Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Tempus-Anh

0 bejegyzést írt és 1803 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
1961. Egy házaspárt inzultál a fehér vendégsereg, miután színesbőrű barátnőjükkel együtt mentek egy szórakozóhelyre...
Tempus-Anh 2014.08.13 17:34:29
@Muad\\\'Dib:
A sahinsah rendszere ezerszer demokratikusabb, nyitottabb volt, mint az, amit utána következett. Az más dolog, hogy Reza Pahlavi uralmát sajátos eszközökkel tartotta fenn.
Néhány kifejezés, ami egészen mást jelent Neked és mást a gyorsétteremben dolgozóknak. Sose gondoltad volna, hogy mást jelent a testszag, az ebédidő, a pattanás vagy éppen a friss étel ... NEKED!  Állni Mit jelent Neked: A tested tömegét a talpadra helyezni és függőlegesen…..
Tempus-Anh 2014.08.06 18:16:47
Az Európai Emberi Jogi Bíróság csütörtöki ítéletét – a bepereltetés és feljelentetés veszélyének tudatában írva mindezt – önérzetes Papcsák Ferenc bizonyára üdvözölné, mi azonban le vagyunk döbbenve. A döntés egy népszerű észt hírportál kérelme nyomán…..
Vasárnapra virradóra helyére került a német megszállás áldozatainak emlékművének szoborcsoportja. Az éjjeli órákban, kordonok és rendőrök védelmében emelték be a már álló oszlopok elé az angyalt és a sast. Az eddig sem dicső, eddig sem méltóságos történet…..
Tempus-Anh 2014.07.27 13:35:30
@Amatőr: A kérdést úgy akartad feltenni, hogy ki helyett foglalták el a szovjet rablóhadak Magyarországot? A német kvázi fél évre, a szovjet 40 évre telepedett ránk. Kérdés, hogy melyik hatalom mennyit rabolt és sarcolt az említett két időintervallum alatt. Mindenesetre a szovjet megszállási emlékmű még mindig ott meredezik az MTV székház előtt. Azt senkinek nem jut eszébe rántottával megkínálni.
Nem vagyok oda az emlékművekért, névváltoztatásokért, ünnepségekért és megemlékezésekért. Nem azért, mintha időnként nem lennének fontosak, de a mai Magyarországon egész egyszerűen túl sok van belőlük. Kár a bronzért, erőfeszítésért, botrányért. A Szabadság téri…..
És igen, eljött a nagy pillanat, a brit uralkodó megtekintett de sajnos, a Vastrónra nem ült fel. Viszont kapott egy Vastrón-makettet, biztos valami limitált példányt. A YouTube élőben közvetítette a 18 perces eseményt, amit mi is ppztünk, ez a hajtás után olvasható. Az uralkodót…..
Tempus-Anh 2014.06.24 20:54:08
@FOUREY: Észak-Írország az Egyesült Királyság része, Nagy-Britannia a brit szigeten terül el, részei Anglia, Skócia és Wales. Az egyenlet tehát: UK = GB + NIRL :)
A Falon túl Ott folytatjuk, ahol abbahagytuk, Havas kilép az alagútból, amit el kellene torlaszolni végre ugye, és megy a biztos halálba, mert ha pl. én vagyok Mance Rayder, a hátából font szíjjal akasztom fel a tökeinél fogva egy fára. De a sorozatban Rayder egy értelmes ember, nem…..
Tempus-Anh 2014.06.18 14:15:13
@Dekatlon: Priceless volt az a tekintet, jó színész játssza az eunuchot. A harangszó miatt rettent meg a visszatéréstől a várba, tudta, hogy ha nem követi Tyriont, akkor követni fogja Tywint, és nem biztos, hogy csak nyílvessző által.
Tempus-Anh 2014.06.19 09:31:36
@Bikli néni: Fiat voluntas tua, sicut in coelo et in terram...
Tempus-Anh 2014.06.20 13:31:35
@zizi77: Mance inkább Che Guevara...:)
A mai napon egy nagyon kedves családtagom ballagott el általános iskolájából Budapesten (Gazdagrét). Felkészültünk az ilyenkor szokásos napsütésre, gyereksírásra, semmitmondó sablonisztikus előadásokra- műkönnyekre és a halotti torra emlékeztető elmúlás érzését keltő…..
