Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Waddafakk

0 bejegyzést írt és 38 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Juditnál egy évig normálisan működött a T-Mobile mobilinternete, azóta viszont véletlenszerűen kihagy. Ilyen távolságból nehéz felmérni, hogy a számítógépparkban nincs-e valami gebasz, a jóságos Té mindenesetre azt a megoldást javasolta, hogy cseréljenek hotspotot. Ehhez…..
Vidéki lakosnak véletlenül sikerült úgy megfélemlítenie a kéményseprőket, hogy évek óta nem hívják vissza: Vidéken, családi házba költöztünk, ahol gáz nincsen ezért fával fűtünk. 2011 ősz elején jött a kéményseprő. Talált egy használatban lévő kéményt, amit…..
Waddafakk 2013.10.21 12:56:43
@zsiráfffff: Ha így megy tovább, akkor tíz év múlva pont annyiba fog kerülni egy kiló kenyér is. Vagy kicsit többe.
A midnight madnessek nem a legjobbat hozzák elő az emberekből, a fantatikus rajongóknál az csak a kezdet, hogy sokszor fél (vagy akár egész) napokat állnak sorba kedvencükért. A GTA V premierjét több, erősen wtf jelenet kísérte, ezeket szedegettük össze a sajtóból. Legrosszabbul…..
Naiv vásárlóval kifizettették a máshol vásárolt 2 doboz cukorkáját, mert becsipogott rajtuk a mágnescsík az Intersparban. A Homár cukorkán még nem látott mágnescsíkot, de ezek szerint már itt tartunk: Furcsa "élményben" volt részem az Eurocenter Interspar áruházában a…..
Waddafakk 2013.09.05 13:30:10
@labi: Most elbeszélünk egymás mellett. Poénnak jó a leltár, de tuti nem menne bele az üzlet már csak a fent említettek miatt sem. Amúgy nagyobb bajba sem hiszem, hogy kerülhetne, mert két cukorka ellopásával vádolják, ennyi volt nála, ha 100 hiányzik, akkor sem tudják a többit bevasalni. :D De hagyjuk a leltárt, mert csak viccnek szántam.

@Hoppácska: "elvileg ott van az illetőnél a "bűnjel"..."

Feltéve, ha a tényleg ebbôl az üzletbôl származik. A csipogó csak a mágnescsíkot jelzi, és nem csak annak az üzletnek a mágnescsíkjait. Ezért írtam a befelé menô kapu tesztjét. Ha az jól mûködik, és csak kifelé csipogott a cukor, akkor az (nagy valószínûséggel) az üzletbôl való, de ha befelé nem csipog (vagy nincs kapu), akkor a kijárati kapu jelzése önmagában semmit nem bizonyít.
Waddafakk 2013.09.05 13:33:18
@Hoppácska: "elvileg ott van az illetőnél a "bűnjel"..."

Feltéve, ha a tényleg ebbôl az üzletbôl származik. A csipogó csak a mágnescsíkot jelzi, és nem csak annak az üzletnek a mágnescsíkjait. Ezért írtam a befelé menô kapu tesztjét. Ha az jól mûködik, és csak kifelé csipogott, akkor a cukor (nagy valószínûséggel) az üzletbôl való, de ha befelé nem csipog (vagy nincs kapu), akkor a kijárati kapu jelzése önmagában semmit nem bizonyít.
Waddafakk 2013.09.05 15:14:32
@Ciri: Ennyi erôvel, ha kifelé megállít az ôr, hogy igazold, hogy a nálad lévô holmikat kifizetted/máshol vetted, akkor bukta lesz blokk nélkül?

Képzeld el, hogy árul az üzlet olyan cipôt, mint amiben vásárolni mentél (mert mondjuk ott vetted egy hónapja) és rálépsz egy leszedett öntapadós mágnescsíkra. Vagy valaki ráragasztja a pulcsidra/beledobja a kapucnidba/leesik a termékrôl és megakad a pólódon/gatyádon/órádon, amit ott vettél nem olyan régen, akkor szó nélkül kifizeted megint? Vagy elôkapod a blokkot, mert mindig mindennek nálad van a blokkja? Esetleg otthagyod a gatyád/pulcsid/cipôd/személyid és otthon elôásod a blokkot, majd visszaballagsz bemutatni? Ugyan. Te is elvárnád szerintem, hogy a bolt bizonyítsa be, hogy te azt bizony ott és akkor elloptad. A csipogó nem a lopást jelzi/bizonyítja, hanem az aktív mágnescsíkot. Az meg csak utalhat lopásra, de nem jelent lopást automatikusan.
Bármikor, amikor hitelt veszel fel valamire, túlfizeted az árát. Aki hitelt adott neked, belőled tartja fenn önmagát. A legrosszabb hitelek azok, amelyeket olyan dolgokra veszel fel, amelyeknek folyamatosan csökken az értékük. Az egyik legrosszabb befektetés az autóhitel, mind az új,…..
Waddafakk 2013.06.18 13:39:26
Autóhitel rossz befektetés? Nem minden esetben!

Nem rég vettem új autót, kifizettem több, mint a 60%-át helyben, és bár ki tudtam volna fizetni a maradékot is, de nem tettem, inkább a hitelt választottam. Így megmaradt a 40% tartaléknak, ha történne valami, monjuk egy hirtelen és váratlan kiadás. Ha azonban a megmaradt pénz ezt a kiadást nem fedezi, akkor még mindig bele tudom tenni a maradék 40%-ot, no meg a hitel kamatát (évi 2,99% -nem, nem Magyarországról van szó), és eladom az autót az eredeti ár 80%-ért (ennél többért megy a legolcsóbb belôle használtan a neten).

A lényeg, hogy így a hitelt nem arra használtam, hogy olyat vegyek, amit nem engedhetek meg magamnak, hanem arra, hogy maradjon pénzem váratlan kiadásokra. Ezért a biztonságért fizetek rá az autó eredeti árára még kb 200.000 Forintot három év alatt. Nekem ennyit megér(t), hogy nyugodtan aludjak, így nem tartom olyan rossz befektetésnek.

A gond az, ha valaki azért vesz fel hitelt valamire, mert azt csak a jövôben engedhetné meg magának, hiszen sosem lehet tudni mit hoz a jövô (felmondás/csôd, betegség, stb). Ez hatványozottan igaz arra, ha valaki más devizában veszi fel a hitelt, mint amiben a fizetését kapja (HUF vs EUR/CHF).

Amúgy pedig a poszt analógiáját követve nem csak hitelre nem érdemes vásárolni semmi újat, hanem úgy általában sem, mert minden rohamosan veszít az értékébôl. Inkább mindenki valami régit vegyen olcsón (kb. ingyen), mert ott már nem nagyon van mit veszíteni rajta (és régen amúgy is minden jobb volt...). A posztnak szerintem így, ebben a formájában nem sok értelme van.
Waddafakk 2013.06.18 14:14:17
@Grgabácsi: Ezért is írtam, hogy a gond inkább az, ha valaki a hitellel azt finanszírozza, amit amúgy (jelenleg még) nem tehet meg, nem kalkulálva azzal, hogy mit hozhat a jövô. Szerintem elég kevés ember van, akinek a hitelen vett cucca létkérdés volt (értsd egy régebbi sehogy sem felelt volna meg). Nyilván sokaknak kényelmetlenebb a tömegközlekedés, régi autó vagy rosszabb a Junoszty tévé, de én speciel nem költöm el azt, ami még nincs. Inkább elviselem a rosszabbat, amíg nem lesz meg a jobbra a pénz.

Nekem az új autó teljes ára az összes készpénz tartalékom 70%-a lett volna. Tehát ez nem felel meg az általad említett 10-15%-os elvárásnak. Igyekeztem azért úgy kalkulálni, hogy a vészforgatókönyv szerint is (dupla elbocsájtás) egy évig a jelenlegi életvitelt fenn tudjuk tartani a rendelkezésre álló anyagiakból (esetleg autó eladását is számba véve, de külsô segítség nélkül).

