Regisztráció Blogot indítok
Adatok
vviv

39 bejegyzést írt és 0 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Úgy tűnik, ha a magunkon viselhető számítógépekre terelődik a szó, a Google már „távolabb lát”, mint a szemüveg. Hiszen a szemüveg lencséjének belső oldalán megjelenő kijelző gondolata bár furcsának tűnik, a legújabb fejlesztések mégis ilyen irányba történnek. Milyen…..
Sok értékelés elérhető már a nemrégiben piacra dobott legújabb Apple telefonról és talán az eddigi gadget-ek közül ezek a legpozitívabbak. A TechCrunch oldal egyik írója így nyilatkozott: „Az iPhone 5 minden elképzelhető módon ragyog”, majd hozzátette „tényleg úgy…..
Egy korábbi összeállításunkban zöldfülű feltalálók ötleteit jártuk körbe, ma azonban egy kicsit idősebb, a huszonéves korosztályt céloztuk meg. Ha érdekel a lista, olvass tovább! Braille írás   Louis Braille 3 éves korában vesztette el látását egyik szemére,…..
Az 1993-as születésű, mára világhírű - a londoni olimpián is szereplő - NBA játékos érdekes tettre szánta el magát. Nem tudni, hogy mik lehetnek a valódi motivációi, esetleg sportolói fizetését szerette-e volna kiegészíteni, mindenesetre úgy döntött, hogy védjegynek…..
Hosszas csönd után, a megbocsátás reményében újra egy ötös listával jelentkezünk, melyben olyan, a mindennapjaink során használt találmányokat mutatunk be, amelyeket gyerekek találtak fel. Kezdjük is el! Jégkrém 1905 egyik hűvös estéjén egy 11 éves San Franciscoi…..
Bár a nőnapról csúfosan lekéstünk, azért mégis szeretnénk kedveskedni egy kicsit a szebbik nemnek, ezért különleges válogatást készítettünk. Ebből megismerhetitek azokat a legviccesebb találmányokat, melyeket kifejezetten a női igényeket szem előtt tartva alkottak meg, illetve…..
Íme egy jó példa az amerikai szabadalmi rendszer hiányosságaira. Nemrégiben egy kelet-texasi bíróság ítéletet hozott az Eolas Technologies nevű cég ellen, érvénytelenítve annak két bejegyzett szabadalmát. A legtöbb ember sosem hallott még az Eolastól, de az iparban  ez egy…..
Múlt héten Jeremy Lin a papírmunka végére érve levédette a nevéből eredő "Linsanity" kifejezést (insanity – őrület, célozva ezzel a játékos nemrégiben produkált hihetetlen eredményeire). De ha a saját nevét is magának szeretné - védjegy formájában -, akkor az…..
A logó minden márka alapvető, és egyik legfontosabb eszköze. Így cégek milliói pénzt és időt nem sajnálva igyekeznek ezért mindent megtenni, és olyan logót, védjegyet kitalálni, melyre a fogyasztó emlékezni képes. Amikor ugyanis megpillantunk egy logót, egy képet, akkor az…..
Az Apple arra kérte az Európai Távközlési Szabványügyi Intézetet, hogy tekintse át az alapvető, szabadalmakra vonatkozó szabályozásokat, számolt be a Wall Street Journal. A mosolygó Tim Cook Egy tavaly…..
Sorozatunk utolsó részékez érkeztünk, de nincs mitől félni, tartogatjuk számotokra az elmúlt év legjobb és legrosszabb ötleteit! Addig is olvassatok tovább az utolsó öt vicces szabadalomért!  1.      A tölcsér, mellyel a nők út közben is pisilhetnek. Kár, hogy nem…..
Ezen bejegyzésünkben folytatjuk a korábban megkezdett sorozatunkat és újabb vicces szabadalmakról számolunk be Nektek! Megjegyzéseiteket, illetve hasonlóan vicces szabadalom-ajánlásaitokat továbbra is várjuk! 1. Ehető névjegykártya. Elég visszásnak tűnik, főleg, ha arra…..
