Regisztráció Blogot indítok
Adatok
nenono

0 bejegyzést írt és 51 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Goromba egy idő volt ma. Nem éppen horgászatra való! Hideg, metsző északi szél... Brrrr! Ennek ellenére bevetettem a rezgőspicceseket, és - pontyot szerettem volna fogni. Abban a tudatban, hogy ma még sok meló vár ránk. Elvégre rendelve volt a szőlőültetvényt karbantartó…..
Ma este levelet hozott a drótposta a Dunáról. Jantner Csabi írt, s míg kibontottam az elektronikus csomagot, azt tippelgettem, miféle képek lesznek benne. Ködbe vesző Duna, három kilós dévérek, öt kilós márnák. Igen, idén is tervbe volt véve márnafalvi látogatásom, de a…..
Az utóbbi időben nem horgászom. Idehaza ritkán kerül elém az íróasztalom is, amit néhány hűséges olvasómmal ellentétben én kevésbé bánok. Éppen ezért most beletúrtam a fiókomba, és kivettem egy karcolatot, amit éppen két éve véstem memóriába. Igaz, szőrmentén sem…..
nenono 2014.04.17 20:15:19
@Willyfog67: Lassan bizony. Sajnos idén még vízparton sem jártam, csak az ablakból láttam a tócsát. Na nem olyan közelről mit te. :-))
Vénségemre nincs nekem időm ilyen úri huncutságokra mint a peca. :( Bár pár jelölt egyedet az idén sem lenne rossz feltartóztatni. Küldhetnél erre pár stráfost! :-)
Üdv.!
Ismét egy vendégposzt következik. Varga Zoli kísérletezgető kedvű süllőhorgász, egykor a Haldorádón Csörgits Gábor szerzőtársa volt a nagy sikert aratott Balatoni süllőzés című cikksorozatban. Alább közreadott praktikája talán többek által ismert, de úgy gondolom,…..
Nemrég  Csákó Gábor tollából olvashattunk egy igazán elgondolkoztató felvetést a február közepétől folytatott süllőpergetésről. A szerző elhivatott pergetőhorgász, s elveiben a szabálytiszteleten bőven túl is megy (persze a még jobb irány felé). Mindezt feltétlenül…..
Pelsológia Évzáró horgászat 2013.12.31 08:16:25
Horgászattal illő elbúcsúzni egy horgászévadtól. Ez – valljuk be – nem nagy ügy. Ha a víz be lenne fagyva, legfeljebb vágnánk egy léket, belógatnánk oda horgunkat, s míg elkortyolnánk a gőzölgő forralt bort, bizony elmondhatnánk: horgásztunk közben. Na de halat is fogni?…..
Pelsológia Karácsonyi ajándék 2013.12.24 17:26:22
Karácsony reggelén a kikötő félig befagyva fogadott. És csend, és mozdulatlanság – mindenütt. A máskor oly eleven, már-már szemtelen vadkacsák velem szemben gubbasztanak a túloldali móló kövein ücsörögve. Innét nézve mintha panoptikumot látnék, kitömött vadkacsákat.…..
Nem, nem valami új orsó, esetleg horgászbot beharangozója következik. Most még a csapból is ez folyik, az ereszről is ez csepeg, s ki hátrahajtott fővel, becsukott szemmel, ki pedig esernyőt tartva áll a hírzuhatag alatt. Nagyon sok vélemény olvasható erről pro és kontra, ahogyan…..
Pelsológia Hétköznapi csoda 2013.11.07 21:19:25
Néhány napja kaptam egy levelet Jantner Csabitól. Amikor beleolvastam, igencsak elcsodálkoztam. Nem hittem volna, hogy a korábbi írásomban való felkérésre ilyen hamar érkezik válasz, különösen, hogy azt a felkérést csak a bénaságom elkendőzése végett vetettem fel. Íme a…..
Pelsológia Mindenszenteki fogasok 2013.11.01 15:35:23
A temető a világ legszomorúbb helye. Nem is szeretek oda menni, bár viccesen mindig hozzáteszem magamban: addig jó, amíg megy az ember, nem pedig viszik… Mindenszentek napja hétfőn lesz, de mi ezen a borongósan bánatos vasárnapon helyezzük el megemlékezésünk virágait a…..
Pelsológia Déli szél 2013.10.23 10:02:44
Utálom a szelet. Különösen, ha délről érkezik. Meleget hoz ugyan, ami október végén kifejezetten jólesik, de a hullámok nyugat felől jönnek, lehetetlenné téve a csónakos horgászatot. Aztán a régi öregek mindig mondták: a déli szél „átfújja” a túloldalra a halat. Ezt…..
nenono 2013.10.25 12:03:56
nenono 2013.10.26 13:29:53
@Willyfog67: Ez övön aluli volt! A többit majd az ügyvédem........ :-(((
nenono 2013.10.28 10:16:02
@Willyfog67: Már miben? Kié a méretes? :-)))))
Holmi rozoga lélekvesztővel nem szállok ám a vízre. :-))))
Pelsológia Zander Time 2013.10.27 18:42:36
Újabban szeptember elejét idéző hangulatom van. Ez a fajta hangulat csak akkor bicsaklik meg kissé, amikor az órámra pillantva megállapítom: hat óra alig múlt, és már sötétedik. Egyébként egy szál pólóban ücsörögni a csónakban ilyentájt nem szokványos állapot, és ez…..
Pelsológia Süllők idején 2013.10.16 22:21:45
  Az őszi Balaton ugyanolyan szép, mint az ébredező tavaszi, vagy a hangoskodó nyári; ám e szépség mellett ott az ünnepélyesség, melyet soha máskor nem érzek. Mikor beszállok a csónakomba, valójában templomba kerülök, átlépve a materialista és a hittel teli világ…..
Ez a kirándulás már az elmúlt esztendőről húzódott, de Csabi szeptember végén rám parancsolt: se tovább! Azaz, ha törik, ha szakad, el kell látogatnom hozzá Márnafalvára, mintegy viszonzásképpen az ő balatoni kiruccanásaiért. Azt azonban nem gondoltam, hogy törni is fog, és…..
nenono 2013.10.12 21:29:40
@Willyfog67: Köszönöm a felhomályosítást! Ha nem mondod........... :-))
Ezt a címet adtam négy évvel ezelőtt megjelent írásomnak. Első fejezetünkben most frissítsük fel az akkor közölteket, tekintettel - sajnálatos - aktualitására.  A következő, második részben pedig a jelenlegi helyzetről szeretnék némi információval szolgálni. Ahogy…..
Ma megkért egy közeli horgásztársam, ismerősöm, hogy levelét hozzam nyilvánosságra. Nem szoktam ilyet tenni, de most – mivel közérdekű problémáról lehet szó – kivételt tettem. Tisztelt cégvezetés! Mint rendszeresen Balatonon horgászó helyi lakos, panasszal szeretnék…..
nenono 2013.09.28 11:46:05
@Fishraptor:

