Adatok
élhetetlen
32 bejegyzést írt és 11842 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
Kaliforniáról a legtöbbünknek alighanem a napsütés, Los Angeles és persze Hollywood jut az eszünkbe, pedig az amerikai állam ennél sokkal izgalmasabb hely. Történelmének akadnak fényes és büszkeségre kevésbé okot adó lapjai – ezeket is felidézi Susan posztja...
élhetetlen
2022.12.05 22:44:39
@Zsuzsi65: " sokszor antropomorfizaljuk a viselkedesuket, es olyan emberi viselkedesformat latunk bele, ami nincs ott.". Te hidd ezt, én mást hiszek ezzel kapcsolatban.
élhetetlen
2022.12.06 17:39:56
@Mr.Tellinghovon: Na, akkor keverjünk még egyet a kásán. A többszörös újjászületés, amíg mindent meg nem tanulsz. Ez is a nem tudom kategória, és most leírom a durva esetet. Az egyik kollégám, ha gyereke született, mindig elment egy látóhoz Dunaújvárosba. A harmadiknál megkérdeztem, vele mehetek-e. Persze. A nő nem kérdezett semmit, csak azt, hogy felvegye-e kazettára amit mond. Annyira nem hittem benne, hogy azt mondtam, nem kell. Már bánom. Ennyit az előzményekről. Csak az előző életeimről, és a jelenről beszélt, nem „jósolt”. Apáról azt mondta, hogy az UTOLSÓ életét éli a földön. Eltelt pár év, apa közben meghalt, az öcsém nálam aludt, este beszélgettünk. Nem tudom, hogy került szóba, mondta, hogy elment Ózdon egy látóhoz, aki azt mondta apáról, hogy MÁR NEM ÉL A FÖLDÖN, nem kellett már visszajönnie. Na, ettől még mindig égnek áll a nem létező szőr a karomon. A nem tudomot erősítette, ez is lehet.
Teljesen más, vidámabb sztori, milyen tudást hoznak magukkal a gyerekek. A barátnőm lányának van egy két és féléves lánya, egy egy éves múlt pár hónappal fia, és most tünetei. Főállásban hány. Nőgyógyász, még nem lát semmit, (terhesség vagy vírus) menjen vissza egy hét múlva. A wc-nél, ahol kiadta magából azt is, amit meg sem evett, a lánya simogatta a hátát, hátha úgy könnyebb. Mikor felállt, a lánya megérintette a hasát, és mondta, hogy itt a baba. Előbb tudta, mint a nőgyógyász.
Ez így már hosszú lesz. Baráti behatásra elmentem egy agykontrol tanfolyamra. Összefutottam egy régi barátnőmmel és a férjével. Az egyik feladat az volt, hogy válasszunk egy idegent, (a barátnőm férjét először láttam, jó lesz), ő gondoljon valakire, én mondjam, hogy mit látok. Töltött galamb szőke negyvenes nő, volt egy vakbél műtétje, látom a nyomát a vágásnak, stb. Igen, a húga. Lehetne, hogy csak rám hagyta, de én LÁTTAM a nőt. Brrr.
Egy élet, aztán menny vagy pokol, vagy lélekvándorlás, vagy a kollektív tudatalatti, melyik, honnan, nálam marad a nem tudom.
Végül, hallucinálni lehet teljesen normális állapotban is, érzelmi vagy fizikai sokk után. Ezt már nem írom le, mert ez is hosszú.

2022.12.06 18:42:07
@Zsuzsi65: „sokszor antropomorfizaljuk a viselkedesuket, es olyan emberi viselkedesformat latunk bele, ami nincs ott.”. Még ehhez, mégis. Balatonon megyek haza a boltból, jön szembe egy negyvenes nő egy kölyök vizslával. A kutya ahogy meglátott, (25 méter) leült, és csak nézett rám. Nem hátrált, nem nyüszögött, csak ült és nézett rám. A nő észrevette, hogy leragadt az utánfutó, bíztatta, menjünk, semmi. Közben odaértem, köszönés, pár szó, oldandó a feszültséget, mert a nő sem, én sem értettem, hogy mi történik, és mentem tovább. Aztán hallom a hátam mögött, hogy „mi van, most meg elmész utána?”. Megálltam, akkor már a kutyához beszéltem, menj szépen a gazdival. Megfordult, ment.
Erre nem mondhatod, hogy betanított viselkedés, és nyilván a kutya nem akart mindenkivel hazamenni. Az a kiskutya tudott valamit kettőnkről, amit még én sem.
Erre nem mondhatod, hogy betanított viselkedés, és nyilván a kutya nem akart mindenkivel hazamenni. Az a kiskutya tudott valamit kettőnkről, amit még én sem.
Milyen egy jó háziasszony? - Előrelátó és gondoskodó
Tájékozódik, előre felkészül a nehezebb időkre, bespájzol, befőz, feltölti a tartalékokat.
Mindenkiről gondoskodik a családban, de ha teheti. akkor nem hagyja magukra sem a beteg rokonokat, sem a nyomorgó ismerősöket.
Figyelemmel kíséri a…..
élhetetlen
2022.12.04 23:43:49
@Kangörcsös TSZ elnök: Már mindent elhiszek neked, olyan meggyőző vagy. „Az elért "eredményeidhez csak egy nagy segg kell meg szabadidő.” Te kiállsz párszáz ember elé, és a nagy seggeddel csak elfingod az előadást, egy szakcikk meg úgy készül nálad, hogy telefosod a papírt, aztán majd a lektor átnézi. Nem kell ahhoz tudás. Tudod, ha valakinek van tudása, és mondanivalója is, azt nem akadályozza, hogy mosni, főzni kell a gyerekre. A barátnőm lánya két gyerekkel, a harmadikkal most terhes, ha elalszanak a gyerekek, írja a doktoriját. Az, hogy te egy földhöz ragadt tahó vagy, akinek a gyerek csak ürügy, hogy miért nem vitted többre, az egy dolog, de nem indok arra, hogy csökkent értelműnek nevezz másokat.
Az egészségügy és a szociális problémák összefüggéséről már írtam, nem ismétlem meg, csak egy apróság. „az áttétek megelőzése szempontjából az időtényező különösen sokat számít„. Látom, ehhez is értesz. Három családtagom halt meg rákban. Vastagbél rák, kivettek egy darabot, kemo, besugárzás. Kiújult, kivezették a vastagbelet, kemo, sugárkezelés. Nincs áttét megelőzés. a következő csípőn volt, Az esetek között egy-egy év. telt el. Ha nincs áttét, az csak szerencse, nem a megelőzés következménye.
Mindegy, maradj annyiban magaddal, hogy én korlátolt és buta vagyok, te bezzeg…

