Regisztráció Blogot indítok
Adatok
A wuhani ember

38 bejegyzést írt és 19 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Íme a lushani kirándulás folytatása... (Eltűntem Hong Kongban azért késett...) Felvonóval indult a nap... Némi séta és pár ezer lépcső után ide érkeztünk... Előzőkép poziciójából, de 90 fokkal elfordulva... Tettem egy kis kitérőt. Ösvény a vízesés…..
Nem megerősített hírek szerint volt egy kis klórgáz szívárgás Wuhanban, ami beterítette a várost, és ennek hatására egy óvodával együtt Lushanba mentem három napra. Nem bántam meg... Íme a beszámoló képekben: Három és félóra buszozás után megérkeztünk.…..
Kiderült nem hazament, hanem Kínába jött üzleti tárgyalásra, miután nem bírta az amcsik nagy felhajtását (ti. bezacskózták a házat...). ..
Hát ez a bejegyzés is kissé megcsúszott. Még május elején vendég voltam egy esküvőn. Ha első házasság, akkor szokás szerint délelőtt tartják, így itt ebédre hívták a vendégeket, akik aztán evés után szépen el is mentek haza...Nászajándék nincs, piros borítékban pénzt…..
Kicsit megkésve ugyan, de be kell számoljak arról, hogy Wuhan magyarországi testvérvárosa Győr város küldöttsége itt járt. A testvárosi kapcsolat nem véletlen, valóban sok hasonlóság van a két város között. Mindkettő két folyó találkozásánál fekszik és mindkettő nagyon…..
Pár hete elmentünk kirándulni, és nagyon szép tájakra jutottunk el. Az első nap egy Tujia skanzen-félében jártunk a hegyek között, a második nap hajóztunk a Jangcén. A Jangce igazi vadregényes folyó, és mi még csak nagyon picit láttunk belőle. Ebből a piciből van itt néhány…..
 A tavalyi iskolalátogatáshoz hasonlóan ebben a szemeszterben is elmentünk egy általános iskolába. Ezúttal nem előadásokat tartottunk, hanem foglalkozásokat, ami némileg szórakoztatóbb. Most egy vidéki iskolában jártunk.Az út. Vörös föld. A távolban a kínai gyorsvasút…..
 A mai bejegyzés kulináris élménybeszámoló lesz. Igazából nem is igazán történt semmi különleges. Pereg a meló... és a telóm is elromlott. Különben is amióta megvan a "konyhám" azzal játszok, és csak vásárolni járok. A hasam háziasított. :) Na szóval.…..
A wuhani ember 2012.03.28 03:01:36
@er-lang: sertésnek a combja lehetett, mert elég szép színhús...
Voltunk koncerten. Az év első kulturális eseménye a hosszú tél után. A kulturális komplexum, amúgy egy időutazáshoz volt hasonló. Két egymással szembenéző épület fekszik a Han folyó partján (Wuhanban két folyó találkozik, a Han és a Jangce). Olyan, mint két UFO állomás. A…..
Kínából szeretettel Mindenféle 2012.02.09 12:02:00
Sajnos nem sok esemény volt, amit lencsevégre kaphattam volna... De azt a párat megosztom.Menjünk vissza addig, hogy január 22 az holdszilveszter. Átmentünk a Jangce túlpartjára, az Wuhan menőbb része (Hankou), hogy majd lesz nagy utcabál, de nem lett. Állítólag a kormány idén nem…..
Ma van a kínai holdnaptár utolsó napja, és holnaptól már a Sárkány évébe lépünk. A kampusz teljesen kihalt, mindenki otthon a családjánál, ez hasonló itt, mint nálunk a Karácsony (ebből a szempontból). Képekben az óév utolsó hete... Tanszéki záróbuli. A fiatalabb…..
Ilyen turistának lenni otthon. Ezt is Kínából küldöm és ezt is szeretettel...Az indulás."Az, aki szép, az reggel is szép..." És télen is.Egy népnek fontosak a szimbólumok, és ez innen Kínából még inkább az. Magyarországi tájkép 1. (Mammut melletti…..
 Most már itt is rendszeres a 0 fok éjszakánként. Fűtés nincs, a légkondi ugyan tudná fújni a meleget, de estére szárított hús lennék, ezért csak hajszárításra használom. Két paplan, egy pléd kiváló.Néha elgondolkodok, hogy ha a központi fűtés itt is általános…..