Tempus-Anh 2014.06.16 12:03:50
@Szarvas Norbert:
A sponzort mindig, mindenkor megemlítik. Ha az az iskola sokat köszönhet a jelen kormánynak, akkor a jelen kormányt fogja méltatni.
"Ferencz József apánk"
"Horthy Miklós atyánk"...stb.
Nem újkeletű dolog.
Praxis Mindig a beteg a hülye? 2014.05.19 07:05:57
Az emberek sajnos elég nagy hányada találkozott már valamilyen formában negatív élménnyel az egészségügyben és miért ilyen rossz az orvosok közmegítélése? Nem lehet, hogy ebben azért önöknek is meg van a szerepe? Tisztelt Praxis blog!   Jó ideje igyekszem figyelemmel…..
Tempus-Anh 2014.05.19 14:11:05
@szabidoki: Egyszerűen csak bérbuzerátor. Ő tartja állandó gerjedelemben a posztokat.
Tempus-Anh 2014.05.19 17:30:52
@carrie 2014:
A gumit a szakszervizbe viteted és melegfoltot rakatsz rá vagy veszel egy másik abroncsot.
Ha más gumiról van szó és a fószer akkora igénytelen, ügyetlen balfasz volt, hogy gumival dug, akkor pedig kontrabassztabletta javasolt, esemény utáni jelleggel.

Az orvoslátogató abszolút előnyt élvez az orvosi rendelőkben. Ugyanis ő ajánlja, reklámozza azokat a gyógyszereket, amelyektől a beteg meggyógyul(hat).

Azért jó lenne, ha nem egy kívülálló szabná meg, hogy egy orvos mit tehet és mit nem
a munkaidejében.
A munkáltatójának tartozik egyedül elszámolással.
(Ha nagyon szarkasztikus akarnék lenni, azt mondanám, hogy: és a saját lekiismeretének)
Ha a betegnek nem tetszik valami, hát jelentse.
Hullahóttbiztosan véresen meg fogja ütni a bokáját az orvos.
( Ja, a smileyt kifelejtettem a végéről :) )
Tempus-Anh 2014.05.19 20:15:39
@platelet: Hagyd, reménytelenül súlyos eset...:D
Ha továbbra is a Debreceni Klinika „gyógykezelésének” rabságában vergődök, elrabolják a hátra lévő életemet is! Tisztelt Praxis Blog! Nagy örömmel fedeztem fel az Interneten közzétett, a magyar egészségügyben megtörtént sikeres, vagy hibás műtétekről szóló…..
Tempus-Anh 2014.05.18 11:44:19
@Diorella Queen: Igen, a köszvényről van szó, feltételezem.
Tempus-Anh 2014.05.18 14:09:42
@mig54:
A jó öreg őszi kikerics kivonata, a colchicin is jó podaghrában, ezenkívül az orvosa valószínűleg javasolta a vörös húsok/purintartalmú élelmiszerek kerülését. A kórismék közül a Baker- cysta és (talán) a meniscus jöhet műtétileg szóba, a többit konzervatívan kell kezelni. A konzervatív itt nem politikai beállítottság függvénye.
Tempus-Anh 2014.05.18 21:31:09
@carrie 2014: Baszd meg...:(
Elképesztő egyébként, hogy a magyar betegek mennyire nem érzik sok esetben a "jó dolgukat". Próbálj meg Brüsszelben, vagy Svájcban háziorvoshoz, ügyeletre eljutni, vagy műtéti előjegyzést kapni. Nahát akkor "Drága Feleim" ;-) Néhány gondolat abból a megvilágításból, ahonnan…..
Tempus-Anh 2014.05.16 13:51:25
@carrie 2014: Mert a stadionok vitték el a nép pénzét?

Mint már korábban megírtam, a plebsnek kenyér kell és cirkuszi játékok, ezt már az ókor cézárai is tudták. A futballstadionok a modern kor arénái.

Mindig tudott volt, hogy jobban érzi magát az ember, ha a gyomra tele és a golyói üresek, mint ha fordítva van. Ha mindez adott, akkor a köz hallgat.
És ezt a vezetők ki is használják.
Tempus-Anh 2014.05.16 14:49:01
@jogalany: Ha már zöld-fehérek, akár smaragdtömbből is elkészíthetnék, lehetne hozatni Kolumbiából pár milliárdért egy jókora darabot. :)

Az orvosok amúgy egymás közt nem osztanak le semmiféle jövedelmet.