2022.12.05 15:19:26
@Kangörcsös TSZ elnök: „Puffogsz, kapkodsz ide-oda, mellèbeszélsz...”. Nem igaz. A mellébeszélés nálad van, mert a témához semmi köze annak, hogy vénlányozol. Az eredeti felvetés sem maradt el, ami az volt, hogy 2500 ember mehet a szemétbe. Világosan fogalmaztam, nem tehetek róla, hogy nem érted. Egyébként, ha nem fogom vissza magam, akkor sem tudok a te szintednél lejjebb kerülni. Unlak már, fejezzük be.
élhetetlen
2022.12.05 16:12:23
@Rodney_2: Most mit is akartál mondani? Hogy Belgiumban több kulcsos adórendszer van? Az van még sok országban. Vagy azt, hogy azok mind nyomorognak, a több kulcsos miatt?
Amiket irkáltál az ismerőseid meséiről, azokat cáfoltam. a te érved meg már csak annyi, hogy debil faszozol. Ebből nem kérek.
Amiket irkáltál az ismerőseid meséiről, azokat cáfoltam. a te érved meg már csak annyi, hogy debil faszozol. Ebből nem kérek.
Látszólag közönyösen veszi tudomásul Orbán Viktor, hogy az Európai Unió különböző intézményei a bolondját járatják vele. Miután óriási szüksége van Magyarországnak a kohéziós pénzekre és az úgynevezett helyreállítási terv forrásaira, olyan engedményekre is hajlandó lenne, melyek korábban…..
élhetetlen
2022.12.03 17:00:29
@ulpius66: Már megint ordibálsz. A szarba, vagy egy tócsába bele lehet lépni, az EU-ba beléptünk. „NEM VOLT BELEÍRVA, HOGY EZ A TÁMOGATÁS CSAK AKKOR JÁR, HA........”. A belépésnek is voltak feltételei, és a tagság is az elvek elfogadásával jár. (pl. bírói függetlenség). Ha felvesznek egy klubba, biztos nem lesz benne az alapító okiratban, hogy tilos az asztalon szaros csizmában ugrálni, mert eszükbe sem jut, hogy ezt megtenné valaki. Remélem, ennyit még megértesz a szövegből.
„7. cikke, amely az uniós alapértékeket súlyosan megsértő tagállam elleni uniós eljárást szabályozza.”. Ez szerinted mire van, ha feltétel nélkül jár, ami jár, mint a bukott „álamfőnek”?
„LE VAGYON ÍRVA AZ EU ALAPSZERZŐDÉSÉBEN, HOGY CSAK ÉS KIZÁRÓLAG EGYHANGÚ SZAVAZÁSSAL LEHET BÁRMIBEN DÖNTENI!”. Mert nem számoltak egy kekec kiskakassal. Meg fogják találni a megoldást. Zsarolás? Orbán 26 másik országot zsarol a vétójogával, rendszeresen.

2022.12.03 20:14:41
@ulpius66: „BŰNÖS aki nem nyalja a migráncsok és a buzik seggét”. Ugye nem gondolod, hogy ezért nem jön a pénz? Szerintem ott a baj, hogy Orbán mást hazudik Brüsszelbe, és mást itthon, de ezek a rohadt hírek terjednek, és Brüsszel megunta. A keresztyén elvek jók lennének, de a gyakorlat … ld. inkvizició. vagy mikor a KNDP első embere lelővi más ember háziállatát, elszállíttatja, és elégedetten mosolyog tovább.
„HOL VAN LEÍRVA, HOGY MI AZ A JOGÁLLAMI NORMA?”. Ha 10462 sorban le lenne írva, akkor jobban értenéd? Úgy tűnik 24 országban értik.
„BÁRKIT LELŐHETSZ SZABADON, AKI BEMEGY A KERTEDBE?”. mindenhol vannak rossz törvények is, de ez nem jelenti azt, hogy visszaélnek vele. Te már a szomszédasszonyt is lelőnéd, ha bejött a nyitott kertkapun kérni egy kanál lisztet, mert elfogyott, csak, hogy embert ölhess. Az USA-ban, ha egy nyitott farmra betéved egy turista, azt nem kilövik, hanem megmutatják neki az utat. Ehhez egy kultúra is kell, ami nálad hiányzik.

2022.12.04 18:43:24
@ÉÉN VAGYOKH AZZ __ A GYÚRCSÁÁNY!: Talán nem tudod, de Sukorót nem Gyurcsány akarta megvenni. A telekcserével egy kaszinót akartak összehozni, hogy feldobják valamivel az északi partot is. Nem jött össze, de senki nem károsodott, senki nem lopott el semmit. Ha elképzelem, hogy tökön lőnélek, akkor már lecsuknál egy gondolatért?
Az öszödi nyaraló. A FIDESZ is megkapta a székházát, el is adta, abból lett a papa kőbányája, és már csak az állami megrendelések kellettek, azok meg voltak. A különbség csak annyi, hogy az egyik eladta, a másik bérbe adta.
„Nem adok ingyen semmmitth.. Gondolom, a magánéletedben sem adtál ingyen senkinek semmit.

Butaságokat beszélnek a nagyokosok. A diákokat nem szabad és nem is lehet lenézni...
élhetetlen
2022.12.03 17:56:02
@ulpius66: „akit nem mennek ki vele tüncikézni, hogy azokat meg fogja buktatni!!!!!”. Olvastad, hallottad, vagy csak kitaláltad?
Én elhiszem, hogy 17,18 évesen olyan hülye voltál, hogy nem tudtad mit csinálsz, úgy is maradtál, bár ezt csak a szövegedből látom, de hidd el, a mai fiatalok tudják, mit csinálnak.
„Az összes szrtájkoló tanárt ki kell rúgni, és pont.”. És akkor majd több tanár lesz, biztosan. A fizika tanár nehezebben pótolható, de úgyis a tesi a fontos, abból van heti 5 óra, a folyosón békaügetést vezényelni, ha nincs tornaterem, arra jó a kirendelt iskolaőr is.
„Tüntessenek az EU ellen, tőlük nem jön az a pénz, amiből fizetést lehetne emelni!!!!”. Mozgasd meg azt a csöppnyi agyad. 2 milliárd van magánszálloda építésének támogatására, telik a stadionok gyepének fűtésére, az ellátó alkalmazottak fizetésére, aranyszarvasra, a biodóm fűtésére, mert egyébként összedőlhet, pedig eddig is sokba került, határon túli templomok karbantartására, felújítására, számtalan alapítvány létrehozására, azaz mindenre, csak a tanárok fizetésemelési pénzét várod Brüsszeltől.