Aljas!!!!!!!!!! :-))
nenono 2013.09.28 13:11:57
@Willyfog67: Nem, nem! Az "aljas" kifejezés a Frap által az étkezési szokásomhoz kapcsolt halfogásra volt reakció. :-))

Gratula az "aratáshoz"! Gondolom a blökifogúak a nyolcsoros békebeli kukoricára érkeznek ugye?
:-)

Azéé nálunk is megyeget ám a bót. Gyűjtögetem a vonalkódosokból a haljeleket, lehet ingyen lesz a jövő évi területim. ;-)

Üdv.!
nenono 2013.09.29 05:53:33
@Willyfog67: /db!? :-))))))))
Pelsológia Szeptember este 2013.09.09 20:56:01
A szellő délről nézett be a csónakba, de nem talált ott semmi érdekeset. Kíváncsiskodni azonban kell – ez a dolga –, és néha nem árt megbillenteni az úszók vastag, piros bóbitáit sem, mert azok olyan hetykén, szinte felkínálva a billegtetést, meredeznek a víz fölé. A…..
nenono 2013.09.11 14:35:07
@Willyfog67: Szeva Öregapám! :-)
Gratula a potyeszaidhoz!
Az élet furcsa játéka, hogy az igazi nagy halak esetében mindig azoknak van kapásuk akik nem tudják megfogni. Tovább nem is ragozom, mert gondolom sejted még mit akartam hozzáfűzni. :-)))))