A horribilis összegtől az én szakmám pedig olyan kétségbeejtően távol áll, hogy még említeni sem érdemes.
Tempus-Anh 2014.05.16 15:22:37
@carrie 2014: Ki a tököm szolgált engem eddig ki, megmondanád?
45k-s színházjegy? Az miféle darab, talán európai koronás fők játsszák a főszerepet benne?
Braavos Hajót látunk felülről, ahogy bevitorlázik egy öbölbe, egy bazinagy kolosszus lábai között. Ilyenkor elgondolkodik az ember, hogy mégis, hogy a picsába építették fel ezt a nagyterpeszben álló, kétségkívül látványos szobrot az öböl bejáratához a braavosi zsiványok?…..
Tempus-Anh 2014.05.15 13:49:52
@zizi77: Köszönöm szépen, akkor a Sárkányok táncába is belekukkantok. Az még virgo, úgyhogy először meg kell néznem, hogyan tartandó és melyik felől nyílik...:)
Tempus-Anh 2014.05.15 18:14:13
@szepi79, első ezen a néven: Köszönöm a támpontokat, igyekszem majd kiigazodni. Bár, mint említettem, GRRM nekem nagy falat, kissé kevés az időm (meg a türelmem) hozzá. :)
Amit eddig sikerült megemészteni belőle az azért érdekfeszítő és kellemes élmény volt.
Tempus-Anh 2014.05.15 18:43:34
@Meth, Not even once: Köszönöm!
Praxis Hagyták meghalni az apámat 2014.05.14 07:29:06
Egy ott dolgozó és egy beteg állítása szerint a mentőből sétálva kellet bemennie segítség nélkül, majd a lépcsőn felérve összeesett. Tisztelt Praxis blog!   Az elérhetőségemet kérem, ne tegyék közzé. Az én történetem, hogy apukám többszörös (4x ) szívinfarktusos.…..
Tempus-Anh 2014.05.14 16:44:43
@viva.la.revolucion: Hasta la victoria siempre! Patria o muerte!
Gyászos összképet festesz az egészségügyről, miképpen a fennebb beíró emberbarát t0thl is (ti. hogy szerinte ott helyben agyon kellett volna verni mindenkit (sic!), akinek köze volt ehhez az ellátáshoz: gondolom, a mentőt kihívó hozzátartozót, a mentőst, az orvost, a sarki fűszerest, a benzinkutast, a sorompókezelő baktert, sőt végsősoron magát a beteget is, ugyanis neki is köze volt az egészhez)...
Bezony, bezony, gyászos ez, látod...
Tempus-Anh 2014.05.14 18:46:39
@Reggie: A hozzászólásomnak éle volt, elsősorban arra reflektáltam, hogy valaki a résztvevők agyonverésében látja a probléma megoldásának kulcsát. Pár színes-inges rezsimben ez talán menő lett volna, jelenleg is dívik Csádban, Közép-Afrikában és Ruandában, de itt azért más nem.
Tempus-Anh 2014.05.15 14:42:41
@mig54: Gondold el, hogy egyik beteg a nagynevű egyetem parkjában lett rosszul, közel a Cardiologiai Klinikához, a tüneteket coronariaelzáródás okozta. Azonnal bevitték a szívklinikára és megcatheterezték, coronariatágítással és stenteléssel kiegészítve, a szíve gyakorlatilag épen megúszta.
Kérdem én, kinek van EKKORA szerencséje?
Ez az esély a klinikától mért távolsággal fordítottan arányosan csökken, a pusztai tanyavilágban gyakorlatilag a zéró felé közelít.
Kevesellte a hálapénzt a műtétet végző orvos. Tisztelt Praxis blog olvasók!   Valaki legyen olyan szíves és árulja már el nekem, mégis mennyi hálapénzt is illik adni egy orvosnak? Történet röviden, nagyobbik, majdnem felnőtt fiam mandulaműtétre kórházba került.…..
Tempus-Anh 2014.05.14 16:51:02
@Tahaa: A kéményseprő ÁFÁ-val együtt négyezerért kukkol be egyszer egy másodpercre a tükrével kürtőbe, éppen azon gondolkodtam, hogy egy nőgyógyász tarifája kisebb ennél, igaz, ő szűkebb és többnyire kevésbé kormos réseket kémlel ki a munkája során.
De így is szép teljesítmény.