2022.12.04 18:03:59
@ulpius66: Tudod, a tanárokat nem darabra mérik. A hittantanárok fontosak, most emelik a bérüket, 65 ezer forinttal, a tesiről már írtam. Rúgják ki a fizika tanárt, mert minek az?
„A TANÁR KÉT DOLGOT ÚTÁL: A DIÁKOT ÉS A MUNKÁT!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!”. Persze, ezért dolgozik este 10-ig, ezért képezi magát saját pénzen, ezért készít fel diákokat versenyekre a saját idejéből.
„EGY TANÁR EGY ÉVBEN KB. FELE ANNYIT SEM DOLGOZIK, MINT EGY ÁTLAG MUNKÁS!!!!!!!!!!”. Megint olyanról beszélsz, amiről fogalmad sincs. Átlag munkás voltam egy multinál, 30 nap szabim nekem is volt. a nyári szünet csak a diákoknak kezdődik júniusban, a tanároknak kezdődnek az évzáró, értékelő értekezletek, osztályozó értekezletek. Aug-ban a következő év előkészítése, tanmenet, terembeosztás, óraelosztás, ekkor sem mehet nyaralni a családjával. Marad a július, ha nem vágnak hozzá egy táboroztatást is. A tavaszi, a nyári, az őszi, meg a téli szünetből hogy jön össze a több, mint öt hónap, amikor egy tanár nem dolgozik, ezt legfeljebb te tudod. Ostoba vagy.

Egyre gyakrabban van olyan érzésünk, mintha Magyarország (vagy legalábbis az ország egy nagy része) lassan teljesen más valóságba csúszna át, mint Európa többi része. Mintha lassan már azok is elfogadnák az egyébként normálisnak nehezen nevezhető jelenségeket, akik nem értenek egyet az…..
élhetetlen
2022.11.30 17:46:09
@fhdgy: „Valahogy meg kellene békélni, tudomásul kellene venni, hogy Homo sapiens sapiens kellene végre, hogy legyünk!!!”. Nálad a pont.
élhetetlen
2022.11.30 18:34:27
@Golf2: „A gyerekcsinálásra írtam.”. Értettem, arra válaszoltam. Sajnos, nem általános, és ez az oktatáson múlik, csak két példa. Mikor beléptem az utolsó cégemhez, a srác még csak csoportvezető volt, 8 év múlva már ágazati igazgató, aztán négy évig EU szakbizottsági tag. A „hagyományokat” azért tartotta. Elvált volt, nem akarták hozzáadni a második feleségét, hát megszöktette. Nem pletyka, ő mesélte, hogy három hónapig bujkáltak a városban, mire lehiggadt a lányos család. De ez nem von le abból, hogy jó szakember volt. A másik, évekig a számlázási igazgatónk is cigány volt). Mondhatod, hogy kivételek, de a „magyarok” sem mind zsenik.
élhetetlen
2022.11.30 23:35:12
@Golf2: Már írtam, az oktatás kezdetéről. Ha az kimarad, hogy nem csak olvasásra, hanem értő olvasásra tanítják meg a gyereket, akkor nem tud tanulni. De ezzel senki nem foglalkozik. „vajon miért 80% az arányuk ott?”. Nem azért, amit te gondolsz.
11-12. nap
Fájó szívvel hagytuk el Szavirát, jó lett volna még maradni egy napot és élvezni a hosszú homokos partot, pihengetni egy napernyő alatt, de már vár ránk a legnagyobb turistaközpont, Marrakesh.
Marrakeshig az autóút remek volt, több helyen is turistalátványosságként lefényképezhető…..
„Ma már sok nő is úgy van ezzel, hogy addig keresgél, amíg megtalálja a neki legeslegjobb kanit, de nekik szabad” – Posztolónk barátnője hét hónap után már házasságban gondolkodik. Amikor ennek hangot is adott, és azt látta, hogy párja hezitál, bosszúból bezárkózott. Vajon mi…..
élhetetlen
2022.11.29 00:08:42
@Olasz Bazsa: „de ez mindig idővel derül ki. Ha előre lehetne látni”. Fiatal ismerőseimet nézve, 8-9 évig együtt élnek házasság előtt. A rekordot az egyik kollégám tartja, húsz évig éltek együtt. Nagy meglepetések már nem lesznek. Jöhet a két, három gyerek. Ettől megváltozhatna az életvitel, de simán kimennek egy hónapra Amerikába három gyerekkel, (a pici még szopik). A másik két éves a Plitvicei tavaktól integet, a kilenc hónapos testvére még csak mutogat, és vigyorog, ha valami tetszik neki. Akik 38 évesen házasodtak, ott is megszületett három éven belül a fiú és a húga is. Ezek a családok is elválhatnak 60 évesen, de kisebb az esélye, mint egy hirtelen házasság után.
élhetetlen
2022.11.29 18:24:20
@Almandin: Az említett három pár közül (mert több is van), egyik már a gimi alatt összeköltözött, a másik gimi után nyáron vitte át az anyját és a beteg vendéggyereket a szomszéd faluban levő gyerekgyógyászhoz, és most a gyerekgyógyász lánya a felesége, van (eddig) három gyerekük. A házasság 30 éves koruk előtt jött, ami normális. A pártaláláshoz szerencse is kell, nem kell mindenkinek 30 partnert kipróbálni.
A 38 évesen házasodunk, 39 évesen jön az első gyerek, két év múlva a második, ez tényleg szerencse. Egy másik családnál a 40 éves feleség megjárta a poklot (a hormonkezeléstől kezdve), mire megszületett a kislány.
Csak záró poén, a srác 8 év után is megadta a módját a lánykérésnek. Először a szülők, nagy csokor virág, és úgy ünnepélyesen. A leendő anyós örült, a férj hallgatott, a felesége nógatta, na, mondj már valamit. Már éppen ideje volt, mondta a férj.

