Adatok
exchandler
0 bejegyzést írt és 2 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
Vasárnap Budapest a maraton hangulatában telt. Ugyan én nem terveztem, hogy indulok a SPAR Budapest maratonon, de egyéb elfoglaltságom miatt nem is tehettem volna. Délelőtti elfoglaltságomat követően viszont objektívet ragadtam és kibicikliztem a maraton útvonalára és sűrűn…..
Mgergoo vagyok. DK. Szeretnélek motiválni, hogy fuss, és ha nem tudsz még futni, ne keseredj el, hanem gyalogolj! Kezdj el mozogni és ne add fel! Jó eséllyel sokkal jobb állapotban vagy, mint ahonnan én indultam...
2009. ősz.
124 kiló. Ennyi vagyok. Olvasom a futóblogot az elejétől a…..
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz
Én életem első maratonján vagyok túl, és elmondhatom, hogy sikerült megfelelően fölkészülni rá mind testileg és lelkileg. Sokat segítettek ebben a már tapasztaltabb futótársak, akik elláttak tanácsaikkal, futótársak, akik szintén első maratonjukat futották és "csapatba szerveződve" csináltuk együtt. Korábbi tapasztalatomból kiindulva védekeztem a meleg ellen immár sapkával, frissítettem minden lehetőségnél is. (a citromkarikák aranyat értek!!).
Rá tudtuk venni egy edzőnket is, hogy legyen biciklis kísérő és folyamatosan látott el minket tanácsaival ("apró lépésekkel", "toljatok egy kis szőlőcukrot is", "lazítsatok kicsit a leejtőn").
Az első felét "ellazsálva" jutott még arra energiánk, hogy a 2. felét meghúzzuk és gyakorlatilag a vége fele, mikor az emberek meg-megálltak, mi lelkesen tempóztunk... jó élményeim vannak tehát az első maratonomról! :)
Innen is nagy köszönet Ernőnek a támogatásért!