Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Őslakos

0 bejegyzést írt és 23 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A Knappnál a bútorkészítésen túl első blikkre úgy túnik, értik az idők szavát is. Van egy jól működő honlapjuk, aktívak a Facebookon, sőt, van egy blogjuk is. Most már csak azt kéne megugraniuk, hogy a FB nemcsak a dícséretek helye, hanem mindenféle véleményé, a…..
Már csak 26,6 forint a hívásfogadási roamingdíj Európában, ezért a Vodafone az új előfizetőknél alapértelmezetté tette a napidíjas roamingot, ami akár egyetlen hívás fogadása vagy sms írása után felszámolja a 990 forintot: Előre kell bocsátanom, hogy mindeddig csak…..
Zsuzsi kiakadt, hogy a Teleshopban annyira lassan dolgozták fel a rendelését, hogy addigra elfogyott a hallókészülék. Teleshop, komolyan? 2013. július 7-én rendeltem a teleshopból apukámnak egy terméket, bár nem gondoltam jó ötletnek, anyu rábeszélt (végül is ő adta…..
Úgy látszik trend lett a kapuig szállításból, mert újabb bútorbolt gondolja úgy, hogy a házhozszállítás azt jelenti, hogy leteszik a kanapét a ház mellé az utcán, azt csá. Ezt szóvá is tették lehülyézett naiv ügyfélnek, majd amikor Péter egy nappal később a csavarokat és…..
Igazi állatfarmot sikerült elcsípnie Tamásnak a Tescoban:Tegnap este voltam a veszprémi nagy Tescoban. Tejet akartam venni. Amikor a tejes raklapokhoz mentem, a mellékelt látvány fogadott. A raklap egyik sarka meg volt sérülve és tele volt lárvákkal!! :( Még csak nem is eldugott…..
Ahogy az ország pszichológiai állapota fokozódik, minden évben egyre ütősebb backdoor üzeneteket gyűjtenek kedves olvasónik. Csaba iszonyatos hajrával az év utolsó napjain lőtte a Kanizsa Plázában ezt a szolgálati közleményt, ami játékosan százforintos pénzbírsággal…..
Őslakos 2011.01.04 14:22:04
Bátor tehenészfiú módjára bevallom, hogy engem nem érdekel, honnan jön a tej, ha finom. Orsit érdekli, ezért a magyart keresi, így jött rá, hogy egyik kedvence, a Sissy disszidált németbe. Agy- és tejelszívás alant.Mindig magyar tejet vásárolok, így próbáltam tenni két héttel…..
A magyar egészségügyi dolgozók hajlamosak őszintén nem érteni az ügyfeleik egyik leggyakoribb panaszát, miszerint igen gyakran bunkók és lekezelők a betegekkel. Az egészségügyi dolgozók ilyenkor a sanyarú körülményeikre meg a stresszre és a felelősségre szoktak mutogatni.…..
Őslakos 2010.08.06 11:05:39
@olvasó - Bikicsunáj Bój: Elolvastad? Az összes iratát elkeverték.
Volt ez a poszt, ahol a fényképen úgy tűnik, hogy a kisebbik székesfehérvári Tesco előtt a mozgáskorlátozott vásárlók számára fenntartott helyeken parkol a Quad Light két reklámkocsija. A cég vezetője szerint nem, hiszen nincs felfestve jelzés az aszfaltra, illetve szerinte a…..
Őslakos 2010.08.05 20:53:29
@hagyma: Nem. Ez a bejáratnál van. A bejárattól balra van egy gyalogos bejáró, ahol be tudnád tolni a kocsit, ha Fehérváron laknál. Attól balra van egy parkoló, ahol tábla jelzi, hogy a következő négy parkoló balra mozgássérült parkoló.
Vagyís a bejárattal szemben és attól balra négy hellyel van mozgássérült parkoló.
A reklámozó tré mobil a mozgássérült helyen állt.
Zoli azt figyelte meg, hogy panellakása egyik lekapcsolt radiátorán a költségmegosztó meleg időben hőleadást mér, amit aztán természetesen kiszámláznak neki: Én székesfehérvároi vagyok, egy panelházban bérelek egy lakást már sokadik éve. Ez egy "panelprogramban"…..
Szintet lépünk, a nyakörvbalhé után most itt egy GPS tok, ami 980 Ft-on indult, de végül 1250 Ft lett belőle. Az eredeti árral már számla is készült, mégis megdrágult a termék, mire megérkezett a boltba és Zirowe megvette volna. Május 9-én sikerült végre eladnom régi gps-emet…..
Őslakos 2010.05.21 21:18:26
@banpepe:
Az internetes vásárlás menete ugyanaz, mint a boltinak:
Bolti:
Bemész a boltba.
Megkérdezed van-e a bigyó.
Megkérdezed, mennyi a bigyó ára.
Eldöntöd kell-e annyiért.
Kéred az eladótól.
Létrejön az üzlet.
Kifizeted azt az árat, amit az eladó mondott.
Elviszed.
Használod örömmel.