Olyan szép a nyár, és olyan bársonyosan, szűrten csodásak a fények az erdőben, hogy nem lehet kihagyni egy kiadós bográcsozást. Mert nincs is jobb dolog a tűz körül ülni, miközben a Szakács szorgoskodik a bográcsnál. Ilyenkor nem is indulnánk útnak. egy ilyen eseményre egy valóban magyaros, mindenki…..
élhetetlen
2022.11.29 02:26:26
@motoroskonyhaja: Eltelt másfél év, hogy nem szóltam hozzád, az a bizonyos paprika ügy. Továbbra is ott tartok szakértőiddel szemben, hogy, ha csak a paprika húsa van megőrölve és légmentese lezárva, az nem oxidálódik, mert nem kap oxigént, ha bele van őrölve a mag, akkor megavasodik, a vizezést nem tudom minősíteni. A szakértő a paprikát minősítő bizottságban is benne van. Szakértők hozták a rendeletet a közétkeztetésben a napi só használatról, csak egyiknek sem jutott eszébe, hogy, he heti limit lenne, akkor egy dejós tészta után másnap lehetne a sóskafőzelékbe egy kis só, mert anélkül ehetetlen.
A sznobság. „Újabban inkább a magyar Heston Blumenthal-nak érzem magam.” . Olyan emberhez hasonlítja magát, aki talán nem is hallott róla. Ha azt írta volna, hogy ő a példaképem, az más lenne. Előtte a magyar Gordon Ramsay volt, ahogy a profilképe mutatja.
„lehet ugyanannyi pénzből ezerszer minőségibb ételt is az asztalra tenni. Mert ahhoz, hogy ezt belássák tenniük kellene: a szokásos retyveteg cuccokat kiiktatni, és minőségi alapanyagokat helyezni az előtérbe a mennyiségi helyett.”. A SZÍR-nél naponta vágnak bárányt. egy egész máj 700 ft körül van. centis csíkokra vágva megsütöm, aztán ötlet szerűen bors mártás, majorannás vagy fodormentás mártás, különösebb mikrobiológiai ismeretek nélkül. Ez nem az a kiiktatandó retyveteg cucc.
Ez az egész a velős csontról jutott eszembe. A kedvenc levesem, báránycsont megfőzve, leszűrve, zöldség megpárolva, a csontlével felöntve. Só, bors, tárkony, ez fontos, aztán jöhet lestyán, petrezselyem zöldje, és darált bárányból 2 cm átmérőjű golyók betétnek, és egy tejfölös habarás. Én, ha levescsontot kértem, mindig bordacsontot kaptam. A barátnőmet egy év után sikerült rábeszélnem, hogy nézzen be, ő velős csontot kapott. Megsütötte, ahogy mondtam, áradozott, hogy milyen finom volt a velő, utána főzte meg a csontot.
Egyébként tetszenek a kajáid, sajnálom, hogy kinyírtak innét a szakértők.

Tartalmas, elgondolkoztató beszélgetés...
élhetetlen
2022.11.24 21:06:40
@ulpius66: „Na, azt hiszem itt ért véget Orbán Viktor türelme........”. Vagy az EU vezetőké.” Megtesz mindent, amit az EU kért..... „. Arra gondolsz, hogy a legkorruptabb politikusokból hoz létre egy korrupció ellenes hatóságot, pl?
„HÁT A KIS FASZOM NEM KÉNE????????”. Nem, a kutyának sem.
„MINDENT BLOKKOLNI, MINDENT SZÉTBASZNI”. Az országot már sikerült, de gondolod, hogy másik 26 ország is hagyja ezt? Orbán csak egy tüske a körmük alatt, majd kihúzzák.
Egyébként a személyes névmások: én, te, ő, mi, ti, ők. Vagy a mink jobban illik az ispánokhoz? Barom vagy.

A csütörtöki pedagógus élőlánc egyik résztvevője Hódmezővásárhelyen azt mondta, hogy a kormány úgy tesz, mintha az oktatás problémája nem létezne, sőt a miniszterelnök egyértelművé tette, hogy a foci vébé jobban érdekli, mint a tanárok demonstrációja. Orbán Viktor szokása szerint a futball nagy…..
élhetetlen
2022.11.22 14:51:03
@ulpius66: Emberek, és a jövő generáció sorsáról van szó, te meg tüncikézel, Sorosozol. Nem sül le a bőr a képedről?
Bezzeg, mikor busszal szállították a külhoni magyarokat, és repi vacsorát kaptak! Az más volt. Itt nem volt olyan, mint a termékbemutatókon, hogy azt a pár órát kibírjuk, és kaptunk ingyen egy jó kirándulást.

Különleges helyzetben vannak a ma élő magyarok...
élhetetlen
2022.11.22 14:07:18
@gigabursch: Így is lehet látni, ahogy te látod, de nem biztos, hogy igazad van.
Oktatás, eü., SZDSZ-es vonulat. Fogalmad sincs az egyes tanárok pártállásáról, ez így csak süket duma.
Környezetvédelem. Nem tudom, hogyan zárult a per, de egy másik példa. Tarlós (és köre) eladta üdülőtelkeknek Budapest árterét. OK, aki vállalja és lábakra építkezik, az tegye. De, ha marad, lehozzák a gátat védendő a nyalók helyett épült lakóparkokat, azaz egy árvíznél a víztömeg a belvárost érné el, és nem biztos, hogy elég lenne az alsó rakpart. És valami nagy irtást is terveztek, hogy legyen helye a gátnak.
Vízrendszer. „mennyibe került a visszaállamosítás”. Működöz az előző rendszer? Igen és karbantartottak legalább. Most akadozik, de legalább az államé. Ugyanez a szemétszállításnál. Létrehoztak egy vízfejet, ami beszedi a pénzt, és annyiba került, hogy a szemétszállítókat már nem tudták fizetni.
Fűtés. Külügyérünk azt mondta, hogy 15 évre szerződött olcsó orosz gázra. Nem arra szerződőtt, hanem változó árra, de amit még olcsón kapott, abból rögtön eladott, most vesszük drágábban.
Eladósítás. Az IMF nem jó, mert látni akarja, mire költjük a hitelt. Normális, a bankok is figyelik, hogy, ha házra vettél fel hitelt, akkor ne luxus autót vegyél a hitelből. Bezzeg a mostanában eladott nagy összegű deviza alapú állampapírok nagyon jók, mert forintban egyre többet kell majd visszafizetni.
Családtámogatás. Egy új CSOK-os lakás 60 milla körül van. 20-t kap, akinek van 40. Van ennyi egy átlagos cigánycsaládnál, akinek a szaporodásától félsz?
Egyházak. Bezzeg, ha katolikus pap prédikál Orbán mellett egy templomban, az helyes.
Jogvédelem. Nagyra nőtt Tiborcz: 2010-ben még más erdejéből fát lopott - OLKT.net , falopás, Elios ügy. Ezek nem tények, nincs tartalom?
A politikát hagynám, mert hosszú, mint a sztorik a süket nagymamának.
„ne várd, hogy a fent eleresztett lózunghalmaz akárcsak egy iskolást is megfogjon.”. Ha ebből, amit írtam semmit sem látsz valósnak, akkor lehet, hogy egy iskolásnál is gyengébb vagy.

