Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Datura.Stramonium

0 bejegyzést írt és 16 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Az ír azon kevés európai bajnokságok közé tartozik, amelyik még mindig tavaszi–őszi rendszerben üzemel. És az is különös, hogy hiába Eb-résztvevő a válogatott, a bajnokság az Eb alatt sem zár be. Ha úgy vesszük, nincs is ebben semmi különös, hiszen az ír…..
Tisztelt Terror!  Segítségre lenne szükségem. 2 év után márciusban megszünt a munkaviszonyom egy cégnél.A papírjaimat utolsó nap megkaptam de az utolsó havi járandóságomat továbbra sem utalták át. Hiába járok a nyakukra, nem fizetik ki, mondván más korábbi…..
Azt mindenki tudja, hogy a leleményes ázsiai vállalkozóknak egy betű ide vagy oda nem nagyon számít. A Firla táska vagy az Adios melegítő legalább akkora számban kerül értékesítésre, mint eredeti társaik, ha pedig iPhone kiegészítőkre vágyunk az Apple Store helyett maximum…..
Valószínűleg már sokan találkoztak a következő reklámmal, hiszen járja az internetet fénysebességgel. De nem is kell ezen nagyon csodálkozni, mert valóban nagyon aranyos reklámot sikerült összehoznia az angol John Lewis áruházláncnak. A rövidfilm november 11-én startolt az…..
hogyvolt X-faktor 2x15 - 7. döntő 2011.11.28 08:00:00
El sem hiszem, hogy már itt járunk, 7. döntő, 6 versenyző, újabb elképesztően előnytelen frizura DevilNórinak. Időjárás-jelentéssel kezdünk, tudjuk, az idő szar és beállt a sor az M0-n, eszébe ne jusson senkinek elindulni otthonról, hacsak nem az RTL stúdiójába, máskülönben…..
Datura.Stramonium 2011.11.28 11:02:58
@házisárkány: Veled és minden BG ellendrukkerel együtt érzek. Szerintem nála a "határon túli" marketing elem játszik, bár akkor a Ferótól elküldött vajdasági(?) leányzó jobb lett volna. Hang=0, dalválasztás=unalom dömping, Kereszt(es) Anyu marketing vonal=10.
(A skála 10-ig tart.)
Jópofa tükörrel lepte meg hölgy vásárlóit a kanadai Penningtons a próbafülkék rengetegében. A hölgyek ugyanis egészen lefagytak amikor az általuk kiválasztott ruhadarab felpróbálása és elbírálása közben a tükörben két tűzoltó jelent meg mellettük. Az úgynevezett…..
Hétfőtől a Coolról a Prizma TV-re költözik a NekedValó című talkshow. A lépés, hogy a Való Világ egyik háttérműsorát a délutáni műsorsávból egy új csatornán új időpontban vezetik be, arra utalhat, hogy a Prizmából lesz a régóta beharangozott RTL2.A NekedValó VV Gigivel…..
hogyvolt X-faktor 2x12 - 4. döntő 2011.11.07 09:00:00
A negyedik X-faktor döntő témájának Nóri múlt héten a feldolgozásokat jelölte ki, ez ugye sok mindent jelenthet, de nagyon hamar kiderült, hogy a magyar X-faktor számára csak annyit, hogy énekeljünk el olyan dalokat, amiket valaki más már feldolgozott, de pontosan abban a formában,…..
Datura.Stramonium 2011.11.07 12:23:06
@Emanuelle: Na végre valaki,akinek ez a gyerek nem szimpi. Ahogy én számoltam Ő lett a "határon túli". Volt úgye a haverja és az a szőke leányzó. Véleményem szerint Ő volt a pipálható statisztikai elem, amivel az RTL megkapott valamilyen pályázati pénz és még a Főkuszban is el lehet nyomni, mint az erdélyi magyarság mindennapjait reprezentáló egyedet. Punktum! Jöhetnek az ellenvélemények.
Sejtettük, hogy Muri Enikő bőrgatyába bújtatott tompora illetve az azzal kitakart (?) vagy optikai csalódás miatt láthatatlan (?), esetleg veszett gyorsan a színpadra pattanó (?) táncosnő ekkora vihart fog kavarni kedves olvasóink körében, pedig de. 328 komment jött a posztra, java…..
  Az autóimádók közül páran biztosan kint voltak a tavasszal megrendezett Carstyling Tuning Show-n Budapesten, a Hungexpo területén. A Volkswagennek már ott is volt egy standja, ami annyiban különbözött a többitől, hogy nem állt rajta autó. Ott debütált ugyanis ha jól…..
hogyvolt X-faktor 2x10 - 2. döntő 2011.10.24 09:00:00
Ez már a 2. X-faktor döntő, ami érdekes módon úgy alakult, mint egy jobb fajta hullámvasút: rengeteg lejtővel, kanyarral, meredekkel, halálfélelemmel, mélyponttal, emelkedéssel, sikoltozással és sírással, de ne menjünk annyira előre. Kezdjük Nórival, aki ma már értékelhető…..
Datura.Stramonium 2011.10.24 12:13:11
@Babette_: Erdélyi gitáros fiúból én még egy normális előadást nem hallottam. Ez persze lehet az én zenei műveletlenségem, vagy ez a srác tényleg csak egy személyiség és inkáb Király L. Norbert utánérzés / klón okán van a műsorban.
Datura.Stramonium 2011.10.24 12:15:47
@hszs: A műsorban termékelhelyezés található. NA DE ENNYI? Az a szerencséjük, hogy nem a Paski Atomerőmű szponzorálja a műsort. Akkor aztán lehetne a kisfilmek készítőinek agyalni a mit és hogyan dolgokon. :-)
Magát a We Found Love dalt, már bemutattuk itt a Lángoló Gitárokon, most viszont itt van a Rihanna és Calvin Harris közös számához készült klip is, amit Melina Matsoukas rendezett, és az egészet Észak-Írországban forgatták, ahol a pletykák szerint egy farmer megkergette a…..
Az eddigi legkomolyabb SW fanvideó látott napvilágot nemrégiben. Készítői olasz amatőrök, akik nonprofit célból alkották meg ezt a 41 perces kisfilmet. Arra a kérdésre keresték a választ, hogy vajon a sci-fi műfajnak van-e létjogosultsága országukban. A "Dark Resurrection…..
Bérlő: Szerencsejáték Zrt. Bérlő profilja: Szerencsejáték Irodaház: Fortuna Stúdió Kiadó irodák     Az Ötöslottó sorsolása megint egyfajta bónusz…..