Tempus-Anh 2014.05.14 20:52:49
@reepach: Én már a bennfelejtett űrszondánál tartottam, de carrie leállított :)
Tempus-Anh 2014.05.15 09:15:42
@carrie 2014: Ti mindig ilyen csúnyán beszéltek? A férfi hímtag ilyetén gyakori emlegetése arra utal, hogy a hölgyek egy része phallossal igencsak aluldozírozott lehet...
A. felvétel tanúskodik arról is, hogyan állt a doktor a fellépő problémákhoz. Tisztelt Praxis! A napokban nagyon felkapott téma lett a praxis-on a hálapénzes téma. Pont ma hallottam egy hasonló történetet, így gondoltam megosztom Önökkel. A sztori itt…..
Tempus-Anh 2014.05.14 21:09:25
@mig54: Nem nála vizsgáztam, hanem egy Genersich-díjas szász patológus-géniusznál, de iszonyat anyagot kellett memorizálnunk és megértenünk. A jegyzetem ma is megvan és haszonnal forgatom.
Tempus-Anh 2014.05.14 21:31:48
@mig54: Nem ismertem személyesen, csak hallottam róla.
Tempus-Anh 2014.05.15 06:02:52
@bajkal: Képzeld el, ha a sok közmunkára kötelezett és a még több táppénzcsaló kamu szövegeinek a másolatait a doki bosszúból elküldené az OEP-nek, az összes fenyegetőző, anyázó, becsületsértő, hitelrontó, szakmai tekintélybe gázoló beteg hanganyagát pedig megkapná az ügyészség. "Tessék kérem, lehet válogatni a tényállások közt."
Nem sok már egy kicsit ez a rengeteg mulasztás? Ezt is az egészségügy több száz milliárdos hiányára fogjuk,vagy a kimerültségre,vagy a kevés fizetésre,vagy mire lehet még?  Ismét Üdvözletem a Praxis blog olvasóinak !! Ismét leírnék egy történetet,amire ma akadtam olvasás…..
Tempus-Anh 2014.05.14 10:05:46
@mig54: "Arany maszatom, félidős pecsétem :)" Nagyon jó megszólítás :)))
Tempus-Anh 2014.05.14 11:28:59
@mig54: Egészségedre a KV.-t...:) Én is iszom, mert fáradt vagyok és 1/2 ek, hogy még a VG-n LSM...:)
Tempus-Anh 2014.05.14 14:05:18
@mig54: Nagyon jó :) Köszönöm.
Eszem megáll ezen az országon, és a képmutatás magasiskoláját jelentő közmédián. Miután az Eurovíziós Dalversenyt egy Conchita Wurst művésznevű, szakállas, de női ruhában fellépő osztrák induló nyerte meg, az lenne a minimum, hogy ha az eseményről beszámol egy magára…..
Egy orvost sem láttam még tömegközlekedni, és egy orvos sem állt még az audi/bmw-el egy panelház előtt mikor hazaért. Sziasztok!   Hát én még nem láttam szegény orvost. Egy orvost sem láttam még tömegközlekedni, és egy orvos sem állt még az audi/bmw-el egy panelház előtt…..
Tempus-Anh 2014.05.12 04:13:57
@mig54: A sznobokra jellemző, hogy a nyaralásaik helyszíneivel kérkednek. Én sem mennék ilyen helyekre, a trópusok nem az én világom.
Tempus-Anh 2014.05.12 17:51:56
@mig54: A Vatikánban láttam olyat, hogy korakövér aranykeretes szemüveges pesti milliomoskáim megálltak az Athéni iskolá-nak háttal és elkezdtek valami egészen blőd, oda nem illő poénon röhécselni, úgy, hogy az izzadtan magyarázó idegenvezető hangját túlharsogták. Igen, ott állnak a világ egyik leghíresebb freskójának termében, ahol minden szereplőnek neve van és minden híres ókori szereplőt híres középkori szereplő személyesít meg, az egyetemes művészet egyik legnagyobb festőzsenije művének HÁTTAL és tele pofával nevetnek valamin. Siralmas.
Tempus-Anh 2014.05.12 21:10:10
@mig54: Csak a nagyobb keresztény ünnepekkor van ájtatoskodás, valójában egyetlen hatalmas tömeglátogatás (ti. a Vatikáni Múzeum, Sixtusi Kápolna és a Szent-Péter katedrális) színhelye a Vatikán, amely egyirányú úton haladva oldalt a városfalon hatol be és a katedrális kapuján jön ki a Szent-Péter térre (amely közigazgatásilag már Róma, tehát Itália), persze már belépésünkkor közlik velünk amit meg sem érzünk, hogy egy más államban járunk, a Föld legkisebb, 0,44 négyzetkilométernyi, legkisebb miniállamában.