Az ember hajlamos azt gondolni (és ilyen háború, Covid és infláció sújtotta időkben voltaképpen érthetően), hogy mennyi nehézséggel kell szembenéznie az életben. Talán ezért is érdemes néha visszafelé is nézni, hogy kiderüljön, micsoda tragédiákkal kellett régebben megharcolni. Mint például Thomas…..
élhetetlen
2022.11.10 22:05:52
@fhdgy: Van, ami még nem drágult. Az unokahúgom mondta, mikor kérdeztem, hogy nemhogy báránymájat, de még bárányt sem evett, különben sem szereti a májat. A SZÍR itt van a villamosmegállóban, nézzen be van-e, (az egyetemisták felvásárolják, mert olcsó, egy serpenyőben elkészül, és finom is, én telefonon félre szoktam tetetni, ha tudom, hogy jön este valaki, aki felhozza). 700 és pár forint volt az egész máj. Ebből Hugi megevett két szeletet, hát, ha még szeretné is, vitt a férjének is kettőt, és is azt vacsiztam, és több, mint a fele még a fagyóban vár. Tudom, mázli, hogy itt a SZÍR, előtte a Húspalotában csak húsvét előtt lehetett kifogni, és sokszor évekig nem sikerült.
élhetetlen
2022.11.14 18:02:16
@fhdgy: Ne beszélj zöldségeket! Ha Orbánt kivágják az EU-ból, mi is repülünk vele. Ez egy dolog, de ettől ő még maradhatna Mo. teljhatalmú ura, minden kontroll nélkül. Na, ez nem hiányzik.
élhetetlen
2022.11.15 16:53:18
@P.Elliot: Szerintem nem kell levagdosni a rózsákat, a szobában nem sokáig bírják. Nem tudok ide képet beszúrni, ezért a kutyatlanul.blog.hu „pár rózsa” bekezdés végére tettem két téli képet. Lehet, hogy megfagytak a rózsák, de mikor leolvadt róluk a hó, ugyanolyan szépek voltak, mint ősszel, mikor nyíltak. Ami már kinyílt nem hervadt el, a bimbó bimbó maradt, de szépek voltak.
Ha nem, akkor öngyilkos módon magával rántja Magyarországot a mélybe...
Orbán és körei már nem a pénzért csinálják azt, amit tesznek (már megszedték magukat a nemzet kárára), hanem a gyerekes és egyben szánalmas hatalomvágyból!..
élhetetlen
2022.11.13 07:49:44
@parttalan: Te meg haszontalan idiótája vagy Orbánnak. Tényleg magyarabbnak érzed magad attól, hogy ispánok uralják a vármegyéket?
Sokat gondolkodtam, hogy téged vagy valamelyik durva kritikusodat szólítsam meg levelemmel, aztán úgy döntöttem, neked írok. Bayer Zsolt volt a másik lehetőség, de aztán beláttam, neki úgyis felesleges, innen nézve, ahol én ülök, valahogy nem látszik nagyon hitelesnek. Mintha Semjén Zsolttól kérnék…..
élhetetlen
2022.11.06 16:33:01
@6.Lenin: Az ilyen mondataid: „teljesen nyilván nem lehetne, de...”. Mi a de? 90-ig függetlenek voltunk? Nem, a KGST országok átvették tőlünk a sz@rt, és adtak helyette sz@srt. Drága kutya, drága macska csere. Ja, és az acél és vas országa voltunk. „A gyűlölet vakít”. Nem tudom, te kit gyűlölsz, engem még az a négy szaki is csak bosszant, akik szétverték a wc-t és a fürdőszobát, és nem tudom, mikor hozzák helyre. Más. Már akkor tudtam, hogy baj lesz, mikor elkezdték nyomni a forint alapú államkötvényt, mert azt könnyű elinflálni. Tudtam, de nem léptem időben, eljátszottam a forint megtakarításaim felét. Ez is csak bosszant utólag.
Egyébként unlak., mert amiről érdemes lenne beszélni, pl. amit a CSOK helyett bérlakásokat, az ilyenekre nem válaszolsz, csak újabb hülyeségekkel jössz. Kiszállok, mielőtt a párt szavát követve elmondod, hogy miénk lehetne Európa legütősebb hadserege, ezért kell a heti 5 tesi óra, hogy felkészítsük az ifjúságot. .

