birkástul, bucsustul, mindenestül, kezdve ott, hogy tényleg két kiló ponty van-e a FILA táskámban, folytatva a „kiborult, mint Hajni pálinkája” közmondás megszületésén át a „fényképezd le a kis picsáját,…..
milkacica 2011.11.15 08:44:21
@Hódos Hajnalka, a Baltás Démon: Kösz.
Megint jól indult a napom :)
hogyvolt VV5 - 1X55 2011.11.08 17:30:00
Tegnap, mikor Kinga azt sikítozta a nyugiban, „miért ezt az idióta dagadék kurvát küldték vissza bazmeg, miért?” gonosz vigyorral arra gondoltam, elég sokan azért, te hisztis picsa, mert pontosan ezt akarták látni. Aztán elégedetten rágyújtottam, hosszan kifújtam a…..
milkacica 2011.11.09 14:15:32
@Matrix_: Hát sem Geri, sem Sehi nem hozza a kategória-nevüket...lapoasak voltak es most is azok.
milkacica 2011.11.09 14:23:21
hogyvolt VV5 - 1X53 2011.11.05 19:45:00
Bekövetkezett hát az, amit a VV nézők egyik része várva várt, más részük rettegett tőle: visszatért a kubai macsó! Örültem neki, inkább nézem elszörnyedve-röhögve, ahogy hangosan kifújja az orrát a randiasztalra kikészített papírszalvétába, majd gondosan a tányér alá…..
milkacica 2011.11.06 19:03:46
milkacica 2011.11.06 19:04:30
@nathalie: Végre! :D
hogyvolt VV5 - 1X50 - 1X51 és 1X52 2011.11.04 18:00:00
Hiába csinálja Dya tök szívesen a retkes feladatokat, drEszter őt hívta párbajra, volt is ajvékolás, ki hallott még olyat, hogy valaki az általa leggyengébbnek tartott játékost viszi ki, hát még konfliktusuk sem volt egymással! Na, de haladjunk sorjában, lesz itt pancsolás,…..
milkacica 2011.11.05 12:38:24
@beacska: nincs az a szépséges kérés :D
Lassan kezdek kételkedni, hogy a válogatásnál nem-e volt kizáró ok, ha valaki tud/szeret házimunkát végezni...
Ez egy elég jelentős konf.generálási pont.
milkacica 2011.11.05 13:05:09
@gyvy: én zöldnek láttam, gondolom hogy parajos...néha a Junior menün van ilyen :) de a főzhetnékjük nem terjedhetett ki ennyire.
milkacica 2011.11.05 13:12:29
@gyvy: aztan nyelte ra zoldtea kapszulat...a teljesseg kedveert :)
Vééégre megérkeztek a H&M 2012 tavaszi kollekciójának lookbook képei. Ezúttal nem csak a klassz ruháknak örülhetünk, hanem annak is, hogy Ann egyik kedvenc modellje, Rajzák Kinga pózol bennük. Csodásak a ruhák és Kinga is gyönyörű a fotókon.…..