Regisztráció Blogot indítok
Adatok
am22

0 bejegyzést írt és 22 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Arról más sokszor volt szó, hogy a netes vásárlás esetén még nem érezhetjük magunkénak a kiszemelt terméket csak azért, mert betettük a kosárba és megnyomtuk a rendelés leadása gombot. Ezúttal azonban olvasónk ennél tovább jutott, mégsincs tabletje. A webshop szerint ő mondta le a rendelést,…..
Tíz napig folyamatosan részeg táborvezetők és kocsmából begyűjtött fiatalok. Ilyenek voltak az építőtáborok a nyolcvanas években. Pedig eleinte jó ötletnek látszott a rendszer.  ..
Az óceánjárós munka sokak számára jelenti az első lépést a határátkelés felé. A mai poszt azért is különleges, mert szerzője négy éve keresett meg segítséget kérve, és akkor megígérte, hogy majd megírja, sikerült-e eljutnia egy hajóra és milyen tapasztalatokat szerzett.…..
  Néha előfordul, hogy nem kell a lakóhelyünket elhagyni, hogy harci vasakat láthassunk. Budapesten például nem megy ritkaságszámba, hogy aknamentesítő naszádok hajtanak végre menetet a Dunán, hiszen a folyam a természetes közegük. Két hete az AM-31-es jelzésű, Dunaújváros nevű egységet…..
am22 2018.07.05 16:41:40
@Kullancs1983: A hajó leánykori neve : Elisabeth Bornhofen. A magyar kereskedelmi flottában Duna volt a neve. Hajóztam,dolgoztam rajta 1979-ben.
am22 2018.07.05 17:00:47
@J.B.Pendragon: A légvédelmi gépágyú optikai célzóval volt felszerelve. A WC nem guggolós volt hanem egybeépítve a zuhanyzóval teljesen rozsdamentes acélból. A gépházban két 12 hengeres valamilyen "Torpedó" típusú motor vitte.
1981-1982. Az AM-22-ön szolgáltam mint gépész,sorkatonaként. Jugoszláviában is voltunk vele. Újvidéken, műszaki ellenőrzésre.
1. Gondold át, mi a célod! Gondold át, eddig mi vált be nálad! A hatékony nyelvtanulás kulcsa felnőttek esetében az önismeret. Nincs mindenki számára egyformán érvényes, tuti módszer vagy könyv. Neked kell rájönnöd, hogy neked mire van szükséged, és nálad mi válik be a legjobban. Van aki vizuális…..
am22 2016.05.12 17:05:07
am22 2016.05.12 17:06:20
@Shin99: igaz
Jó lenne, ha a vezetők érzékenyebbek lennének a problémákra, és tudnának normálisan kommunikálni az emberekkel Kedves praxis blog olvasók! Gondoltam megosztom veletek én is a történetemet. Előre bocsátom, hogy alapjába véve türelmes ember vagyok, de ami sok az…..
am22 2016.01.11 16:06:38
am22 2016.01.11 16:49:49
@mig54: Igen, a stílus. Meg szembeköpés. Gratulálok a jelentéshez.
1000 leütés Szép volt, magyarok! 2015.09.04 10:53:02
A Migration Aid írta a Facebookon, hogy a raktáraik megteltek, ráadásul hatalmas mennyiségű online rendelt adomány várható még a napokban, ezért arra kérik az embereket, hogy olyan szeptember 15-ig szüneteltessék az adományozást. A tranzitzónát a raktárakból már bőséggel el…..
am22 2015.09.04 20:02:39
@Ambiorix: megmaradt nálad?
A Blikk volt az első, aki megírta, hogy Bicske mellett egy pakisztáni férfi meghalt a vasúti sínek mellett, de a nagy hírversenyben sikerült úgy elnevezniük a halottról készült fotót, hogy ol-kinyuvadt-csa.jpg Kinyúvadt, az, szép volt Blikk, remélem sorban áll a megmurdált, a…..
am22 2015.09.04 19:50:58
am22 2015.09.04 19:52:00
Hanna vagyok. Menekültek leszármazottja. Anyai nagyapám ősei francia hugenották voltak, a protestánsok üldözése miatt hagyták el hazájukat, és a már akkor is vallási türelmet gyakorló Erdélyben telepedtek le. Hugenották lemészárlása Szent Bertalan éjén 1572. augusztus…..
..
am22 2015.02.10 19:20:11
@AntiChrist: Bödöcs Tibi? Ő ki?
am22 2015.02.10 20:04:01
@AntiChrist: Köszönöm.Ebböl is látszik hogy nem tudtam ki ő.
Megnyugodtam.
am22 2015.02.10 20:10:09
@csak egy néző: Köszönöm.
A híres-neves New York-i metró szerelvények küldetése nem fejeződik be, miután kivonják őket a forgalomból. Nyugdíjazásuk után mesterséges korallzátonyként funkcionálnak az Atlanti-óceán mélyén. A metrókocsik nemcsak a környezetbarát közlekedés alternatíváját…..
am22 2015.01.24 15:58:58
Michael Corleone maradt örökre a kiváló színész, dacára annak, hogy az évek során több műfajban is kipróbálta magát, többek között veretes Shakespeare szerepben is, de akadt romantika (imádtam a Krumplirózsát!), hőseposz (az Amerika fegyverben sajnos nem sikerült igazán jól,…..
am22 2014.07.05 09:10:16
@kamasoft50: Igen! Én is ezt hiányolom nagyon.
am22 2014.07.05 09:12:53
Ez már csak egy ilyen kemény világ, ez a celebes: Bálint Antónia után a Tóth Gabi is zokogva távozott az RTL II Szombat esti láz című táncos vetélkedőjéből. A műsorban permanens villantásközeli állapotban táncoló énekesnő valóban sokkal jobban mozog, mint Szilveszter gazda,…..
Marci igazi nyughatatlan lélek, aki már bekalandozta fél Európát, és lassan fél éve Berlinben él. Haza szánt levelét változtatás nélkül közlöm, mert szerintem nagyszerűen leírja, milyen is egy európai nagyváros 2013 márciusában. A képekért külön hála…..
am22 2013.03.30 08:42:46