2022.11.06 18:13:49
@6.Lenin: Ezért nem érdemes veled beszélni. A 90 előtti évekről írtam a KGST-t, és a vas és acél országát. Vagy értetted, vagy nem. A fürdőszoba csak ott jött, hogy én nem gyűlölök senkit. Ezt sem sikerült szétválogatnod, és továbbra sem válaszoltál lényegi, most megoldható, vagy ami az elmúlt 12 évben megoldható lett volna felvetésekre. A hülyeségedre nem vagyok a továbbiakban kíváncsi.
élhetetlen
2022.11.06 19:00:34
@6.Lenin: Na, hess a hülyeségeiddel. Az előbb még azt írtad, hogy csak 90-ben tették tönkre, adták el az országot, mert akkor még jól álltunk. A belső hátszél az utolsó 12 évben? A törvény javaslataikat lesöprik az asztalról. És nyilván az ellenzék akarta, hogy bérlakások helyett stadionokat építsünk, és a közvagyont toljuk át alapítványokba, vagy adjuk el a Balatont, és fél Fejér vármegyét, ami megyének nem volt jó.
Többet már felesleges írnod, nem válaszolok. Nagyon sötét vagy.
Többet már felesleges írnod, nem válaszolok. Nagyon sötét vagy.
Nagyon úgy néz ki, hogy az intézkedések jelentős része arrafelé mutat, és arra ösztönzi az embereket, hogy így vagy úgy, de kevesebb energiát fogyasszanak. És itt nem csak a hazai, hanem az európai dolgokra is gondolok. Nem titok ez már.Úgy érzem, hogy túl sok tényleges eszköz nincs a döntéshozók…..
Komolytalan, valóságtól elszakadt emberek döntöttek megint...
élhetetlen
2022.10.11 15:31:27
@GyMasa: Bocs, közjáték. NemSam vagyok, csak mikor nicket váltottam, elvesztetem az addigi dolgaimat, így inkább visszaváltottam.
„Lehet, hogy már régen eldöntötte, hogy ezt fogja csinálni, és ez csak egy "ürügy" volt rá, hogy kirúgassa magát?”. Persze, rég eldöntötte, aztán várt, várt, várt, hátha lesz egyszer egy sztrájk, és kirúgathatja magát. (Ha felmond, ugyanot van, ha sikerül összehozni egy közös megegyezést, még végkielégítést is kap).
Németország. Más példa: Van ország, ahol a tanárok sztrájkolása eredményt ér el | Átlátszó oktatás (atlatszo.hu) .
„Te nem dolgoztál piaci vállakozásnál?”. De, egy országot lefedő multinál dolgoztam. Nem volt ilyen probléma. Ha kellett egy-két nap, egy telefon, és vagy szabit kért vagy fizetés nélküli szabit kért valaki. Egy kirúgásra emlékszem, a srác szabi és bejelentés nélkül elment két hétre síelni, de az más eset volt.
„Az ugye megvan, hogy pl az orvosoknak durván megemelték a fizetését?Ott működött, hogy az elvándorlás kiényszerítette a béremelést. Szerintem a tanároknál is működni fog.”. Itt félrecsúsztál. Nem csak a fizetésemelésről van szó. Orvosok. Kaptak pénzt. Ha most megkapják, amit mellé ígérnek, hogy napi kötelező műtétszám, (rövidüljön a várólista), megnézhetjük magunkat. legyen a limit 5, 3 rutin műtét után egy több órás bonyolult, és kimerülten álljon neki az ötödiknek, különben bünti?
A barátnőm egyetemen tanít angolt. Heti 40 leadandó órája van. Ha végzett, mehet készülni a következő napra, dolgozatokat kell előkészíteni, javítani, versenyekre felkészíteni stb,, ez akkor is sok, ha emelik a béreket. A viszonyokkal is baj van.
„Ha ott keres nettó 700-at, de tanárként majd ő is nettó 1,5 milliót fog keresni, akkor visszamegy tanárnak.”. Most szórakoztatni próbálsz?

2022.10.12 15:30:26
@GyMasa: „Ki mondta, hogy "régen" döntötte el?”. Te vetetted fel egy költői kérdés formájában: „Lehet, hogy már régen eldöntötte, hogy ezt fogja csinálni, és ez csak egy "ürügy" volt rá, hogy kirúgassa magát?”
„Úgy tűnik, már van is munkája...”. De jó! Az általad közölt linkben viszont az is ott van, hogy nem tudták pótolni, az óráit kihúzták. Ez is jó, ugye?
„Kíváncsi vagyok annak az "oktatással kapcsolatos weboldal"-nak a tuladonosi szerkezetére...””. Ennyire nem vagyok tájékozott, mint láttad forrásnak a CNN, USA TODAY van megadva.
„Jaja, csak akkor nincs botrány...”. Miből gondolod, hogy a tanárok botrányt akarnak, nem csak rendes életet?
Németország csak egy ország. Tudod, hogy ott mi az elégséges szolgáltatás? Én nem.
Telex: 24 tanár kap figyelmeztetést a tankerülettől, a hivatal elé vonulnak, hogy ott adják át nekik a leveleket. „Sok tanár azonban azért választja inkább a polgári engedetlenséget, mert úgy látja: a kormány, majd a parlament idén év elején annyira lekorlátozta a tanárok sztrájkjogát, hogy a legális munkabeszüntetés idején is kell órákat tartani, gyerekekre felügyelni, azaz a sztrájknak tulajdonképpen semmilyen hatása nincs, az nem látható, így teljesen értelmetlen.”.
„Na, akkor érzed mér a különbséget, ugye?”. Én igen, te nem. Ha valaki csak úgy nem megy be dolgozni, az nem próbált meg előtte beszélni a főnökével, stb, az nem polgári engedetlenség. A tanárok régóta próbálnak tárgyalni a kormánnyal, sikertelenül, ez más.
„Nocsak, MÁR nem?”. Nem. Nem elég a több pénz, az is kellene, hogy ne a magyartanárnak kelljen matekórát tartani, vagy, hogy normális időben végezzen, neki is legyen élete, tudja ellátni a saját családját is. Abszurd elvárás, ugye?
„Valamit-valamiért...”. Persze, mert eddig a műtő orvosok csak kávéztak. „Egyáltalán nem értek az egészségügyhöz”, ez látszik. „de biztos vagyok benne, hogy minden műtétnek van saját "normaideje", ami alatt még egy átlagos képességű orvos is el tudja azt végezni.”. De nem tudod, ahogy Pintér, aki szintén nem ért az egészségügyhöz csapata sem tudja, hogy bármelyik rutinműtétnél lehetnek komplikációk. Példa. Vakbélműtét, rutin. Felvágják a pacit, és kiderül, hogy a belek már összenőttek, azokat is szét kell szedni. Más, szívműtét, söntölni kell egy eret. Felnyitják, akkor látszik, hogy másik kettő is halálán van, de ez nem számít, vagy úgy hagyják, hogy beleférjenek az időkeretbe, vagy többszörös idő. De te biztos vagy benne, hogy Pintér, mindenhez is értő ezt kezelni fogja.
A barátnőm. SZERET TANÍTANI. Mondjon fel. Azért ilyen strapás most, mert kevés a tanár. Ha felmond, még kevesebb lesz. Ha minden tanár átmegy az iparba, akkor mi lesz?
Mindegy, ezt hagyhatjuk, mert annyira másképp látjuk a dolgokat, hogy nem lesz egy közös pontunk sem, meddő a beszélgetés.

