Adatok
kaqukk
0 bejegyzést írt és 34 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
Megint súlyos szennyezés érte Nagyváradot. Ismét a hőerőmű gyilkolja a környezetet, illetve a lakosságot is - hiszen az a hamu, amivel beterítette a város egy részét, mérgező anyagokat is tartalmaz.
A szennyezés ráadásul különösen szembeszökő is, hiszen a fehér hórétegen megtapadva jól láthatjuk,…..
kaqukk
2012.02.20 13:35:55
Szervezet(t) szennyezés.Mélylevegő.Elszámol hatvanig.Csend.Hamut a fejünkre majd ők.As(s) usual.-bocsánat.detéma.Majd a szél.
Jön a tavasz. Nem a meteorológusok mondják, hanem tényleg. Ugyanis mi mondjuk. :P Ezúttal intézkedtünk. Szervezzük, tényleg jön. Lentről indul, egészen lentről. Alulról jövő kezdeményezés. A Bányából.
Március 9-én lesz ugyanis a tavasz első napja, mégpedig ott. Egy…..
Eszembe jut néhány mondat, amelyeket az elmúlt évek során csíptem el itt-ott.
„Nem tudom, mit akarnak a magyarok. Nem tudom, minek követelőznek itt, amikor pár száz év múlva úgyis el fognak tűnni” - Petru Filip, a PD-L jelenlegi vezetőségi tagja, volt…..
A bársonyos forradalmár
- Miért jött ki demonstrálni?
- Azért, mert nagyon szeretnénk megkérni a jelenlegi hatalmat, a vezetőket, hogy legyenek... Vagyis szeretnénk elűzni…..
Mennyi butaság van ebben a sötét, hideg országban. Folyik mindenhonnan.
Napok óta tartanak ugye azok a tüntetések, amelyekről csak az nem veszi észre, hogy az ellenzék idei első kampányakciói, aki maga is érdekelt abban, hogy ne vegye észre. Na meg aki egyszerű,…..
A mostani nagyváradi városvezetés ötlete volt, még a mandátuma elején, hogy az egyes vállalkozások rendben tarthatják a környékükön lévő zöldövezetet, cserébe reklámozhatják ott magukat. Ebből leginkább az utóbbi valósult meg.
Nekem eleve kétarcúnak tűnt az…..
Idén is volt karácsonyi gyermekrajzpályázat a szerkesztőségben. És idén is kiválasztottam a sok közül a néhány személyes kedvencemet. Ezekkel a rajzokkal kívánok mindenkinek karácsonyt. Simán. Mert ha tényleg karácsony, akkor boldog is.
És köszönet Bartok Sebastian…..
kaqukk
2011.12.20 14:36:24
A blogolás (is) persze olyan, hogy, amikor az ember vállán tapos a múzsa, akkor örömmel írunk - ám amikor épp nem ücsörög rajta az ihlet, akkor sincs nagy baj. Mert akkor is érzi a gondos szülő időnként, hogy enni kellene adni a blognak. Meg vannak, akik szólnak is, hogy szívesen látnának valami…..
kaqukk
2011.12.13 14:06:21
Nem, nem, semmi Photoshop, vagy ilyesmi. Valósak a képek.
Végre sikerült megörökítenem a politikus-vállalkozó leglényegét. Egy mai konferencián szólalt fel az a példány, amelyről sikerült igazi, PR-oskodástól, sminktől mentes, a külsőt és a belsőt, a kommunikációjuk…..
Még javában zajlik ám a népszámlálás - csak jelenleg a boszorkánykonyhákban kotyvasztják a végeredményeket. Arról még mindig nem tudni biztosat, hogy egyáltalán mikorra kell meglenniük. Pedig valahogy ez fontos részletnek tűnik: egy komoly összeírás esetében…..
kaqukk
2011.12.05 08:15:43
Ez ám a reklám! :) Nagyváradon fotóztam, az előbb.
Ismerős helyzetek a mindennapok közlekedéséből. Engem is stresszel, sőt, néha meglep, lebénít, hogy miket látok, amikor vezetek. És mikbe keveredem én is néha. Arra azonban még sosem gondoltam, hogy emiatt beiratkozzam…..
Sokszor kifejezetten jó dolgok forrása a szemkontaktus, ám szintén sokszor rengeteg álság, hamisság és talmi vacak (f)elszabadítója. Olyan, tehát mint mondjuk a modern művészet. Hiszen ez utóbbiban is sok érték, vagy "csak" értékelhető vonulat,…..
kaqukk
2011.11.21 07:52:41
Altalaban nem olyan fekete az ordog, amilyennek elso pillantasra latszik - szoktam, mondogatni. Es most is ezt mondtam.
