Regisztráció Blogot indítok
Adatok
KP-papa

0 bejegyzést írt és 47 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Tisztelt Főpolgármester és Polgármester Urak! A római-parti mobilgát tervei kapcsán március 6-án tartott lakossági fórumon Önöknek sikerült ismét megalázniuk a III. kerület lakóit, a független szakembereket és civileket, ezzel gúnyt űztek a demokráciából, miközben a képviseleti demokráciára…..
KP-papa 2017.03.07 22:40:26
Ha valakit a tények is érdekelnek: a parti mobil gát jó elképzelésnek tűnt. Jön a víz - lemezekkel védekezünk, elmegy - szétszedjük. Támogattam, vártam, idegesített, hogy gatyáznak.
A 2013-as - eddigi legmagasabb árvíz - új helyzet hozott. Nagyobb gát kell a következő okokból:
1. Megemelték a mértékadó árvízszintet egy jó méterrel. Nagyon sok.
2. Csak elsőrendű védvonalra van EU pénz, tehát olyat kell építeni (MÁSZ+130 cm) Még több.
3. Ekkora gáthoz (4 m a sétánytól) és terheléshez komoly alépítmény és résfal kell
4. A résfal nagy gond, mert a mélyben 8-10 m sóder van, ami nem vízszigetelő, sőt. Alámosás lehet.
5. Kevés a hely, mert szervíz út is kell, meg más is, tehát kb. 8 m a kerítések előtt.
6. Akkor már olyan közel a part, hogy fel kell tölteni, meg kell támasztani, le kell kövezni, kőszórás az alja
7. Elsőrendű védvonalra, a mobil falra nem dőlhet fa, mert javíthatatlan sérülés gyors elöntés lesz.

Tekintsük át az eredményt: széles út (8m) a kerítések előtt. Ott egy betonszalag fut 50 cm magasan 3 km hosszan, amire a mobil falat rakják rá, ha kell. Attól 10-10 méterre egy fa sem lehet és messzebb lévő sem dőlhet rá. Azokat csonkolják, ha magasabbak. (Leginkább jóval magasabbak.)
A betonszalag (kínai kis fal) föld alatti részét jól meg kell támasztani a víz felől. Általában nincs hely, hogy az ne legyen meredek és lekövezett. Persze kellene még hasznos terület a vízparton, tehát még meredekebb lesz a rakpart.
Lássuk milyen lett: Parti föveny nincs, mert rá kellett tölteni a támasztékot, lépcsőkön lehet a vízhez jutni (belvárosi kép). Utána sehol egy fa, viszont egy beton csík áll ki fél méterre és utána 8 m lekövezett - mondjuk kerékpárút. Hát ez már nem hasonlít a Rómaira.
Ez a mobil nem az a mobil, amit szétszednek összeraknak, de minden a régi marad.
Ez a Római-part feláldozása egy kietlen mérnöki kalandpark céljaira.
Kell ez nekünk?
  A magyarországi és a brüsszeli hivatalokkal folytatott nyári levelezésem nyomán az árvízvédelmi célzatúnak mondott római-parti mobilgát-építési tervek egyre inkább egy gigantikus ingatlanpanama formáját öltik. Megint a szokásos NER-modell: egy jól hangzó, messziről közhasznúnak tűnő érv…..
Március 4-i dátummal a Közép-Duna-völgyi Környezetvédelmi és Természetvédelmi Felügyelőség engedélyt adott a benyújtott, a Római-partra tervezett mobil gát hatásait vizsgáló Környezeti Hatástanulmány-ra (KHT). Könnyen lehet, hogy ezzel elhárult a legfontosabb akadály a…..
Szombaton megismételjük kerékpáros vonulásunkat a Rákosrendezői kerékpárútért, járdáért, és általában Zugló és Budapest hiányzó, vagy áldatlan állapotú kerékpárútjaiért. Legyünk sokan, legyünk KRITIKUS TÖMEG, gyertek el egy őszi szezonzáró, kerületbejáró…..