Ezekben a napokban kezdődik meg az egyetem Hollandiában (sok helyen most van a bevezető hét, amolyan gólyatábor féleség), amit sok tízezer diák vár nagy örömmel és nem kis szorongással. Utóbbi oka nem is feltétlenül az „új ország, új élet, új iskola”, hanem az a pokol (és Emőke írásából kiderül, ez…..
élhetetlen
2022.08.31 21:30:04
@SzZoole: Nekem nincs szerencsém a gondolkodással? Nézz már magadba, Láttál egyszer valamit, és azt hiszed, hogy az egész világ olyan, mint az a pont, amit láttál. Nagyon egyszerű vagy, ami nem baj, csak ne értékeld le a nálad értelmesebbeket. Egy ilyen szövegtől már igazad lesz?
És mi ez a szöveg, hogy fordítsd le neki? Abban igazad van, hogy fegyvertelen emberrel nem illik vívni, de a fegyvertelen te vagy, csak nem fogod fel. Hogy én ki vagyok, az ellenőrizhető, te meg csak egy névtelen senki vagy itt, aki túlértékeli magát.

2022.08.31 22:59:04
@SzZoole: Nem, te soha nem leszel úriember. És csak a kihívást nem bírtad, ezért adod fel. Az érveid már csak ilyenek voltak, hogy fogalmatlan vagyok, és nem tudok gondolkodni, a vitatott témában már semmi. De maradj csak a szinteden, értékeld magad, én nem foglak.
élhetetlen
2022.09.02 20:01:19
@Zulu4321: Igazad van, tévedtem.
Egyszerre tipikus és egészen egyedi Pál története, hiszen aligha ő az egyetlen tanár, aki úgy döntött, hogy inkább külföldön keresi a boldogulást. (Mosogatóként már az elején többet keresett, mint Magyarországon tanárként...) Olyanok azonban aligha vannak túl sokan, akik (komoly kitérővel, de a célt…..
élhetetlen
2022.08.27 19:22:29
@fhdgy: Tesco házhoz szállításon élek. Spájzolni akartam, mert a covid alatt is volt olyan, hogy nem volt szabad időpont. 5 kiló liszt, hogy esetleg egy kenyeret össze tudjak dobni. Ezt három gyártótól szedtem össze, mert egytől csak két kilót lehetett. Az egyik gyártó terméke nem volt, így 3 kiló lisztem lett. A másik, egy kiló kristály cukrot, és két kiló asztali sót szerettem volna. Egyik sem volt a honlapon. Igaz, barna nádcukor többféle is, himalájai só, tengeri só az volt, de ami kellett volna az nem. Étolajat kaptam két litert, ez volt a limit. Egy dolog, hogy mennyibe kerül, más az, mikor nincs.
élhetetlen
2022.08.28 21:33:35
@P.Elliot: „Ugy erted hogy most csak meghatarozott mennyiseget vehetsz mindenbol?”. Nem, nem mindenből, csak meghatározott termékekből. Nem tudom, mióta van így, mikor utoljára étolajat vettem, még kihozták a három litert. Most limitált. Talán egy hónapja van ez. Most botlottam bele.Ismerőseim közül ez azoknak fáj, akinél most érik a gyümölcs, akár húsz kiló, befőzne, és vagy egy napig vadássza a cukrot két kilónként, vagy ott rohad a gyümölcs, ha nem kap.
Már kis, általános iskolás korban sem értettem, hogy miért merülhet fel az, hogy egy nő ugyanazért a munkáért kevesebbet kap, mint egy férfi. Annó, általános iskolásként az az állítás se tetszett, hogy valamikor nő megfőzte a kaját, de először a férfi evett és utána a nő csak akkor evett, ha…..
élhetetlen
2022.08.28 19:59:01
@Nightfallivy: Nem végeztem kutatást ebben a témában, de más a tapasztalatom. Több, mint huszan voltunk az utolsó munkahelyemen, a programozók zöme nő volt. Nem mondom, hogy mind zseni volt, volt, aki csak elkezdeni tudott egy programot, másnak kellett befejezni, mert sosem működött, de ekkora tömegben ez elfér. Az ov-m nő volt, a központvezetőm nő volt, és mikor az országos project indult, annak a vezetője is nő volt. És felnőttek a gyerekeik.
Más, a barátnőm lánya két diplomával most csinálja a doktorit, emellett van egy két éves lánya, és egy kilenc hónapos fia. Nem igaz, hogy a tanult nők nem szülnek.
Más szempont. „Azt szeretnénk, ha a lányaink az önmegvalósítás csúcsának azt tartanák, ha unokákat szülnének nekünk”. Ez annyi, mintha lányainkat egy macska sorsára szánnánk. Egy anyamacska (ha nem ivartalanítják), kettőnél több, akár 5-7 kiscicát is világra tud hozni. Ez legyen a lányinknak a minta, a cél? Többre nem is kell, hogy képesek legyenek?
„kíváncsi lennék én is arra, hogy ki miért nem választotta inkább a programozást, ….„”. Ez aranyos. Amiért nem lett a fél ország kirakat rendező, mert nem volt hozzá kedve, vagy tehetsége.

Egy régi szovjet vicc szerint egyszer, amikor Lenin elvtárs átsétált a Vörös téren, néhány ott focizó gyerek labdája a bolsevik vezető lábaihoz gurult. Lenin barátságosan visszapasszolta a játékszert a fiúknak. A szovjet sajtó erre megjegyezte, hogy milyen humánus vezető a párt első embere, hiszen…..
élhetetlen
2022.08.26 19:23:33
@atomic power 1986DucaDuca: „ ilyen rövid időtávon belül egy ilyen nagy valószínűséggel homlokegyenest ellenkező előjelű előrejelzést adni, mint ami történik, az vagy szakmai hiba”.
Nem volt homlokegyenest ellenkező előrejelzés. A valószínűségnek a 80 % éppúgy része, mint a húsz.
Kívülállóként (gondolom, te is az vagy) másképp látom. Közelített valami, amiből vihar, felhőszakadás lehetett volna, erre mondták, hogy 75-80 %, hogy estére ideért. Aztán valahol lelassult a szél. Este 7-kor, 8-kor már biztosan meg tudták volna mondani, hogy 9-re nem ér ide, de a döntés már kora délután megszületett. Az előrejelző nem az időjárás ura. A zuhé meg ideért, nem szombat este, hanem vasárnap. Úgy szakadt az eső itt a Gellért hegy lábánál, hogy nem láttam ki az ablakon. A vizsgálatban meg nem hiszek. (lásd a lopott fát szállító jármű Orbán vejének lakodalmán rendszámmal, kivizsgálták, de ugye nem volt semmi)

