Regisztráció Blogot indítok
Adatok
bodzapuska

0 bejegyzést írt és 15 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Az Egyesült Államok egyike azoknak az országoknak, ahol a szülők bármely nevet adhatnak a gyermekeiknek. Más országokban azonban vannak tilalmak, vagy azért, mert az illetékesek szerint kárt okozhatnak a gyerekeknek, vagy az ország kulturális identitásával ellenkeznek. Az Államokban tudunk olyan…..
Most, hogy új elnököt kapott a Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány, azon tűnődöm, vajon hány Szántó Miklós lehet. Az „átkosból” ismertem egy ilyen nevű szociológus-újságírót, aki vagy negyedszázadon át szerkesztette a Magyar Hírek című lapot. A Magyarok Világszövetsége jóvoltából ő tartott…..
bodzapuska 2019.04.03 01:30:49
Megdöntötte a saját rekordját a köztévé híradója, és úgy beleállt a nyár talán legdebilebb ügyébe, hogy láthatóan nem hajlandóak engedni abból a rögeszméből, hogy Németországban polgárháborús állapotok uralkodnak, migránsok tombolnak az utcákon, a rendőrség tehetetlen, itt a vég. Még akkor sem, ha…..
Szépek ugyan a kastélyok, de megvannak a korlátaik. Drágák, nagyok, sokba kerül a felújításuk, a karbantartásuk, miközben a mai életmód mellett egy család képtelen belakni azokat - ennyi kastélyszállóra pedig sajnos nincs igény. Más a helyzet azonban a kúriákkal! Ezek jóval…..
bodzapuska 2014.07.26 13:16:23
Kanálgép Thai curry leves 2014.07.14 21:25:25
Szeretem a curryt. Minden formában. A leveseket meg mondjuk egyenesen imádom, bár sokszor beleesem abba a hibába, hogy a végére inkább főzelék lesz, mint sem nem. Amellett, hogy ez a következő recept curry és leves is lesz egyben, még az is elég menő, hogy a hozzávalókat mind egy…..
Az Egyesült Államok és Kanada határát képző, a Szent Lőrinc folyón átívelő 9,5 méteres híd a világ legrövidebb nemzetközi átkelője, amely 1976-óta magyar tulajdonban van. A Zavikon és a Kiwa sziget napjainkban (Fotó: Panoramio.com)..
A POLGÁRI KONZERVATÍV PÁRT FELHÍVÁSA KÜLFÖLDÖN ÉLŐ MAGYAROKHOZ Honfitársaink! A PKP által nem egészen egy napja kiadott és az Ez a Mi Hazánk FB oldalán, illetve itt egy poszttal lejjebb is megtalálható állásfoglalásban felhívtuk a magyar kormányt a kormányzati rendszer…..
bodzapuska 2013.11.22 00:23:05
@nincs_nick: "akik nagy nehezen végigszenvedték az elmúlt 20 évet a rendszerváltás után..." Én ott éltem, de nem Volt 20 év szenvedés. Te miről beszélsz? Én szerettem ott élni, és pl. a hőbörgők miatt is lett elegem. 2006-ban a kormányfő személyesen vallotta be, hogy hazugsággal és csalással került kormányra. Akkor most melyik kormány nem legitim?
ja, és még egy. Aki 2010-ben elköltözik, az ha rendesen utánnajárt, már 2009-ben elkezdte szervezni(pl. nekem is több év Volt), szóval semmi köze a 2010-es választásokhoz.Nem mellesleg, csak jóval azután oszlott fel sok embernél a lila köd,és jöttek rá, hogy nem jött el a kánaán, amit ők egyébként minden választástól hiába várnak.
DopeManTV Mindenki tarhál 2011.10.30 11:49:00
 Tegnap, a kora esti fellépés után Péterrel bevettük magunkat a stúdióba és egész éjjel basszussávokat rögzítettünk a Drogsztár egyik dalához. Olyan 21 és 22 óra között ásványvízért mentem a nagyszobába, ahol arra lettem figyelmes, hogy a tévében Ördög Nóra…..
bodzapuska 2011.10.31 14:39:02
@a szoci még kómában is lop: a válságban is lesznek akik veszik a lemezt.szövegértés egyes,leülhetsz!
Dopeman is leírja,hogy minden más is a tarhálásról szól.Persze,csak a lemeznél ez szép szóval marketing.Ugyanúgy elveszik a pénzed,miközben meggyőznek,hogy milyen kis fasza lemezt vettél.
És ha már elkezdtetek politizálni,dopemannek iszonyatos mázlija van,hogy most az ellenzék vagy a tiltakozók élére állhatna,de szvsz nincs meg hozzá a képessége.
De itt nem kéne politizálni,ez a blog biztos nem azért van.
A kerékpároknál nem sok változás történt az elmúlt évtizedekben az általánosan használt fékrendszerek felépítésében. Forradalmi változást hozhat az a német találmány, amely megszabadítaná a kerékpárokat a kormánytól induló drótoktól. A saarbrückeni egyetem mérnöke a…..
bodzapuska 2011.10.27 08:16:39
@Teszt.Elek:
"'99.99999997 per cent reliable':
Ez tízmilliárdból 3, az eredeti cikkben,pedig:
"99.999999999997 százalékos megbízhatósággal működik"
ez 100 billióból 3szor nem működik.Szóval tök jó a cikk,csak ha számokkal,meg százalékban kell kifejezni,az már túl bonyolult...Akkor most hányból hányszor téveszt?Nem mintha a 10 milliárdból 3 nem lenne elég jó.(Napi 1000 fékezéssel is >270000 évig húzza)
Szvsz egy hagyományos bovdenes féknek nincs ilyen jó megbízhatósága.
Van az úgy, hogy egy hatalomra került párt nem tudja teljesíteni valamennyi választási ígéretét. Medgyessy megtette, számos haszna mellett lett baj belőle bőven. Gyurcsány kénytelen volt visszavonni az áfacsökkentést, de három fő ígéretét teljesítette: egyensúly, reform,…..
  A Demokratikus Koalíció Platform 45 év alatti szimpatizánsai gyűltek össze tegnap a Káplár sörözőben. Lolával éreztük, ott a helyünk. Magunkra öltöttük hát a hazájáért fiatalosan aggódó demokratikus hazafi jelmezt, és kínosan ügyeltünk arra, nehogy beigazoljuk a…..
bodzapuska 2011.10.06 14:49:50
@Cobs: Nem azért nem válaszolt mert nem ártatlan.Tegyük fel ebben az ügyben ártatlan, de érzi hogy szorul a hurok,és tudja, hogy bármikor lehet valamit találni ellene,ami alapján elitélhető.(lásd Al Capone)

Ha özv.Kovácsné lenne a főügyész,akkor is találnának valami vérlázítót a megvádolásában,és lenne kifogás,hogy ne kelljen válaszolnia.

Akkor lesz végre rend,ha ezt a nincs-következménye, nincsen-felelősségem hozzáállást végre elfelejtik/elfelejtjük.
bodzapuska 2011.10.06 15:13:39
@szivatnakanyám: És akkor végül is ki kompetens eléggé,hogy a másikat felelősségre vonja?

Most születne egy új párt/szervezet vagy akármi(pont ahogy az LMP is) csupa ismeretlen új politikusokból,akkor ők mindenkit számonkérhetnének?
Jó,legyen.Ők is ugyanolyan rablóbanda,de akkor szerinted mi a megoldás?
Ez a mindenki rabló,meg minden politikus hülye,ez szerintem csak a problémákon siránkozás,és semmi konstruktív nincs benne.
Gréczyblog Orbán és Polt 2011.10.01 07:59:00
Kedves Olvasó! A fotó 1993-ban Miskolcon készült. Jelzi, hogy az álló, éppen beszélő személynek semmi köze nincs ahhoz az emberhez, aki a balján ül világosbarna zakóban. Csak és kizárólag a véletlen műve, hogy ez egy Fidesz-rendezvény, és hogy Polt Péter, mert ő az, aki…..