Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Dixhorn

0 bejegyzést írt és 219 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Sosem voltam a tömegközlekedés bajnoka, na nem lustaságból, hanem az eltévedéstől való puszta rettegés miatt. Irigyeltem az embereket, akik Pesten nem utcanévben, hanem megállóban, és jármű-számokban beszélgetnek. Velük szemben én egy nappal előre gondosan megterveztem minden…..
Ha valóban érdekelné őket, mivel járnak, a vásárlás előtt okosították volna ki magukat, és valószínűleg másképp döntöttek volna. Legközelebb örüljön, ha leszarozzuk a szarát. Kapcsolódó cikkünk kommentposztja...
Dixhorn 2015.03.25 10:16:50
@stellaz1: Nem érdemes már többet foglalkozni vele, korlátolt.
Dixhorn 2015.03.25 10:24:45
@Erdei osonó: De már eszembe jutott. :D
Azt már megállapítottam az elején, hogy az autós lábpumpa, mint műfaj, szinte teljesen halott. Járkáltam egyik barkácsáruházról a másikra, gyakorlatilag mindenhol ugyanazokat a pár ezer forintos, 12 voltról üzemeltethető kompresszorokat árulták. Nem mintha valamiféle…..
Budapest csodás város. Szó szerint, mert itt olyan csodák történnek, mint kevés más helyen. A gázvezetékek pont olyankor szorulnak cserére, mikor az összes városlakó visszaér a nyaralásból, elkezd megint munkába járni, meg gyerekeket iskolába szállítani. A gázvezeték tehet…..
Dixhorn 2013.09.03 08:27:40
@visszakettopadlogaz: Az a baj , hogy igazad van.
TComment Motorozni halálos 2013.07.10 06:53:13
A motor számtalan szempontból biztonságosabb, mint az autó, de ezt anyánk sosem hinné el nekünk. Kapcsolódó cikkünk kommentposztja...
Dixhorn 2013.07.10 10:22:46
@B.Ú.É.K!:

Bőroverál nyaka volt éppen csak lehúzva a melegben. betalált egy darázs és mellbimbón csípett, na az kemény volt. :D Még 2 nap múlva is fájt.

De elesni én estem már darázs végett,mert a lábujjam között csípett meg papucsban (tehát saját hiba), kirúgtam oldalra a kanyarban, hogy távozzon a szörny erre lerepült a papucsom is, én pancser meg elestem. Na azóta csizma ha 40 fok van akkor is. :)
Dixhorn 2013.07.10 11:27:22
@scuynat: Hát most mit lehet erre mondani? :)

Kösz az infot. :D majd biztos megjegyzem, mert fontos dolog az életemben. :)

"végett nem egyenlő miatt!".

Végett előtt A betű, végett után vessző. ha már kukacoskodunk egy topikban, ahol ez senkit nem érdekel, mert nem a magyar nyelv helyessége a téma.

Nem, nem sértődtem meg ez végett / miatt, valahogy feldolgozom majd. :D
Dixhorn 2013.07.10 12:43:35
@egyhatosmotor: Ez nem azon múlik hogy motoros, vagy autós. Ez egy idegbeteg fasz volt.

Autósban is találkoztam ilyennel, majdnem össze is verekedtünk. Mert kiálltam a lakás elöl és neki a meredek utcában a fékre kellett lépni a batár német autójával, miközben én pont anyám marutijával voltam. Aztán elém vágott és ott kurvanyáztunk.