Nyár közepén valami Kurvatáj nevű szeánszon összejönnek a svábok, tótok, oláhok, rácok és jól megünneplik ősmagyarságukat. Nevetséges hülyeség az egész, melynek fénypontja a fővédnök (agya lá) gyula - Kövér elvtárs - menetrendszerű baromságainak meghallgatása a hanyatló Nyugatról. Hanem ezek a…..
élhetetlen
2022.08.26 18:29:20
@ulpius66: „Ballisbi verziók:
- gráci magánklinikán kezelik idegösszeomlással
- Moszkvában van, Putyin tart neki eligazítást
- gyógyíthatatlan betegségben szenved
- intézi a "menekülő-útvonalat" bukása esetére”
Hallottál, vagy olvastál egy ilyen mondatot is? Vagy megint csak az agytekervényeid gabalyodtak össze?

Több mint egy évtized azért már kellő perspektívát ad az embernek sok mindenre, például arra is, mi minden kell a külföldi élet sikeres megalapozásához. Mai szerzőnk (aki több mint 9 éve elmesélte már története addigi részét) Írországban tapasztalt meg sok mindent – érdemes elolvasni!..
élhetetlen
2022.08.25 18:45:58
@Arthamyr: Értettem, csak megerősítettem, amit írtál.
élhetetlen
2022.08.25 22:59:23
@P.Elliot: „Ha nekem is vettek volna szuleim egy lakast”. Nálunk sem ment simán, a szüleim születésem óta gyűjtötték a pénzt az indulásomra, én meg évekig tétováztam, hogy Fehérvár, Pest, vagy Pécs. Aztán megugrottak az árak, és apa mondta, hogy lépjek, vagy elszórja a megtakarítást. Akkor már Pesten éltem, albérletben, egy cselédszobában. Lakáskeresés, és csak egy limitet kaptam a családtól. És a szerencse. Már három nem igazán jó kislakás volt a listán, úgy volt, hogy aznap este valamelyiket megvesszük. A párom vett még egy esti újságot, és talált egy friss hirdetést, felmentünk, megvettem. 300 eft volt akkor az ára, 200 eft-t kellett akkor fizetni. Annyi sem volt, de apa barátai adtak kölcsön úgy, hogy majd megadjuk, mikor tudjuk. A maradék százat fél éves részletekben kérték, úgy már boldogultunk. A 27 %-s átírás maradt rám.
élhetetlen
2022.08.26 16:25:45
@P.Elliot: Ez nagyon régen volt, 1975 körül. Az átlagfizetést nem tudom, én fejlesztő mérnökként 2800-t kerestem. Ha nem számoltam el, ez kilenc év lett volna, ha az egész fizut félreteszem, de élni is kellett. És a 9 év sem igaz, mert a lakás árak kúsztak felfelé, tehát esélyem sem lett volna.
Most egy hasonló (Bel-zugló), 40-50 millió, azt sem lehet átlag fizuból összeszedni.
Most egy hasonló (Bel-zugló), 40-50 millió, azt sem lehet átlag fizuból összeszedni.
Mi, magyarok szeretünk a hülyeségbe menekülni...
Rossz üzenetek...
élhetetlen
2022.08.16 19:45:18
@Lehetnék én is: „tudom te pedagógus vagy. alsós. Nem jól tudod. Egész életemben informatikával foglalkoztam, voltam hardver tervező, rendszerszervező, programozó, és inf. főmunkatársként mentem nyugdíjba egy országos cégtől. Próbálj meg gondolkodni! Miért fájna a programozó, ő rendes fizetést kap. Az, hogy a tanárok nem, az fáj. Nem tudod, de az a matektanár, aki programozónak megy, nem azért vált, mert nem szeret tanítani, hanem mert el kell tartani a családot. És ebben a helyzetben is vastagon benne vannak a politikusok, a rossz, egyeztetés nélküli döntéseikkel. Az orvosok fizetésemelése nem fáj, ők legalább tudják mit csinálnak, (nem úgy mint politikusaink), csak előbb kellett volna, akkor nem kenne ilyen orvoshiány. Ami fáj, hogy a szakápolók, ápolók, nővérek, védőnők szinte semmit nem kaptak. Nem valószínű, hogy megérted, azért leírtam, hátha.
élhetetlen
2022.08.16 19:50:33
@Ambiorix: „szélsőbalos nihilista faszságkampány”. Biztos, hogy a magyarságtudat egyenesen arányos a tűzijáték nagyságával, költségével?
élhetetlen
2022.08.16 23:12:20
@Lehetnék én is: „ugye nem informatikus vagy, legfeljebb pályaelhagyó pedagógus?”. Miből vonod le az ilyen zseniális következtetéseidet? Híradásipari technikum, Kandó számítástechnika szak, ELTE matek, (nem matektanári) szak, ez ellenőrizhető. És az, hogy egy cég országos hatáskörű, még nem jelenti azt, hogy állami. Egy részvénytársaság, aminek a többségi tulajdonosa egy német cég, az nem a piac része? Lehetnél te is te, de még egy név sem vagy. Miért vegyelek komolyan? Az ilyen kérdés: „De akkor ki fizesse ki a cehhüket”. Ha körülnéztél volna, láthattad volna a haverok feltőkésítését, a már elcsépelt stadion építéseket, a magán szállodák építésének támogatását milliárdokkal, amiből az adófizető egy fillér hasznot nem lát, stb, akkor tudhatnád. „az egészségügy szépen zárkózik”. Egy hónapja 5 napig kórházban voltam egy kezelhető problémával, és két, az életminőséget is lényegesen rontó másik problémával jöttem ki. Tudták, de az nem az ő szakterületek, még azt sem mondták, hogy milyen típusú szakorvost keressek. szóval menj a ....
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz