Adatok
A bóvli kormány most már a lottóval is csal!!
0 bejegyzést írt és 1387 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
Magyarország fel szeretné használni szomszédait, együttműködne régiós partnereivel a közös célok elérése érdekében, most éppen a Visegrádi Négyek keretén belül, ugyanakkor elfogadhatatlan nacionalista politikát folytat. Ez a stratégia Trianon óta nem működik, valami…..
Tegnap tüntetést tartottak a Horthy-kor restaurációja az antiszemita és rasszista megnyilvánulások ellen. Én is kimentem, bár előzetesen semmi jóra nem számítottam és igazam is lett. Az elmúlt 22 év kliséiről, valami zavaros félelemről és az azt kihasználó politikáról szólt…..
Schmitt három hónapig égett a plágiumüggyel. Mindenki látta, hogy akkor csalt, és most füllentget.De sokáig még reménykedett, hogy hivatalosan nem lépnek. Valóban, a Testnevelési Kar vizsgáló bizottsága csak mismásolt az ügyben. (Igazából ez nem is volt meglepő: a TF-et sosem…..
A bóvli kormány most már a lottóval is csal!!
2012.06.16 01:18:53
Oktatási intézményenként egy kommandóst javasolna a Kormány. A KDNP tiltakozik.
Az iskolaőrök kezdeményezését továbbgondolva a kormány intézményenként egy TEK-es jelenlétét tartaná indokoltnak. A kommandós felügyelhetné a tanárok és a diákok biztonságát, a II. és XII.…..
A bóvli kormány most már a lottóval is csal!!
2012.06.13 16:30:50
Szőcs Gézát vannak, akik jó költőnek és/vagy írónak tartják, vannak, akik nem. Egy dologban azonban lényegesen egységesebb a kép: kevesen akadnak ugyanis, akik ne tartották volna totálisan impotens, arrogáns és párbeszédre képtelen államtitkárnak. Szőcs lemondott, talán…..
A bóvli kormány most már a lottóval is csal!!
2012.06.13 16:26:23
Orbán Viktort gyomron vágta a valóság. Amíg sípolva igyekezte kiheverni a rekeszizom szorítását addig volt ideje gondolkodni, vajon hogy jutott el idáig. Mennyire volt okos dolog halálra szívatni a gazdaság hitelezőit, mennyire volt okos félévente segget csinálni a szájából. Most…..
A bóvli kormány most már a lottóval is csal!!
2012.06.13 16:23:31
Kedves Olvasó!
A közepébe vágok, semmi tréfásnak szánt "hű de jól látom a dolgokat - összakacsintós" duma.
A minap szörnyű felismerésre jutottam. Mégpedig arra, hogy az, és ami most hazánkban van, az bizony jó nekünk, így, ahogy van. Legyünk őszinték végre magunkkal! Ne ne…..
A bóvli kormány most már a lottóval is csal!!
2012.06.13 16:22:11
Sanyi felfedezte, hogy miért nem adnak vissza a jegyautomaták. A klasszikus ATM-eldugaszolós trükk itt is beválik, az eltorlaszolt pénzkiadó ajtó mögött természetesen ott volt a visszajáró. A történet fénypontja, amikor naiv ügyfél bejelentette az esetet a…..
Enyém az arany, tiéd a réz, Enyém a bilincs, tiéd a kéz, Tiéd a rendszer, enyém a zűr, Enyém az ország, tiéd az űr.
(via)
"Magyarországon az elmúlt években helyreállt a jogállam, és érezhetően jobban működik az igazságszolgáltatás!" - mondta Kedves Vezetőnk tegnap,…..
És megérkezett, amit többen szorgalmaztak: a jövő évtől az EU egységes bankbetéti garanciát vállalna minden tagállam minden bankbetétjére. Mi ennek a konkrét eredménye: Kiskunlacházán Józsi bácsinak sem kell aggódnia bankbetétjéért, ha durván 300 Ft fölé repül az euró…..
A kormányzó szociálliberális szövetség (USL) elsöprő győzelmét hozta a hétvégi helyhatósági választás Romániában. Az USL a szavazatok több mint felét söpörhette be, 35 százalékot verve a második helyezett Demokrata-Liberális Pártra. A korábbi pozícióit nagyjából…..
Olyan jó, egyszerű és kényelmes mindig és mindent valaki másra fogni. Kinevezni egy megátalkodott ellenséget, akivel saját mulasztásaiért, hibáiért, esetleg az anyagi érdekekből bevállalt tudatos rombolásért majd el lehet vitetni a balhét. Olyan jó, egyszerű és kényelmes…..
A hétvégén tüntetést szerveznek a rasszista-antiszemita megnyilvánulások és a Horthy-korszak restaurációja ellen. Mi mindenkinek azt javasoljuk, mint ilyenkor mindig, hogy ha egyetért a tüntetéssel, menjen el. Ha pedig nem, akkor ne. De ez a tüntetés most túlmutat magán, sőt…..
Volt egy régi világ, talán igaz sem volt, amelyikben egy jobb sorsú ország mellett létezgetett egy nagyon szerencsétlen, nagyon szánni való, illetve inkább lenézni való, kicsi szépséghibával ugyan, hiszen abban a szörnyülködésre késztető országban elég sokan beszélték…..
A bóvli kormány most már a lottóval is csal!!
2012.06.12 08:39:41
Kövér László a hétvégén ráérzett a vereség ízére. A történtek után nyugodtan teret engedhetnénk a legőszintébb emberi érzésnek, a kárörömnek. Röhöghetnénk Morcos Bajusz izmozásának kudarcán, képletesen megveregetve a vállát: ügyes vagy Laci, szokjad az érzést, lesz…..
A bóvli kormány most már a lottóval is csal!!
2012.06.11 16:19:08
A bóvli kormány most már a lottóval is csal!!
2012.06.11 19:22:14
Jó volt nézni a csapatot! Szurkolni mindig is lehetett nekik, de örülni nekik nem mindig.Én ezt mindenekelőtt Prandellinek köszönöm! Bátor felállásban küldte fel az aranylábúakat, ráadásul a cserékkel sem visszakozott, hanem nyerni akart. Elejétől a végéig. Pedig, szerintem, a…..
A bóvli kormány most már a lottóval is csal!!
2012.06.11 11:49:31
A Transparency International Magyarország blogja
ÁSZ kritika, eurozóna - Brüsszelben voltam
2012.06.10 23:55:00
Az ÁSZ-nak igaza van. Hack Pétert kevesen tartják függetlennek, mert 2002-ig aktív politikus volt. Akárcsak az ÁSZ elnökét. Eddig a hasonlóság, amire az ÁSZ a kritikáját alapozza. A különbség, hogy az ÁSZ elnöke még utána is politizált. Konkrétan, 1991 óta minden…..
A bóvli kormány most már a lottóval is csal!!
2012.06.11 10:48:41
A bóvli kormány most már a lottóval is csal!!
2012.06.11 11:41:05
Vajon a görög válság az eurozóna válságát jelzi, vagy az európai integráció alapjául szolgáló érdek-és értékközösség felbomlását is? Az uniós válságkezelés lehetséges módjáról és következményeiről valamint a magyar kormány ennek kapcsán sokak szerint…..
A bóvli kormány most már a lottóval is csal!!
2012.06.11 10:52:37
"A férfiak egész évben keményen dolgoznak. Most az EB idején hagyjuk őket meccset nézni! Ennyit megérdemelnek."- nyivákolja egy női hang a magyar sörmárka legújabb reklámjában, miközben lengén öltözött nők végeznek férfimunkákat: kukáskodnak,…..
A bóvli kormány most már a lottóval is csal!!
2012.06.11 10:11:27
A TASZ Strasbourgban nyertes otthon szülés ügye köré szerveztek nemzetközi konferenciát Hágában május végén. A TASZ ügyvédje, dr. Fazekas Tamás képviselte Ternovszky Annát, akinek az ügyében az Emberi Jogok Európai Bírósága megállapította 2010 végén, hogy a magyar állam…..
A bóvli kormány most már a lottóval is csal!!
2012.06.11 10:09:54
Pesty László Cigány út című dokumentumfilmje kapcsán a Médiatanács több beadvánnyal is foglalkozott. A vizsgálatok eredményéről egy korábbi bejegyzésben már szóltunk. Az eset azonban felvet egy másik kérdést is: lehet-e, kell-e számon kérni a kiegyensúlyozott…..
A bóvli kormány most már a lottóval is csal!!
2012.06.11 09:25:27
Tegnap szivárgott ki a Fejlesztési Minisztérium és a szakszervezeti vezetők között lezajlott beszélgetés, ahol a kormányt képviselő szakértő elmondta: szakmaiatlan munkával, a Közgépnek kijátszva végeznek felesleges vasútfelújításokat, a kormány nem tudja megoldani a MÁV…..
A bóvli kormány most már a lottóval is csal!!
2012.06.11 09:24:43
A hagyományos karate versenyeken testre rendesen odazúznak, viszont nem ütnek teljes erővel fejre, ami – tekintve, hogy gyakorlatilag nincs védőfelszerelés –, humánus megoldás. Valószínűleg jóval kevesebben indulnának annak tudatában, hogy bármikor otthagyhatják a fél…..
Gasztro-kritikai sorozatunkat most egy all you can eat étterem értékelésével folytatjuk.Indítsuk a hely megközelíthetőségével: „Passzentos, ami lehetne egy kicsit relésebb, de baszni rá, oda lehet jutni így, vagy úgy, vagy nem tudom!" – mondja a Tragédia egyik…..
Sehi csak ugrál, hogy izguljanak a tilinkók, a klub tulajának meg van pénze. A produkció minősíthetetlen, ezért ezzel a showműsorral nem sokáig fog tündökölni. Azért tartom parazitának a volt valóságshow szereplőjét, mert rátelepszik a médiára és kiszipolyozza belőle az…..
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz
Felmentette a Dél-dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség és az Észak-dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség igazgatóját a vidékfejlesztési miniszter - közölte hétfőn a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM).
A tárca tájékoztatása szerint Laki Zoltán és Németh Zoltán pénteken vette át a felmondását. A miniszter rajtuk kívül még három felügyelőségi munkatársnak, két igazgató-helyettesnek és egy gazdasági igazgató-helyettesnek mondott fel.
A felmentés okát Németh Zoltán és Laki Zoltán esetében indokolta az érintetteknek a minisztérium, erről azonban konkrétumokat nem közöl a tárca - fogalmaz a közlemény.
A győri székhelyű zöldhatóságot a jövőben Buday Zsolt, a Közép-dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség eddigi munkatársa vezeti majd. A pécsi székhelyű felügyelőség igazgatója Varga István lett, aki eddig a Közép-Duna-völgyi Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség igazgató-helyettesi posztját töltötte be - tájékoztatott a VM.
A közleményben reagált a tárca azokra a hírekre is, amelyek szerint az észak-dunántúli felügyelőség dolgozóit hétfőn reggel nem engedték be a munkahelyükre. A VM közlése szerint a felügyelőség informatikai rendszere hibásodott meg, és amíg a szakemberek dolgoztak a helyreállításon, addig a dolgozóktól türelmet kértek. Délben mindenki felvehette a munkát, az új igazgató pedig állománygyűlést tartott a hatóság munkatársainak - közölte a tárca.