Ezt az ember láttam már máskor is itt dugóban. A sor közepén állt benne a másik kocsi seggébe és folyamatosan üvöltött meg szidta az előtte lévőt.
TComment Hogy vallasd a BMW-motort? 2013.02.07 10:07:09
Ugrott a lánc? Elkokszosodott a dugattyú? Meg lehet úszni a háromszázezres szervizszámlát, csak jó helyen kell keresni a hibát. Kapcsolódó cikkünk kommentposztja...
Belsőség Heti merítés 2013.01.27 09:52:58
1.6 Puritánból 2.0 Ínyencség Feltünt, hogy a víz sose melegszik fel, mondom valamit csináljunk már vele, ez tuti nem egészséges, de szülők szerint az olasz autónak ennyi az üzemi hőfoka, szóval én kérdeztem meg a szerelőt...másnap ment az új termoszért, voálá, víz…..
Amikor eladtam a két Babettámat, minél hamarabb szerettem volna helyettük egy szaladgálós ötvenest, amit tavasztól őszig használhatok a városban. A keresésnek csak két szempontja volt: a motor olcsó legyen és működőképes. Aztán amikor a Simsont először megláttam a pince…..
TComment Mi lesz veled, Suzuki? 2012.11.28 05:45:00
Van egy cég, amely szinte kívülállóként nézi, hogy mi zajlik az autópiacon: a Suzuki. Kis túlzással azt is mondhatnám, hogy a világot olyan autókkal akarják meghódítani, amelyek Indában beváltak. Aztán ha nem jön be, koppannak. Kapcsolódó cikkünk kommentposztja...
Hogyan megy csődbe aki eddig azt hitte, rengeteget spórolt? Mennyi lesz a biztosítási adó? A biztosító és a bank nem szól, pedig a trükk ott van a szemünk előtt. Kapcsolódó cikkünk kommentposztja...
TComment A mindenes, ami mégse az 2012.09.27 05:45:00
Ami jó családnak, dolgozni, terepre, vadászni, vontatni, bármire. Kapcsolódó cikkünk kommentposztja...
Dixhorn 2012.09.27 08:48:47
@Knorbi: Ezért nem veszek többet VW-t. :) Már sajnos nem az első amire 500 ezret elköltöttem.
Dixhorn 2012.09.27 09:01:30
@Knorbi: Nekem is pont az 5. van. De ez az utolsó. 1 millió felett vagyok benne...

Belenyúltam valszeg. Mindegy, akkor sem veszek több VW-t. Hányok tőle ha meglátom. :)
Dixhorn 2012.09.27 09:34:11
@Knorbi: Golf 4. :) Szar kocsi.
Persze csak ízlés kérdése, kinek mi tetszik. Pontosan tudják ezt az oregoni Portlandben található Motorcorsa nevű Ducati márkakereskedésben, ahol egyetlen alkalmazottnak sem okoz gondot a szerepcsere, ha egy vidám fotózásról van szó. Az eredeti ötlet elég szokványos volt. Egy…..
Dixhorn 2012.09.05 11:40:54
Hány ilyet mondjak? Még akkor is bele lehet tenyerelni egy hasonló történetbe, ha az eladó tiszta. Kapcsolódó cikkünk kommentposztja..
Dixhorn 2012.06.27 11:15:30
@butyko: Hallod fikagép , én is beleírtam, hogy kivétel ha bankkártyával fizetsz.Képzeld anyámnak nincs bankkártyája és amikor megszoptam a motorral, nem vettem ki ismét egy nap szabit ezért, hanem anyámat küldtem el és neki végig kellett ezt járni.

Ha az átírás többi részét át tudják venni és továbbjuttatni a megfelelő hatósághoz(személyekhez), akkor a szaros illetékkel is megtehetnék. Ergo nem lenne adott esetben kétszer sorba állás, a postán sorban állás. Mindenkinek kevesebb dolga lenne, az ügyintézőknek is. De erre magadtól is rájöttél volna, ha kihúznád a fejed a seggedből és TE nem beszélnél hülyeségeket.

Az unokatesóm hollandban ezt 5 euróból és 5 perc alatt elintézte a postán. Akkor most szerinted a magyar rendszer jobb?
Dixhorn 2012.06.27 12:14:51
@butyko: Kedves Butykó! köszönöm, ez sokkal meggyőzőbb érvelés és egész más hangvitelű és lényegű írás volt.

Édesanyám nyugdíjas már, lemondott róla a költségek és amúgy haszontalanság végett. Az más, hogy a bürokrácia útvesztőjében nem jártas fia miatt, erre kényszerült. :)

Voltam eleget külföldön, nem vágyom vissza, tehát benyelem ezt a békát, max ritkábban járok okmányirodákba, kevesebbszer cserélek kocsit, motort és kevesebb pénzt hagyok ott. :)

Ügyintézőt végképp nem szidtam, ő is csak egy civilizált rabszolga. A rendszer pedig más kérdés...