Szóval szerintem hitelt akkor érdemes felvenni, ha meg tudod oldalni a dolgot a hitel nélkül is. Így a hitel csak biztonságot ad, mert megmarad a kiváltott összeg tartaléknak arra az esetre, ha váratlan fordulatot vesz az életed. A hitel arra alkalmatlan, hogy megelôlegezz valamit, amire majd talán (évek múlva) lesz csak meg a pénzed, az is csak akkor, ha nem jön közbe semmi. Valami mindig közbejön...
A Bioshock Infinite legelején, kb. a játék 1 százalékánál van egy rész, ahol a főhőst, Booker DeWittet megkeresztelik, amint megérkezik Columbia lebegő városába. Ezt a jelenetet nem lehet átugrani vagy megkerülni, a játékosnak csak egy választása van: a „nyomd meg az X-et, hogy…..
Waddafakk 2013.04.26 12:05:59
Én azt nem értem, hogy miből gondolják az emberek, hogy pont az ő vallásuk az igazi, és nem egy másik? Ha egyértelműen bizonyítottnak látja az ő igazát a vallás kérdéskör terén, akkor miért van még olyan sok más vallás, olyan sok hívővel? Azok mind megtévesztett, esetleg buta, befolyásolható, szűklátókörű emberek lennének? Miért kell mást is megtéríteni akarata ellenére? Megannyi kérdés.

A poszthoz: Én úgy vélem, hogy mindenkinek magánügye a vallása. Nekem kicsit furcsa, hogy valaki egy videójátékban elfogadhatónak tartja, hogy halomra ölje az (igazából nem létező) embereket, -akiket lehet, hogy otthon várja a családja, gyerekei :D- de nem tud túllépni azon, hogy az általa irányított (szintén nem létező) játékfigura megkeresztelkedjen. Esetleg még úgy sem, hogy valamelyik ismerőse tegye ezt meg neki. De igazából vagyok annyira toleráns, hogy ezt elfogadjam, és személy szerint én is visszaadtam volna a pénzt, ha tényleg nem játszott tovább. Szóval, ha nincs Steamen több, mint 3 óra játék és/vagy mentett állás a felhőben késöbbről, akkor nem csináltam volna én sem balhét belőle. Viszont ha mélyen vallásos vagyok, akkor azért illene utánajárni a dolgoknak vásárlás előtt (nem előrendelni látatlanban), a saját érdekemben is.

Amúgy meg megoldás az ilyen helyzetekre egy sor az EULA-ba: a játék szereplői és cselekedetei csak kitaláltak, semmi köze valódi személyekhez vagy a játékoshoz. De lehet, hogy ez benne is van.
Mai hír, hogy John Riccitiello, az Electronic Arts CEO-ja távozik a cégtől. Aki követte kicsit is az EA sorsát az elmúlt években, azt nem lepte meg a döntés, már gazdasági elemzői blogok is pedzegették, hogy Riccitiellót ki kellene rúgni. Pedig amikor 2007-ben kinevezték,…..
Karácsony előtti rohanás van, este meg céges buli, ezért előrelátó módon bekészítettem egy konzervposztot. Úgyis régen volt toplista, jöjjön a tíz legbosszantóbb játékklisé (a PC Guruba pár éve írt egyik cikkem reciklálásával). Sablonokat, túlságosan ismerős…..
Kaotikus állapotokat jelentenek a számhordozni igyekvő ügyfelek az összes mobilszolgáltatónál. Ha épp nem utasítják el a kérelmüket, akkor sem történik semmi. Úgy látszik nem sikerült felkészíteni az infrastruktúrát a 48 órás átvezetésre: Minap olvastam a…..
Waddafakk 2012.11.14 12:42:02
@Brutál Barna Barbie Baba: Én bementem egyik szerdán egy új szolgáltatóhoz, mondtam, hogy számhordozás lesz, itt pedig elôfizetés + ingyen Galaxy SIII. Igazoltam magam és aláírtam, hogy ez a kívánságom. Simkártya és készülék (akció keretein belül 32 GB kártyával, fülessel) elhoz, összerak. Péntekig a régi teló ment, régi SIM, régi szolgáltató. Pénteken SMS, az új telóra: aktiválva, a száma a régi. Ezzel egy idôben a régi telón elôjön a felirat: Inaktív SIM. Pár nap múlva megjött a régi szolgáltató elszámoló számlája, kifizettem és végeztem is velük.

A számom a régi, a telefonszámlám 30%-kal kevesebb az új szolgáltatónál, korlátlan belföld forgalommal (telefon, SMS, MMS, internet) + 2 óra külföldre telefonálás, és van egy új telefonom.

Ez velem amúgy egy Magyarországtól nyugatabbra fekvô országban történt. Már csak azt kellene megtudni, hogy otthon ez miért nem mûködik így?
Waddafakk 2012.11.14 12:51:24
@Xezs: Nem értem, hogy a népsûrûség hogyan befolyásolja a számhordozás egyszerû bonyolítását. (o_O )
Waddafakk 2012.11.14 13:10:24
@nyünyüge: Itt pont, hogy ez az összeg magas, mert kis országról van szó.

@Xezs: Nézd meg a német reklámokat, sok az ember, olcsó a készülék is és még jobbak a tarifák is, mint itt. Én most egy kis országban lakom, ahol kevesebb a kuncsaft, mégis jobbak a tarifák, mint otthon. A fizetés / tarifa arányt már nem is mondom.
TComment Spárta győzött 2012.05.07 06:00:00
Flancolni máskor kell. Hét ülés, játszótérnyi raktér, fájdalom nélkül, kisautó-áron. Ide vele! Kapcsolódó cikkünk kommentposztja..
Waddafakk 2012.09.10 13:22:19
Sziasztok!
@hagyma: Nekem ez az ideális autó. Elmondom miért.

2008ban vettem egy használt, 4 éves 3 ajtós Accent-et, amit idôközben kinôttünk. Egy évig remek volt, aztán kiderült, hogy az elôzô tulaj csak hajtotta, nem volt rajta semmi sem kicserlélve még, így az évek alatt nekem jutott a feladat a fékek, lengéscsillapítók, ékszíj, meghibásodott ablaktörlô motor, kilyukadt flexibilis kipufogócsô darab és még ki tudja minek a cseréje/javítása. Szóval az amúgy olcsónak bizonyult vétel után elég szépen kellett apránként az autóra költeni, ami azért normálisnak mondható az idô múlásával. A költségek és a szervízben töltött idô, majd a helyszûke láttán eldöntöttem, hogy a következô autóm új és nagy lesz.

Külföldön dolgozom és élek a családommal, évente kétszer utazunk haza kettô illetve három hétre. Ezért nekem egy tágas autó kellett, nagy csomagtérrel, alacsony fogyasztással (hiszen a napi munkába járáson kívül évente kb 8.000 km csak a haza- és visszaút, illetve az otthoni rohangálás, nyaralás), amibe a babakocsin túl belefér az ilyenkor szokásos csomagmennyiség és az otthon beszerzett dolgok is. Hamar kiderült, hogy a Lodgy az egyik legjobb ár/érték arányt vonultatja fel, fôleg, ha az ember nincs tele pénzzel. Az itt sokat kritizált elektromos ablak automatika pl. nálam a legutolsó szempont lehetne a listán (igaz, a 2004-es Accentem ezt tudja).

Szóval megrendeltem egy 5 üléses, 110 lóerôs, dízel Lodgy-t, kb 16.000 EUR-ért + forgalomba helyezés, (a lehetôségeken belül) fullosan felszerelve, kivéve a GPS-t (de pl. tolatóradarral, alufelnivel, fél-tempomattal, bôr kormánnyal és váltóval, stb.), 10.000-et befizetve, a maradékot törlesztve (2,99%-os kamat mellett, vagyis három év alatt kb 550 EUR-ral többet fizetek, mint a kölcsön- nevetséges szerintem). Tudom, hogy ennyiért használtan nevesebb márkák közül is lehetett volna hasonló kaliberû autót választani, de nálam az "új" is nagy hangsúlyt kapott, így meg azért szûkült a kör.

Az autó a próbaút alapján úgy fest nagyon rendben van. Semmi ûrhajó feeling (mint pl egy egy új Passatban, ahol még a kézifék is csak egy gomb volt), eléggé egyszerû megoldások vannak, fôleg ahogy egyre lejjebb téved a szem, de semmi különösen kifogásolható dolog sincs és a célnak megfelel: Nevezetesen hogy ne kerüljön sokba, elvigyen minket A-ból B-be, kényelmesen, sok csomaggal, ne fogyasszon sokat (kevesebbet eszik, mint egy Berlingo, vagy Kangoo, ha jól emlékszem), és pár évig ne kelljen rá (különösebben) költeni.

Eddig meggyôzött, ha valakit érdekel vagy gondolkodik a vásárláson és nem siet vele, akkor esetleg tudok részletesebben nyilatkozni az év vége felé a tapasztalatokról.
Szombat délután lesz a Budapest Pride 2012 egyik programjaként az Andrássy úti felvonulás. A világ szerencsésebb országaiban felszabadult karneválhoz hasonlít egy ilyen rendezvény, nálunk pedig annak is örülni kell majd, ha atrocitások nélkül véget ér a felvonulás. A tüntetés…..
Waddafakk 2012.07.06 16:52:33
@hipszi: "Nehogy úgy kezeljen minket, heteró ffiakat egy b*zi, mint ahogy mi a nőket kezeljük."

Azért vicces, hogy szerinted az emberek a külföldi összevágott képek és egy-két balhés alak miatt általánosít a homoszexuálisokkal kapcsolatban, pedig ez alapján nem szabadna, eközben te ugyanezt teszed a heteroszexuális férfiak közül a nôket lekezelô/bántó egyénekkel, és kivetíted ezt minden hetero férfire.

A felvonulásnak semmi más igazi értelmét nem látom, mint a saját másságuk kihangsúlyozását. A homoszexuálisoknak ugyanis pont ugyanannyi joguk van, mint a heteroszexuálisoknak: Egy homoszexuális férfi is elvehet egy nôt Magyarországon, gyereke is lehet tôle, egy hetero meg ugyanúgy nem köthet házasságot egy ugyanolyan nemûvel, mint egy homo. Mindkét fél tanulhat, lehet jogosítványa, munkája, háza, autója. Nincsen egyik fél sem kitíltva sehonnan.

De mondok mást: ha annyira fontosnak és szükségesnek érzik egyesek (mindegy melyik tábort erôsítik), hogy azonos nemûek is köthessenek házasságot, akkor nem a városon kell végigmasíroznia egy marék homoszexuálisnak, hanem mondjuk aláírást kellene gyûjteni egy népszavazáshoz, ahol mindenki kifejtheti a véleményét. Ott kiderülhetne, hogy tényleg ennyire fontos-e egy ilyen jog bevezetése mind a hetero-, mind a homoszexuálisoknak, mert ugye az tiszta, hogy ezt a jogot mindkét fél megkapná, mindkettôt érinti.
 Erről fogja írni Schmitt Pál a következő PhD dolgozatát.Három napja lemondott Magyarország államfője. Schmitt Pálnak nem volt tiszta az 1992-ben írt doktori disszertációja, ezért a SOTE visszavonta a kisdoktori címét. Az ügy miatt keletkezett megosztottság miatt, a…..
Még mindig Mass Effect 3, mert még mindig forrnak körülötte az indulatok. (Aki lemaradt volna róla: itt a játék vége körüli balhé röviden összefoglalva, itt pedig spoileresen ki lehet beszélni a befejezéseket, amelyek erősen megosztották a rajongókat). Az új fejlemény az, hogy…..
Waddafakk 2012.03.26 23:49:13
@Van: Ugyan nem poszt, de a témához kapcsolódik:
i1.kym-cdn.com/photos/images/original/000/270/745/b53.png ^^
Van ez a botrány, ugye (már ha ezt annak lehet nevezni), hogy a Mass Effect 3 befejezése sok rajongónak csalódást okozott. Nagy igény mutatkozott ennek kibeszélésére, ezért nyitok egy külön posztot, hogy ne más posztok alatt gyűljön a sok offtopic hozzászólás, ami esetleg még…..
Waddafakk 2012.03.19 11:15:22
@Pretoryan: Elolvastam, nincs kérdésem...
IDDQD A game over halála 2012.03.06 07:36:00
Minap meséltem Tylernek, hogy felhúztam magam egy XBLA-játékon. Letöltöttem a Radiant Silvergun remake-jét, és kipróbáltam, de már a második pályán meghaltam – és utána kezdhettem az egészet elölről. Mire Tyler szeme felcsillant, mintha Mariót látta volna Zeldával…..
Waddafakk 2012.03.06 09:45:39
Szerintem a Game Over (/You died/You are dead) nagyon is kell egy játékba, de nem mindbe és nem úgy, hogy kezdheted elôlrôl az egészet. A korlátozott mentési lehetôség pedig butaság szerintem. A Game Over adja a játék realitását, a halandóság érzését, és azt, hogy ez bizony nem sikerül mindenkinek, csak a jobbaknak. A falra tudnék már mászni a szuperkatona (15 lövésbôl 2 másodperc alatt a fedezékben felgyógyuló, gránátesôt futva túlélô majd 1 elsôsegélydoboztól azonnal fitt kommandós/harcos) FPS-ektôl. Már a Doom-ot is tönkretette az IDDQD, ma meg már minden FPS-ben alapból félistenek a single player történetben a játékosok, még egy közepes nehézségnél is. Need for Speedben halt már meg valaki, vagy kezdte elôlrôl a versenyt csak mert 250-nel frontálisan ütközött? Pedig nekem tetszene egy ilyen "hard" vagy "real life" fokozat, egy-egy kedvenc (túl könnyûnek ítélt) játékban. A Test Drive 3-ban vagy a Street Rodban még volt ilyen, igaz volt több életed is.

A Game Overhez azonban elengedhetetlennek tartok egy nehézségi szint választást, mert ha már kicsengeti valaki egy játék árát, akkor nyilván szórakozni akar, és nem idegbajt kapni, hogy egy ponton nem jut túl. Ezzel elkerülhetô lenne a Need for Speed Carbonos eset is, amikor a játék túl könnyû, semmi kihívás nincs benne még egy kezdônek sem. Tetszett még a menet közbeni nehézség állítás is, azt hiszem a FEAR2-ben találkoztam vele elôször.

Van ahol viszont felesleges a Game Over, ahol csak a szórakoztatás a cél, és itt például a Prince of Persia rajzfilmes változatára gondolok. Nagyon tetszett, hogy nem halsz meg, hanem megment a hôsnô. Amolyan mesefilmes lett az egész, amit így az egészen fiatal korosztálynak is bátran ajánlok, akár az én gyerekemnek is, ha elég nagy lesz hozzá. Ennek az egyetlen hátulütôje, hogy tényleg nincs benne kihívás, egyszerûen mindenkit végigrugdos a game. Point and Click kalandjátékban pedig megölni a playert rossz vagy lassú döntés miatt (Broken Sword) a legnagyobb genyaság.

A szabad mentés viszont kell. A csak checkpointos (talán pont a PoP rajzfilmes része?), vagy adott helyeken (Final Fantasy VII), esetleg adott számban elmenthetô (Valamelyik ôsi Playstationös Tomb Raider annó a mentôkristályokkal) nem szerencsés a mai rohanó világban, amikor a játékosnak kevés ideje van játszani (mondjuk mert dolgozik reggeltôl estig), és elôfordul, hogy még azt is félbe kell hagynia hirtelen. Persze a szabad mentés a legelemibb cheat is, hiszen gyorsan elmentem aztán megnézem mennyi is pontosan az a several sárkány á la Heroes, legfeljebb visszatöltöm.

Nem pont ide passzol, de ha már elnosztalgiáztam a régi játékokon, illetve ha arra gondolok, hogy egy gamét nem azért tolsz végig többször, mert halálra szivat (Game Over... again), hanem mert valami nagy ötlet van benne, akkor meg kell említenem a Resident Evil II-t. Aki játszott vele, az tudja, hogy 2 lemez volt, a 2 fôhôssel (Claire és Leon). Ha Leonnal kezdted, akkor még a filmbejátszás is úgy hozta, hogy a felrobbant kamion bal oldaláról indultál, ha Clairrel, akkor megpördült a rendôrautó az ütközés elôtt és ô volt a bal oldalon. Késôbb többször találkoztak, de hogy mit csinált a másik, azt csak akkor láttad, ha végigvitted és az így kapott mentéssel lejátszottad a történet másik felét a másik szereplôvel. Így legalább négyszer vitted végig: Leon A, majd Claire B, aztán Claire A és Leon B. Szerintem zseniális húzás. A bónusz fegyverek, vagy a különbözô nehezítésekkel elérhetô extrák (juss el a rendôrörs aluljáróban lévô zombiig csak késsel az új ruháért, Hunk A-s értékeléses végigjátszás után), pedig csak hab volt a tortán, mindez több, mint 10 évvel ezelôtt!
Waddafakk 2012.03.06 10:31:22
@LAVÓRVAGÁNY: Ha lenne egy ilyen opció, de lenne más nehézségi fokozat is mellette, akkor le merem fogadni, hogy a fanatikus hardcore gamer táborból nem egy nyomná, vagy próbálná meg így lenyomni a MW-t. Nekik biztos külön élmény lenne, ha a végére érnek.

Persze, ha könnyebb meghalni, akkor lehetne csökkenteni az ellenfelek számát is valamennyire, mondván, hogy akkor minden közelítsen a valóság felé kicsit, ne csak az elhalálozás lehetôsége.
Waddafakk 2012.03.07 14:17:17
@Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer: Igen, ebben egyetértünk, bár nekem az egész játék tetszett, nem éreztem vontatottnak a gyûjtögetést sem. A végén kaptam valami bónusz skin-t is, ha jól emlékszem, de maradt még valami kitekerni való extra. Ez a game nagyon megérte az 5 EUR-t, bár sok negatív kritikát olvastam róla annó, fôleg a god mode on játékmenetbe és a PoP-tôl szokatlan rajzfilmes megoldásba kötött bele a tesztelô, öcsém pedig azzal riogatott, hogy dögunalom visszamenni a pályákra összeszedegetni a fényeket.

@Wertzui: Mármint nem a blog, hanem a cheat. ^^
Egy érdekes álláshirdetésen akadt meg a minap a szemem. A BKV jegy- és bérletpénztárost keres, havi bruttó 110 ezer forintos fizetésért: __________________________ Nem oly régen, a minimálbéres posztsorozatunk kapcsán rengeteg támadás érte blogunkat, mondván, hogy…..
Waddafakk 2012.02.29 09:59:58
@fővöcsök: "A nagyvárosi közlekedés mindenütt veszteséges..." Miért éri meg megtartani egy veszteséges céget? Miért nem adják el (bizonyos feltételekkel, pl járatsûrûség) egy olyannak, aki megkisérelné profit mellett üzemeltetni?

@FL: "Párizsban nem 1 Euró a jegy ára, hanem 1,7 Euró (...), Rómában tényleg 1 Euró, de Lisszabonban 1,3 Euró, Madridban metróra 1,5 Euró, buszra 1,1. Így azért kicsit máshogy fest a dolog, nem gondolod?" Annyira nem más, mert ha még 2-3 EUR is lenne a jegy, azért a fizetéshez képest még akkor is sokkal jobb arányt kapsz, mint Magyarországon (minimálbért vettem alapul). De gyanítom, hogy a jármûvek állapota (tisztasága, kora, stb) sem éppen egyezik magyar tömegközlekedésben használtakéval.

Én azt látom, hogy itt külföldön, ahol 4-5 éve élek a 1,5 EUR/2 óra (4 EUR/24 óra) jegy korlátlan átszállással vagy kilométerrel -de az érvényességen belül megkezdve-, buszra, vonatra, ára 4-5 éve változatlan, és 10-es gyûjtôben még olcsóbb. Pedig nem 800 EUR alatti az átlagfizetés, hogy a tömegközlekedést olcsón kelljen tartani. Mi a titkuk, hogy még nem ment csôdbe itt a tömegközlekedés? Itt is termelôdik a sok milliárd Forintnak megfelelô veszteség, csak lenyeli az állam, meg a fôváros? (o_O )
Az előző és jelenlegi levél beküldőjét, valamint minden érintettet megkérünk, hogy amennyiben hatékony és valós jogi segítséget szeretnének, keressenek bennünket a munkaheklyiterrorjog@gmail.com címen.   Tisztelt Munkahelyi Terror! Középiskolai tanár vagyok.A…..
IDDQD Viszlát, Bomberman! 2012.02.06 10:57:14
Jó, hazudtam, pont Bombermantől nem kell elköszönni, csak a klasszikus játékot, az egyik ős-multiplayert (Dyna Blaster néven ismerhetik páran, illetve Atomic Bombermanként) eredetileg készítő japán cégtől, a Hudson Softtól. Mert hogy felvásárolta őket a Konami tavaly, most pedig…..
Segítség! Elfogyott a pénzem! „De csóró lettem nincs kenyerem Elvesztettem a munkahelyem Jaj Istenem most mi lesz velem Hej de betörjek vagy guberáljak Jaj Istenem mit csináljak Mondjátok meg, hogy most mit tegyek Felmegyek a hivatalba Rávágok majd az asztalra Elmondom hogy éhen fogok…..
Oké, ez zseniális (több tumblr-oldalon is belefutottam, sajnos az eredeti forrást egyelőre nem tudtam kideríteni.). Adott egy pohár, ami félig tele. Vagy félig üres. Vagy egészen tele van, ha az Obsidian mondja. Vagy a vizet húsz dollárért lehet letölteni dlc-ként, ha a pohár az…..
A méltán népszerű „2011 izéi” sorozatban a legjobb keresőkifejezések és az év játékai után természetesen a kommentválogatás sem maradhat ki, hiszen tavaly is volt ilyen. Azt továbbra is állítjuk, hogy büszkék vagyunk a kommentelőinkre, az esetek többségében nagyon…..
Waddafakk 2012.01.12 16:55:50
@farönk: Viper Racing, Burnout Paradise? Bár az elôbbi régen volt és nem tudom, de az utóbbinál szinte biztos vagyok, hogy a sérülés nem befolyásolta a vezethetôséget kardinálisan (ha még ment tovább a vas), de egy-egy nagy csattanás egész élethûre sikerült.

Ha pedig nem autós játék, de a user világra gyakorolt nagy kölcsönhatása: Minecraft... ^^ Bár fizikában nem hiszem, hogy jeleskedik, de (majdnem?) minden alakítható.

Szerintem már csak pár év, hogy egy játékban ne jussak tovább egy zárt ajtónál, mert a kulcsot keresem, mikor két botot kellene 10-15 percig egymáshoz dörzsölni, majd felgyújtani az ajtót. Úgy vélem, halad a fizika is, csak ahhoz programozás kell, mindenre figyelni, egy "valóság-engine", míg a szép grafikához inkább izmosabb hardver, ami szép ütemben fejlôdik. Vagy pont, hogy egy valóság-engine-nek lenne ma még nem teljesíthetô (megfizethetô) gépigénye? A fene se tudja...
Múlt héten Amerikában voltam, esténként a hotelszobában néha bekapcsoltam a tévét, így elkaptam pár játékhirdetést. Érdekes látni, hogy náluk mennyire tele vannak a tévéreklámok játékokkal. A Microsoft például még mindig a Kinectet nyomja, szinte csak kinectes (és kazuár)…..
Waddafakk 2011.12.15 12:37:29
@Lurian: Ha keresel kinn 1500 EUR-ot akkor az 50-60 EUR-os játék nem vág földhöz, fôleg ha közben nem külföldön élsz! Ugyanis én speciel kinn is élek, 1100 EUR-ot fizetek havonta csak a 100 m2-es albérletemre, ehhez jön a rezsi, autó, gyerek, stb, de igaz, hogy két fizetésbôl simán megélünk, jut eredeti játékra is és a malacperselybe is.

A torrent azonban nálam is elterjedt, aminek egy fô oka van: gyakran (demó vagy DMC4-nél demóba beépített benchmark hijján) az dönti el a vásárlást, hogy megy-e rendesen a játék a gépen, illetve, hogy megéri-e az árát. Így is találkoztam olyannal, ami a gyengébb laptopon ment csak, az erôsebb asztalin el se indult.

Szóval a külföldi fizuból futja ugyan eredetire, de azért én is meggondolom mit veszek meg, és persze nem biztos, hogy mindig a legújabbal kell játszani, meg persze nem 4-5 játékkal egyszerre.