Regisztráció Blogot indítok
Adatok
kristofxx

0 bejegyzést írt és 140 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan. Ezt persze mindig is tudtuk, de gyerekkorunk kedvenc meséjében az író sokkal költőibben mesélte el nekünk a nagy titkot,…..
Tegnap is sejtettük, hogy az MTVA sajtósai a seggükből húzták ki azt az indoklást, hogy Bajor Imréről azért nem emlékeztek meg az M1 esti Híradójában, mert nem volt Kossuth-díja, náluk pedig az a vízválasztó az ilyen témákban, de most van négy bizonyítékunk is. Ilyenkor…..
Michael Corleone maradt örökre a kiváló színész, dacára annak, hogy az évek során több műfajban is kipróbálta magát, többek között veretes Shakespeare szerepben is, de akadt romantika (imádtam a Krumplirózsát!), hőseposz (az Amerika fegyverben sajnos nem sikerült igazán jól,…..
kristofxx 2014.07.05 00:04:59
Egy jó számot feldolgozni egyáltalán nem ciki. Pláne, ha az előadó beleteszi kicsit magát is és ad hozzá, közhelyesen szólva, valami pluszt, az eredmény pedig nem csak hallgatható lesz, hanem olyan, amitől talán vele azonosítják majd később a dalt, nem az eredeti előadóval.…..
A Fargo mozifilmverziója volt az a film, amivel a Coen-testvérek igazán betörtek a filmvilágba. Jelölték is hét Oscarra, amiből kettőt megnyert Frances McDormand (legjobb női főszerep) és a Coen-tesók (legjobb forgatókönyv) révén. De nemcsak ők, hanem a főszereplő William H.…..
kristofxx 2014.04.19 15:34:00
@sixx:
Nekem a film elsőre, sokadikra is bejött nagyon. Az atmoszférát sikeresen probálják visszaadni, sőt szerintem a lemásolt beállítások jól működnek. A problémám az volt egyszerűen rém unalmas, ugy tűnik, mintha a film paródiáaja lenne az egész. Nem ülnek a jelenetek, nem lehet röhögni rajtuk, rém szánalamas az egész, az ember inkabb feszeng az egésztől. Egyelőre nekem utánérzés. Szinészek egyelőre szédelegnek. Bob Odenkirk teljesen meglepett, gondoltam mar forgatjak a Breaking Bad spinoff-jat.
comment:com Bravó, Sport2! 2014.04.12 21:08:32
Ritkán látható tévés bravúrt hajtott végre ma este a Sport2: egyszerre bőszítette fel az Arsenal és a Wigan szurkolóit is. A két csapat éppen FA-Kupa-elődöntőt vívott egymással, ami egymeccses, azaz ha döntetlen az eredmény, akkor hosszabbítás majd 11-esek következnek.…..
Nem nagyon bírja a tréfát Szinetár Dóra és volt férje Bereczki Zoltán. Felháborítónak tartják azt is, hogy közszereplőként bárki véleményt formáljon rólunk, vagy esetleg kifigurázza őket, erre utal legalábbis, hogy Bagi-Nacsa róluk szóló paródiáját egyszerűen…..
A rutinróka ismerkedők azt mondják, hogy neten ismerkedni ciki. Nincsen jobb az élő ismerkedésnél, ezt nem vitatom, de az okos netes kapcsolatfelvétel, amit belátható időn belül randi követ, elfogadható. Majdnem olyan, mint egy zajos diszkóban megbeszélni egy másnapi…..
kristofxx 2014.01.02 14:29:52
Egy nappal karácsony előtt egy dolgot lehet bizonyossággal állítani: még a karácsony megrögzött szerelmesei is (amilyenek például mi vagyunk) az öncsonkítás határára értek a karácsonyi zenék elkerülhetetlen áradatának következtében. Megmutatjuk, mi mitől leszünk rosszul…..
Dbpetinek egy elsőre hagyományos fantomtartozásosnak látszó 5 évvel ezelőtti illetéket kellene a 2009-ben vásárolt autója után a NAV-nak fizetni. A rendőrség szerint rengeteg más autóssal együtt bűncselekmény áldozata lett, az önkormányzatban ellopták az illetékét. A NAV tud…..
Magyarországon koncertezik május 6-án Peter Gabriel az 1986-os So című nagylemezével, amit sokan eddigi munkássága legkiemelkedőbb alkotásának tartanak máig. Az album kiadásának huszonötödik évfordulóját a Back To Front turnéval ünneplő előadó a klasszikus…..
Csányi Sándor MLSZ-elnök Michel Platini UEFA-vezér és Orbán Viktor jelenlétében jelentette be, hogy Budapest is pályázik a foci EB egyik helyszínére. A szándék tehát meg van és mint tudjuk a miniszterelnök nem ismer kompromisszumot, ha fociról van szó. De a rendezéshez való út…..
A sárgaborsó főzelék az az étel, ami az emlékeimben a "tapétaragasztónak" csúfolt főzelékként maradt meg. Nem vagyon álszent, így nem mondom, hogy ez az egyik kedvenc alapanyagom, de akkor sem mondanék igazat, ha teljesen letagadnám. Főiskolás koromban gyakran főztük a koliban,…..
Véget ért az ötévados kaland, a nálunk Totál szívás címmel vetített Breaking Bad olyan sorozatzáróval búcsúzott, amiben senki, semmi kivetnivalót nem találhat. Nesze neked, Dexter, ugye. Spoileresek leszünk. Spoilerek jönnek, csak az olvasson tovább, aki már látta a…..
Olvasom, hogy a Felsőoktatási Kerekasztal javaslatára eltörölhetik a nyelvvizsga kötelezettséget azokon a felsőoktatási képzéséken, ahol nem létszükséglet a nyelvtudás. Így több lesz a diplomás és javulnak a statisztikák, amelyek még jócskán elmaradnak az uniós átlagtól.…..
Ez, feleim, mármint a Dexter nyolcadik évadát és egyben a sorozatot is lezáró epizód egy kalap szar volt. Biztos lehetne ezt szebben is írni, meg eufemizálni, hogy nem volt olyan jó, esetleg lehetett volna jobb is, de minek, ez így úgy volt elbaszva, ahogy azt a közmondásos…..
Július végén 10 nap a semmittevésről szólt Londonban, kerestem hát valami sportolási lehetőséget a környéken. Bikram jóga bérletet vettem, amit 2007-től kb. másfél évig rendszeresen űztem. 2008-tól azonban már csak évente pár alkalommal mentem egészen 2011-ig. A bikram joga…..
[Itt az első rész, a fenomenális toum recepttel, amitől garantáltan elveszíted az összes barátodat, kivéve azokat, akik megkóstolják.] A hummusz a közel-keleten sokkal többet jelent egy egyszerű csicseriborsópürénél, szinte minden étkezés fontos eleme, amiből pitafalatok segítségével a közös tál…..
Az előző részekben áttekintettük a Puskás Ferenc Stadion keletkezésének előzményeit, történetét, és bemutattuk az épületet is. A második részben a legutóbbi évek fejleményeit mutatjuk be, bár a történet még nem ért véget. 2001-ben nyilvánították életveszélyessé a…..
Július közepén arról írtam, hogy Bajnai Gordon nem lesz az egységes baloldal közös miniszterelnök-jelöltje. Ma az is kiderült, hogy Mesterházy Attila sem lesz. Leginkább azért, mert ma úgy néz ki, hogy nem lesz közös jelöltje a baloldali ellenzéknek. Ha jól értem a…..
Milyen gyakran hallani ezt a kirohanást a vállalkozóktól, amikor kiderül, hogy túl sok a fizetendő áfa, csillagászati a tagi kölcsön vagy váratlanul végrehajt a bankszámlán az adóhatóság. Pedig a könyvelés, eredeti funkciója szerint, egyfajta visszacsatolás, vezetői…..
Mi legyen az ebéd? Palóc leves 2013.08.06 21:40:27
-   fél kg zöld hüvelyű bab - 3 nagyobb krumpli - fél kg sertés hús (comb) - 1 nagy poharas tejföl   A húst felkockázom, és pörköltöt készítek belőle.   A kockákra vágott krumplit sós vízben megfőzöm.   A babot sós vízben egy babér…..