Ezuttal egy ujsagironak. Del-Tirolban vagyok ugyanis egy nemzetkozi delegacioval, egy olyan latogatason, amelynek a temaja a nemzeti kisebbsegek helyzete Europaban. Es…..
kaqukk
2011.11.12 19:53:34
Mit csináljon az ember, ha nagy esőben igazán cool akar lenni?
A sárban pogózás már koncerteken is eléggé ciki (bár ha elég fiatalok csinálják és jól, akkor csak cikoid), az ének az esőben túl nyúlós, továbbá a lemeztelenített felsőtesttel, égnek emelt arccal, széttárt…..
Kihal a magyarság 3014-re - ekkorra eltűnik a Föld színéről az utolsó magyar nemzetiségű is. Ez is szerepel az ENSZ tanulmányában - amely a Fenntarthatóság és méltányosság: egy jobb jövőt mindenkinek címet viseli. Más nemzetiségek is kihalnak, eltűnnek persze - vannak, amelyek…..
Halottak napja. A biharpüspöki temető régi, elhagyatottabb része. Ez az, ahol régebben - a fáma szerint - nemi erőszaktevők lestek arra tévedő áldoztaikra a bozótosabb részeken, meg a rablók osztották szét a zsákmányt a fák, bokrok rejtekében. És ez az, ahol pár téllel ezelőtt sétálgatva még…..
kaqukk
2011.11.02 09:19:57
Na, most arcoskodhatnék itt, adhatnám a nagyot, hogy én előre megmondtam, megírtam. De minek? Sőt, nem tagadom: bár sejtettem, hogy nem lesz rendben a népszámlálás, épp ekkora mérvű káoszra nem gondoltam egy percig sem.
Igaz ugyan, hogy tulajdonképpen kilenc év lett…..
kaqukk
2011.10.31 10:03:56
Lényegében hiába vezették be egy ideje Nagyváradon is azt, hogy bizonyos összeg ellenében az önkormányzattól bérelhetnek saját parkolóhelyet a polgárok. A balkáni parasztkodás ezt is felülírja. Ha épp akarja. Mert az olyan.
Csak egyetlen útszakaszon készítettem…..
Bemutatom Nagyvárad legbunkóbb buszsofőrjét. Nem csak úgy mondom - volt már alkalmam megismerni elég kollégáját ahhoz, hogy tudjam: van néhány igazi úriember is a volánok mögött, de a többségük alpári szerzet. Úgyhogy állíthatom, tényleg ő a bajnok a…..
kaqukk
2011.10.24 07:53:44
kaqukk
2011.10.26 08:09:06
Blogosz
C-aşa-s maghiarii, ungurii, secuii, esetleg ceangăii noştri. Adică ai lor...
2011.10.20 19:38:00
És igen: egy újabb jogos kérdés is van.
Így hangzik: melyik az a maghiar, ungur, secui, ceangău, vagy miféle uniune, amelyik szinte állandóan a guvernárén terpeszkedik, deceniik óta, de épp csak annak a comunitáténak az intereseit nem reprezintă, amelyiknek a nevével…..
Leporoltam, kicsit megolajoztam és maximális teljesítményre állítottam a pofozógépet. Minden magyar - és persze székely - testvérem ingyen használhatja, aki a ma kezdődő népszámláláson "maghiar" helyett bármi mást diktál be a saját - illetve családtagiai -…..
kaqukk
2011.10.20 08:01:45
No, immár az egész romániai magyar sajtóban és politikai szférában téma, hogy a Statisztikai Hivatal egyes megyei kirendeltségeinek bizonyos képviselői hogyan próbálták meg jóelőre manipulálni a három nap múlva kezdődő népszámlálás adatait. Olymódon, hogy az a…..
kaqukk
2011.10.19 07:57:45
Kaptam egy levelet. Be volt dobva a postaládánkba. (Jó, akár a Hejje-sírás blogba is feltehettem volna, de ennek most nem ez a lényege.) Tessék.
Nem röhög! Ugyanis én is úgy tudom, hogy ami itt áll, annak a leglényege valós - s ez itt a leglényeg. (Amúgy az itt…..
kaqukk
2011.10.18 10:19:24
kaqukk
2011.10.19 07:46:03
Világpremier volt Nagyváradon hétfőn. Ja: ha kicsit elmentek hazulról, vagy ha hülyülni akarunk. :)
De van, aki komolyan gondolta. Ugyanis azzal reklámozták (a szervezők, vagy ő maga, mindegy is) Bródy János nagyváradi fellépését, hogy világpremier lesz.…..
kaqukk
2011.10.13 11:06:39
Megyünk a koncsertóra. Már sötétedik közben, s a helyszín amúgyis egy kicsit gyanús környéken van.
Az egyik házikó ajtaja nyitva, odabent épp veszekszik egy roma család - fenyegető, fekete hangjaik egy kis lámpa sárga fényével együtt áradnak ki a leszálló estébe.
A…..
kaqukk
2011.10.10 07:36:35
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz