Regisztráció Blogot indítok
Adatok
sztam

22 bejegyzést írt és 0 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Mióta a helyére került az új aksi, egyre többet használom a kétkerekűt. Sőt, már sikerült az EÜ csomagot is beszereznem, pedig az nem egyszerű ilyen ínséges időkben. Ígérni mindenhol tudtak, meg árat mondani, de elvihető egy sem, sehol. Legalábbis, amerre én jártam. Pedig a…..
Az utolsó bejegyzés óta már kb fél év telt már el, de újra itt vagyok! A jó idő már itt van egy ideje, bár most kicsit borús az idő. Igazság szerint már egy hónapja eldöntöttem, hogy megyek egy kört, de sajnos némi probléma lépett fel. Mint kiderült a jó öreg akkumulátor…..
Sokféle megoldás létezik. Nálunk garázs, és egyéb zárt fedett megoldás hiányában a teraszon alussza téli álmát az öreg. A dolog szépséghibája, hogy az utcáról egyetlen egyféleképpen lehet a járművet a fedett teraszra varázsolni. Ez pedig nem más, mint a lakáson keresztül.…..
Mivel a vizsga után immáron újra forgalomba helyezve és érvényes műszaki vizsgával áll a motor az udvaron, ezért összegezném, hogy pontosan milyen papírmunkára is van szükség, ha ilyesmihez jut az ember.A kiindulási pont. Egy motor forgalmi és rendszám nélkül.Elsődleges…..
Egy örömhír! A műszaki vizsga sikeresen letéve. Hamarosan meglesz a forgalmi is! Egy tízes az ára, de megérte!..
 Tehát szerda este megálltam a vizsgabázison, hogy még egyszer utoljára leegyeztessük, mi is kell a vizsgához, aztán csütörtökön reggel el is vittem a motorkát. Papírokat leadtam, és megbeszéltük, hogy hívnak, amint lezajlott a vizsga. Egyig kibírtam, de aztán csak…..
Ma is eltöltöttem néhány órát az Öreggel. Mint írtam elérhetővé vált a műszaki vizsga, így nekiláttam az utolsó simításokat befejezni. Már ami a műszakira felkészítést illeti. Első lépésben az indexek felszereléséhez fogtam hozzá. A jobb oldali irányjelző kábeleit…..
Mondanom sem kell mióta megfogalmazódott a motorvásárlás ötlete, azóta szinte minden nap elmélázok egy kicsit a következő lépésen. Ami ennél is érdekesebb, hogy nem csak az én fantáziám indult be a témára, hanem Édesapámé is. S bár több mint 200 km lakunk egymástól…..
El sem hiszem, de még nem is kell teljesen! A lényeg, hogy 2011.10.25-én reggel végre átíródott a motor. Persze még nincs minden teljesen rendben, de már a célegyenesben vagyok! Mondanom sem kell, megint előröl kellett felvezetnem az ügyet, de ezen már nem akadok fenn. Aztán…..
Újabb nap, ami szereléssel kezdődik. Legutóbb a fékbetétek cseréjét ejtettem meg. Akkor kiderült, hogy a biztosító gyűrűk (seeger 12x1) nem tökéletesek. Lényegében nem jó méretű volt benne. De így az új fékek ellenére sem kísérleteztem a motorozással. Persze indítással…..
Nem vártam meg 19-ét. Úgy döntöttem, hogy már hétfőn bemegyek az okmányirodába. Ezt megelőzően azért elengedtem egy telefont, nehogy lukra fussak. Az ügyintéző segítőkész volt, de megoldást nem tudott a problémámra adni. A helyzet a következő: Motorom-van, adásvételi-van,…..
Mint említettem, elindítottam az ügyintézést kitöltöttem néhány papírt, kérelmet, meg amit ilyenkor kell. Majd úgy jöttem el az okmányirodából, hogy értesítést kapok, ha mehetek befejezni az átírást. Erre azért volt szükség, mert nem volt meg az eredeti forgalmi, ezért…..
Jónéhány dolog még hiányzik. De itt az ideje elkezdeni összegyűjteni az alkatrészeket. Össze is írtam, amire szükség van. Persze még nem tudhatok mindent, ennek ellenére mégis sikerült kb 25.000.- ért összeírni a cuccot. Mondjuk ez az elő számítás, az első boltból, aztán…..
Amint az előző bejegyzés tanúbizonyságát tette végre sikerült kipróbálni a gépet. Az első induláshoz nem sok kellett. A szívató nem volt még tökéletes. De egy kis igazítás után szépen beindult. Az alapjárat persze még nem volt tökéletes, de ahhoz éppen elég volt, hogy…..
Ma is sikerült nekiállnom. Rászántam a délelőtt jó részét, majd kis pihenő után és hozzáértő segítséggel délután jött a második kör. Legalább kiderült, hogy a könyvek és a tanácsok ellenére a bátorság önmagában nem elég. De mint írtam, egy jókora adag tapasztalat…..
Mára csak egy reklám egyveleggel egészítem ki a sorokat: pub moto MZ ES 125,150,175,250, ETS 250 Trophy... by ludosan13..
Új hír! Egy kicsit jó is, meg nem is. Viszont bíztató. Újabb próbálkozás után legalább egy pillanatra, de hallatta a hangját, az öreg vas. Hogyan sikerült? Hát kis csalással. Öntöttem a gyertya alá egy kis benzint. Ezután gyakorlatilag miután ráadtam a gyújtást és egy…..
        Hát igen. Igaz, ami igaz. Még mindig nem indult be a csoda. Egyre közelebb vagyunk a megoldáshoz, már csak néhány lépés van hátra. Legalábbis a jelek arra utalnak. Az aksi vasárnap óta töltőn van (persze, csak lassú töltőn). Ennek meg…..
Elérkezett a nap. Papírok elindítva, és úgy fest minden rendben. Na, akkor itt az ideje rendbe tenni a gépet. Még mindig nem indult be. Ezért elkezdtem szétszedni. Ez elsőre merésznek hangzik, hiszen egyedül még sose csináltam ilyet. Szerszámok elő, és…..
  Nem. Nem. Még mindig Nem. Eltelt 10 nap. De már tologattam, el is fáradtam benne rendesen. Viszont még nem indult be. Persze ezt ilyenkor nem adjuk fel. Még ha nem is értünk hozzá, akkor sem! Helyette el kell kezdeni intézni a papírokat. Mert ugye ilyenkor ez az első dolog!…..
Jó napot kívánok! Hát igen, eltelt néhány nap azóta, hogy 2011.09.12. szerencsére nem világvége miatt maradtam távol, csak hát a kétkerekű nem érkezett meg. Sajnos. Aztán persze 14-én meg igen. Szerencsére! Úgy alakult, hogy délután 4-kor már nézegethetem is élőben. Aztán…..
Minden azzal kezdődött, hogy volt egyszer... De talán mégsem a legelején kezdem! Legyen inkább a közvetlen kiváltó ok. Az indikátor, ami a lavinát elindította. ugyebár ma 2011.09.08-a Ezt megelőző hétvégén 2011.09.03-n Kiskőrösön volt egy Veterán autó randi, melyet egy…..