Üdv.!
nenono 2013.09.13 14:41:17
@Willyfog67: Sajna jól beszélsz, valóban nem kényeztetnek el a kutyafogúak. :-((
Ezért kénytelen vagyok elégtételt venni az általad favorizált moslékfalókon. Ezt viszont sikeresen teszem. :-))
Hagyományosan az elmúlt hétvégén került megrendezésre a 40 halász emléknapja Vonyarcvashegyen, ahová cégünk és egyesületünk csapatát is meghívták. Természetesen mindig részt szoktunk venni ezen a baráti, szakmai összejövetelen, ahogy most is. Összepakoltuk a halfőzéshez…..
Örömmel jelentem, hogy Peti Balázzsal közösen írt kisregényünk ezennel minden érdeklődő számára elérhető! Késtünk kissé, hol ez, hol az akadályozta a megjelenést, de mára kész könyvecskénk van, ami természetesen horgász témát karol fel, azonban reményeink szerint nem…..
Pelsológia Retro peca 2013.07.22 16:59:14
  Ebéd utáni pecázáshoz készülődött Zoltánka, amikor megjelent az öreg.  Kezében egy szép szál nádbotot tartott, közepes méretű, könnyű tároló orsóval felszerelve. A kisfiú ezt a botot még nem látta az öregnél. – Na, gyere ide, te gyerek – szólt hozzá a…..
S íme, ma már júliust írunk. Pereg a kalendárium, sodródunk a mindennapok folyamában, és ha nem szeretnénk horgászni, talán észre sem vennénk, milyen szeszélyes nyárelőt hagyunk magunk mögött. Különösen igaz ez a balatoni horgász szemüvegén keresztül szemlélve: egy hét…..
nenono 2013.07.04 20:38:50
@Willyfog67: Szerinted mit jelent ha már én is a pontyokkal vigasztalódom. :/ A küszzabálókról nem akarok beszélni!

Üdv!
nenono 2013.07.04 21:09:57
@Willyfog67: Neked már a 30km/h-ás szél is gondot okoz? Ma reggel felvert a mólóra a hullám és én Match bottal fogtam a potyeszokat. :-)
Pelsológia Fenékig tejfel 2013.06.11 19:42:46
Rendezgetem emlékeimet, s bennük kutakodom: vajon mikor volt utoljára ilyen megháborodott tavasz? Azt nem mondom, hogy soha, hiszen emlékezőképességünk nagyon hiányos tud lenni, de tény, ennyire szélsőséges kikelet nem mostanában borzolta horgászidegeinket. Az elmúlt tíz napban…..
Pelsológia A kertek alatt 2013.06.02 18:27:02
Kora reggel szép volt a víz, ám valamiért nem volt kedvem pecázni. Kisétáltam a mólóra, rövid kis pergető pecámmal és egy popperrel felszerelkezve. A móló derekánál ívott a küsz a külső oldalon; egy-egy kósza balin kaffantott néhanapján közéjük, de nem bírtam becsapni…..
nenono 2013.06.05 14:56:09
@Willyfog67: Én csak blöfföltem.:-) A fotó a nagy fehérnél van, vele egyeztess. A közös bevetés rajtam nem múlik. Majd értekezünk e témában még.

Üdv.!
Neno
  Szeretek áttekinteni a túlpartra. Az évezredek koptató múlását tanúsító hegyek látványa megunhatatlan, ahogy az állandónak és változatlannak tűnő víz varázsa is az. Ám odaát, az északi parton lenni, s onnét kitekinteni a nagy vízre, számomra mindig különleges és…..
nenono 2013.06.01 14:46:40
@jeszy01: Látom figyelsz, valóban toltuk :-)
Millen fa, millen kaucsuk hal? Hol, mikor, ki vót az? :-)
Alig várom már az okítást. ;-)

Üdv.!
Neno
nenono 2013.06.02 11:14:38
@Willyfog67:

Én filézni szoktam.:-)) Persze a te ereidben vadászvér is csörgedezik, így érthető a zsigerelés is.;))
Kételkedsz a megbízhatóságomban?... Ez fájt! Legalább annyira megbízható vagyok mint a halak. :-))

Üdv.!
Neno
nenono 2013.06.02 19:15:07
@Willyfog67:

Olyan szépen tetszett ezt megfogalmazni. :-))

Egyébként van az a pénz! ;-))

Üdv.!
Neno
Pelsológia Ünnepi vereskeszeg 2013.03.31 16:43:30
Kinézek az ablakon, és késő őszt látok odakinn. Viharos északi szél tombol, nagy pelyhekben zuhog a hó, ami földet érve elolvad ugyan, de mit számít ez, amikor most Húsvét van. Ám ne szomorkodjunk: az alábbi írással szeretnék ezennel valamennyi kedves olvasónak kellemessé…..