Internetes:
Felmész a webshopba.
Rákeresel. van-e a bigyó.
Megnézed, mennyibe kerül.
Kéred. (megrendeled), elfogadják a megrendelésed, létrejön az üzlet,
Ha profi a webbolt online kifizeted.
Kihozzák- elmész érte.
Offline kifizeted, ha nem profi a webbolt.
Használod egészséggel.

Ebbe a folyamatba nem fér be az, hogy képletesen, az eladó, míg a pulttól a vevőhöz ér, azt mondja, bocs, de nem annyi a bigyó, mert közben a légnyomás felment és leszállt a lila köd.
Olasz fórum Macskák és emberek 2010.02.16 17:00:00
Érdemi újdonság van macskazabáló-ügyben! Eddig ugyebár volt a változat – számomra a legvalószínűbbnek tűnő –, hogy az első világháború idején az olasz katonák megették őket, mert csak az volt – ezt az ott harcoló magyar katonák itthon elmesélték; aztán…..
Őslakos 2010.02.16 20:27:47
@Kőmíves Kelemen: Az enyém is tud hasonlókat, csak az olasz macskával ellentétben nem veszi le a bundáját előtte .)
A Népszabadság riporterének feltűnt, hogy az ügyészség mintha kampányidőszakig kisebb ütemben, és most mintha erősen tárgyalná azokat a korrupciógyanús ügyeket, amelzek a kormány(párt)nak kellemetlenek:"Zuschlag János ügyében nagy csinnadrattára lehet még számítani a…..
A BSA és Jeszenszky Zsolt legrosszabb pillanatait idéző fenyegetőző levelet kaptunk Dr Ezésez Gézától, mármint nem minket fenyegetett Dr Ezésez, hanem döbbenten forwardolta L. kemény sorait. A fenyegetőző fél az egykori állami kottakiadó monopólium, a Zeneműkiadó Vállalat…..
Paramilitáris jó délutánt minden Homár-olvasónak, Aki nem olvasta volna a korábbi posztot: Gábor levelet írt nekünk, mert egy vérmes, civil fickó rendőrnek képzelve magát le akarta állítani a kocsiját a Velencei tó mellett, melléhajtott, ráhúzta a kormányt és komolyan…..
Őslakos 2009.07.02 13:44:30
@sonka 97: "Ezeket a rendszereket pedig a MÁTRIX - POLICE üzemelteti. Ezekre a rendszerekre pályázni lehetet. Ne gyertek azzal , hogy miért Ők kapták. Mert nekik lett kiirva a pályázat"

Ezért építünk viaduktot a síkságra és alagutat oda, ahol nincs is hegy. mert nekik lett kiírva a pályázat.
Őslakos 2009.10.30 18:03:43
@mailhavergabor1: az ügyészség eljárására panaszt lehet tenni. Fehérváron volt egy lopássorozat és az ügyészség annak ellenére nem emelt vádat, hogy többen felismerték a tettest. Az egyik sértett panaszt tett és az ügyészség kénytelen volt vádat emelni a többi esetben is. Már kitűzték a tárgyalásidőpontját is.
Örömtől duzzad a Homár összes ollója: a cukorbetegeknek készült teáról szóló posztjaink (1, 2) nyomán reklámfelügyeleti eljárást kezdeményez az Országos Gyógyszerészeti Intézet a gyártóval szemben. Mert bár a forgalmazó Pharmaherb Kft. vezetője azt elismerte, hogy egyes…..
Az ingyenes e-mail szolgáltatóknak szokása hirdetéseket elhelyezni a levelei végén (nyilván ez a regisztrációval elfogadott fehasználási feltételekben szerepel is, és hát valamiből nekik is meg kell élni), de az a nem mindegy hogy ezt hogy teszi. Ha jól láthatóan különbözik a…..
Őrült gyilkos öregasszony olvasóink kedvéért tesszük be ezt a linket, ami a háztartásigép-piac egyik vérszomjas ragadozójára mutat. Philips porszívó nemesacél körkéssel, erre varrjanak egy kis bőrlebenyen fityegő, vértől iszamos gombot! Köszönet érte Kyrandiának...