A Védjegyblogon megjelent három részes, A legnevetségesebb védjegybejelentések című sorozatunk után úgy gondoltuk, a szabadalmak világát is körbejárjuk kissé. Fogadjátok hát szeretettel a világ legviccesebb szabadalmainak első részét!  Ha pedig Ti is tudtok vicces…..
Sorozatunk befejező részéhez érkezett, tekintsétek hát meg az utolsó ötöt a világ legnevetségesebb végjegybejelentésből!  1. Az Apple és az Amazon háborúznak az előbbi által birtokolt „App Store” védjegy miatt Bejelentő: Apple Mit szeretett volna védjegyoltalom alá…..
Ebben a bejegyzésben folytatjuk a legnevetségesebb védjegybejelentések sorát. A következő ötért olvassatok tovább! 6. A Syracuse University megpróbálja levédetni a narancssárgát, megsértve ezzel a többi „hasonszínű” iskolát Bejelntő:  Syracuse University Mit szeretett…..
Három részes cikksorozatunkban a legviccesebb védjegybejelentéseket szerettük volna összegyűjteni Nektek. Az első részben megtudhatjátok, hogy hogyan veszítette el a harcot védjegyéért Snooki, a Jersey Shore sztárja, és hogyan járt jól végül egy amerikai focicsapat azzal, hogy…..
Khurram Aziz hírszerkesztő visszatekint azokra a termékekre, formatervezési mintákra, szabadalmakra és találmányokra, melyek az Apple alapítóját, Steve Jobs-ot generációja legnagyobb feltalálójává tették. Az alábbi szellemi alkotások többsége a "design patent"…..
Ez év novemberében a Magyar Iparjogvédelmi és Szerzői Jogi Egyesület "Értékek és kérdések a szellemi tulajdon világából" címmel konferenciát rendezett Székesfehérváron, melyet a Gazdasági Versenyhivatal Versenykultúra Központja is támogatott. A szakmai rendezvényen…..
Budapestre kerülhet az európai szabadalmi bírókat képző intézmény székhelye az új európai szabadalmi rendszer részeként - jelentette be Cséfalvay Zoltán stratégiai államtitkár kedden Brüsszelben. Budapest nem ok nélkül számíthat a megbecsülésre, hiszen Magyarország soros…..
Egy meg nem nevezett hentesbolt reklámja az, ami felborzolta a reklámszakemberek idegeit Svájcban. A vállalkozás ugyanis – a svájci reklámfelügyelet szerint – szexista plakátjaival próbálja felhívni magára a vásárolók figyelmét. A sok érzelmet kiváltott képhez…..
Kedves Olvasók! Közeledik a Karácsony, és mi most sem tudunk nem Rátok gondolni. Éppen ezért nyereményjátékot szervezünk Nektek! :) A védjegyek iránt érdeklődők között - a játék első fordulójában - mától egészen e hét vasárnapjáig (dec.11.) öt példányt sorsolunk…..
A Monopoly egy társasjáték, melynek lényege, hogy területeket és épületeket venni, eladni vagy bérelni egészen addig, ameddig valamelyik játékos monopóliumhoz nem jut. S bár ez egyszerűen hangzik, a Monopoly-nak és készítőinek mégis hosszú utat kellett bejárniuk ahhoz, hogy…..
Az amerikai szabadalmi és védjegy hivatal, a USPTO (United States Patent and Trademark Office) kifejezetten gyerekeknek szóló oldallal próbálja felhívni a kis lurkók figyelmét egyrészt a feltalálás örömeire, másrészt a visszaélésekkel való problémákra.   Az…..
Az utolsó részletes felmérés, mely a magyar védjegyeket érintette 2008-ban készült el az osztrák székhelyű European Brand Institute és az akkori Magyar Szabadalmi Hivatal közreműködésével. Bejegyzésünkben röviden összefoglaljuk a legfontosabb tapasztalatokat és megmutatjuk az…..
A védjegyek fontosságát tanúsítja, hogy nem telik el hét védjegy-botrányok nélkül: a mai, öntudatos vállalatok ugyanis képesek meglepően messzire menni annak érdekében, hogy megvédjék a nagyon is értékes nyereségforrásukat. De miért nyereségforrás egy védjegy? Azért, mert…..