Kínából szeretettel Kína menő 2011.12.06 03:50:00
Néha úgy érzem, hogy Kína Ázisa Amerikája. Már az az Amerika, amit a 80-90-es években képzeltünk...Néhány kép, aminek nem feltétlenül van köze a fenti állításhoz. Szombati kirándulás. A csapat. Csak a városban néztünk szét, Szilva (Mei) vezetésével.Elsőként egy…..
Kínából szeretettel Heti nyolcas 2011.11.27 02:43:00
A heti események 8 képben.A héten itt járt egy angliai professzor, aki a sulink vendég-professzorává avattak.A kinevezési ceremónia spontán volt és egyszerű, de az azt követő vacsi megmutatta a kínaiak luxus vagy inkább kényelem iránti érzékét. Különterem, hogy igazán…..
 Még múlt héten nagy örömmel fedeztem fel, hogy egy helyi olasz étteremben gulyást is árulnak, ráadásul leves formájában, ahogy azt kell. Na rendeltem is, sőt meghívtam az önkéntes kínai nyelvtanáromat, hogy csatlakozzon. El kell mondani, hogy még soha nem ettem…..
Furcsa módon az a bizonyos rettegett wuhani tél még nem érkezett meg. Az idő napközben akár 25 fok is lehet. Ám estére lehűl 11-13 fokra :) Mindenesetre mindez csalóka és kicsit veszélyes, mert a pára tartalom továbbra is 80-90% között van, ezért az ember hamar leizzad, és…..
Van itt az egyetemi kertészetnek egy bonsai neveldéje. Nagyon szép fákat láttam ott. Már régen felfedeztem, de csak most mentem be fényképezni. Voilá:Odatettem az órámat, hogy legyen összehasonlítási alap.Ez egy embernagyságú bonszai.Kicsi fák, nagy épületek.A kék szarkák is…..
Nem rég tudtam meg, hogy az épülő metró (mert épül), az nem csupán metróvonal, hanem hálózat. 10 metróvonal épül, összesen 700 km hosszan, mindez kb. 3 év alatt. Ez már a harmadik év, és összesen félév csúszást hoztak össze. Kommentálni tán nem kell.A következő képek…..
Néhány pillanatkép a mindennapokból megjegyzésekkel.Konfucius, a nagy tanító a legnagyobb oktatási épület előtt vigyáz ránk...... és a biciklikre. Nagy számok.Fontos a testnevelés az egyetemen. Itt tai-chi-t oktatnak éppen.Kicsöngettek. (Amúgy tényleg van csengő az…..
 Wuhan egyik legnevezetesebb temploma Hanyangban (Wuhan egyik harmdának a neve) található. Mi is elmentünk...A gui (归) amúgy visszatérést a yuan (元), meg - ugye - pénzt jelent...Kínában a templom szó nem egy épületet takar, hanem egy épületegyüttest.Napozó teknősök... Ők…..
A wuhani ember 2011.10.19 03:56:28
@rszarvas: Kiváló meglátás... Pálcikát viszont nem nyert.
 Pár napja betévedtünk egy helyi Anime fesztiválra. Személy szerint én még nem voltam ilyenen, de hasonlók állítólag vannak Oroszországban és még nálunk is. Rendeztek egy versenyt is, ahol az animerajongók csoportba verődve produkciókat adtak elő. Voltak akik csak táncoltak,…..
A wuhani ember 2011.10.17 04:10:50
Kínából szeretettel Jólét 2011.10.10 11:11:00
Mielőtt nagyon egysíkúvá válna a blog a kaja mellé beteszek néhány masszírozós fotót is. Az elmúlt héten készültek, amikor itt tanmentes hét volt.Amúgy tényleg jólét van, leszámítva, hogy az útlevelünk már harmadik hete be van vonva tartózkodási engedély beragasztás…..
 A hétköznapok fő tevékenységei a címben hosszasan felsorolt tevékenységek előre meghatározott sorozatából áll. Mindez képekben így néz ki:Útban az intézet felé. A kép bicikliről, menet közben készült. Az új teló beépített képstabilizátora egész remekül…..
A wuhani ember 2011.10.02 17:40:31
@Desireé: Nem mondanám, hogy finomabb. De elment a békalevessel... :)