Üdv
Dixhorn 2012.06.27 13:07:00
@közösperonos átszállás: Hoppá, akkor van jó példa is, ezek szerint nálunk ez a divatosabb. :)

Nálunk még 3 hónapja sem..
Miközben Tibby Kirgizisztán egyhavi GDP-jét költi el épp az E28-ra, folyamatosan azzal oltogat, számoljam már ki, mennyit költöttem az E32-re az elmúlt két évben, és ebből hány kilométert sikerült megtenni. Szívemen viselem lelki békéjét, és ha az nyugtatja meg, hogy van nála…..
Dixhorn 2012.06.25 12:16:32
@lanyi: Akkor a gazdagok sportja az új autó, ha 3 évente cseréli. Szerintem ha megveszed és 10 évig használod, akkor nem teljesen mindegy? Ha tehetném csak újat vennék.
Dixhorn 2012.06.25 13:03:58
@lanyi: Igen, de a két év alatt belemehet elég sok kilométer, vissza is tekerhetik, meg meg is csukhatják, amit én megint nem veszek észre. Tehát ezért nem játszik igazán elméletben nálam. Egyszer volt egy két éves kocsim. nem volt törve elvileg, mégis mindig húzott jobbra asszem, nem lehetett megcsinálni. Szóval nekem nem kéne használt akkor sem. De mivel nincs pénzem újra ezért ilyen 3-4 évest kell megcélozzak legközelebb.
Dixhorn 2012.06.25 13:22:27
@lanyi: Fú, na ez a legkomolyabb..ha új kocsi is szar.

Hát ez nagy cumi.
TComment Az utolsó rock'n'roll 2012.06.21 06:18:00
Rémülten tudatosítottam, hogy nem fogom tudni megindokolni, miért éri meg minden kilója a 12 600 forintot, amibe kerül. Ha létezik tökéletes és haszontalan dolog egyben, akkor ez az. Kapcsolódó cikkünk kommentposztja..
A Lexus GS árpolitikája mar és horzsol, kérdés, hogy ez és a hibrid hajtáslánc elég lesz-e ahhoz, hogy végre beérje a prémium-triót és elnézzék hibáit? Kapcsolódó cikkünk kommentposztja..
Dixhorn 2012.06.13 09:34:34
@rekszem: Akkor nekem nem kellene értelmesebben tervezett klíma. :) Maradok inkább annál, ahol én döntöm el és nem a tervezők, mérnökök. :)
Dixhorn 2012.06.13 10:24:30
@Shadowbull:
Mert más típusú ember. Egy ismerősöm is vehetett volna ezek közül bármit, de nem vett, hanem inkább hondát vett. Mert neki ezek nem valók, gondolom a köztudat, vagy a társadalmi besorolás,önmutogatás,önkifejezés stb. miatt.

Sokak szerintem csakis azért veszik ezeket a típusokat mert ettől erősebbnek, nagyobbnak, dominánsabbnak érzik magukat. A másik felének ez tetszik, a harmadik fele talán a társadalmi hovatartozását akarja érzékeltetni.

Mondjuk én is ha a trió közül vennék, nekem is csak az audi jöhetne szóba, a másik két márka nem jön be valamiért, főként a bmw nem.Ez van, másak vagyunk.
Dixhorn 2012.06.13 10:33:14
@Fiery: Egyetértek. Egy tesztkör alatt nem tudod felfedezni a hibákat, idő kell mint egy nőnél. :D

Szerintem is gáz, ha nem ismeri be az ember, hogy mellényúlt. Mindenki tévedhet és meg is téveszthetik. Pl egy ablakmosó tartályra figyelmeztető jelzésre, tesztkörön, még soha senki nem jött rá. :)

Én is megvettem a motoromat, egyáltalán nem tűnt fel hogy milyen nehéz rángatás mentesen váltani vele.nem vettem észre hogy rezonál a műanyag rajta és kicsit előrefelé lejt az ülés, ami csak kb 100 km után érezhető.. Azóta amikkel mentem, azt figyeltem ezeket. Ennyi.