Újrafestették a Bosnyák téri zebrákat! A gyalogátkelőhelyek festésének elkopását június végén jelentettem be a BKK Közútnál.  ilyen lett, ilyen volt: Valamikor szeptember elején festhették újra, (augusztusban nem jártam a piacon)  a szombati aláírásgűjtéskor vettem…..
KP-papa 2015.09.14 18:11:29
A Rákosrendezői kerékpárút megépítése ügyében a legrosszabb félelmeim váltak valóra. Mivel leszavazni kínos lett volna, egy semmire sem kötelező szöveget fogadtak el, az én konkrét útvonal kijelölést, fedezetet és határidőt  indítványozó eredeti határozatom…..
Miközben a sajtó az én méltatlanságomtól hangos Zuglóban egyéb méltatlanságok is történnek. Az önkormányzat a Cserei utca 3-ban történt gázrobbanás károsultjai számára a Mexikói út 3-ban utalt ki lakást. Bölcs döntés. Nyilvánvaló, hogy akik ezt a csoportvezetői ötletet…..
A zuglói közélet méltán híres szereplői eddig valamiféle ritka közmegegyezéssel még a legdurvább Papcsák korszakban is közösen ünnepeltek a '48-as obeliszknél. Ezen mindenképp változtatni kellett. Erre az önkormányzati ünnepségre mindig kijöttek a környékbeliek is, a…..
Felrobbant három lakás, és még felrobbanhat sok, bár lesz amelyik majd összedől magától, már nem kell sokáig homokba dugnunk a fejünket. Zugló önkormányzata a bérházait az elmúlt évtizedben bűnös hanyagsággal kezelte, szégyenletesen elhanyagolta. És ami a legrosszabb az új…..
Készül a 2015-ös költségvetés, de a sok ígéret, a kommunális adó visszaadása, a szociális létminimum jövedelem mellett lesz-e elegendő pénz Zugló hozzávetőleg nyolcvan intézményének, a kerületi iskolák, ovik, bölcsődék, a rendelők épületeinek műszaki karban…..
Már majdnem elfelejtettük, de éppen két hónap alatt megérkezett az önkormányzat válasza is a platánok pusztitása ügyében. (Csak emlékeztetőül, a főkert vezére - éppen kirugása napján - irt levelében állitotta, hogy nem ők végzik a fenntartást.) A polgármesteri aláirással…..
Megírtam a 2. nyílt levelemet 2014.12.16-án. A hat szervezettől 3 tisztelt meg válaszával: az LMP-tól Barta János, a FIDESZ-től Rozgonyi Zoltán és a CivilZuglótól Várnai László. Nem érkezett válasz a PM-től, MSZP-től, és a Jobbiktól. Az első kérdésre, hogy mikor lesz…..
Egy civil polgár 3. nyílt levél 2015.01.16 16:51:27
Tisztelt Polgármester úr, tisztelt Képviselők!   Köszönöm a megtisztelő válaszokat Barta Jánosnak (LMP), Rozgonyi Zoltánnak (Fidesz) és Várnai Lászlónak (CivilZugló), amit a 2. nyílt levelemre küldtek. Fontos, hogy meglegyen a párbeszéd a képviselők és polgárok…..
KP-papa 2015.01.30 21:52:12
Megírta tegnap az index.hu, hogy Karácsony megegyezett velem. Érdekes, én nem tudok róla. A cikk írója nem kérdezett meg, hogy igaz-e a hír.  Fura dolog ez, pár napja meg Papcsák kürtölte világgá a hírt, hogy visszaléptem. Országospolitikusok.. biztos előre…..
Nem irigylem Karácsony Gergőt. Azaz persze igen, hisz én is indultam a polgármesterségért, de Gergő ügyesebb volt. Parlamenti képviselőségből kiesve októberben Zuglóba ejtőernyőzött. Ügyesen helyezkedik, mindig jól nyilatkozik, szimpatikusan mosolyog, na. Mindazonáltal ezt a szituációt, amibe most …..
KP-papa 2015.01.30 12:15:16
@OkoskaTo:rp: kellet a szavazat mindkét oldalról a CZE tagok bizottsági elfogadásához. Az volt a következő mozzanat pár perccel később.
KP-papa 2015.01.30 12:25:54
@fehérfarkas: Karácsony helyében mit tett volna? Úgy érzi bizonyára, hogy saját oldala ellenében kell szövetségest keresnie. Ez az ő hibája? Rozgonyi még nem minden főnökéhez lojális volt. Ha Karácsony csalódni kényszerül - a leváltás nem fog elmaradni. A többség ahhoz is adott lesz.
A 2. nyílt levelemben feltettem 3 kérdést, amire Barta János képviselő válaszolt, és ez egyik ígérete az volt, hogy a 2014.12.17-i testület ülésen felteszi a kérdést Karácsony Gergelynek.A kérdés ez volt:1. Zugló önkormányzata elfogadta 2014.11.14-én az átláthatóságról…..
A választásokon kiderült, hogy egy felülről irányított politika nem visz sikerre. A jelenlegi politikai szervezetek látszatra, és talán a valóságban is csak a saját érdeküket nézik, és próbálnak a parlamentben bent maradni. Sokszor a saját identitásukat is feladva ezzel. Én a…..
Lassan feláll az új kabinet, megjelentek az új cégvezetők és új kollégák járkálnak a hivatali folyóson. Kissé dejavu érzésem is van, sok az ismerős, néha mintha az LMP 2011-es irodájának és a frakciójának a folyosóin járnék. Annyi baj legyen, az is reményteli időszak…..
Január 2-án erődemonstrációra készül a társadalmi ellenzék, amelyen a mai állás szerint meg fog jelenni a parlamenti hivatalos ellenzék egy része -- konkrétan a DK -- a saját zászlói alatt. A tüntetés fő szervezője, Várady Zsolt, illetve néhány másik szervező is megkérte…..
KP-papa 2014.12.24 08:28:51
@Khonsu: Pontosan erről van szó. Amikor a civilek alulról akarnak szerveződni - természetes, hogy idegenkednek minden jól ismert "segítő"-től. A pártok tudják, hogy a választási eredményhez szervezés, munka, tömegbázis kell és ezért oda mennek, ahol sokan vannak. (Piacok,közlekedési csomópontok, civil tüntetések). Persze a pártosan nevelkedettek nem tudnak mást elképzelni csak a pártjuk vezető szerepét és a "demokratikus berendezkedés" játékszabályai valóban ilyenek. Ha azonban egy párt nem veszi észre mikor kell figyelni, hallgatni, fülelni és mikor beszélni, agitálni, ágálni, akkor más hibákat is elkövethet. Van helye és ideje a forrongó tömegtüntetéseknek és van ideje a lánglelkű, programadó nagygyűléseknek. El kell találni mikor melyik várható. Én most az előbbire mennék és nem szeretném, ha más lenne belőle. Akinek volt gyerekszobája tudja, mikor kell mennie és mikor kell otthon maradnia. Nem illik nem hívni, pláne eltiltani, de tudni kell dac nélkül türelmesen kivárni is.
A Képviselő testület dec. 4-i ülésén az Indexen és más médiában elhangzott ígéretekkel ellentétben nem került sor a képviselői tiszteletdíjak általános korrigálására, egy képviselőt kicseréltek ugyan, de az új Fb hellyel most Sógor László képviselő lépte át a havi…..
A Körúton Kívül Így csal a NAV 2014.11.26 11:43:00
Van ma egy hatóság Magyarországon, amelyik zavartalanul hagyhat figyelmen kívül jogerős bírósági döntéseket, semmilyen szerv nem meri elszámoltatni, és ha kell, több tucat ember életét teszi tönkre egy kisebb mutyi kapcsán: úgy hívják, Nemzeti Adó- és Vámhivatal. Hodosi Lajos…..
"Konstruktív egyeztetés folyik" - nyilatkozta új polgármesterünk. És lőn kiegyezés, azaz nagykoalíció. Az egyeztetések eredményeképpen sikerült 63 bizottsági posztot létrehozni, és Magyarország legmagasabb képviselői honoráriumait megszavazni. Nem túlzok, érdemes összevetni…..