Amely mellesleg bolygónk egyik legutolsó abszolút monarchiája is.
Felháborító,hogy panasszal kereste fel az orvosát,aki ahelyett,hogy megvizsgálta volna,pszichés zavarokra fogta a fájdalmait.   Tisztelt Praxisblog Megszeretném kérdezni a blog oldalon kommentelő egészségügyi dolgozókat,hogy mi a véleményük a 2014. május 03-án a TV2 -ön…..
Tempus-Anh 2014.05.06 14:13:48
@carrie 2014:
A rendszered végeredménye (a mai fizetések felére csökkenése) szerinted jobban itt tartaná az orvosokat? Mondjuk annyiban igen, hogy ilyen képzettségű "mezei" orvost a világ egyik állama sem fogadna be az egészségügyébe.
Mussolini Salói Szociális Köztársaságának voltak, ha jól emlékszem, ilyen tervei az olaszokkal.
Tempus-Anh 2014.05.08 20:06:58
@magam adom: Igen, vannak nagyon tiszta, egyenes derékkal megírt, józan hozzászólások is.
Kellemes volt végigolvasni, köszönöm.
Tempus-Anh 2014.05.09 23:16:55
@jogalany: Nem tudom. Az ügyvéd is megosztja a honoráriumát vagy a magántanár is szétosztja a tanártársai közt? Nagyon elmés, korszakalkotó ötletek sorjáznak itt, csak győzzük gyomorral.
Azért érdemes lenne elgondolkodni azon, hogy emellett a színvonal mellett miért is fizetjük a tb-t. Tisztelt Praxis!   Az a helyzet, hogy évek óta nem voltam tb által finanszírozott nőgyógyászati ellátáson, vizsgálaton, de a közelmúltban úgy alakult, hogy az orvosom, akihez…..
Tempus-Anh 2014.05.03 09:04:22
@marand22: Igen, mi is így rövidítjük a dokumentációinkben az orális antikoagulánsokat, a nőgyógyászaink amb.lapjain viszont rendszeresen így jelenik meg a fogamzásgátlók nevének rövidítése (orális antikoncipiensek).
Tempus-Anh 2014.05.09 21:12:33
@szomszédmarinéni: Én a masszív ellenzői közé tartozom.
Elöljáróban csak annyit, hogy aki nem naprakész a könyvekből, (mint pl. én, aki a negyedik kötet első harmadánál tart) annak lesznek nagy meglepetések az epizódban. Mereen Szürke féreg nyelvleckét vesz Dany tolmács csajától, és a múlt időt menten nem a “tegnap reggel vettem…..
Tempus-Anh 2014.04.30 09:16:34
@XocoLatte: Nagyon jó a katalán nickneved :) Tökéletesen egyetértek Veled. Én úgy fogalmaztam, hogy VISSZAtéríti az olvasáshoz, tehát feltételeztem, hogy ezek ez emberek valaha olvastak, csak a korszellem hatására váltak vizuális fogyasztókká...
Tempus-Anh 2014.05.03 17:52:13
@líder máximo: Úgymint a gyerekkor boldog mesevilágába, nem a Westerosba.:) Amúgy vigyázz az önkényuralmi jelképre, letilthatnak...
Akkor is meg kellett volna néznie a gyereket, ha egyáltalán nem oda tartozunk és egyáltalán nincs kártyája. Valamiért csak kitalálták a Hippokratészi esküt. Tisztelt Praxis!   A napokban sikerült olyan sajnos rossz tapasztalattal gazdagodnunk, amit szeretnék önöknek megírni.…..
Tempus-Anh 2014.04.30 18:40:19
@Robyyy:
Értelek, OK. Bocsánat, hogy félreértettelek.
Tempus-Anh 2014.05.01 18:40:27
Tempus-Anh 2014.05.02 15:27:02
@mig54:
Borsod-Abaúj-Torna-Gömör és Kishont-Zemplén, hogy pontosabbak legyünk, hisz négy vármegye romjaiból lett megalkotva. Hozzám Zemplén van közelebb földrajzilag és Móricz Zsigmond szavaival élve:"áldott annak minden röge"...:)